A Fővárosi Közgyűlés 1895-ben kezdte el az egykori Virányos dűlő melletti parcellák árverését. Mivel a korrupció már ekkor is hungarikumnak számított, az összes itteni szántót és szőlőst nem árverés útján, hanem sutyiban és fű alatt a főváros adófelügyeleti igazgatója vásárolta meg jóval a piaci ár alatt.
Waldhauser Adolf (1839–1919) vagyonos vaskereskedő ügyeskedése lehet, hogy sokaknak szemet szúrt, de az önkormányzati képviselő himihumi tette azért nem kapott akkoriban nyilvánosságot, mert magas fővárosi pozíciója mellett Waldhauser királyi tanácsosi rangjának köszönhetően a Budapesti Kereskedelmi Testület alelnöki pozícióját is betöltötte. Az ügyes hivatalnok és felesége, Kerstinger Ilka magánzó 1899-ben adták el az összes Kútvölgyi úti telküket, szám szerint 16 darabot.
A mai 74. szám alatti parcellát nemes váradi Rády János (1855–1938) bankár vásárolta meg csaknem 53 ezer forintért. A gazdasági szakíróként is tevékeny Rádyról érdemes megemlíteni, hogy 1896-ban hetedmagával alapítója volt a Károly körút 10. szám alatt működő Folyószámla Leszámítoló Bank részvénytársaságnak, amelynek vezérigazgatói posztját két év múlva kapta meg.
Vezetése alatt a pénzintézet csalást csalásra halmozott. 1903 decemberében az ügyészség többek között azzal vádolta meg a közgazdász végzettségű Rádyt, hogy a csődbe ment és anyagilag ellehetetlenült Somossy Károly (1827–1903) cirkusz- és varietéigazgató Nagymező utcai orfeumának (ma Operettszínház) berendezésein úgy nyerészkedett csődtömeggondnokként, hogy
a mulató berendezését áron alul, kétezer koronáért megvette, és azt nyomban el is adta a saját bankjának 120 ezer koronáért, holott a berendezés értéke ennél jóval többet ért.
A korabeli Pesti Hírlap beszámolója szerint a bankár másik híres húzása az volt, hogy pénzintézete 1904 áprilisában úgy lopta meg a saját ügyfeleit 725 ezer korona értékben, hogy a bankot nem hatalmazták fel a részvényesei, hogy a négyezer darabos portfóliójukból eladjanak 3865 darab részvényt, amelynek ellenértékét Rády saját használatra tette el. Hova került az elsíbolt pénz? Mindjárt kiderül, csak van még pár érdekes gazdasági húzása főhősünknek.
A török megszállás alól felszabadult Budán olyan sok volt az ostrom során megrongálódott épület, hogy a bécsi adminisztráció inkább ingyen odaadta ezeket a téglarakásokat az új német nyelvterületről érkező telepeseknek, ha azok garantálták, hogy pár éven belül takaros házakat építenek fel a helyükre. A mai Fő utca 66–68. szám alatti, középkori eredetű romok így kerültek 1689-ben Praunseys Mátyás (1644–1693) osztrák vaskereskedő és Unger János György (1668–1705), bajor honból érkezett budai polgármester kezébe.
Mivel a vaskereskedő frissen felhúzott házában működő bolt cégérét három nyúl díszítette, a budaiak csakhamar Három Nyúl háznak kezdték el hívni a korabeli ábrázolások alapján eleve nagy metszőfoggal rendelkező boltos otthonát.
Bösinger Ferenc Ignác (1660–1707) császári tanácsos és patikus, aki nem mellesleg Buda egyik legkorruptabbnak tartott polgármesterének számított, 1698-ban vásárolta meg Praunseys Mátyás özvegyétől ezt az ingatlant, amelyet gyorsan át is építtetett. A munkálatokra azért volt szükség, mert minden hájjal megkent pohos patikusunk 1702-ben ebben a házban nyitotta meg azt a vendégfogadóját, amelynek üzemeltetését Reither János Mihály sörkereskedőre bízta.
A Három nyúl nevű söntésben csaknem száz évig mérték a szomjas vándoroknak és a helyieknek az alkoholt.
Buda város tanácsa 1801-ben azért szüntette meg a krimót, mert ekkor vette meg a házat 17 ezer forintért, hogy itt alakíthassa ki a két század befogadására alkalmas vízivárosi kaszárnyájának az egyik felét.
Unger János György házában eközben a Zöld szőlőfürthöz címzett vendégfogadó működött, amelyet Unger özvegye 1711-ben adott el Buda városának 1800 forintért. Az önkormányzat ebben az évben nemcsak átalakította, hanem emeletes épületté is kibővítette frissen szerzett tulajdonát. A sörfőzőt kezdetben a város üzemeltette, amelyet csak 1743-ban adott bérbe Zipauer János Mihály kocsmárosnak. A városi tanács bontási célból 1801-ben megvette a szomszédos Három nyúl kocsmát, így ezt az épületet is hamarosan a földdel tették egyenlővé, hogy Dankó József terve és cége kivitelezése alapján a két épület helyére 1807-re felépíttessék a vízivárosi kaszárnyát. A folyamatosan bővített és csinosítgatott laktanya 1847-re lett teljesen kész.
Az emancipációs mozgalmak hatására May Friend Bennett (1865–1956) filantróp vállalkozó 1890-ben döntötte el, hogy női főiskolát alapít New York állam Irvington településén. Mivel a hatéves képzést nyújtó intézmény hamar kinőtte otthonát, az alma matert 1907-ben átköltöztette Millbrookba. Az iskolaigazgató választása azért esett erre a területre, mert pont ekkor kínálta eladásra ifjabbik Henry James Davidson (1866–1947) könyvkiadó csődbe ment Halcyon Hall nevű luxusszállodáját, amelynek kétszáz szobája és tucatnyi, hétméteres belmagasságú terme ideális helyszínnek tűnt az amerikai közép- és felsőosztály lányainak elszállásoltatására és minőségi oktatására.
Az ötszintes épület maga volt a csoda.
A dombtetőre épült palota ötletesen és merészen ötvözte a neoromán stílusú árkádos kerengőket a karcsú, neogótikába hajló tornyokkal és a zömök, „középkori hangulatot” árasztó bástyákkal. A falszakaszokat mintás fazsindelyekkel keretezett, ólmozott üvegű teraszokkal, zárterkélyekkel és verandákkal tagolták fel.
A 31 hektáros park közepén álló épületkomplexumot 1893-ban adták át James E. Ware (1846–1918) tervei szerint, amelyet az építész munkásságának fő művének tartott. Az adásvétel azért is tűnt jó befektetésnek, mert az egykori hotelben Henry James Davidson eleve kialakíttatott egy nagyobb méretű könyvtárat, zeneszobát, művészeti galériát, atlétikai részleget, valamint minden szobához külön termálvízzel működtetett magánfürdőt is. A kampusznak kinézett egykori szálloda saját generátorokkal állította elő az áramot.
Az oktatási intézmény persze nem csak ebből a központi épületből állt. Az adásvételt követően az igazgatóság folyamatosan bővítette iskolájuk épületállományát. Pár év elteltével elkészült egy apró toronyban végződő kápolna, az istállók, a szabadtéri színház, a kültéri fedett uszoda, illetve a kényelmes tanári szállások is. Csaknem mindegyik évtizedben új kollégiumot (pl. Alumnae Hall, Caroll Hall), művészeti központot (pl. Mellon Arts Center, Holbrook Arts Center) is átadtak. Az intézmény legutolsó koronagyémántja 1972-ben készült el, ez volt a természettudományos oktatásoknak helyt adó Kettering Science Center.
A budapesti Kereskedelemügyi Minisztérium 1898-ban rendelte el, hogy a kisgarami vashengermű és a zólyombrézói királyi vasgyár kohóinak folyamatos tűzifával való ellátása érdekében a besztercebányai erdőigazgatóságnak a Fekete-Garam völgyében ki kell építeni egy új állami vasútvonalat. A tíz évig elhúzódó tereprendezést követően a keskeny nyomtávú erdei vasutat első körben Feketebalog községig építette meg az igazgatóság. Az alagutak kiépítésével együtt ez a beruházás 60 ezer forintba került a központi költségvetésnek.
Erre a 10,4 kilométer hosszú pályaszakaszra engedték rá 1908-ban a fent említett két vasgyár gőzmozdonyait, amelyek a Kachelmann Károly és Fia Rt. selmecvihnyei gépgyárában készültek. A négy lokomotívot a korszak legismertebb bánya- és kohómérnökeiről, valamint vasgyárosairól nevezték el. Az 1878-ban átadott mozdony Péch Antal, az 1882-ben munkába állított pöfögő Kerpely Antal, az egy évvel később forgalomba állított Vajkay Károly, az 1884-es avatású vasparipa Kachelmann Károly nevét kapta meg.
