Európa állítólagos túlnépesedése, krónikus energiaéhsége, a mezőgazdasági területek kicsiny mértéke, a „sárga veszedelem” előretörése, illetve az afrikai kontinens újabb gyarmatosítása érdekében egy német építész és szellemtörténész drasztikus, több millió élőlény életét alapjaiban megváltoztató mérnöki tervvel állított be 1927-ben Wilhelm Marx, a weimari köztársaság 10. kancellárjának irodájába.
Az államfőnek átnyújtott, gazdagon illusztrált, H.G. Wells sci-fi-író ihlette tervdokumentáció a fent említett „korabeli akkut” problémákat úgy akarta orvosolni, hogy a Földközi-tenger területének 22 százalékának kiszárításával egyesítette volna Európát Afrikával, amely 666 200 négyzetkilométernyi, a tengertől elrabolt új megművelhető földterületet jelentett.
Az új szuperkontinenst eleinte Panropa, később Atlantropa néven hívta.
A mérnök koncepciójának természettudományos alapja Otto Jessen földrajztudós megfigyeléseire és kutatásaira alapult:
Mivel a Földközi-tenger mindig több vizet párologtat el, mint amennyit az ide torkolló folyók (pl. Nílus, Rhône, Pó) vízhozama pótolni tud, így a tenger vízállományának nagyobb részét az Atlanti-óceántól szerzi be.
A mérnöki terv szerint ha a mediterrán medence kapcsolódási pontjait Gibraltárnál és Gallipolinál egy-egy gigantikus méretű, vízerőműként is funkcionáló főgáttal elzárnák, a Földközi-tenger nyugati medencéjében közel száz, a keleti részében pedig több mint kétszáz méterrel csökkenne le a víz szintje, amely egy Ibériai-félsziget méretű „új élettér” kialakulását jelentené. A mesterséges kiszárítással lényegében a hatmillió évvel ezelőtt lezajlott messinai sókrízis földrajzi állapotát lehetne visszaállítani, amikor is a Földközi-tenger hétszázezer évre teljesen elzáródott az Atlanti-óceántól a miocén kor végére.
Herman Sörgel mind a kancellárnak, mind az 1929-ben Lipcsében több nyelven is kiadott könyvében úgy fogalmazott, hogy
csak az Atlantropa-projekt által lesz képes az európai civilizáció fennmaradni, önellátóvá válni és versenyképes maradni az amerikai és a feltörekvő ázsiai országokkal szemben. (…) Ázsia örökre rejtély marad, hiszen sem az európaiak, sem a britek nem lesznek képesek ott hosszú távon fenntartani globális birodalmukat – tehát közös európai erőfeszítéssel Afrikát kell gyarmatosítanunk. (…)
A Földközi-tenger területének lecsökkentése lehetővé tenné a hatalmas mennyiségű villamos energia előállítását, amely garantálja iparunk növekedését. Ellentétben a fosszilis tüzelőanyagokkal, a vízenergia sohasem szűnne meg. (...)
Öntözés és vízvezetékek segítségével a Szaharát egy hatalmas oázissá tehetnénk, Afrika belsejében pedig három tenger méretű mesterséges tavat (Kongó-, Csád- és Botswana-tenger) tudnánk létrehozni. A masszív közmunka több mint egy évszázadra enyhítené a munkanélküliséget, a túlnépesedést és az afrikaiak bevándorlását Európába. A Közel-Kelet ellenőrzése kiegészítő energiaforrásként és védőbástyaként is jó szolgálatot tehet Atlantropa fehér népeinek a sárga veszedelem ellen.
A terület ifjabb Vastagh György szobrászművész Lófékező című szobráról kapta a nevét, amelyet eredetileg 1901-ben avattak fel a most újjáépített Lovarda előtt. A művész modellje egy hortobágyi csikós volt. A paripa ábrázolása csaknem portrészerű: a bábolnai Schaghia XI. és O-bajan II. törzsmént vette mintának. A mű avatásakor már híres volt, mivel várbeli felállítása előtt a szobor sikerrel megjárta az 1900-as párizsi világkiállítást. Az alkotást 1954-ben szállították át a Hunyadi-udvarba, majd restaurálását követően, 2019 augusztusában visszahelyezték eredeti helyére.
Szintén elkészült a Lovarda épülete mögötti új zöldfelület. A királyi várpalota nyugati oldalán elnyúló alsó és felső várfal közötti udvart a török korban Jeni mahallénak, azaz Új városnak nevezték. A Karakas pasa tornyától a Buzogány toronyig elnyúló egykori, balkáni hangulatú, 30x340 méter nagyságú városrésznek a török megszállás idején még saját dzsámija is volt. Most Törökkert néven felidézték ezt a korszakot is.
Bár a Csikós-udvar csak a Karakas pasa torony restaurálását követően, jövő tavasszal születik teljesen újjá, az új közterületet már igénybe veheti a nagyközönség. Használható a Palota útra lefutó két, nagy kapacitású, egyenként 33 fő befogadására alkalmas lift is. A Lovardát szeptember 18-án és 19-én, a kulturális örökség napjain, valamint októberben több alkalommal is ingyenesen lehet majd megtekinteni. A Lovarda előtti terület a 30. Budapest Borfesztivál új helyszínéül is szolgál 2021. szeptember 23-tól.
1982-ben nagy szenzációnak számított, hogy a betontengerként is jellemzett Manhattan szívébe, közvetlenül a csillogó ikertornyok mellett, a magyar származású Agnes Denes csaknem 2 hektárnyi búzamezőt ültetett. New York legértékesebb, ekkor 4,5 milliárd dollár értékűre becsült fejlesztési területének ideiglenes mezőgazdasági célú átalakításával a világ első öko-művésze azt akarta plasztikusan érzékeltetni, milyen messzire került a halandó ember az örök természettől.
Ebbe a falanszteri közegbe ékelődött be ez a gabonával bevetetett parcella, az anyaföld piciny termékeny szelete.
