A magyar mozgóképgyártás helyzetéről ültünk le beszélgetni Káel Csaba filmügyi kormánybiztossal és a terület két sikeres résztvevőjével. Elmondta véleményét Temple Réka, a világ legnagyobb animációs fesztiváljain taroló, és azóta az Oscar-díjért zajló versenybe is benevezett Kojot négy lelke című egész estés animációs film és a készülőben lévő Kék Pelikán, valamint a Csongor és Tünde producere, és megszólalt Zákonyi S. Tamás, A nemzet aranyai című dokumentumfilm rendező-producere is.
Eredetileg Káel Csabát kérdeztük volna, de „erősítést” hívott, így a beszélgetésből hármas interjú lett. Ebben olykor olyan mondatok is elhangoznak, amire a legtöbben felkapják a fejüket. Például az olyan kérdésekre és válaszokra, amelyből kiderül – vagy nem –, hogy
Ön szerint hol tart, és merre halad a filmgyártásunk?
Káel Csaba: Szerintem alapvetően jó hírek vannak. A Nemzeti Filmintézet megalapítása, 2020. január elseje óta, a Covid-járvány és sok más hátráltató körülmény ellenére elkészült több mint hatvan nagyjátékfilm, 260 televíziós produktum. Olyan műfajok kerültek fókuszba, amiket korábban elhanyagoltak. Még soha nem működött ilyen fényesen az animáció. Régóta kérem a terület szakembereit, hogy készüljön el az animációra vonatkozó stratégia, ami most végre készülőben van. Elképesztően sok tehetséges ember dolgozik ezen a területen is, de meg kell teremteni a szolgáltatói hátteret.
Nincs meg?
KCS: Van is, meg nincs is. És meg kell teremteni a kreatívipari hátteret is.
Az animációs filmesek gyakran panaszkodnak, hogy kevesebb állami pénzhez jutnak, mint az „élőfilmesek”. Az is felmerül erről az oldalról, hogy az animáció kikerült az inkubátor programból.
KCS: Évtizedek óta nem készült állami támogatással annyi animációs film, mint most.
Temple Réka: Nekem szívfájdalmam, hogy most nincs ebben a programban animációs film, de 70-80 perces minőségi filmet szinte lehetetlen elkészíteni abból a pénzből. Van kivétel, a Kék Pelikán, de itt muszáj megjegyeznem, hogy mind a rendező, mind pedig a koproducerek komoly erőforrásokat biztosítottak pro bono a film elkészítéséhez. Úgy gondolom, hogy az inkubátor átalakításával remek lehetőségek teremtődhetnek. Kiváló ötleteket lehet például legyártani, elsőfilmeseknek 20-30 perces munkákkal, ez egy teljesen működő „special” kategória.
KCS: Az új stratégiában épp ezekre lesz javaslat, pont ezt támogatjuk.
TR: Egy, az animáció összes területén átívelő stratégiai javaslatcsomag készül, ami érinti többek között az inkubátor programot is. A Műanyag égbolt – ami az inkubátor programból indult, de volt bennük rugalmasság, és ki tudták bővíteni az anyagi kereteket, komoly nemzetközi sikereket ér el.
KCS: A Műanyag égbolt jó példa, mert ők úgy léptek ki az inkubátor programból, hogy nemzetközi produkcióvá váltak. Ez is nagyon jó irány.
TR: Ezért is gondolom, hogy nem elvetni, hanem a valós lehetőségekhez mérten módosítani kellene az inkubátor programot.
Tavaly Turai Balázs Amok című 14 perces animációja nyerte el a legjobb rövidfilmnek járó Kristály-díjat az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon, amely – hazai támogatás híján – román pénzből készülhetett el. Idén pedig Buda Flóra 27 című animációja nyert Arany Pálma-díjat Cannes-ban a rövidfilmes szekcióban. Ő szintén hiába pályázott itthon, francia finanszírozással készíthette el munkáját. Ezek döntési hibák?
KCS: Mindig ezeket emeli ki a sajtó, azt meg nem, amit Réka és a többi fesztiváldíjas elért.