Még át sem adták rendeltetésének a Fekete Garami Vasút (FGV) pályaszakaszát, amikor a szakminisztérium ismét ukázba adta, hogy a budapesti építkezések és a magyar vasgyárak folyamatos faéhsége miatt a nyúlfarknyi nyomvonalat a Gömör–Szepesi-érchegység összes völgyére ki kell terjeszteni.
Ez 40 új mellékvonalat jelentett, amely magába foglalta Tiszolc magasságában a Breznóbánya–Budapest fővonalhoz rácsatlakozást is.
Az új keskeny nyomtávú vonalak építését az I. világháború ideje alatt sem szakították meg. A harcok miatt kiesett helyi munkaerőt orosz hadifoglyokkal pótolták, akiknek köszönhetően a faszállító hálózat 1915-re már elérte a 132 kilométert. A teherszállító kisvasúton könnyen el lehetett jutni a Jókai Mór által is megregélt 1348 méter magas Vepor-szikláig, valamint az 1458 méter magas Polyána-csúcsig is. A pálya legkisebb ívsugara 60 méter, legnagyobb lejtése pedig 70 méteres volt. Ezen a szakaszon már fogaskerekű vagonokon szállították a fát.
A csaknem 1200 kilométer hosszú Szent Lőrinc-folyó nemcsak a Nagy-tavakat köti össze az Atlanti-óceánnal, hanem egy viszonylag hosszabb szakaszon az Egyesült Államok és Kanada határát is alkotja. A folyó csaknem kétezer sziget és 104 zátony partját nyaldossa. Az egyik legérdekesebb múlttal rendelkező szigetpár a másfél hektáros Zavikon és a félhektáros, Kiwa nevű folyami földhányás.
A történelem viharai miatt úgy alakult, hogy amikor 1793-ban meghúzták a Szent Lőrinc-folyó mentén az Egyesült Államok és Kanada határát, akkor a nagyobbik sziget Ottawa, a kisebbik pedig Washington fennhatósága alá került.
A felosztástól függetlenül Elmer Andress vállalkozó 1902-ben egy tetszetős küllemű villát építtetett a nagyobbik, Kanadához tartozó Zavikon-szigetre. Mivel a házépítő egy veteményeskertet és egy stéget is szeretett volna kialakítani otthona körül, így ezeket a kisebbik, az Egyesült Államokhoz tartozó szigeten valósította meg. A két gyöngyszem közé egy 9,5 méter hosszú fahidat is ácsoltatott, hogy a kapálás és a pecázás miatt ne kelljen mindig ladikba ugornia, és áteveznie a szomszédos országhoz tartozó kertjéhez, majd vissza a családi házához.
Az aprócska híd és a helyszín kuriozitása miatt az amerikai sajtó rögtön „háztáji határátkelőnek”, illetve „a világ legrövidebb nemzetközi átkelőjének” nevezte el a Zavikon-szigeteket. A propaganda hatására fel is húzták a nagyobbik szigetre a Brit Birodalom, a kisebbikre pedig az Egyesült Államok lobogóját. A lelkes földmérők még egy geodéziai követ is felállítottak a kisebbik földkupac közepére. A Szent Lőrinc-folyó azonban nem volt tekintettel az országhatárokra. 1967-ben az Amerikai–kanadai Határbizottságnak újra meg kellett állapítania az országhatárt. A kisebbik sziget ekkor került Kanada fennhatósága alá.
A Császári és Királyi Osztrák Hitelbank 1865-ben döntötte el, hogy a pesti és a budai szivar-, szivarka- és cigarettagyárak (pl. Fuchs, Philipps, Medecz, König, Gschwindt, Rottenbiller) állami megadóztatása miatt egy hatalmas méretű raktárt fog felépíttetni Józsefváros gyéren lakott területén, a Stations gasse (ma Baross utca) és az Amschel gasse (ma Rigó utca) közrefogta sarkon.
A Wagner János tervei alapján kivitelezett gazdasági épületet 1867-ben adták át rendeltetésének. Az L alaprajzú, négyszintes raktár hamar beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Mivel az emeletek egybefüggő, szintenként 116 oszlop által tartott hatalmas termek voltak, így a különféle fajtájú és minőségű dohánylevelekkel foglalkozó gyárak egymástól jól megkülönböztetve tudták vágott és vágatlan növényeiket leméretni, és bálánként kifizetni utánuk a királyi jövedéket.
A dohánytermesztés központi termelésszervezése, valamint az egymás után megalapított állami tulajdonú fővárosi dohánygyárak (Erzsébetváros, Ferencváros, Óbuda, majd Lágymányos) miatt a Pénzügyminisztérium 1872-ben döntötte el, hogy
a raktár mellett felépíti az adózást és a bálaméréseket folyamatosan ellenőrző dohányjövedéki főfelügyelő és főbeváltó közös lakóházát.
A leendő tisztviselői ingatlant közvetlenül a nyeregtetővel lefedett klinkertéglás raktár mellé, a Rigó utca 3. szám alatti beépítetlen parcellán kívánták megvalósítani. A Reischl Károly tervezte, 2670 négyszögölön elterülő épületet 1874-ben avatták fel. Az állami építész tervei szerint az ingatlan földszintjén alakították ki a főfelügyelő, a számtisztek, a munkafelügyelő, a hivatali szolgák és a pénzügyi tanácsos irodáit, amelyeket az udvar irányába egy raktár és egy kisebb alapterületű őrszoba zárt le. Az első emeleten két, egyenként hét-hét szobás lakást alakítottak ki a főfelügyelőnek és a főtisztnek. A dohánybeváltással foglalkozó hivatali szolgák 1931-ig laktak itt családjaikkal közösen.
XI. Piusz pápa engedélyével és áldásával a pannonhalmi Szent Benedek-rend 1923-ban alapította meg első budapesti reálgimnáziumát. A fiúiskola első otthona a Mária Terézia (ma Horváth Mihály) tér 8. szám alatti Pedagógiai Szeminárium három földszinti terme, majd pár év múlva a Baross utca 62–64. szám alatt felszámolt Stáció utcai elemi iskola lett. A tanári kart a Horánszky utca 20. szám alatti jezsuita fenntartású Kongregációs Otthonban szállásolták el.
A Nemzeti Hauszmann Program kapcsán rekonstruálni kívánt királyi várpalota, valamint a már visszaépítés alatt álló egykori budavári József-palota, a Honvéd Főparancsnokság és a Vöröskereszt Egylet székháza kapcsán egy héttel ezelőtt szavazásra buzdítottuk olvasóinkat, hogy mit szólnának hozzá, ha replikaként visszaépítenék magántőkéből a budai rakpart palotasorát is. Nem reprezentatív felmérésünkre eddig 2713 fő válaszolt igennel vagy nemmel. Az eredmény szoros lett. A két tábor szavazatai közötti különbség 8,6 százaléknyi lett.
A szavazók 45,7 százaléka úgy gondolta, hogy a beruházás azért lenne felesleges, mert a jelenlegi állapot sokkal szellősebb és tágasabb érzetet kelt az emberekben, mintha épületek állnának itt. Érvelésük szerint egy esetleges beépítés során a Lánchíd budai oldala vizuálisan túlzsúfolt lenne. A nemmel szavazók úgy látják, hogy ezeknek az épületeknek a hiánya nem olyan beépítést követelő foghíj vagy grund, amely azonnali beépítés után kiáltanak. Az egyik kommentelő szerint
a városkép, a dunai panoráma a budai várral együtt kiválóan megvannak ezek a paloták nélkül is, hiszen a fővárosiak nagy többsége még azt sem tudja, hogy a jelenlegi Jeruzsálem park helyén valamikor a Dunával parolázó épületek álltak.
A szavazók 54,3 százaléka, azaz az enyhe többség azonban azt szeretné, ha Budapest és a Duna visszanyerné egykori ékét. Ők a visszaépítést támogatják. Ezt a tábort Pogány Frigyes építész, esztéta, jeles urbanista és művészettörténész 1947-ben publikált gondolataival lehet a legjobban jellemezni.
A budai palotasor megfelelő ritmusát adja az építészetileg is hangsúlyozott pontoknak, melyek a Duna-parti látkép táji karakteréhez igazodnak, városias jellegű egységbe kapcsolják a tájelemeket. A Várhegy képi egységét a híd környékének épületei nyugodt építészeti vonallal húzzák alá, s kötik be egyúttal a Víziváros jövőben, különösen a hegyoldalon fellazuló testébe. A hídfő környékének viszonylagos zártsága, az épületsor nyugodt vonala esztétikai követelmény.
Múltkori cikkünkben a palotasor két épületét, a Barber–Klusemann- és a Lipthay-palotát mutattuk be, most a maradék három ingatlanon a sor. A jelenlegi 0 kilométerkő helyén elterülő egykori Kereskedelmi Minisztérium történetét egy későbbi írásban fogjuk részletezni.
Harminchárom évvel ezelőtt, 1989. december 25-én végezték ki Románia első elnökét, Nicolae Ceaușescu kommunista diktátort és feleségét, a négy általános iskolai végzettséggel rendelkező, leánykori nevén Elena Petrescu miniszterelnök-helyettest.