Mammon mozdíthatatlannak tűnő modern vasbeton templomaival szemben a kenyér, a harmónia, a család, a béke és az élet jelképének tartott hajlékony búza tényleg sokkal erősebb szimbólumnak számított. Ráadásul „üzenete” egyetemesebb, valóságosabb és archaikusabb is volt. Kontúrját nem is szokták a monetáris trükkök és kizsigerelő pénzügyi hazugságok mögé bújt bankok felhasználni építészeti leképződéseiknél. A Budapesten született Agnes Denes a New York Timesnak így nyilatkozott ekkor kakukkfiókájáról:
Csak a természet értékeivel, az őselemek megidézésével, az őslakosok életszemléletével lehet a mai emberekben tudatosítani, hogy a zsákutca végénél már nem felgyorsulni kell. Különösen igaz ez Amerikára, amely hiába látja a tragikus végét, krónikus pénzéhsége, élelmiszer-pazarlása, fokozódó energiaigénye, fegyverkezési versenye és egymást követő háborúi a nyugati világgal együtt teljesen felemésztik a bolygó kapacitását. Szemléletváltásra van szükség, de mihamarabb, mert ennek a folyamatnak nem lesz jó vége.
Bár elvileg a száz évvel ezelőtt átadott házakat kellene idén bemutatnia a „Budapest100” nevű programsorozatnak, a szervezők egy kicsit előrerohantak az időben. A lokálpatrióták és az önkéntesek több mint negyven ingatlanba szerveztek most hétvégén bejutási lehetőséget. Ezek az építmények 1921–1930 és 1945–1957 között épültek.
A Kortárs Építészeti Központ segítségével immár tizenegyedik alkalommal megszervezett kulturális-urbanisztikai happening témája az újratervezés. Olyan izgalmas helyszínekre kalauzolják a látogatókat, mint
a Horthy-korszak első felhőkarcolójaként ismert, Fiumei úti Országos Társadalombiztosítási Intézet,
amelynek tulipános pártázattal díszített, 73 méter magas, bauxitbetonból készült tornyát biztonsági megfontolások alapján 1969-ben lebontottak. Az ékétől megfosztott, Komor Marcell, Jakab Dezső, Soós Aladár és Komor János tervezte épület azért így is sok érdekességet tartogat, amit a helyszínen idegenvezetők tolmácsolnak majd.
Szintén érdekes utazás vár azokra, akik a józsefvárosi Magdolna utcában található Vasas szakszervezeti székházat keresik fel. Lenyűgöző art déco dísztermében tartották a híres Vasas-matinékat, melyeken többek között Gobbi Hilda és Major Tamás is fellépett. A hely sötét titkokat is rejt, hiszen 1944-ben a márványoszlopokba rejtették el a kommunisták a beszolgáltatás elől antifasiszta és munkásmozgalommal foglalkozó könyveiket.
Van egy ház Budán, fent a várban. Ma a Miniszterelnökségnek ad otthont. A történelem azonban olykor különös dolgokra képes. Összeköthet két egymással össze nem függő történetet, még akkor is, ha nincsen közöttük kapcsolat. Mert nem is a mai épület a fontos, hanem az, ami a helyén állt. Ha megismerjük a történetét, a múltat talán nem is érezzük olyan távolinak. Különösen annak tükrében, hogy Ferenc pápa Budapestre látogat, de a várba nem megy fel.
Íme a történet!
Kereken 720 évvel ezelőtt hunyt el III. András magyar király. Az Árpád-ház kihalásával azonnal megindult a versenyfutás IV. Béla külhoni leszármazottai között a trónért. Az egyik uralkodójelölt az Anjou-házhoz tartozó Caroberto volt, akit törekvéseiben a Délvidék nagy hatalmú urai, az oligarchák, a papság nagyobbik része és főleg VIII. Bonifác pápa támogatott. A Taljánföldről érkező Károly Róbertet azonban a hátuk közepére kívánták a magyar bárók, a szerviensek és Buda polgársága, akik a „lábszagú digó” helyett inkább II. Vencel cseh király fiát akarták Hungária királyának.
Először az Anjou-pártiak cselekedtek. 1301. május 13-a előtt Bicskei Gergely érsek egy kegytárgyról leemelt alkalmi koronával megkoronázta a fiatal Károly Róbertet Esztergomban. Cselekedetét a magyar rendek a tavaszi országgyűlésen arra hivatkozva érvénytelenítették, hogy a koronázási szokásjog három feltételéből csak egyet teljesítettek, a fehérvári helyszínt és a hitelesített Szent Koronával történő megsüvegelést már nem.
Mivel az elbénázott koronázást nem akarta megismételni az ellenpárt, így Kőszegi Iván nádor Esztergom erőssége ellen indult csapataival, hogy elrabolhassa az érseket, és láncra verve Fehérvárra cipelhesse a ceremónia lebonyolítására. Bicskei Gergely azonban megneszelte a hadúr tervét, így még a várostrom előtt elmenekült délvidéki cimboráihoz. A Vencel-pártiak így kénytelenek voltak Gimesi János kalocsai érseket felkérni a szertartásra, aki augusztus 27-én helyezte a 12 éves srác fejére a fehérvári bazilikában a Szent Koronát. A Prágában napvilágot látott gyermek V. László néven kezdte el uralkodását a magyarok földjén.
Bár jogilag egyik koronázás sem volt hibátlan, a pápa tajtékzott a dühtől. Isten földi imperátorát nagyon zavarta, hogy nem az ő számításai szerint alakultak a dolgok néhai Szent István birodalmában. VIII. Bonifác azonnali hatállyal pápai legátust küldött Budára. A Domonkos-rendi Niccolò Boccasini vezette testületnek azt volt a feladata, hogy a Szentszékkel ellenkező főpapokat rendre intse, a bárókkal Károly Róbertet elfogadtassa, a Přemysl-házhoz tartozó Lacikát pedig rábírja a lemondásra.
A Citadella helyére már terveztek turáni Akropoliszt, nemzeti Üdvleldét, magyar Walhallát, kilátótoronnyal kombinált világítótornyot, de a világ legnagyobb piramisát is. Bármelyik terv is győzött volna, az építményeket már 1872-től a Gellért-hegy oldalában robogó fogaskerekű villamosokkal kívánták megközelíteni.