TR: Kimagasló sikereket értek el ezek a filmek, a magyar animációs (és az egész filmgyártási) szakmának magához kell ölelni ezeket a nemzetközi visszaigazolásokat. Utólag a döntésen változtatni nem lehet, csak levonni a konzekvenciákat és a jövőben támogatni azon alkotókat az animáció és más filmgyártási területen, akik már bizonyítottak. Bízom benne, Flóra vagy Balázs következő filmjét széles körű támogatás segíti majd itthon is. Itt muszáj megjegyeznem, hogy az idei animációs kínálatunkban négy egész estés film szerepel. Ilyen a Toldi, A Tomi, Polli és a ház szelleme című cseh–szlovák–magyar koprodukcióban készült mesefilm, a Műanyag égbolt, és a Kojot négy lelke. Három nagyon fontos díjat el is hoztunk Annecy-ből. Gauder Áron Kojot négy lelke című animációs játékfilmje a nagyjátékfilmek versenyében elnyerte a zsűri díját, valamint a Shanghai-ban a nagydíjat, az idei Kecskeméti Animációs Fesztivál pedig a szakma örömünnepévé vált.
KCS: És azt miért nem veszi észre senki, hogy az elmúlt húsz évben az animációban nem voltak ilyen sikereink? Azon vagyunk, hogy ezt a sikerszériát kihasználjuk.
TR: Az animáció hosszú távú műfaj, nyilván sok eddigi munka sikere ért be az idén. Vannak nagyszerű animációs stúdióink és olyan iskolák, ahol olyan környezetet teremtenek a fiataloknak, ahol nem csak el tudják készíteni a filmjeiket, hanem nemzetközi szintű ismertséget, publicitást szereznek. Ráadásul a világ maga is afelé halad, hogy mozgóképekben kommunikálunk. Ma az animáció nemcsak a rajzfilm, hanem vfx, videójátékok, gifek, applikációk és a legkülönfélébb online tartalmak.
KCS: Az NFI a kezdetektől kezdve nem csak a film, hanem a mozgókép támogatásáról beszél. Rengeteg az új lehetőség, ezért is fontos, hogy elkészüljön az új stratégia.
Mi az új stratégia?
KCS: Most készül, és az a célja, hogy az NFI stratégiájába illesztve a mozgóképipar további fejlesztését szolgálja. Ez nem csak arról szól, hogyan lehet több pénzt kérni az államtól.
Pedig mindenkinek ez a szempont jut először eszébe?
KCS: Távolabbra kell nézni, mert általános európai tendencia, hogy az államok egyre kevésbé tudják finanszírozni a filmgyártást. Ennek a területnek egyre inkább el kell tartania magát, amit a disztribúció segíthet, minél több új termékkel. Amerikában nincs állami támogatás a filmgyártásra, mégis sokan elég jól megélnek belőle.
TR: Sokkal nagyobb a piac.
KCS: Európa egy több mint 700 milliós piac. Ezt kellene közösen kihasználni.
Csak nekem tűnik úgy, mintha nem acélosodna az európai összefogás?
KCS: A mi területünkön egyre jobb a helyzet. A filmbiztosoknak van egy fóruma, Berlinben és Cannes-ban is leültünk, és egységesen azt gondoljuk, hogy az európai forgalmazás fejlesztése elemi gazdasági és kulturális érdek.
Mi történik praktikusan ebben az irányban?
KCS: Rengeteg minden. Az NFI támogatni kezdte a koprodukciós alkotásokat. Ha elkészül egy tisztán magyar film, az jelenleg főként a magyar piacon boldogul. A koprodukcióval a partnerek piacait is bevonjuk. Nem véletlen, hogy Rékáék is megtaláltak egy sor koprodukciós partnert, amiből az is következett, hogy a világ egyik legnagyobb forgalmazó cége megvásárolta a filmet.