Az önmagát a kárpátok géniuszának kikiáltó politikus egykori személyi kultuszára és 24 évig tartó rémuralmára ugyanakkor a mai napig sokan szívesen gondolnak vissza keleti szomszédunknál.
A bukaresti INSCOP közvélemény-kutató intézet 2014-es felméréséből az derült ki, ha a despota ma is élne, akkor a románok azonnal megválasztanák ismét államfőjüknek.
A megkérdezett állampolgárok 83 százaléka ráadásul úgy vélte, hogy rémtettei ellenére Ceaușescu jó vezető volt.
A cég idei felmérésében a válaszadók csaknem hatvan százaléka már úgy nyilatkozott, hogy a népnyúzó regnálása alatt a folyamatos energia-, áru- és élelmiszerhiány ellenére sokkal jobb volt az élet, mint napjainkban.
Ennek tükrében már nem is meglepő, hogy a genocídiumért halálra ítélt önkényúr sokkal népszerűbb, mint a kitalált, de részben valós személyről mintázott Drakula gróf alakja. Ceaușescu kulturális öröksége mindemellett annyira mélyenszántó, hogy a várható anyagi haszon miatt a román idegenforgalom településszintű desztinációt is felépített a személye köré.
A Conducatornak (Vezérnek) viszonylag sok ingatlana volt országszerte. Volt, amit ő építtetett, de akadt olyan épület is az ingatlan-portfóliójában, amelyet csak a saját ízlése szerint alakíttatott át. Protokollházai közül ma már három magántulajdonban van. Ilyenek a temesvári és a cserépfürdői emeletes villák, valamint a báró Neuman családtól elkobzott 30 szobás, aradi klasszicista stílusú kúria. A többi egykori lakhelye még mindig állami tulajdonban leledzik, ezeket vagy az Állami Protokoll Hatóság, vagy a Kulturális Minisztérium kezeli.
A skót származású Frank V. Bannerman 1865-ben alapította meg észak-amerikai fegyverbolthálózatát, amelynek csak New Yorkban közel nyolcszáz üzlete és 28 raktára volt. 1900 novemberében az önkormányzat tűz- és robbanásveszélyre hivatkozva felszólította a vállalkozót, hogy szüntesse meg robbanóanyagai tárolását a nagyvárosban, azonnal szállítsa el egy távoli helyre közel harmincmillió darabból álló lőszerállományát. A kereskedő ekkor szemelte ki a Hudson folyó szélén megbújó, 26 ezer négyzetméteres, lakatlan Pollepel szigetét, amely alig kétórányi lovas kocsikázásra volt csak New Yorktól.
Az új fegyverraktárt 1901-ben kezdték el építeni Bannerman saját skiccei alapján. A vállalkozó igazán kitett magáért, hiszen nem egy hagyományos, klinkertéglás üzemet tervezett, hanem egy olyan neogótikus skót lovagvárat, amelynek homlokzataira
különböző bibliai idézeteket, illetve a skót Felföld szimbólumait, úgymint a bogáncsot, az unikornist és William Wallace szabadságharcos egész alakos domborművét, Skócia ősi családjainak címereit, illetve a kék alapon pihenő fehér színű Andráskeresztet vakolták ki a kivitelezők.
A várkastély 1918-ban lett kész. Építtetője és tervezője azonban már nem láthatta mesterművét, mert pont ebben az évben elhunyt. Bár az örökösök halála után továbbvitték a családi üzletet, 1920 augusztusában a kastélyban raktározott kétszáz tonna dinamit – máig tisztázatlan okok miatt – felrobbant, romba döntve a Hudson gyöngyének hívott kastély nagy részét. A család kénytelen volt áttenni központi fegyverraktárát Long Islandra.
A történelmi jelentőségű visszaépítés és felújítás frissen elkészített új látványképeit a koncepcionális tervezési munkákat jegyző Gutowski Robert építész és csapata a minap mutatta be a sajtónak. Az újjáépítéssel megbízott vezető építész kiemelte, hogy elsőként a palota Szent György tér felé néző északi főkapuját építik majd vissza, amelynek falkutatással kezdődő munkálatait már jó pár hónappal ezelőtt el is kezdték.
A helyreállítást itt azért fogják majd először egy
nagymértékű bontással kezdeni,
mert a jelenleg „A” épülettömbnek hívott palotaszárnyat Hidasi Lajos tervei szerint 1960 és 1970 között nemcsak puritán szellemben leegyszerűsítették és kibelezték, hanem jelentősen ki is bővítették a Krisztinaváros irányába, hogy annak méretei nagyjából azonosak lehessenek a Mátyás-kutat és az Oroszlános kaput is magába foglaló „C” épülettömbbel. Ez az építészi szemlélet bár megfelelt a szocializmus építészeti felfogásának, ám az eredeti Hauszmann-féle megvalósult elképzelésekkel már köszönő viszonyban sem volt.
A korabeli szakirodalom szerint a Habsburg-lépcső és a Hollós (Koldus) kapu közötti egykori főbejárat nyugati irányú kibővítésére azért volt szükség Kádár János népköztársaságának, hogy 1967-ben itt alakíthassák ki a Munkásmozgalmi Múzeum kiállítótermeit, amit 1991-ben örökölt meg a Ludwig Múzeum. Ezek a termek 2005-ben kerültek a Magyar Nemzeti Galéria kezelésébe, hogy itt mutathassák be a kortárs magyar festők és szobrászok alkotásait. A Várkapitányság szervezésében ezekben a modernista szellemben lebutított és lecsupaszított termekben multimédiás technológia felhasználásával Hauszmann Alajos életét és munkásságát lehetett megtekinteni, amelyet a most kezdődő munkák miatt átköltöztettek a Szent István terem feletti emeletre.
Miután pár év múlva visszanyeri az „A” épülettömb a hauszmanni állapotának megfelelő méreteit, elindul a külső-belső tereket átfogó nagyon aprólékos munka. A beruházó tervei szerint a szakemberek újra kifaragják majd a főbejáratot egykor megkoronázó Jankovics Gyula keze alól kikerült Hungária istennő szobrát, amely jobbjával a háborús győzelmet jelképező babérkoszorút mutatta fel a Sándor-palota felé, balja pedig a mellmagasságáig érő magyar címerpajzson pihent. Az országot jelképező nőalak lábánál szintén visszakerül az ipart és a mezőgazdaságot jelképező két csücsülő mellékalak is, amelyből az egyik egy kackiás bajszú magyar férfi, a másik pedig egy dús idomú osztrák nő volt.
Viszonylagos sikernek könyvelhető el, hogy ez év márciusában a szakemberek nemcsak a mai „B” épület nyugati homlokzatának visszabontott alapfal maradványait és külső vakolatának darabjait találták meg a Hunyadi-udvar mai burkolata alatt, hanem a dualizmus időszaka alatt felépült palota egykori kékes-vörös és zöld színben pompázó természetes angol palatetőzet darabjait is. Ha konkrétan ezek az építőelemek nem is kerülnek vissza az eredeti helyükre, ám kémiai és fizikai vizsgálataik során egyértelművé vált, hogy Nagy-Britannia melyik bányájából származnak ezek a pattintott cserepek.
Dr. Phillip Weidner ügyvéd jó húsz évvel ezelőtt úgy gondolta, hogy annyira zajos neki már a háromszázezer fős alaszkai Anchorage városa, hogy a településtől másfél órányi kocsikázásra felépít egy takaros faházat a vadon közepén. Nyaralója leendő helyének a Susitna folyó bal oldali mellékágára néző Caston-dombot választotta. A helyszínválasztás eleinte azért tűnt jó ötletnek, mert az erdészet ekkoriban tarvágást végzett a környéken, így az újraültetett fenyőfák pont annyira kicsik voltak, hogy felettük elnézve még látható volt a 6168 méter magas Denali-csúcs.
Mivel a jogász csak szabadidejében tudta 12x12 méter alapterületű ingatlanát építeni, így meglepve vette észre három évvel később, hogy a fák annyira megnőttek ez idő alatt, hogy már nem tud a verandájáról gyönyörködni a szemközti hegyek látványában. Az idős ügyvéd ekkor azt találta ki, hogy szerkezetkész házára még egy sátortetős lakóingatlant fog építeni. Amikor elkészült ezzel az új két újabb szinttel is, már egyértelmű volt, hogy nem fog megállni ezen a magasságon, konstrukcióját tovább fogja építi az ég felé.
Így alakult ki az általa Goose Creek Towernek hívott, 56,3 méter magas torony, amely nyolc darab, egyre csökkenő alapterületű házikó egymásra építéséből, rögzítéséből alakult ki.
A világ első, rönkfából készült „felhőkarcolóját”
csak azért nem építhette magasabbra a költészetet kedvelő, hegyi trollra hasonlító jogász, mert 61 méteren már megszűnik a magántulajdon, ez már a szövetségi légtér legalja. A 14 szintes komplexumot így kénytelen volt 185 lábnyi magasan lezárni. Ide egy nyolcszögletű kilátó került, amely 360 fokos kilátást kínál a vidékre.