Bár ezekből a dualizmus kori elképzelésekből nem lett semmi, a főváros második siklójáról nem mondtak le a beruházók. 2005-ben megalakult a Gellért-hegyi SIKLÓ Kft., amely elkészítette az új, kötött pályás közlekedési jármű terveit. Mivel az I. kerületi önkormányzat ellenezte, hogy a hatóságok által korábban megkövetelt buszparkoló épüljön a leendő sikló tabáni bejáratához, így a projektcég pár héttel ezelőtt módosította terveit.
A felvonó kivitelezéséért felelős, Walton Imre építész irányította projektcég most olyan külső szakértőket is felkért a hatásvizsgálat elvégzésére, akik szakmájuk miatt eleve alaposan ismerték a terület kulturális, történelmi, régészeti, valamint a táj- és természetvédelmi kihívásait, és hajlandók voltak a beruházás érdekében újabb kutatásokba belevágni. A módosított és megváltozott műszaki tartalom miatt a projektcég újra benyújtotta a hivataloknál engedélyeztetésre a frissített tervdokumentációit.
A most elfogadásra váró módosított tervek szerint a Gellért-hegyi felvonó bejárata közvetlenül a Rác fürdő délkeleti sarkánál, a Krisztina körút Hegyalja útra rákanyarodó íve alatt kialakított aluljáróból fog nyílni. A terep lejtését kihasználva itt egy vágatot hoznának létre, amelyet tereplépcsőn lehetne megközelíteni. A tört vonalú alsó épület lényegében egy viszonylag hosszú falszakasz és egy üvegezett pillérsor szerelemgyermeke lesz, amely kortinafalként támasztaná meg a Hegyalja utat. A jelenlegi terepszint alá tervezett épületben a jegypénztár, a mosdók és a létesítményt kiszolgáló gépészeti helyiség mellett két üzlet és egy kávézó is helyt kapna. A bejárat előtti apró park érintetlen maradna, itt csak lépcsős leülőket alakítanának ki.
Párizs legendákkal átszőtt katakombarendszere sok borzongást tartogat az ide lemerészkedőknek. Ilyen például az alkalmanként feltűnő, komótosan sétáló, nagy vörös macskának a mítosza, amit mindig a Père-Lachaise temető alatti járatokban látnak időnként felbukkanni. Monfaucon környékén mindig egy oszlásban lévő, akasztott ember szelleme ijesztgeti a mélység titkaira kíváncsiakat, aki hangos lánccsörgések közepette hívja tetemre gyilkosát, a nagy hatalmú Enguerrand de Marigny minisztert.
A labirintusrendszer másik végében a Medici Katalin halálát kívánó, okkultizmussal vádolt és emiatt kivégzett, vértől tocsogó sintér alakja ijesztgeti bárdjával a Tuileries kertje alatti járatokba lemerészkedőket. Picivel arrébb az ördöggel paktumot kötött Biscornet lakatos nyögései hallatszanak, aki az alvilág urától 1860-ban azért kért segítséget, mert nem tudta elkészíteni a Szent Anna-templom ajtajának zárszerkezetét. Ám a mítoszokon kívül még ezernyi érdekességet rejt a járatrendszer. Lássuk!
Az ötödik század elején a Merovingok a mai Forum des Halles helyén hozták létre az aprószentekről elnevezett temetőjüket, amely kezdetben csak Sainte-Opportune apácaereklyéit őrző templomsírkert volt. 1187-ben II. Fülöp Ágost városfalépítésre hivatkozva bár felszámoltatta és kiszáríttatta a több száz éves temető nagyobbik részét, ám sírhelyhiányra hivatkozva mégsem záratta be az Aprószenteket.
Történészek szerint a Szent Dénes úti holtak párizsi birodalma valószínűleg azért kerülhette el a teljes megsemmisülését, mert a király urbanisztikai tevékenysége miatt az északi városrészt közrefogó városfal más nyomvonalon épült fel. Párizs legrégebbi, három méter magas kőfallal körbevett temetője ekkor lett a belváros szomszédos „kerülete”. Az építőanyagot természetesen szintén a Szajnától délre fellelhető hét kő- és mészkőbányából nyerték, amely ekkor már 2,63 négyzetkilométert kitevő barlangrendszer-együttes volt.
A budai Várnegyed titkairól szóló cikksorozatunkban már írtunk a most visszaépíteni kívánt egykori Vöröskereszt Egylet székházáról, a későbbi Külügyminisztériumról. Hosszasan ecseteltük a nagy libidójú Grün lányok élettörténetét, különös tekintettel a feslett erkölcsű Gombaszögi Frida színésznő és párnacsata közben elhunyt, sajtómágnásként tevékeny férje kapcsolatát. Volt szó a világhírű Louis Cartier ékszerkirály és magyar felesége, Almásy Jacqueline grófnő keserédes házasságáról, a nácik előli menekülésükről és egykori, Tárnok utcai palotájuk pompájáról. Most ismét egy újabb érdekes titokról rántjuk le a leplet: a Várnegyed polgárvárosának egyik házáról. Utunk a Tárnok utca 1. szám alá vezet.
A törökök kiverése után, a romos házhelyen először Sauttermeister Frigyes kereskedelmi jogtanácsos kezdett el építkezni. A linzi születésű jóember a megmaradt középkori falak felhasználásával 1687-ben avatta fel új házát, amelynek aljában elfért a család szatócsboltja is. „Modortalan Frigyest” 1698-ban választották meg Buda polgármesterének, mely tisztségét több kisebb-nagyobb megszakítással úgy tudott mindvégig megtartani 1727-ben bekövetkezett haláláig, hogy városvezetési ténykedését végig hivatali túlkapások, erőszakosságok, közpénzelherdálások, sikkasztások és korrupciós botrányok terhelték, megteremtve így az egyik legjelentősebb és legfontosabb hungarikumot.
Bösinger Ignác után ő volt Buda második, hacsak nem az első legkorruptabb polgármestere.
Mármint az újkorban.
A néhai városvezető unokáját, Sauttermeister Jozefát 1781-ben vette el feleségül a Sopron vármegyei Cinfalvából érkező, először Krassó-Szörény vármegyében, majd Szegeden, végül a fővárosban szerencsét próbáló dr. Palkovits András doktor, aki három évvel később kapta meg Buda város fő tisztiorvosi állását, vele együtt pedig Pest vármegye táblabírói megbízatását. A második házasságát taposó doktor hamar népszerű lett új lakhelyén, amit leginkább annak köszönhetett, hogy a Szent Flórián-kórházban ingyenesen gyógyította a nincsteleneket, a gyermekeket és a hajléktalanokat.