TR: Komoly eredmény, hogy a Kojot négy lelkét Európa egyik legkomolyabb nemzetközi forgalmazója vette a szárnyai alá. Elengedhetetlen feltétel jó filmet készíteni, de sajnos nem elegendő ahhoz, hogy a közönséget el is érjük. Látjuk a Kojot kapcsán is, hogy a mozikban olyan a nézőszámunk, ami nem versenyezhet, mondjuk az Avatárral. Alkotóként természetesen szeretjük széles vásznon látni a filmet, viszont be kell látnunk, hogy az a korosztály, akinek a filmünk szól, szinte kizárólag a streaming- és az online felületeken fogyaszt tartalmakat. Nekünk sem szabad ettől elfordulni, épp ellenkezőleg, meg kell változtatni a nézőpontot és máshogy elérni őket. Meglátásom szerint a siker nem csak a nézőszámban mérhető. Komoly pillangóhatást tud elérni egy-egy kulturális vagy társadalmi kérdést felvető alkotás, legyen az film, könyv, zene vagy képzőművészet. Mi elsősorban gyerekeknek, fiataloknak készítünk filmeket, és a hatása hosszabb távon értékelhető, az, hogy milyen gondolatokat, beszélgetéseket indítunk el velük kis közösségi vagy akár társadalmi szinten is.
KCS: Azt meg kell érteni, hogy egy külföldi tulajdonban lévő mozihálózatnak nem elsődleges érdeke, hogy a magyar filmeket akkor is műsoron tartsa, amikor már kevésbé jól mennek. Nekünk az az egyik alapvető feladatunk, hogy tudjuk bővíteni a hazai filmek forgalmazási csatornáit. Európában az NFI hozta létre az első nemzeti streamingplatformot. Elemi érdekünk, hogy a nagyobb országok is létrehozzanak valami hasonlót.
Hogy halad az a régi terve, hogy a FILMIO megkerülhetetlen regionális streamingfelületté váljon?
KCS: Halad, folyamatosan tárgyalunk a lengyelekkel és a csehekkel, de a streaminggel kapcsolatban sok olyan jogi nehézség létezik, ami lassítja a folyamatot. Magyarországon azért indulhatott el a FILMIO, mert 1990-ig a magyar filmek jogai az állam tulajdonában voltak. A felújított klasszikusainkkal tehát el tudtunk indulni. Keressük a megoldásokat a moziforgalmazás területén is. Újraindítottuk a filmklubhálózatot, most már szinte minden magyar egyetemen újra működnek. A Nemzeti Művelődési Intézettel (NMI), amely több mint 2000 magyar kultúrházat működtet, kibővül ez a kör. Az a célunk, hogy olyan emberekhez is eljusson a moziélmény lehetősége, akiknek a környékén nincsen pláza. Elindítottunk az Oktatási Hivatallal egy programot, melyben tantermi vetítéseseket biztosítunk és a 45 perces tanórákba illeszthető anyagokat adunk a filmekhez. Ezek első körben magyar filmek, de szeretnénk a nagy klasszikusokat is bevonni. Muszáj megismertetni a gyerekkel, hogy milyen előzményei vannak a jelennek, amikor minden vizuális csatornákon zajlik.
Zákonyi S. Tamás: Iszonyú tempóban változik a világ, évente olyan kameratechnikák jelennek meg, amit alig lehet követni. Ebben a világban nagyon nehéz nyomon követni, lépést tartani a világ élvonalával. Ezért nagy dolog, amit a magyar animáció művel, mert egy technikai versenyben zárkóztak fel a legjobbakhoz. Mi, hagyományos filmesek valamivel egyszerűbb helyzetben vagyunk, mert a nyugati bérmunkák miatt pontosan ugyanazokkal a kamerákkal dolgozhatunk, mint a hollywoodi szuperprodukciók. Ugyanazt a technikust, lámpát, stúdiót használjuk. Tehát a bérmunkák és a magyar kreativitás révén a világszínvonalú technika jelenik meg az itthoni projektekben is.
A nemzet aranyai egyértelmű siker. Egyrészt, mert senki sem támadta politikai szempontok alapján, másrészt dokumentumfilmként lekörözte nézőszámban az új magyar játékfilmeket. Ez minek köszönhető?
ZS.T: Nézőszámban túlléptük a kilencvenezret, ami valóban szép eredmény, és nagyon örülünk is neki. Amikor 23 évvel ezelőtt forgatni kezdtem a vízilabdásokkal, elkészült hatvan órányi anyag, aztán jöttek más feladatok. Közben az a csapat óriási utat tett meg, valódi sztárokká váltak, nemcsak sport értelemben, hanem egyébként is. Még érdekesebbé vált a projekt. Ezzel a csomaggal pályáztam, méghozzá úgy, hogy én játékfilmes szemmel akarom elkészíteni a filmet is. Tehát történetet mesélek, karaktereket építek, dramaturgiát követek. Nagyon fontos a szemlélet, és az is, hogy meg tudjam győzni azokat, akik a pénzt adják, hogy ezt a filmet sokan fogják megnézni, ha elkészül.