Egyre több építészeti-urbanisztikai portálon vetik fel a kérdést a szakértők, hogy a Nemzeti Hauszmann Programban újjászülető királyi várpalota és a budavári Polgárnegyed kapcsán a döntéshozók mikor fogják visszaépíteni a második világháború után megsemmisített vízivárosi palotákat.
Óhajuk nem új keletű. Az I. kerületi önkormányzat felkérésére Potzner Ferenc és a KÖZTI munkatársai már 2010-ben bemutattak egy olyan dokumentációt Koncepcióvázlat a Budai Várnegyed jövőjéről címmel, amely szintén fontos elemként tüntette fel a budai Duna-part egykori palotasorának részleges vagy teljes helyreállítását.
Akkori érvelésük szerint ezeknek az épületeknek a visszaépítése azért is lenne hasznos, az esztétikai értékeken túl, mert a felújítás alatt álló Lánchíd idővel vagy csak gyalogosan, vagy csak közösségi közlekedéssel használható folyami átkelő lenne. A gépjárművek kitiltása előbb-utóbb a Clark Ádám tér régi beépítési karakterének rekonstruálását eredményezné, visszaállítva így a Várnegyed és a Duna között lassan 80 éve megszakított kapcsolatot.
A több mint tíz évvel ezelőtti urbanisztikai elképzelés az energiaválság és a benzinhiány miatt talán most aktuálisabb, mint valaha.
Az egyenlet csak annyiban változott meg, hogy a főváros legértékesebb területére régi köntösükben visszaálmodott, de belső kialakításukban valószínűleg bizonyos fokig szabadon átalakítható replikákat az állam helyett most magántőkéből kívánják egyesek visszaépíttetni, amelyek így értelemszerűen üzleti és turisztikai funkciókat kapnának.
A várható tervezési és kivitelezési megkötöttségek ellenére valószínűleg sok befektető lát majd abban hasznot, hogy a Lánchíd tövében építse fel Duna-parti nívós szállodáját vagy exkluzív lakásoknak helyt adó társasházát. A szóban forgó hat épületet, amelyből öt közvetlenül a folyóra nézett, két részletben mutatjuk be.
A hinduk szerint, bár a születés és a halál örök körforgásából a Föld bármelyik pontján kiszakadhatunk, a karmától nyert függetlenséget, a móksának hívott üdvösséget leginkább India szellemi fővárosában, Váránaszi szent városában találhatjuk meg, és érhetjük el.
A Gangesz-parti város a világ egyik legrégebben és folyamatosan lakott települése. A jelenleg csaknem hárommillió lakossal rendelkező közlekedési csomópontot Babilonnal és Ninivével egy időben alapították, ám akkor még Kashi, azaz a Fény városa néven ismerték a települést. Amikor a nap lenyugszik a halottak elégetéséhez vezető csaknem száz folyóparti lépcső, azaz valamelyik Ghát utolsó fokán, akkor a helyszíni beszámolók szerint mindig különös fény táncol a Gangesz hullámain a zsarátnokoknak köszönhetően, ami megmagyarázza a város régebbi nevének eredetét.
Váránasziba meghalni jönnek az emberek. Éjszakánként az égett hús szaga, a körömvirágfüzérek és a tömjén szúrós illata keveredik a folyó émelyítően büdös halszagával. A nyolcvan rituális lépcső legismertebbje a Manikarnika Ghát, az úgynevezett Égő lépcső.
Itt a nap huszonnégy órájában évente mintegy 32 ezer holttestet égetnek el.
A közeli Daszásvamedh Gháton valamennyivel kevesebbet. Ezek a folyami lejáratok annyira kultikus helyet foglalnak el az ind filozófiában, illetve a hindi, dzsainista és a buddhista vallásokban, hogy a hamvasztások előtt nemcsak a halottakat mosdatják meg, hanem a rokonság is ekkor vesz rituális fürdőt elhunyt szerettük hátrahagyott testével közösen. Váránaszinak van egy másik neve is: Mahashmashana, azaz Nagy Hamvasztási Mező.
Ez a Gangesz-parti település nemcsak a hindu áhítat, a zarándoklatok, a miszticizmus és a költészet fontos központjaként ismert ősidők óta, hanem a VIII. századtól Siva főisten egyik földi lakhelyeként is. A város szikláiról, állatairól, fáiról és lakosairól úgy tartják a helyiek, hogy ők is Siva szerves részét képezik, így Váránasziban elhunyni azért számít fenséges ünnepnek, mert a hosszú karmikus út végén a hindu szentírások szerint 8,4 milliószor újjászületett léleknek, az úgynevezett szanszárának és emberi testben történő reinkarnációiknak ez az utolsó felvonása, és egyben az üdvösség, a móksa kezdete, a nirvána beteljesedése.
A portugál határtól szó szerint egy kőhajításnyira 260 ezer euróért, azaz valamivel több mint százmillió forintért eladó egy meseszép fekvésű hegyi falu. A spanyolországi Salto de Castro települést 1946 és 1952 között azért építette fel az Iberduero nevű energetikai cég, hogy a község alatt hömpölygő Duero folyó egyik gátja építésekor a vállalat szakmunkásait közvetlenül a helyszínen szállásolhassák el, kiváltva így Kasztília és León tartomány fővárosa, a közeli Valladolid városka szinte összes szállodájának kibérlését és az onnan történő napi oda-vissza utaztatási költségeket.
A P. Martinez Artola építész tervei alapján felépített község minden urbanisztikai és szociális igényt kielégít. A faluban 44 darab épület lelhető fel. A terméskő alappal rendelkező, fehérre meszelt házak közül 39 villa épült a munkavállalóknak és családtagjaiknak, a többi épületet közösségi funkciókkal látták el. A falu főterén nemcsak egy 80 fő befogadására alkalmas plébániatemplom épült fel, hanem mellé egy cuki, neoromán stílusú kápolna is. A szakrális épületeken kívül az Iberduero felépített egy három tantermes általános iskolát, egy étteremmel és mosodával felszerelt, 14 szobás szállodát, két kocsmát, egy fedett nyolcpályás uszodát, egy termetes buszgarázst, valamint a polgárőrség részére egy kisebb méretű laktanyát is.
Mint az előző írásból kiderült, Kádár János 1958 szeptemberében úgy fogalmazott az MSZMP Politikai Bizottság ülésén, hogy azért kell beszüntetni az atom-, vegyi és kémiai támadásoknak is ellenálló óvóhelyek kiépítését, mert ezek a bunkerek egy atomcsapás ellen nem tudnak kellő védelmet biztosítani a lakosságnak. Tíz évvel később picivel jobb lett a helyzet. Czinege Lajos honvédelmi miniszter már azt jelentette, hogy elkészültek a veszélyeztetett területeken 600 ezer fő részére kialakított óvóhely- és életvédelmi létesítmények, valamint összeállították a lakosság kitelepítésére és egészségügyi ellátására vonatkozó terveket is.
Budapest esetében először a szakhatóságok a kormány, a minisztériumok és a párt központi és kerületi védelmét látták el. Itt elsősorban azokat az épületeket sorolom fel, amelyeknek többsége még ma is nagyon jól őrzött, valamint létezésükről már több évtizeddel ezelőtt beszámolt a szaksajtó.
Az első ilyen épület a Margit híd pesti hídfőjénél elterülő, jelenleg az Országgyűlés irodaházaként ismert Fehér Ház. A H alaprajzú épület elődjeit még 1913-ban építette fel a Palatinus Ingatlanforgalmi Rt. Vidor Emil építész tervei szerint, ám az idősebb generáció ezt a három egykori ingatlant inkább a Fonciére Általános Biztosító tulajdonaként ismerte. Ezeknek a romos bérházaknak a külsejét és belső elosztását 1947 és 1949 között Preisich Gábor, Gábor László, Gádoros Lajos és Lévai Andor építészek drasztikusan megváltoztatták.
A vasbeton szerkezet megtartásával és köpönyegezésével a mérnökök úgy álmodták újjá ezt az épülettömböt, hogy a hétemeletes épület alkalmas legyen az ország új Belügyminisztériumának. A kezdeti elképzelésekkel ellentétben azonban a 600 szobával rendelkező hivatali épületbe nem a belügy, hanem 1950-ben a Péter Gábor vezette Államvédelmi Hatóság költözött be. A tervezők már az épület átalakításakor kihasználták a világháború alatt súlyosan megsérült és kiégett épületek kettős pincerendszerét, ahol az oszlopsorok között nemcsak 25-30 gépkocsi befogadására és javítására alkalmas kocsiszínt, műhelyt, fogdát, börtönt, irattárt, telefonközpontot, hőközpontot alakítottak ki, hanem a hidegháborús rettegés miatt egy atom-, vegyi és kémiai támadásnak is ellenálló, politikusoknak, országgyűlési képviselőknek fenntartott tömegóvóhelyet is.