A bohém, kicsapongó életéről ismert, Magyarországot négy alkalommal is felkereső VIII. Eduárd élete talán mindenkinek ismerős lehet a Király beszéde című filmből. A walesi herceg apja halála után, 1936. január 20-án lett az Egyesült Királyság és a brit domíniumok királya, valamint India császára. Öntörvényű uralkodóként nem nagyon foglalkozott az udvari protokollal és a hivatali előírásokkal, amelyet jól szemléltet, hogy beiktatása után néhány hónappal megkérte a kezét a kétszer elvált, polgári származású, ráadásul amerikai állampolgárságú Wallis Simpson asszonynak, akit az anglikán egyház vallási konvenciói szerint nem vehetett volna el.
Bár a kapcsolatot az évszázad szerelmének festették le a korabeli lapok, a románc nem volt felhőtlen. Az első probléma abból adódott, hogy a világ legvonzóbb fiatalemberének lefestett, nagy nőcsábászként ismert Eduárd sohasem tudta kielégíteni a nőket. Az uralkodó félrekezelt gyermekkori mumpsza miatt ráadásul terméketlen is volt.
Ezen az apró zökkenőn úgy lépett túl Wallis Simpson, hogy naponta alkalmazta kedvesén a kínai borbélyházakban 1924-ben személyesen átélt és elsajátított sanghaji aktus technikáját, amely hosszabb ideig tartó erekciót eredményezett az uralkodónál.
Erről az ázsiai országban megtanult szexuális trükkről Az én Lótusz évem című bekezdés alatt számolt be a feslett erkölcsű asszony naplójában. A Scotland Yard nyomozóinak feljegyzései szerint Eduárdot annyira lenyűgözték kedvesének fürge ujjai, hogy 110 ezer font (ma nagyjából 2,5 milliárd forint) értékben vásárolt neki hálából ékszereket. Igen ám, de VIII. Eduárd az elnyújtott erekcióval sem tudta a csúcsra juttatni szerelmét, így a körberajongott Wallisnak további szeretőket kellett tartania ura mellett.
Az egyik ilyen vágylovag személyesen Joachim von Ribbentrop gróf volt, aki 1936-tól két évvel későbbi külügyminiszteri kinevezéséig a Harmadik Birodalom londoni nagyköveteként kényeztette kétheti rendszerességgel az amerikai asszonyt. Persze nem humánumból, hanem
Adolf Hitler kifejezett utasítására, hiszen a náci ügynökként is tevékeny amerikai nő által tudták Berlin igényeinek megfelelően befolyásolni az angol királyt, aki egyébként születésétől fogva hitt a felsőbbrendű faj egyeduralmában.
Erre utal, hogy Eduárd még walesi herceg korában élete végéig tartó szoros barátságot alakított ki a Brit Fasiszták Uniója (BUF) vezetőjével, Sir Oswald Mosley báróval. Érdekes adalék a király életéhez Albert von Mensdorff-Pouilly-Dietrichstein gróf, az Osztrák–Magyar Monarchia korábbi londoni nagykövetének Berlinnek ez időtájt küldött távirata is, miszerint
Eduárd a nemzetiszocializmusban látja a kommunizmus előretörésének gátját, így szívesen az élére állna egy német–brit katonai-politikai-gazdasági szövetség létrejöttének is.
Az 1848–49-es szabadságharc bukása után számos magyar választotta új hazájának az amerikai kontinenst. Az Amerikai Egyesült Államok ebben az időben tényleg a lehetőségek hazája volt, hiszen Európában még javában az elnyomó királyokkal küzdött a nép, amikor a tengerentúlon már meg is unták a nagy demokráciát. Kossuth nincstelen katonái azonban ritkán találták meg a helyüket a pezsgő amerikai nagyvárosokban. Az alternatívaként felmerülő bányászat vagy az alaszkai aranyásás sem igazán feküdt a földműveléshez és kardforgatáshoz szokott eleinknek, így a kackiás bajszú Kárpát-medenceiek vagy vállalkozni kezdtek, vagy beléptek a jenkik seregébe.
Ellenben volt egy harmadik út is. Igaz, nem pont az Egyesült Államokban, de még Észak-Amerikában, pontosabban Kanadában. A Canadian Pacific Railway ugyanis hiába lett 1886-ban kész az országot kelet–nyugati irányban átszelő kontinentális vasútvonalával, gőzöseik lakatlan és megműveletlen területeken robogtak a fővárosból a Csendes-óceán felé. Mit ér a vasút, ha azon nem utazik senki, és nem szállítanak árukat? Ráadásul a vállalat sok pénzébe kerülő hírverés sem járt eredménnyel, hiába ígértek Ottawában családonként ingyen 180 hektárnyi földet, adókedvezményeket a vállalkozó kedvű leendő telepeseknek.
Ekkor találta ki a cég vezetése, hogy kérjék fel a jó szervezőnek tartott, mellesleg dúsgazdag Esterházy Pál Oszkár herceget, hogy karizmatikus személyével győzze meg a pennsylvaniai, massachusettsi, marylandi és ohiói magyarokat, hogy
New Hungary néven egy akkor megalapítani kívánt, hatalmas magyar tartományba tömörüljenek az ürességtől kongó kanadai prérin.
A főúr 1885-ben fogadta el a megbízatást, és ígéretéhez híven valóban egymás után alapította meg Saskatchewan államban a kisebb-nagyobb kolóniákat és városokat a szittya magyaroknak. Ez mind szép, jó, ráadásul igaz is, a gond ezzel csak az, hogy a szóban forgó illető se Esterházy, se Pál, se Oszkár, se arisztokrata, se mágnás nem volt, „csak” egy jó nevű, osztrák származású magyar építész kalandor és egy picit szélhámos fia. De miről is van szó?
Báró Bánffy Dezső miniszterelnök előterjesztésére őfelsége Ferenc József osztrák császár és magyar király 1898 októberében rendelte el, hogy a budai várpalota újonnan épülő, Krisztinavárosra néző szárnyában egy Szent Istvánról elnevezett terem készüljön,
mégpedig korhű, román stílben rendeztessék be.