Lesz folytatása a vízilabdás történetnek?
ZS.T: Sok mindenen töröm a fejem, dolgozni kell, de a konkrét tervekről egyelőre még nem beszélnék.
Sok – korábban – sikeres filmes panaszkodik arról, hogy szintén dolgozna, de nem kap rá pénzt. Ön szerint alaptalanul?
KCS: Nézzük meg, hogy hány fiatal filmes jutott lehetőséghez az elmúlt időszakban! Magyarország kis ország, ehhez képest az állam elég nagy összeget biztosít a mozgóképre, de nyilván ez sem elég mindenkinek, aki filmet készítene. Az NFI-n túl is vannak források, például a koprodukció. A másik fontos szempont, hogy ma nem abból áll egy filmterv, hogy felvázolunk egy ötletet, ami szerintünk zseniális lesz filmen, hanem hozzá tartozik alaposan és átgondoltan, hogy kinek szól, miként jut el az emberekhez. Első körben a tartalom fejlesztése zajlik. Ezt még Andy Vajna honosította meg, és megkérdőjelezhetetlenül hasznos.
Igen, és sok filmterv meg is reked a fejlesztési szakaszban.
KCS: Van egy rendelkezésünkre álló keret, és sokan nem akarnak mozdulni más források bevonása felé, ez alapvető hiba.
Mit kellene tenniük?
KCS: Nem akarom most részletezni, mit is jelent a produceri munka, de semmiképp sem azt, hogy megpályázza, megnyeri, majd elkölti az állami pénzt. Egyebek mellett azzal is foglalkozni kell, hogy jut el majd a közönséghez a projekt. Az NFI egyébként ebben is segíti a mozgókép készítőket, például a marketing támogatásokkal és a nemzetközi értékesítéssel.
Milyen az együttműködés a közpénzből működő televíziós csatornákkal?
KCS: Az, hogy az elmúlt három évben 260 produkció készülhet, azt is mutatja, hogy a televíziók komoly felvevő piacot jelentenek. Együttműködést kezdeményeztünk a közmédiával, ami arról szól, hogy heti rendszerességgel műsorra tűznek kortárs magyar mozifilmeket főműsoridőben. Fontos új felület a FILMIO, ahol a mozi után nézhetők az új filmek.
Hányan nézik a FILMIO-t, és van-e növekedés?
KCS: Van, és jövőre nagyságrendi fejlődésre számítunk. Egy olyan együttműködésen dolgozunk, ami a felhasználók jóval szélesebb rétegéhez tudja majd eljuttatni a szolgáltatást.
Visszatérve az új játékfilmekre, sorozatokra, melyek az NFI támogatásával a magyar filmtörténetet gazdagítják, mit gondol például az Aranybulla című televíziós sorozattá alakított történelmi filmről?
KCS: Itt volt egy nagy kommunikációs hiba a produkció részéről. Ez ugyanis egy ismeretterjesztő sorozatnak készült az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójára, olyasmi, mint amilyeneket szívesen nézünk a History Channel kínálatában. Felmerült, hogy lehetne belőle egy játékfilm, de azt nem támogattuk.
A legnagyobb szabású vállalkozás filmes szempontból ma Magyarországon a Hunyadi-sorozat. Leforgatták, látta-e, és mi a véleménye róla?
KCS: Rengeteg olyan dolog megvalósult benne, amiről korábban beszéltünk. Nagy európai sztárok játsszák a különböző szereplőket, ami könnyebbé teszi a nemzetközi forgalmazást. Mivel a Beta Film, Európa egyik legnagyobb forgalmazó cége is beszállt, elemi érdekük, a minél szélesebb körű nemzetközi forgalmazás. A szereposztás miatt sok nemzeti tévé is érdeklődik.
Megnevezne néhány nemzetközi sztárt?
KCS: Nem hollywoodi világsztárokról, hanem európai sztárokról van szó, akik nemzetközileg is ismertek, míg hazájukban a legnépszerűbbek. A török származású Murathan Muslu, a szerb Rade Serbedzijaaz, az olasz Francesco Acquaroli vagy a cseh Karel Roden neve itthon talán még nem cseng ismerősen, de hazájukban széles közönség kíváncsi rájuk.