A később rendőrkapitányságként, majd az MSZMP Központi Bizottságának székhelyeként ismert ingatlan érdekessége, hogy jelentős átépítésekor a korábban nagyjából négyzet alaprajzú épülettömb Rudolf (ma Jászai Mari) téri és Rothermere (ma Balaton) utcai szárnyának lebontásával, illetve a Személynök (ma Balassi Bálint) utcai cour d’honneur beépítésével lehetőség nyílt több alagút kiépítésére is.
A szomszédunkban dúló háború miatt sokakban felmerül a kérdés, hogy mit tehet a magyar lakosság, ha az ország katonai kötelezettségei miatt hadszíntérré változna, és városainkat akár atomtöltetű rakétákkal bombáznák az oroszok. Persze erre az eshetőségre most nagyon kicsi az esély, ám ha Putyin mégis ehhez a fegyvertípushoz nyúlna, mert kifejezetten szeretné a III. világháborút kirobbantani, első körben igazából Románia, Lengyelország és a balti államok lennének veszélyben.
Bár az ukrajnai harcok alapján a nagy orosz medve egyre lomhábbnak és gyengébbnek tűnik, a fenti elvi eshetőség tükrében érdemes felidézni, hogy a Varsói Szerződés (VSZ) katonai vezetése nem is olyan régen hogyan gondolkodott egy ilyen csapássorozat esetére. Mit tett volna a „vörösök szövetsége”? A Kreml urai melyik magyar városokat akarták megvédeni vagy harc nélkül feladni és magára hagyni?
A magyar hírszerzés egyik 1964-es dokumentuma alapján úgy kalkulált, hogy a NATO hazánkat az első támadási hullám során 538 darab F–84F és B–52-es típusú vadászbombázó bevonása mellett Mace, Matador, Corporal, Jupiter, Honest John, Polaris és Skybolt típusú rakétákkal fogja lőni. A VSZ vezetése szerint a nyugati erők atomtöltetekkel felszerelt rakétáik többségét Brescia, Valeggio sul Munco, Gracciano, Rimini, Udine, Ancona, Novara, Vercelli, Genova, Livorno és Trento melletti silókból fogják kilőni, kisebbik hányadukat pedig az Adrián állomásozó amerikai hatodik flotta hajóiról.
Horváth Miklós és Kovács Vilmos Magyarország az atomháború árnyékában című szakkönyve szerint 1987-ben ezeket a közepes hatótávolságú hadászati rakétákat 108 darab Pershing II. és 464 darab szárnyas rakéta váltotta fel. Háború esetén a térségbe vezényelni kívánt amerikai hatodik flotta ekkor már rendelkezett egy hidrogénbombával is.
Cyrus Reed Teed doktori végzettsége és tudományos ismeretei ellenére hamar az eklektikus orvoslás, az alkímia, az ezoterika, a szinergia és a természetgyógyászat felé fordult. Amikor a New York államban fellelhető uticai otthonában 1869 őszén ólomból aranyat akart készíteni, majdnem halálos végkimenetelű áramütést szenvedett. Két napig feküdt eszméletlenül a földön, mire hétfő reggel rátalált a bejárónője.
Tedd elmondása szerint ez alatt a fizikailag magatehetetlen időszak alatt isteni utazásban, pontosabban egy kristálytiszta megvilágosodásban részesült. Látomásában egy gyönyörű szárnyas nő jelent meg előtte, aki átadta neki az univerzum három legfőbb igazságát.
Az első kulcs a halhatatlanság titka volt. A második zárnyitó, hogy Isten valójában egy hermafrodita lény, azaz férfi és nő patikamérlegen kiegyensúlyozott egyvelege. A harmadik titok pedig az volt, hogy az emberiség nem a bolygó felszínén, hanem a földkéreg belsejében él.
Az angyal állítólag azt is elmondta, hogy Ádám, Énók, Noé, Ábrahám, Mózes és Jézus után Teed lesz az a hetedik próféta, akinek meg kell váltania az emberiséget. Az állítólagos mennyei sugallatot hamar tett követte. Egy évvel később főhősünk egy újabb resztoránus keresztény vallási mozgalmat alapított New Yorkban, amelyet Cyrus keresztnevének eredeti óperzsa formája szerint eleinte kurusánizmusnak, később pedig koresánnak hívtak.
Teed új egyháza eleinte azért nem vonzott sok hívőt, mert ekkoriban nagyon sok mennyei lény ütött ki hasonló technikákkal egy csomó amerikai középosztálybeli fehér férfit az otthonában, hogy Isten evilági prófétái lehessenek. A legfelsőbb hang utasítására ezek a kiválasztottak egymás után alapították meg egyházukat, amelyeket a mai napig úgy ismerünk, hogy séker, millerita, oneida, adventista, pünkösdista, Jehova tanúi vagy a ma már 16 millió követővel rendelkező mormon vallás.
Mivel Cyrus egyik legfőbb prédikációja arról szólt, hogy a férfiközpontú társadalom ősidők óta másodrendűként kezeli a nőket, akiket kedvességük és fizikai adottságaik miatt mindig csak kihasznált, kizsákmányolt, lenézett és bizonyos esetekben meg is vetett, így a hölgyeknek a házasság sohasem volt örömforrás, hanem csak rabszolgasorsuk újabb és mélyebb bugyorállomása, ahol tárgyiasítva nemcsak folyamatosan üzekedő ledér macaként kell teljesíteniük, hanem szülőgépként és anyaként is.
Cyrus szerint a gyengébbik nemet ebből a férfiak által kreált ördögi körből csak úgy lehetett kiszabadítani és kiszakítani, ha kommunába költözteti őket, ahol a cölibátus gyakorlása mellett nemcsak ők, hanem az érzékenyebb lelkülettel felvértezett, feminin adottságú macsók is elérhetik a halhatatlanságot. Ő is így tett. Elhagyta feleségét és kisfiát, majd New Yorkból Chicagóba költözött.
Mivel a koresánizmus nyitott volt a feminizmusra is, így alig fél év elteltével az egyház tagjai száma meghatszorozódott, amelynek 75 százaléka magasan képzett közép- és felső-középosztálybeli nő lett.
A mozgalomnak köszönhetően ekkoriban több feleség és asszony hagyta faképnél férjét, akik vagy beperelték Cyrust házastársuk elhidegülése miatt, vagy csak jól megverték az utcán.
A floridai Opa-locka városka létrejötte Glenn Curtiss multimilliomosnak köszönhető. Az amerikai repülés és motorkerékpározás úttörője pont száz évvel korábban döntötte el, hogy ő is beszáll a floridai városalapítók sorába. A mérnök szándéka logikus volt. Az amerikai felső tízezer pont azért kedvelte meg az 1918-ban átadott Palm Beach és az 1921-ben megalapított Coral Gables településeket, mert ezeknek a telepeknek az épületei úgy értelmezték újra a spanyol gyarmati és az olasz reneszánsz építészetet, hogy azok egy kicsit megidézték a napsütötte európai Mediterráneum szellemiségét és szépségét.
Curtiss úgy okoskodott, hogy neki ezeknél a floridai városoknál sokkal egzotikusabbat kell megalkotnia. Mivel a kalandort régóta ámulatba ejtette a mesés Közel-Kelet építészete, kitalálta, hogy városát Az ezeregyéjszaka meséi alapján fogja megépíttetni.
Abban reménykedett, hogy az iszlám aranykorából származó mesegyűjteményről az amerikaiak többsége már hallott valamilyen formában,
hiszen erről a régióról a média gyakran számolt be ekkoriban Tutanhamon fáraó sírjának 1922-es felfedezése és A bagdadi tolvaj című játékfilm 1924-es bemutatása kapcsán.
A repülőgépgyártással is foglalkozó Curtiss orientalista álma megtervezésére az anyai ágon magyar származású Bernhardt Emil Müller építészt és Clinton MacKenzie várostervezőt kérte fel, akik első körben 105 háznak a skiccét rajzolták meg. Az arab, perzsa és mór építészeti stílusok kombinációjával megtervezett település központi eleme a minaretekkel és hagymakupolákkal díszített városháza volt, amelynek alaprajzát és tagoltságát a mesében szereplő Sahriár szultán palotájának leírása ihlette.
Lebontják a Dohány utca 31. szám alatti kétszintes házat. Az erről szóló jogerős határozatot október 10-én adta ki a fővárosi kormányhivatal. A szóban forgó épület két ütemben készült el. A telekre először nemes Wotzasik Mayer kovácsmester, tápiószelei birtokos és felesége építkezett. Ezt a lakóházzal kombinált műhelyt 1865-ben adták át rendeltetésének, amelyet Hild Károly tervezett. Ezt a földszintes ingatlant vette meg 1871-ben Korompay Alajos nyergesmester, hogy Schusbeck Pál terve szerint egyrészt klasszicista stílusban egyesíthesse a homlokzatot, másrészt pedig, hogy egy újabb emeletet építhessen tulajdonára. Korompay neve egyébként még mindig jól olvasható az utcai bejárat felett. A hatalmas udvarral rendelkező ház 1874-ben lett kész.