Az ukáznak megfelelően a palota Tabánra néző, déli nyaktagjának első emeletén 1902-ben adták át az államalapítóról elnevezett termet, amely a magyar képző- és iparművészet egyik kiemelkedő teljesítménye, műalkotása lett. Tervezője a dualizmus egyik meghatározó építésze, Hauszmann Alajos volt, neki köszönhető, hogy a Budavári Palota Európa egyik legrangosabb uralkodói épületegyüttesévé vált, belső terei valóban királyi rezidenciához méltók lettek.
Bár a terem az uralkodó óhajára román stílusban készült, bizonyos pontokon az alkotók teret engedtek a magyar ornamentikának, a magyaros jellegnek is. Hauszmann a magyar iparosmesterek legjobbjait gyűjtötte maga köré, hogy együtt alkossák meg azt az ékszerdobozt, amelynek berendezése 1900-ban a párizsi világkiállításon elnyerte a zsűri nagydíját is. Ez a terem adott helyet az udvari eseményeknek, de hivatalos körséta keretében látogatható volt a közönség számára is.
A Szent István-terem történetének legünnepélyesebb mozzanata 1916 decembere volt, amikor is az utolsó magyar király, IV. Károly megkoronázása előtti napon a palota krisztinavárosi szakaszából ide átszállította, majd itt ki is nyittatta a Szent Koronát rejtő ládát. Egy éjszaka erejéig itt őrizték az ország és a nemzet legfőbb jelképét, másnap innen vitték át a Mátyás-templomba.
A helyiségnek otthont adó, 1190 négyzetméteres alapterületű épületrész a második világháborúban bombatalálatot kapott, teljes belső kialakítása megsemmisült. Az ötvenes években a födémektől kezdve a falakon át az ablakokig a termet teljesen átalakították és szétverték, múzeumi irodát és metszettárat helyeztek el benne. Mivel újjáépítése fel sem merült, így a „múltat végképp eltörölni” rigmussal naponta ébredő elvtársak az épületszárny homlokzati díszeit is leverették, a nyílászáró kiosztását megváltoztatták. A kívül-belül lecsupaszított épület ekkor lett „versenytársa” az ekkoriban átadott dunaújvárosi vagy salgótarjáni művelődési házaknak.
Az 1868-as Meidzsi császár vezette felvilágosult restaurációnak köszönhetően Japán három évtized alatt nemcsak behozta műszaki lemaradását a Nyugattal szemben, hanem ezen túlhaladva világpolitikát befolyásoló gazdasági és katonai nagyhatalommá is vált. Mivel a császárság grandiózus ipari fejlődésének csak az ország csekély nyersanyagkészlete állt ellen, így Nipponnak folyamatos gyarmatszerző és kizsákmányoló háborúkba kellett bonyolódnia folyamatos és bővülő ipari termelésének fenntartása érdekében.
Bár Japán iparának nyersanyagigényét jelentősen csökkentette a gyarmatokról, koncessziós területekről elszállított termények behozatala, a bányászati termelés ennek ellenére nem állt le a 6852 szigetből álló országban. Bár az ércbányászati tevékenység főleg Honsu, Sikoku és Kjúsu nagy szigetekre volt jellemző, sok nagyvállalat létesített a kopár és lakatlan szigeteken bányákat, hogy a tengerfenék alatti szén- és mangánlelőhelyeket kiaknázhassák. Ilyen volt a Nagaszakitól 15 kilométere délnyugatra elnyúló Hasima szigete is, amelynek vezetője Ivaszaki Jataró volt.
Ő nevezte át cégét 1890-ben Mitsubishinek.
A cég munkásai 1893-ban érték el a tenger fenekét. Ugyanebben az évben erősítették meg a sziget partvonalát hullámtörő betonnal, hogy a felszínen kialakított raktárakban minél kevesebb kár keletkezzen a rendszeresen lecsapó tornádók és földrengések miatt. A termelés felgyorsulása miatt először 1897-ben kellett a duplájára növelnie a Mitsubishi cégnek a sziget nagyságát, amely azonkívül hogy megoldást jelentett a kitermelt föld elhelyezésére, egy feldolgozógyár helyszíni telepítését is jelentette.
A tengerfenék alatti bánya folyamatos térnyerése miatt azonban a gyár- és bányaszigetet csaknem minden évben bővítenie kellett a vállalatnak. Így nyerte el mai formáját.
A sziget sziluettje a két füstölgő gyárkémény miatt a helyieket a japán császári haditengerészet 1920-ban épült Tosa-osztályú hadihajójára emlékeztette. Innen kapta a sziget közismert nevét: Gunkanjima, azaz Csatahajó-sziget.
Barokk minimalista, így jellemezte őt a kortárs művészet legendás kurátora, Arturo Schwarz. Festőművész, lakberendező. Londonban született magyar szülők gyermekeként, négyéves volt, amikor a családja vele együtt 1956-ban visszaköltözött Budapestre. Tizennyolc évesen a Sportszálló fizetőpincére, majd hat évvel későbbi disszidálása után New Yorkban már galériatulajdonos. Barátai között tudhatta Andy Warholt, Keith Haringet és John Lennont. A zenész tragikus halála után több mint húsz évig volt Yoko Ono párja. Idén augusztus 20-án adják át Budapesten a Szent István-termet, előterébe ötletes installációt készített a világhírű Havadtőy Sámuel.
Hogyan jött ez a felkérés? Pályázat útján, vagy egy régi találkozás lecsapódásaként?
Kaptam egy telefonhívást a kiállítás kurátorától Gulyás Gábor filozófus-esztétától, ő kért fel a Várkapitányság nevében ennek az installációnak az elkészítésére.
A Harmadik Birodalom légi, tengeri és esetleges szárazföldi csapásai kivédésére a brit Admiralitás 1940-ben 12 teljesen felfegyverzett mesterséges sziget felépítését határozta el a La Manche csatornában. A Guy Maunsell építész tervezte Navy Fort-platformok újszerűsége abból állt, hogy az egyenként 4500 tonnás uszályokra két-két 26 méter átmérőjű feszített betonból készült üreges oszlopot helyeztek el, amelyeknek a tetejére egy kosárlabdapálya méretű acéllemezt hegesztettek. A kijelölt telepítési helyeken az uszályokat a tenger fenekére süllyesztették, így a 120 méter magas oszlopok megteltek vízzel, és csak az ötemeletes platformok látszódtak ki.