Mikorra lesz vetíthető állapotban a sorozat tíz része?
KCS: 2024 végére elkészül.
Mi a céljuk a nemzetközi forgalmazásnál?
KCS: A nemzetközi forgalmazást a Beta tartja kézben, amelyik olyan sorozatokat forgalmazott, mint a Borgiák, a Babylon Berlin, a Gomorra vagy a legutóbbi Sisi.
Tizenegy milliárd forintos költségvetésről szólnak a hírek, mennyi lesz a vége?
KCS: Az NFI honlapján naprakészen követhetők a megítélt támogatások. Ne felejtsük el, hogy ez egy tíz részes sorozat, szinte tíz látványos mozifilm, óriási csatajelenetek, kosztümök, díszletek. Nagyon költséges műfaj. A döntőbizottságnak már több elkészült részletet megmutattak, nagyon komoly a produktum. Továbbra is azt gondolom, hogy jó konstrukció, ha a vezető európai disztribúciós társaság is beszáll, ahogy ez történt, mert a lehető legjobb platformokra juttatja el a sorozatot. Tegyük hozzá, hogy a Hunyadiban nagyjából száz beszélő szereplő van, köztük rengeteg olyan fiatal tehetség, akikről még a hazai szakmában sem hallottunk sokat. Számukra ez olyan lehetőséget kínál, melynek révén Magyarországon kívül is megismerhetik őket.
Tehát hisz a Hunyadi-projektben?
KCS: Rettenetesen hiszek benne, látom a rengeteg befektetett munkát, és úgy dramatizálják a történetet, hogy nemzetközileg is értelmezhető lesz. A komoly, nagy tapasztalatú, nemzetközi szinten jegyzett producer, Robert Lantos személye is ezt ígéri. Ez egy hatalmas kísérlet, ilyet még nem csináltunk.
Elkészült egy másik történelmi sorozat is, a Móricz Zsigmond Erdély-trilógiáját feldolgozó Tündérkert.
KCS: Nagyon fontos, hogy ez a két sorozat bizonyos szempontból egymásra épül. Magyarországon van öt nagy stúdió komplexum, de egy-egy ekkora munka jelentősen leköti a kapacitásokat. Közben az amerikai filmek is itt forognak. Nem véletlenül határoztuk el a Covid-járvány alatt, hogy fejleszteni fogjuk a fóti telepet. Ez is egy stratégiai döntés volt, jövőre el is készül. Az a célunk, hogy ne csak nemzetközi szerviz produkciók készüljenek, hanem legyen terep a magyarok produkcióknak is.
ZS.T: Jó ezt hallani, mivel annak idején, még MAFILM igazgató koromban pont ezért vertem az asztalt.
KCS: Minden egymásra épül, meg kell tanulni az ilyen léptékű és színvonalú sorozatkészítést. Azok alapján, amit eddig láttam, azt mondhatom, hogy a saját vállalásait mindkettő nagyon jól teljesíti. Arról nem is beszélve, amit Réka többször említett már – ezek a mi történeteink.
Hogy kerül a nézők elé a Tündérkert?
KCS: Ebben a produkcióban a Duna TV a gyártó Megafilm együttműködő partnere, ott is mutatják be hamarosan. Az, hogy a film hogyan kerül be a köztudatba, az nagymértékben múlik a producereken is, ismerve őket, mindent meg fognak tenni a siker érdekében. Az itt ülő producerek például nagyon profin foglalkoznak ezzel a területtel is.
ZS.T: Ma már messze nem ér véget a produceri munka azzal, hogy elkészül a végleges vágás. Ott kezdődik a munka keményebb része. Tárgyalunk a forgalmazóval és marketing stratégiát építünk. Nem kis stáb dolgozik egy film utóéletén is.
Azért az utómunkák befejezése is fontos állomás. A Petőfi-filmként emlegetett Most vagy soha című projektnél még most sem értek véget?
KCS: Folynak az utómunkálatok, jövő március 15-én bemutatjuk.
Látott már elkészült részleteket?
KCS: Amit láttam, az nagyon ígéretes és a téma friss megközelítése. Az NFI stratégiai célja egyszerű – minél jobb filmek készüljenek, amit a lehető legtöbben látnak.