Az U alaprajzú épület egyetlen országos hírnévnek örvendő lakója a német származású Budenz József nyelvész volt, akit a görög–római alapokon nyugvó indogermán kultúra felsőbbrendűségét hirdető Hunfalvy Pál nyelvész hívott Pestre tanulni. Ténykedése során a Göttingából érkezett bölcsészdoktor hamar megállapította, hogy a hangtan alapján a magyar a finnugor nyelvcsaládba tartozik, a török egyezések többsége szóátvételen alapszik. Budenz 1868-ban lett a pesti egyetem magántanára, ebben az évben jelentette meg a Magyar és finn–ugor nyelvekbeli szóegyezések című munkáját is. Ez volt az első olyan műve, ahol tőszavakkal próbálta bebizonyítani a finnugor nyelvgenetikai rokonságot. Jókai Mór, amikor ennek hírét vette, csak annyit mondott, hogy:
Mikor megtudtam, hogy finnugor vagyok, hirtelen nem tudtam, hogy fingjak-e, vagy ugorjak.
A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem altaji összehasonlító nyelvészet tanára 1876-ban költözött be a Dohány utcai ház felső emeletére. A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjaként itt folytatta az 1873-ban elkezdett fő művének, a Magyar–ugor összehasonlító szótár írását, amellyel csak 1881-ben lett kész. Bár az öt füzetből álló munkájáért az MTA nagydíjjal jutalmazta, tudományos eredményeit többen kétségbe vonták, főleg Vámbéry Ármin orientalista. Kezdeti barátságuk hamar ellenségessé vált, csatározásaikat rendszerint hívta a korabeli sajtó „ugor–török háborúnak”. Budenz 1877-ben költözött át a krisztinavárosi, ma már nem álló Mozdony (ma Kiss János altábornagy) utca 9. szám alatti épületbe.
Az ország egyik legjelentősebb műemlékének számító emeletes kastély állítólag egy uralkodói tévedésnek köszönheti megvalósulását. A legenda szerint amikor I. Ferenc osztrák császár egy hadgyakorlat során bejelentette, hogy a következő évi hadműveleteket Fejér vármegyében fogják megtartani, és az esemény alatt gróf Zichy Ferenc Szerafin főajtónálló és udvari kamarás seregélyesi kastélyában fog megszállni, a nevezett gróf, aki három évvel korában megözvegyülve Bihar vármegye főispánjaként is tevékenykedett, sebtiben parancsba adta az embereinek, hogy azonnal kezdjék el a megnevezett falu melletti építkezést, ugyanis nem volt az ominózus területen semmilyen ingatlana.
A főúr szerencséjére sokat segített neki a második feleségének kiszemelt, 1822-ben Baden bei Wienben el is vett gróf Cavriani Janka úrhölgy, aki Pollack Mihály építészt kérte fel az uralkodó fogadására alkalmas épület megtervezésére. A tekintélyes méretű, klasszicista stílusú kastélyépület rekordgyorsasággal épült fel. A korabeli beszámolók szerint a cinklemezekkel fedett, U alaprajzú komplexum
a császári óhaj elhangzása után nyolc hónappal, 1821-ben már teljes pompájában állt.
A kastély belső termeinek szobrai és freskói Pich Ferenc kézügyességét dicsérték. Ezek a harci és áldozati jeleneteket ábrázoló képek olyan árnyfestési technikával készültek, hogy a szemlélődőnek úgy tűnik, mintha a kétdimenziós műalkotások domborművek lennének. Ígéretéhez híven Ferenc császár valóban meglátogatta a négyezer négyzetméteres kastélyt, de nem átadásának évében, hanem csak az 1826-os hadgyakorlat idején. Az uralkodó két éjszaka erejéig itt is aludt. Ezt a földszinten kialakított, tekintélyes méretű hálószobát ekkortól kezdték el hívni Császári hálószobának.
A 62 holdas angolkert megbokrosodásához kicsivel több idő kellett, mint egy év. A messzi földről ideszállított, akkor még tényleg egzotikusnak számító növények között megtalálható volt a platán, a törökmogyoró, a feketefenyő, a tulipánfa, a vasfa, a japán akác, a császárfa, de még a virginiai boróka is. A kor divatjai szerint a park megfelelő pontjain antik hangulatú római sírköveket, vázákat, urnákat, szarkofágokat helyeztek el, amelyek jól megfértek a négy kilométer hosszú, kacskaringós sétaút mentén mérnöki pontossággal elhelyezett gloriette, pálmaház, kertészház, csónakház, vízimalom és a mesterséges tavacska mellett.
Bármennyire is hihetetlen, de a Brooklyn híd egyik pillérében és a vele szemközti hídfőjében egy-egy hatalmas méretű boltíves borospince található. Míg az egyik a folyami átkelő manhattani oldalán, addig a másik az East River keleti partszakaszán lelhető fel. A Bacchus nedűjének tárolására alkalmas pincéket egy kompromisszumos megoldás miatt alakították ki.
Amikor a német származású Augustus Roebling mérnök megtervezte a leendő híd nyomvonalát a két városrész között, eleinte komoly fejtörést okozott a kivitelezőknek, hogy hová helyezzék New York itt működő két legjelentősebb alkoholkereskedését, a folyó bal partján működő Rackey’s Wine Company borászatot és a manhattani oldalon a likőreit árusító Luyties & Co. céget.
Roebling azonban nem rémült meg a kihívástól és a feladat nehézségétől. Ő pont egy zseniális lehetőséget látott abban, hogy a híd hatalmas, 15 és fél millió dolláros építési költségeit valahogyan ellensúlyozhassa. Az egyenként 60 ezer tonnát kitevő gránitkövekből kirakott hídfőket 1870-ben úgy tervezte át a mérnök, hogy a 13 évig tartó építkezés során a helyi alkoholkereskedők a már elkészült felhajtókban, illetve az idevezető föld alatti alagutakban minden gond nélkül tárolhassák palackozott italaikat.
A terv bevált. Az elkövetkező 40 évben csaknem egytucatnyi italárus bérelte ki a Nagy Alma vezetésétől ezeket a járatokat, amelyekért általában évi ötezer dollárt fizettek az önkormányzatnak. A híd mesterséges barlangjai és kamrái annyira jól beváltották a hozzájuk fűzött financiális reményeket, hogy még a legkényesebb bordeaux-i, burgundi borok és pezsgők tárolására is alkalmasak voltak.
A híd kanyargós útvesztőit, labirintusait ekkoriban kezdték el francia utcák neveivel illetni, úgymint Avenue Les Deux Oefs vagy Avenue Des Chateux Haut Brion. De a függőhídnak van még egy titka: amikor 1883-ban a hídfő alatti járatokat Európa borvidékeire jellemző illusztrációkkal festették ki, akkor helyet kapott Tokaj városa és a mögötte elterülő Kopasz-hegy sziluettje is. Ez a magyarországi jelenet a híd Manhattan felé eső hídfőjében a mai napig jól látható a Luther Márton hitszónok és Johann Heinrich Voss német költő borhoz írt, 1934-ben mellé pingált versszakaszaival egyetemben.
Juan Francisco León Catena fiatal spanyol informatikus 2016 novemberében vásárolt a feleségével közösen egy háromszintes épületet a szülővárosában, Úbedában. Mivel a Cava utca 10. szám alatt megbújó belvárosi ingatlan meglehetősen lelakott és romos volt, így Juan az apjával nekikezdett frissen vásárolt tulajdona családi felújításának. A rekonstrukciót a tetőtérrel kezdte el az apa-fiú páros. Amikor a San Jorge utca 4. szám alatti házzal közös főfalat részlegesen megbontották, hirtelen egy szenzációs meglepetés tárult Juan és atyja szeme elé.
A téglafal mögött egy nagy méretű, pillérekkel és oszlopokkal sűrűn tagolt portikusz látványa bontakozott ki előttük, amelynek központi eleme a Messía család címere volt. Lejjebb mentek egy szinttel, ott is elkezdték a falat visszabontani. Itt egy hatalmas méretű kapunak a tetejét, illetve közvetlenül mellette egy fülkébe helyezett, Szent Pétert ábrázoló mellszobrot kapartak ki a habarcs alól. Lerohantak a földszintre és a pincébe is csákányozni, ahol megtalálták a tekintélyes méretű kapu nagyon díszesen kialakított lábazatát is.
A tetőtérrel együtt három szintet átfogó díszes építmény magassága meghaladta a 11 métert.
A hihetetlen felfedezés fontossága miatt Juan azonnal szólt a városi konzisztóriumnak, amelynek tagjai az Andalúziai Kulturális Delegáció szakembereivel közösen megállapították, hogy jó fizikumú informatikusunk két, egymásba épített, nagyon fontos történelmi emlékhelyet fedezett fel.