Ez a szerkezet lett a későbbi olajfúró tornyok mérnöki előképe.
Az aggasztó európai hadi helyzet miatt egy év múlva a haditengerészet nemcsak a vasszörnyek építését gyorsította fel, hanem megváltoztatta a korábban kiszemelt helyszíneket is. A La Manche csatorna helyett most már az Északi-tengert jelölte ki az Admiralitás az erődök új helyének. A kelet-angliai partoktól 7-10 mérföldnyi távolságra 1941-ig négy ilyen létesítményt süllyesztettek el a tengerben, az ötödik erőd a rossz időjárás miatt elsüllyedt vontatás közben a Temzében még 1942 januárjában.
Az U1 Rough Sands, U2 Sunk Head, U3 Tongue Sands, és U4 Knock John nevű kolosszusokban az 50-50 fős személyzet két 94 mm-es két 40 mm-es légvédelmi gépágyút kezelt. Az erődök legmagasabb pontjaira mindig egy radar került. Az áramellátást egy dízel-aggregátor szolgáltatta. 1994-es árakon számítva a négy erőd 33 millió fontjába került az államnak.
A mai Dísz téri saroktelken korábban három épület (Heichele, Bikkessy és Ignatovits) állt, amelyeket 1900-ban vásárolt meg 334 ezer koronáért a Magyar Szent Korona Országainak Vöröskereszt Egylete, hogy a helyükre Hauszmann Alajos és Hültl Dezső tervei alapján 1901 és 1902 között több mint egymillió koronáért felépíthessék új székházukat, amelyet Havel Lipót építőmester cége kivitelezett. Mivel már a tervezéskor kiderült, hogy a két sarokkupolában végződő, eklektikus stílusú ingatlan túl nagy lesz a segélyszervezetnek, az alsóbb szinteket 1902. július elején tizenöt évre bérbe adták az államnak, hogy a Magyar Királyi Horvát-Szlavón-Dalmát Minisztériumot az Úri utcából átköltöztethesse ide.
A Vöröskereszt egylet a bérleti idő alatt továbbra is fenntartott három szobát az igazgatóságának a palotában, illetve a felső két szintet tehetős lakókkal töltötték fel. Többek között innen, a bagótól megsárgult szakálla mögül szemlélte a pesti panorámát 1907-es végleges bécsi letelepedéséig dr. Hertzka Emil kontinensszerte ismert és felkapott zeneműkiadó is, aki elsőként adta ki olyan kortárs, akkor még zömmel ismeretlen zeneszerzők műveit, amelyek ma már világhírűek. Sikerességét jól szemlélteti, hogy a bécsi önkormányzat 1959-ben egy teret is elnevezett róla az osztrák főváros X. kerületében.
Rajta kívül szintén itt bérelt lakást Forinyák Gyula császári és királyi altábornagy, az 1866-os osztrák–porosz háború lovassági hőse, az első magyar nyelvű katonai kézikönyv, a híres Hadászat szerzője, illetve báró Minarelli-Fritzgerald Sándor gyalogsági tábornok, katonai szakíró, aki azért nevezetes egy pindurkát, mert az ő tervei szerint avatták fel 1884-ben a boszniai Mostar vasútállomását.
A repülő csészealjra hasonlító emlékművet a bolgár állam alapításának 1300., a Dimitar Blagojev nevével fémjelzett bolgár szociáldemokrata párt 100. és az 500 éves oszmán uralmat végleg felszámoló, győztes Sipka-szorosi csata 90. évfordulója kapcsán 1981-ben avatták fel. Az akkor hatalmon lévő kormány az objektumot a Sipka-szorost is magában rejtő, 1441 méter magas Buzludzsa-hegy csúcsán építtette fel. A Georgij Sztojlov tervezte „újkori megalit” az egyik legnagyobb és legdrágább beruházás volt a balkáni ország történetében, az építkezés ugyanis több mint 14 millió levába (akkori árfolyamon mintegy 7 millió angol fontba) került.
A hét évig tartó építkezés nagy részét önkéntes kommunista brigádok, a Delcso Delcsev Állami Építőipari Vállalat és a bolgár hadsereg hatezer főt kitevő építőezredei, illetve a Dobromir Kolarov építészprofesszor irányította több mint hatvan szobrász és festő végezte el. A lakott vidékektől távol eső helyszínre több új utat is kiépített a katonaság Szófia parancsára, ezekből a két legjelentősebb közlekedési folyosó a 16 kilométer hosszú, Kazanlakba és a 12 kilométer hosszú, Gabrovóba vezető út volt.
A SZTOJLOV TERVEZTE ÉPÍTMÉNY SZELLEMI ELŐKÉPE ÁLLÍTÓLAG FRANK LLOYD WRIGHT AMERIKAI ÉPÍTÉSZ a WISCONSIN ÁLLAMI WAUWATOSÁBAN 1956-BAN ÁTADOTT GÖRÖGKELETI TEMPLOMA VOLT.
Az épülethez tartozó, 70 méter magas, nyújtott trapéz alakú, zászlórúdként is használatos torony mindkét oldalát egy-egy 6,5 × 12 méter nagyságú vörös csillag ékesíti – ezek egyenként is háromszor nagyobbak, mint a Kreml tetején látható pentagram. A 42 méter széles, 14,5 méter magas nagycsarnok plafonját a legfőbb szovjet jelkép, a sarló és kalapács díszíti, amely körül 550 négyzetméternyi területet foglalnak el a hazai és a külföldi kommunista vezetők mozaikból kirakott arcmásai és falfestményei.
Bár már tavaly elkészült, a világjárvány miatt csak most adták át hivatalosan Budapest új sportközpontját. A Vadász utca 30. szám alatt felavatott létesítményt a nyár végéig tartó próbaüzeme alatt csak az V. kerületi lakosok használhatják ingyen, szeptembertől azonban már bárki, pénzért.