Annak is van realitása, hogy a következő projektjük a mohácsi csata megfilmesítése lesz, esetleg Mel Gibson rendezésében?
ZS.T: És abban végre győzünk?
KCS: Nem érkezett mohácsi csata témájú pályázat a Filmintézethez.
Rákay Philip a vitatott Aranybulla és a lassan készülő, de – hivatalosan – 4,7 milliárdos költségvetésű Most vagy soha producereként, valamint a 2026-os Szabadság tér '56 című tévés dokumentumsorozat szerkesztőjeként értelmezhető mint filmes szakember. Mindeközben olyan sikerfilmeket jegyző alkotók, mint Herendi Gábor, Bereményi Géza vagy Till Attila filmötleteit visszadobják. Mi alapján dönt az NFI arról, hogy kinek szavaz bizalmat?
KCS: A pályázat minősége alapján. Rengeteg szakmai szempontot mérlegelünk, amikről ezen a beszélgetésen is sok szó esett.
ZS.T: Nekem is volt olyan pályázatom, amit nem támogatott a döntő bizottság. Azt se felejtsük el, hogy például Goda Kriszta úgy rendezhette meg az ötszázhatvanezres nézettséget elérő Szabadság, szerelem című filmjét, hogy előtte egy rendezése volt, a Csak szex és más semmi. Lehetőséget kapott és bizonyított. Ezt másoknak is meg kell adni.
Rosszul emlékszem, hogy Goda Kriszta is inkább tévéfilmeket rendez mozis produkciók helyett az utóbbi években?
KCS: Gyakran érzem úgy, hogy vannak újságírók, akik nem szeretik, ha egy cikknek pozitív üzenete van.
Rajongok a pozitív üzenetekért. Üzenne egy ilyet?
KCS: Örömmel. Egy hosszú folyamat közepén vagyunk, amit a teljes magyar mozgókép szektor fejlesztése érdekében kezdtünk el. Ne feledjük, hogy mi minden történt a Covid-járvány alatt. Új pályázatokat írtunk ki és a rendkívül kedvezőtlen körülmények ellenére a régióban elsőként megszerveztük, hogy visszajöhessenek forgatni a nemzetközi produkciók. Megteremtettük a feltételeit annak, hogy a járványhelyzetben is biztonságban is dolgozhassanak a filmesek. Ezt például igen nagyra értékelik az amerikai produkciók. A Magyarországon készített filmek regisztrált költése tavaly meghaladta a 250 milliárd forintot, 20 százalékos növekedés az előző évhez képest. Magyar filmesekkel készült a 6 Oscar-díjat elnyert Dűne, melyből kettő a magyar szakemberek kreatív munkáját is elismeri, és itt forgatták a folytatást és a sorozatot is. Ezt például világsikerként tartom számon. Azon vagyunk, hogy minél szélesebb legyen a filmek spektruma, és minél jobb minőségűek legyenek. Sorra jönnek az izgalmas témák, többek között Rékáék Csongor és Tünde mozifilmje. Ezt a jó hírt nem mint kormánybiztos, hanem magánemberként emelném ki, mert nagyon szeretem.
A beszélgetést követően több, a magyar film helyzete szempontból fontos hír is napvilágot látott. Megkértük Káel Csabát, hogy utólag reagáljon Geszti Péter kijelentésére, aki saját műsorában mesélte el, hogy ha ragaszkodik Nagy Ervin szerepeltetéséhez, nem készíthette volna el Szia, Életem! című filmjét. Kíváncsiak voltunk arra, hogy a filmügyi kormánybiztos szerint lehetséges-e egy ilyen szituáció, ha igen, ki szólhat le egy producernek ilyen üzenettel? A másik fontos esemény Reisz Gábor Magyarázat mindenre című filmjének velencei sikere volt. A rendező azt nyilatkozta, hogy nem is számított NFI támogatásra, díjnyertes filmje a Szlovák Audiovizuális Alap támogatásával készült el. Káel Csaba erre, a kortárs magyar filmkészítés szempontjából kétségtelenül pozitív üzenetnek tekinthető eseményre sem kívánt ebben az interjúban reagálni.
(Borítókép: Káel Csaba. Fotó: Németh Kata / Index)