Már több mint két éve tudható, hogy a fővárosi kormányhivatal az Állami Balettintézet használaton kívüli Kazinczy utca 40–46. szám alatti emeletes konténerépületét és az L alakban rátapadó egykori Schmolka Manó és Kozma Jenő hentesek működtette kóser szalámigyár és füstölt húsárú gyárának Kazinczy utca 48. szám alatti maradványaira megadta a bontási engedélyt.
Ahogy korábban sejthető volt, a bontásra ítélt épületek helyére egy szálloda fog épülni, amelynek terveit ez év április elsején, azaz pont bolondok napján tette nyilvánossá a Botos Bálint és Németh Péter irányította Forestay Group cégcsoport és a tervezéssel megbízott Tömösi Örs és Tömösiné Nagy Ibolya építészházaspár, valamint csapatuk, az Art-NT Építész Stúdió Kft.
Bár az Építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokat Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszerbe (ÉTDR) feltöltött megalomán tervről még nem született érdemi szakhatósági döntés, a VII. kerületi önkormányzat ez év szeptember 21-én mégiscsak zöld utat adott a beruházásnak a PestBuda információi szerint.
A képviselő-testület felhatalmazta Niedermüller Péter polgármestert a településrendezési szerződés megkötésére, ami azt jelenti, hogy az utca páros oldalának öt kisebb méretű telkének összevonásából létrehozott
3347 négyzetméter alapterületen a gépészeti felépítményekkel együtt egy tízszintes, 270 szobás hotel fog elméletben hamarosan megépülni.
Ferencváros ipari múltjából ma már alig van látható hírmondó. Az egykori rozsdaövezetek helyén gombamódra nőnek ki az új építésű lakóparkok, lakótömbök és az új közösségi területek. A leglátványosabb átalakulás az elbontott Közvágóhíd területén és környékén figyelhető meg. A Vágóhíd, a Mester és a Máriássy utca között a Metrodom City Home kisvárosméretű lakóparkjának 1735 lakásába, illetve az Allure Residence három megtört alaprajzú, 520 lakással rendelkező épülettömbjébe már beköltözhettek a kerület új lakói.
A Cordia gőzerővel készíti elő a Vágóhíd utca 9. szám alatt másfél hektáron elnyúló, Woodland fantázianevű, 780 lakásos projektjét. Szintén jó ütemben halad a Közvágóhíd helyén felépíteni kívánt City Pearl nevű modern lakótelep szerkezetépítési munkálata is, akárcsak a Metrodom másik nagy területfejlesztési beruházása, amely a Vágóhíd utca és a Vaskapu utca kereszteződésében fog megvalósulni. A Green nevű, 510 lakásos lakópark alapkőletétele most október elején lesz esedékes, a projekt pedig várhatóan 2024 harmadik negyedévében lesz kész.
Bár elméletileg a futónövényekkel, fákkal és bokrokkal tagolt, új lakótömbnek nem lesz része a Vágóhíd utca 10. szám alatti telek, most szeptember 21-én valamelyik beruházó mégis bontási kérelemmel fordult az illetékes kormányhivatalhoz, hogy ledózerolhassa a több éve szellemházként vegetáló bérházat. Ha a Metrodom a kérvényező, akkor könnyen elképzelhető, hogy a Green nevű, belső udvaros lakópark kétszer nagyobb területen fog megvalósulni, mint ahogy a cégvezetés korábban tervezte.
Bárki is a bontás kérvényezője, egy biztos: a Vágóhíd utca utolsó, XIX. században épített épülete is hamarosan el fog tűnni a föld színéről, mivel az ingatlan nem áll helyi védelem alatt.
A bulinegyed egyik leghányatottabb sorsú épülete 60 szobás szállodaként és 204 ágyas ifjúsági szállóként újul majd meg. A háromcsillagosra tervezett hotelt a tervek szerint 2024 decemberében adják majd át rendeltetésének, amelynek terveit a Lamro-Terv Kft. két munkatársa, Fekete Lajos és Gyurik Ákos építészpáros jegyezte. Az ő elképzelésük szerint a leendő szálloda nemcsak tetőtér-beépítést fog kapni, hanem az utcaszintről elvileg egy alig látható emeletráépítést is.
A leendő szálloda a nem túl fantáziadús K 36 Party Hotel néven fog megnyílni,
amely jól előrevetíti leendő lakói életkorát és habitusát. Remélhetőleg ez a névválasztás hamar módosulni fog a ház egykori híres szülötte miatt, aki kétszeres olimpiai bajnokként minimum megérdemelné, hogy domborműves emléktáblát kapjon a bejárat mellett.
Ilyen üres épületként ismeretes a hotellel parolázó sarki Fischer Áruház, közvetlenül mellette a Bécsi utca 8. szám alatti Baich-Korner-bérház, illetve a Bécsi utca 6. szám alatti Iparterv egykori kilencszintes székháza is. Ezek az egykori társas– és üzletházak Csipak Péter milliárdos egyik cége, az Immobilia Real Estate Development Ingatlan Fejlesztő és Beruházó Kft. tulajdonában állnak.
A Bécsi utca 8. szám alatti, napjainkra nagyon lecsupaszított és többszörösen kibővített bérház második emeletét báró Baich Miklós főrendiházi politikus, a Szerb Királyság trónörököse építtette, aki egyébként rendületlenül támogatta a pesti Szerb Napló című lap, a Szerb Matica kulturális és tudományos intézményt, valamint az újvidéki szerb gimnázium felépítését is.
Érdemes megjegyezni, hogy a Milosnak is hívott főnemes mostohaanyja Obrenovics Petrina szerb hercegnő, mostoha-unokatestvére pedig I. Milán király volt.
Az 1884-ben átadott harmadik szint és a ház új homlokzatát Kallina Mór terve alapján kivitelezték. Báró Kohner Adolf nagyiparos megrendelésének köszönhetően az épületre 1923-ban emelték a harmadik emeletet, amelyet Quittner Ervin tervezett. A magyarországi zsidó élet aktív tagja, az Országos Képzőművészeti Társulat elnöke, a szolnoki művésztelep egyik alapítója ezen az emeleten helyezte el világírű, zömmel francia impresszionisták által festett festménykollekcióját.
A képek többségét Berthe, Bonnard,Cézanne, Chintreaul, Constable, Corot, Courbet, Daumier, Delacroix, Denis, Gauguin, Géricault, Goya, Magnasco, Manet, Manet, Millet, Morizot, Puvis de Chavannes,Puys, Renoir, Sisley és pár magyar, Mészöly Géza, Munkácsy Mihály, Paál László, Szinyei Merse Pál festette.
A 12 darab neobarokk öntöttvas konzol által tartott legfelső emeleten a Del Medico Panzió működött, amelynek 14 szobájának egyikében nemcsak dr. Del Medico Imre jogász, közíró, a levélírók doyenje töltötte gyermekkorát, hanem alkalmanként itt tért nyugovóra Magyarország úri közönsége is, mint például gróf Révai János gróf, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter, Bernáth László honvédelmi államtitkár, Károlyi Mihály húga, sőt még Tristan Tzara világírű román származású Párizsban élő költő is, akiben a dadaizmus egyik atyját tisztelhetjük.
A vállalkozó 2008-ban töröltette el a szóban forgó három épület helyi védelmét a tervtanácsnál, a főváros és a kerület akkori vezetésénél, hogy az ingatlanok helyére
a világhírű Norman Foster építésziroda terve szerint felépíthessen egy modernista lázálmot.
A városképet teljesen negligáló, a világörökségi helyszínt jelentősen veszélyeztető, a szakhatóság, az ekkor még működő Kulturális Örökségvédelmi Hivatal megkerülésével felépíteni kívánt gigantikus méretű luxuspláza azzal borzolta leginkább sokak kedélyét, hogy a tetejére egy olyan hosszú henger alakú körpanorámás tetőkertet álmodtak meg, amely egyesek szerint léghajóra, mások szerint inkább szivarra, de leginkább egy méretes falloszra hasonlított.
A Belváros új városközpontjának szánt bevásárlóközpont 30 százalékos önerő mellett banki hitelekből kívánta Csipak Péter megvalósítani, amely ekkor 40 milliárd forintot tett ki. A mintegy 45 ezer négyzetméteres összszint-területnyi pláza 233 gépkocsi befogadására alkalmas háromszintes mélygarázzsal is rendelkezett volna. Az elsőfokú építési engedély ellen fellebbezést nyújtott be az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság, a Budapesti Városvédő Egyesület és a Budapest Világörökségéért Alapítvány is, amelynek hatására a Fővárosi Közigazgatási Hivatal is felismerte, hogy a grandiózus terv nem felel meg az előírásoknak.
A bíróság 2011 májusában semmisítette meg a projektre kiadott elvi építési engedélyt, így a Zeppelin árnyéka kis időre eltűnt.
A veszély azonban nem hárult el. Az ingatlanok jogi státusza körül még mindig folyamatban lévő perek és egyeztetések zajlanak, amelyek értéke több milliárd forint. Bár az épület rendszeres őrzéséről, műszaki állapotának karbantartásáról elméletben gondoskodik Csipak cége, a valóság teljesen más.