A Belváros-Lipótváros Önkormányzat sajtóközleménye szuperlatívuszokban áradozik a városrész új sportkomplexumáról, amelyet a szépen felújított, Jung Antal szállítmányozó megbízása és az osztrák Prinner W. G. építész tervei alapján 1873-ban átadott bérház helyére építettek fel.
A világháború előtt itt működő kávéház-bár után Biarritz-háznak hívott lakótömb bár egyetlen hatalmas bérpalotának tűnik, ám valójában öt társasház szoros együttese, amelyeket nemcsak más és más megrendelők építettek fel, hanem tervezőmérnökeik is különbözők voltak. Az ingatlanok hasonlósága csak annak köszönhető, hogy az épületek egységes megjelenése érdekében a négy homlokzatot egy ember, Wellisch Andor tervezte.
Az esztétika és a harmónia szellemében ő kezdeményezte azt is, hogy mindegyik épület üvegezett kapujának díszes kovácsoltvas rácsa, valamint az erkélyek korlátjait Jungfer Gyula lakatosüzeme készítse el. A mérnök felügyelte azt is, hogy mind az öt előcsarnok igényes kivitelezésű legyen, a padlóra és a falakra fehér vagy rózsaszínű márványburkolat kerüljön, valamint hogy a lépcsőházak orsótereibe lift, háromkarú lépcső és galériás vesztibül kerüljön.
A regéci önkormányzat több mint 560 millió forintnyi állami támogatással 2015-ben csaknem teljesen újjáépítette a császári rendelet alapján 1686-ban lerombolt zempléni vár négyszintes Öregtornyát, illetve a keleti sarkához hozzáépített Kerekded bástyát. A Simon Zoltán és Pető Zsuzsanna régészek kutatásai, megfigyelései, valamint a Kosdi Attila és Fülöpp Róbert építészek tervei alapján kivitelezett épületegyüttes a vár legrégebbi pontja, a Felsővár magja.
Több sikertelen próbálkozás után a bécsi udvar 1813-ban látta be először, hogy a Duna és mellékfolyóinak hajózhatóságát csak külföldi szakemberekkel tudja megoldani. E gondolatnak megfelelően a Hofburg az osztrák gőzhajózás alapjait két angollal alapoztatta meg. John Andrews és Joseph Pritchard hajógyárosok 1829-ben alapították meg a császárvárosban az Első Duna Gőzhajózási Társaságot, amelynek többségi részvényese volt többek között Metternich herceg, József magyar nádor és Széchenyi István gróf is. A Floridsdorfban felépített üzem bár egymás után bocsájtotta vízre gőzhajóit, a társaság komoly mérnökhiányban szenvedett.
Egy keretszerződés szerint 1832-ben sietett a bécsi angolok segítségére Joseph John Ruston brit gépészmérnök, aki pallérozott szakmai ismereteit apja londoni és lincolni hajó- és gépgyáraiban alapozta meg. Az ő tervei alapján épültek meg Ausztria, Magyarország és Csehország első gőzhajói, amelyek az I. Franz, Duna, Pannónia, Zrínyi, Nádor és Bohemia neveket kapták. Vízi járművei hamar népszerűek lettek a Habsburg Birodalomban, hiszen azok sokkal gyorsabbak és olcsóbb fenntartásúak voltak, mint a nagyobb merülésű, ezért jóval lassúbb német gyártmányok. A termelési ütem fokozása miatt a társaság 1835-ben avatta fel újabb hajógyárát, de ezt már Óbudán. Angol tervek alapján itt készült el az első magyarországi oldalkerekes gőzhajó, az Árpád, amelynek fő gépét Ruston tervezte.
Így lett Audrey Hepburn színésznő apai dédapja a magyar hajógyártás egyik ősalapítója.
Június 19-én, szombaton ünnepélyes keretek között átadják a teljesen felújított Rákóczi-várkastélyt a magyar határtól alig három kilométerre fekvő kelet-szlovákiai Borsiban. A díszes eseményen részt vesznek Zuzana Čaputová és Áder János köztársasági elnökök is.
Az 1200 lelkes, többségében magyarok lakta Borsiban álló Rákóczi-várkastély felújítása a határon túli magyar műemlékvédelem kiemelt projektje. A kastély az 1563 és 1638 közötti időszakban épült, és számos eredeti részlete maradt fenn. Míg a sárospataki Rákóczi-vár jellemzően inkább reprezentatív helyszín volt, a meghittebb, kisebb borsi kastély a család kedvelt lakóhelyének számított.
1676. március 27-én itt született II. Rákóczi Ferenc.
A III. Csarnojevics Arzén ipeki pátriárka vezetésével a török elől Magyarországra menekülő szerbek jelentős hányada a budai várnegyed körül telepedett le. Míg a katolikusok a várhegy keleti lankáin és közvetlenül a Duna mellett, addig a pravoszlávok az Ördögárok két partján, a Gellérthegy és a Naphegy között elterülő Tabánban leltek új otthonukra, amely ekkoriban kapta a Rácváros elnevezést is.
Buda új lakói az első templomukat az ortodox egyház egyik legtiszteltebb vértanújának, Szent Demeternek ajánlották fel. Ez az hevenyész mód megépített istentiszteleti hely azonban hamar tönkrement a Duna rendszeres áradásai miatt. Az áldatlan állapotok megszüntetése érdekében Vaszilij Dimitrijevics püspök kezdeményezésére 1741-ben döntötte el a Karlócai Szerb Ortodox Érsekség, hogy egy nagyobb méretű, küllemében sokkal csinosabb és tetszetősebb templomot fog felépíteni a mai Döbrentei tér nyugati szélén, ott, ahol az Erzsébet híd budai felhajtója kacskaringósan belefut a Szarvas térbe, és a villamos nagy kanyarban ráfordul az Attila útra.
