Egészen széles skálán mozognak a legjobb film kategóriájának jelöltjei. A tíz esélyes közül biztosan mindenki megtalálja azt az alkotást, aminek drukkolni tud, hiszen kaptunk drámát, súlyos társadalmi kérdéseket boncolgató művet, olyan filmet, ahol ha nem szólalnak meg, akkor is a hatása alá kerít a látvány, zenés életrajzi produkciót, őrült párhuzamos univerzumos sztorit, sőt, még blockbustert is.

Az egyik legnagyobb esélyesnek A sziget szellemeit tartják. A történet egy tenyérnyi ír szigeten játszódó tanmese, ahol egy megromló barátságon keresztül Martin McDonagh az egész világ állapotát tárja elénk. A rendező visszanyúlt a gyökerekhez, és az In Bruges (Erőszakik) filmjének főszereplőivel (Colin Farrell, Brendan Gleeson), illetve egyéb remek színészi alakításokkal (Kerry Condon, Barry Keoghan) repíti el a nézőket a fekete humor tengerén a groteszk hajójával, hogy percenként sírjunk és nevessünk. Martin McDonagh legutóbbi filmje (a Három óriásplakát Ebbing határában) 7 Oscar-jelölésből kettőt díjra is váltott, A sziget szellemei kilenc jelölést kapott, kíváncsian várjuk, hogy mennyit fog ebből bezsebelni. Aki pedig még nem látta ezt a minden szempontból remek, bár nehezen emészthető mozit, a Disney+ március 12-től elérhetővé teszi a felületén, szóval ott, vagy még művészmozikban is megtekinthető.

A Tár egy fiktív karmesterről, a leszbikus Lydia Tárról szól, aki egyrészt világhírű zenész-karmester, másrészt a női Harvey Weinstein. A kritikusi és nézői körökben is megosztó film egyik legnagyobb erőssége, hogy Todd Field író-rendező a nő viselt dolgairól sejtetve mesél, nem mutatja meg minden bűnét, de érezteti, hogy viselkedése és módszerei hibásak. Viszont a #metoo botrány kirobbanása óta erősödő jelenség, azaz a cancel culture kérdését is felveti, és egészen pontosan ennyit tesz. Bemutat egy szakmájában zsenit, akit vélt és valós bűnök miatt szinte kitaszítanak a társadalomból, és a nézőkre hagyja, hogy ennek jogosságáról a stáblista után elmélkedjünk. Többek között ezért jó film a Tár, mert egy mai és valós problémát jár körül, amiről társadalmunk felelőssége még rengeteget beszélni.

A Minden, mindenhol, mindenkor című filmet nem sokkal a tavalyi Oscar-gála után mutatták be. Emlékszem, azonnal megnéztem, pedig semmit sem tudtam róla, és mozi előtt a trailert sem láttam, ám amit feljött a stáblista, biztos voltam benne, hogy egy év múlva ez lesz az az alkotás, ami több kategóriában is tarolhat Filmakadémia gáláján. Hogy végül mennyi díjat visz haza, még nem tudni, de a Minden, mindenhol, mindenkor tizenegy jelölést kapott, ami már önmagában arról árulkodik, hogy valami különleges, és egyben filmtörténetileg maradandó alkotás született. Dan Kwan és Daniel Scheinert filmje valóban zseniális lett, egy műfaj-orgia, ami még a mai TikTok-generáció figyelmét is képes lekötni pörgős és színes stílusával. A film humora, története és formanyelve egészen abszurd, ezért nem is tetszhet mindenkinek, de megéri adni neki egy esélyt, mert minden máz alatt igazából egy családi drámát láthatunk.

A Fabelman család című filmben Steven Spielberg saját fiatalkorát, szülei válását és édesanyja ellentmondásos alakját dolgozza fel. Miután a film a legjobb rendezés és a legjobb filmdráma kategóriában is elnyerte a Golden Globe-díjat, több kategóriában is esélyesnek tartják az Oscarra, ahol hét jelölést is felmutathat. A Fabelman családban az apa (Paul Dano) egy mérnök, az édesanya (Michelle Williams) egy zongorista, akárcsak Spielberg életében. A történet úgy indul, hogy gyermekük, Sammy (Mateo Zoryan, Gabriel LaBelle), miután életében először elmegy moziba, azonnal beleszeret a filmek világába, és hivatásának választja a filmlszítést. Egy családi drámát kapunk, ami a rendező saját traumafeldolgozásán kívül a mozgókép iránti szeretetről is szól.