A sarokház Harmincad utca felé néző tetőszerkezeténél egy egybefüggő 16 négyzetméteres sávban már teljesen hiányzik a tető, de nem jobb az Erzsébet tér felé néző oldalon sem, ahol szintén egy csaknem ugyanekkora egybefüggő rész hiányzik.
A két téglalap méretű cseréphiány között emberi törzs vastagságú lyukak vannak a cserepek között. Esős és havas időben itt minden gond nélkül ömlik lefelé a víz és a hólé. A „Minden határon át – Bp. Urbex” csapat felvételei szerint a legfelső emelet parkettája már púpos és szintén lyukas. Eltűnt a nyeregtetőt díszítő kovácsoltvas korlát és végeit lezáró két „Fischer” feliratú kőváza is. Az udvarra néző tető már össze is omlott. Több négyzetméteres szakaszokon hiányoznak az udvarra néző falak fehér csempéi is. Van ahol már két emeletnyi ez a hiány.
A lepusztult házban gyakran szállnak meg hajléktalanok és drogosok is. Bár a tulajdonos szerint komoly statikai problémákról nincsen szó, az épület állapotának rohamos romlása „jó magyar megoldásként” azt is valószínűsíti, hogy
omlás- és életveszélyre hivatkozva Csipak Péter és Immobilia Real Estate Development Ingatlan Fejlesztő és Beruházó nevű cége mégis eléri a bontást, hogy a felszabadult értékes telket úgy építhesse be, ahogy a helyi építési szabályok megengedik.
A magyar hadsereg több mint egyharmadát kozák és orosz katonákkal akarták feltölteni francia pénzből.
Az orosz polgárháború második szakaszának a végét jelentette, amikor a Vörös Hadsereg vérgőzös előrenyomulása miatt a bolsevikellenes dél-oroszországi Fehér Hadsereg és a helyi monarchiapárti lakosság zömét 1920 novemberében báró Pjotr Nyikolajevics Vrangel tábornok sikeresen evakuáltatta a Krím-félszigetről nyugat felé. Mihail Alekszandrovics Kedrov flottaparancsnok
126 hadi- és kereskedelmi hajó bevonásával csaknem 150 ezer katonát menekített ki ekkor az antant felügyelete mellett Konstantinápoly környékére Szevasztopol, Jevpatorija, Kercs, Feodoszija és Jalta kikötőiből.
A Romanov-párti tisztek és katonák nagyobbik hányada innen leginkább Londonba és Párizsba, illetve a pánszlávizmus szellemében a frissen megalakult Csehszlovákiába, a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságba, a későbbi Jugoszláviába, valamint Bulgáriába ment. Az orosz diaszpóra létszáma bár nem volt olyan jelentős Magyarországon, mint Prágában, Belgrádban, Szófiában, illetve az egykori Szerém vármegyéhez tartozó vajdasági Karlócán, ám Budapest és Pécs ennek ellenére mégiscsak az orosz katonai emigráció két jelentős központja lett. De kezdjük az elejéről.
Az öreg Lord Aberdeen 1848 februárjában úgy adta el Albert hercegnek a szóban forgó kastélyt bútorokkal és személyzettel együtt, hogy Viktória királynő férje az adásvétel előtt nem látta az ingatlant. A királyi pár 1848. szeptember 8-án érkezett meg a XV. századi kastélyba, amelyet Viktória kicsinek, de csinosnak talált. Albertnek azonban nem a ház, hanem a dombos skót táj tetszett meg. Állítólag szülőföldjére, Thüringiára emlékeztette.
Hamar bebizonyosodott, hogy a ház túl kicsi kettőjüknek. A királyi udvar 1848-ban kérte fel a John és William Smith építészpárost, hogy tervezzenek a birtokra egy új kastélyt, többtucatnyi nyaralót, villát, hangulatos parasztházat és gazdasági épületet. Az erdők, kertek és birtoképületek fejlesztésére James Beattie tájkertészt, valamint James Giles festőművészt kérte fel az udvar.
A tényleges adásvételt 1852 júniusában kötötték meg a felek.
A vételárat 32 ezer fontban határozták meg. Ez tavalyi árakon 3,6 millió font, azaz picivel több mint másfél milliárd forintnak felelne meg.
Albert még ez év őszén megvette a szomszédos Birkhall birtokot, és bérbe vette a kőhajításnyira arrébb álló Abergeldie-kastélyt is.
A ma látható, részben Albert herceg által tervezett neogótikus stílusú kastély alapkövét Viktória királynő helyezte el 1853. szeptember 28-án a bejárat nyugati falának lábazatában.
Az új kastély a régitől körülbelül kilencven méterre épült, és 1856-ra lett kész. Ezt követően a régi, Aberdeen-féle épületet lebontották.
A kastély fő építőanyaga a birtokon bányászott gránit volt. 1857 őszére elkészült az Isambard Kingdom Brune építész tervezte új híd is a Dee folyó felett, amely összeköti Crathie-t és Balmoralt.
A brit királyi család tagjai régebben 146 darab, napjainkban már csak 24 kisebb-nagyobb méretű rezidenciában térhetnek nyugovóra az Egyesült Királyság területén. Ezek a minden kényelemmel felszerelt szigetországi ingatlanok lehetnek nagyméretű paloták, csipkézett kastélyok, méretes parasztházak, timpanonos kúriák, de még emeletes udvarházak is.
McCarthy Stone ingatlanfejlesztő számításai szerint az Egyesült Királyság királyi ingatlan-portfóliójának összértéke 2022-ben elérte a 3,7 milliárd angol fontot, azaz több mint 1,7 billió forintot, amely 460 millió fontos növekedést jelentett 2019 óta.
Bár ezek az épületek méreteikben és építészeti stílusaikban jelentősen különböznek egymástól, annyi közös azért csak van bennük, hogy mindegyik ingatlanban a dinasztia kiváltságait és előjogait szabályozó 1760. évi polgári jegyzéktörvény és a Halsbury-törvények érvényesek.
Ezeknek a speciális jogszabályoknak köszönheti a család többek között, hogy nem kell például örökösödési adót, az alkoholos italok és dohánytermékek után pedig illetéket fizetniük. Bár a törvények értelme szerint az uralkodónak személyi adót sem kellene fizetnie,
ám II. Erzsébet királynő mégis úgy döntött, hogy alattvalóihoz hasonlóan ő is adózni fog, hogy ezzel is növelje a monarchia népszerűségét. Utódja, III. Károly hasonlóan cselekszik.
Isztambulban több tucat magyar vonatkozású emlékhely található. Az egyik legizgalmasabb múlttal rendelkező ilyen emlékpont az egykori Erdélyi Fejedelemség nagykövetségi rezidenciája, amely a hét dombra épült Konstantinápoly „hatos számú hegyének” a tetejéről szemléli az Aranyszarv-öböl hajóforgalmát. Ez a napjainkban teljesen megújuló, építészetileg átformálódó terület a Constantinus császár építtette régi városfalon kívül, de még a Theodosianus-féle kettős új városfalon belül terül el, amelyet a sikerrel zárult török ostromig
a bizánci főváros XIV. kerületének Kynegion városrészeként ismertek.
Bár ez a történelmi városrész földrajzilag valóban messzebb esik a turisták által kötelezően felkeresendő tralleszi Anthemiosz és milétoszi Iszidórosz tervezte Hagia Szophia bazilikától, ám a kerület a muszlim térhódításig a császárok legfőbb ingatlanfejlesztési területének számított. A hegy gerincén ugyanis mai napig egymás mellett sorakoztak a keletrómai uralkodók magaslati palotái, amelyeket északnyugati irányból hét városkapu védett a szárazföld felől. Ezek a paloták közül a legjelentősebb és a legszebb, a ma múzeumként működtetett, XIV. század elején átadott, Porphyrogenitus nevű udvarház volt.
Mivel a kecses paloták miatt itt valamennyivel vékonyabbak voltak a védművek szélessége, így II. Mehmed szultán ezeken a pontokon kezdte el lövetni a városfalakat a magyar (más források szerint székely) Orbán mester tervezte, a mai bolgár határhoz közeli Demirköy faluban öntötte ágyúszörnyetegeivel. A taktika bevált.
Az ostrom 53. napján, 1453. május 29-én hajnal fél egykor a törökök a Kerkoporta, azaz a Cirkusz kapun behatolva elfoglalták a várost.
A támadók első hullámának egyik vezetője Așkı Mehmet Efendi hadvezér volt, aki nemcsak katonaként és másodvonalbeli államférfiként volt ismeretes az oszmán udvarban, hanem jeles költőként és vallástudósként is. Amikor Așkı elérte a leomlott várkaputól légvonalban alig 200 méterre magasodó hatos számú dombot, akkor a kegyetlen közelharccal mit sem törődve térdre rogyott, hálát adott Allahnak a győzelemért, és felajánlotta, hogy vagyonából egy mecsetet fog felépíteni erre a „szent helyre”.