A szomorúság háromszöge a gazdag, kiváltságos rétegekről szól. Ruben Östlund legújabb filmjét Cannes-ban Arany Pálma-díjjal jutalmazták, az Oscaron pedig három kategóriában is jelölték, bár mindhárom kategóriában (legjobb film, legjobb forgatókönyv, legjobb rendezés) mást tartanak igazán esélyesnek. Talán ezért is húzták meg azt a merész lépést az alkotók, hogy Oscar-kampányba kezdtek, ugyanis a film amerikai forgalmazója, a NEON Twitteren megosztott egy plakátot, amin az Akadémia tagjainak üzentek: Gazdag, kiváltságos emberek, ez a film rólatok szól - olvasható a plakáton, amelyet a következő szöveggel osztottak meg: Kapzsisággal, közönségességgel és egyenlőtlenséggel teli film. Persze, hogy jelölték. Kíváncsian várjuk, hogy A szomorúság háromszöge célt ér-e a provokációval, vagy sem.

Valószínűleg kevesen jelentkeznének önszántukból háborúba harcolni, ha a propaganda szövegek helyett a valósággal kampányolnának. A Nyugaton a helyzet változatlan című filmet nézve érdemes kontrasztba állítani az amerikai sportok illetve filmek között lejátszott patrióta reklámokat, ahol bársonyos dallamú zenével és könnyfakasztóan hazafias szlogenekkel próbálják a tévé előtt üldögélő polgárokat a hadseregbe csábítani. A Nyugaton a helyzet változatlan című filmet megnézve viszont mindenki ülve marad, no nem csak azért, mert annyira nem nagy móka a háború, hanem mert olyan hatása van a filmnek ,ami még a stáblista után is kísérti az embert. A Netflixen is megtekinthető Edward Berger által rendezett német film a legjobb nemzetközi film kategóriában is versenyez.

Tizenhárom évet váratott magára James Cameron legújabb rendezésére, az Avatar: A víz útja, de nagyon úgy tűnik, hogy megérte a pár évente belengetett folytatást tényleg elkészíteni. Az egy dolog, hogy a világ harmadik legjövedelmezőbb filmje lett, amivel a szintén beígért folytatásoknak is megágyazott, Magyarországon több rekordot is megdöntött, például a nézőszám átlépte az egymilliót, illetve az itthoni jegybevétel meghaladja a kétmilliárd forintot, még az Oscaron is jelölték a legjobb film kategóiában. Ez is azt bizonyítja, hogy az Oscaron nem csak a füstös, elvont drámáknak, hanem a agas színvonalon kivitelezett blockbustereknek is van helye.

2022 a királyok éve volt. Itthon legalábbis két királynak hódoltunk; a Zámbó Jimmy életéről szóló sorozat mellett a nemzetközi király is reflektorfényt kapott. Azt előre sejteni lehetett, hogy Baz Luhrmann, akinek olyan filmeket köszönhetünk, mint A nagy Gatsby, a Moulin Rouge és a Rómeó + Júlia nem hétköznapi módon fogja megközelíteni Elvis életét, és ez így is lett. A filmet kritikusi és nézői körökben is vagy nagyon szerették, vagy nagyon nem, eléggé megoszlottak a vélemények róla, ám végül mégis itt van a legjobb filmek jelöltjei között, ami arról árulkodik, hogy inkább pozitív irányba húz a mérleg nyelve. Az Elvis amellett, hogy becsempészte a cirkuszi frizura és ruha stílust megalapozó világhírű popsztárt a most élő fiatalok ismeretébe, azt is remekül megmutatta, milyen, amikor a zenei menedzserek nem segítik, hanem kihasználják sztárjaikat.

Az Interjú a vámpírral film óta tudjuk, hogy Tom Cruise nem öregszik. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy az 1986-ban megjelent első Top Gun-filmben, ahol a színész mindössze 23 éves volt, szinte ugyanúgy néz ki, és hasonló energiákból dolgozik, mint hatvanhoz közelítve a film második részében. A Top Gun: Maverick műfaját tekintve is kiemelkedő film lett, és külön öröm, hogy bár épített a nosztalgiára, méghozzá nem is kicsit, mégis képes volt újra fogalmazni magát és kitalálni valami més mondanivalót és sztorit, amivel nagyon sok régi rajongónak dobogtatta meg a szívét, illetve annál is több új nézőt hozott, tehát teljesen jogosan kapott helyet a legjobb tíz film között.

Sarah Polley rendezte Miriam Toews írónő Women Talking című regényének azonos nevű filmadaptációját. Nagy dolog, hogy a Women Talking szerepel a tíz legjobb film között, bár valószínűleg nem fogja megkapni az arany szobrocskát, mert messze nem egy tökéletesen megírt és kivitelezett filmről van szó, de témája és mondanivalója annál fontosabb. Megmutatja, hogy mit érhetnek el a nők egy férfiak által uralt közösségben, ha bátrak, mernek beszélni és összefognak. A történet egy keresztény kolónia másfél napját mutatja be, ahol az ott élő nők feleszmélnek, és rádöbbennek arra, hogy évek óta bántalmazás áldozatai, innen pedig egy kérdés marad; megszoknak vagy megszöknek? Miközben saját életükért épp készülnek felelősséget vállalni, rengeteg filozofikus, vallási és morális kérdés kerül a felszínre.