Mivel a Dohány utcai zsinagóga neológ szertartásrendje nem elégítette ki az ortodoxabb felfogású izraeliták igényeit, így a közösség 1867-ben inkább megvett két, Rumbach Sebestyén utcai lakóházat, hogy a helyükre felépíthessék a saját imaházukat. A vallás megreformálását ellenző felekezet első templomának terveit Paul Antal készítette el. Ez a puritán küllemű szakrális tér azonban nagyon hamar kicsinek bizonyult a status quo ante („azt megelőző állapot” – latin) vallási irányzatnak, így a Zsinagóga Építő Bizottmány egy meghívásos tervpályázat keretén belül a 26 éves pályakezdő, Otto Wagner bécsi építész tervei alapján vágott bele az új templom felépítésébe. Az osztrák mérnök társtervezője a nála jóval nagyobb szakmai tapasztalattal rendelkező, Morvaországban született Kallina Mór, építésvezetője pedig az olasz származású Buzzi Bódog volt.
Annak ellenére, hogy a szecessziós munkái miatt hamar világhírűvé vált Otto Wagner a későbbiekben emlékezni sem akart fiatalkori tervére, a budapesti szakrális épület nemzetközi szinten is Közép-Európa egyik legszebb alkotásának számít. A bécsi építész ugyanis a romantikus-eklektikus építészet egyik legkvalitásosabb moreszk-bizáncias ihletésű építményét alkotta meg a magyar fővárosban.
A mérnök az ókori hagyományokat követve centrális teret tervezett, melynek középpontjában a tóraolvasó pultot helyezte el. Ezt a bima vagy almenor néven is ismert emelvényt három oldalról a hívek padsoraival fogatta közre. A vallási előírások és a szokásjog alapján az első emelet magasságában a női karzatokat alakították ki. A falsíkokat szőnyegszerűen borították be kék, vörös, okker- és aranyszínű mázas téglákból kirakott geometriai formákkal, növényi indákat, kacsokat és virágszirmokat utánzó stilizált ívekkel. Wagner ebben azt a XIX. század közepén Nyugat-Európában megjelent polychromia-divatot követte, amely a korabeli Magyarországon még szokatlan díszítési formának számított.
A zsinagógát 1872. október 1-jén avatta fel Pollack Lajos rabbi. A nyolcszögletű kupolával lefedett, ezer négyzetméteres templomtér elé egy 1800 négyzetméteres, utcára néző bérházat is emeltek. Csak ennek az építménynek a földszintjén keresztül lehet megközelíteni a templomot. Isten Rumbach utcai házának nemcsak a belső, hanem a külső díszítményeit is a Kelet kincsesháza ihlette. A díszítéseket vizsgálva az oszlopfőkön és a falakon felfedezhetők a granadai Alhambra, a cordóbai nagymecset, a keresztény templommá átalakított toledói zsinagóga, a Santa María del Blanca és a kairói mecset ornamentikái is. Az épület szerkezete azonban ízig-vérig modern: fémvázas. Itt rabbilakásokat alakítottak ki, de a Bérkocsis utcai épület átadásáig szintén itt működött a felekezet tanítóképzője és egy rövid ideig a közösség leányiskolája is. Ezt az utcai lakószárnyat keretezi be az a két, minaretre hasonlító erkélyes torony, amely ismételten a Kelet mesés varázsát és izgalmas hangulatát repíti a Duna mellé.
Az álmok mindig megvalósíthatók, feltéve ha elég kitartók és szorgalmasak vagyunk. Ez az életfilozófiája Szinger Margit képzőművésznek és férjének, Hámori Géza egykori könyvtárosnak is. A nyugdíjas házaspárnak öt gyermeke és hat unokája van. Idealisták és maximalisták. Olyan pozitív gondolkodású emberek, akik fogékonyak a szépre, a jóra, akik nemcsak beszélnek, hanem cselekszenek és cselekvésre hívják a művészetkedvelőket és az értékmentőket.
Margit és Géza újrakezdők. Míg a biológia szakos tanár, ám selyemfestő iparművészként tevékeny asszony Veszprémben élte az elvált nők életét, addig az 1966-ban Jugoszlávián keresztül Nyugat-Európába disszidált Géza az Európai Unió bíróságán dolgozott könyvtárosként. Mivel Margit felnőtt lánya is ennek a luxemburgi intézménynek volt az egyik dolgozója, Margit meglátogatta gyermekét. Az egyik ilyen vizitkor ismerkedtek össze a bíróság étkezőjében.
Margit a magyar szóra lett figyelmes: „Rossz helyen állsz, nem ott van a sor vége.” Ez volt az a mondat, amely bár nem neki szólt, de beindította a moirák szövőszékét, és egyetlen szempillantás alatt összekötötte e két kalandos életet tizenhat évvel ezelőtt. A képzőművész kiköltözött Belgiumba, és jó tyúkanyó módjára szárnya alá vette Géza előző házasságából származó gyermekeit és unokáit.
A nyugdíjas házaspár 2011-ben költözött vissza Budapestre. Több helyen is éltek a fővárosban, hiszen mindig kíváncsiak voltak a fővárosi kerületek különböző atmoszféráira. Évekkel ezelőtt vásárolták meg a terézvárosi Munkácsy Mihály utca 23. alatti sarokházban az egyik lepusztult lakást, amelynek tragikus elhanyagoltsága ellenére kellemes századelős hangulata volt. A felújítás csaknem kilenc hónapig tartott. Ez az epreskerti, parkosított művésztelepre néző emeleti lakás lett a második otthonuk.
De minden alkalommal, amikor megérkeztünk, felnéztünk a házra, és azt láttuk, hogy nagyon szép ez az épület még így is, de csonka. Látszott, érezhetően hiányoztak róla a régi díszek, a régi stílus. Határozottan emlékszem arra az öt-hat évvel ezelőtti délutánra, amikor itt az első emeleti korlátra támaszkodva szomorúan néztük a nagy üvegablakot, ahol most drótüvegek vannak a Róth Miksa-féle üvegablakok helyén, és azt mondtuk, hogy ezt egyszerűen nem lehet így hagyni. Valamit csinálni kell. De felmértük, hogy ha a házon akarunk változtatni, akkor a ház lakóin kell először változtatni. Nem azért, mert rossz emberek, hanem azért, mert nem ismerték egymást, és nem tudták arra kérdésre a választ, hogy mitől éreznék jobban magukat a házban.
A szépérzékű nyugdíjasok ekkor jöttek rá, hogy először közösséget kell építeniük, és csak utána jöhet a helyreállítás. Ennek érdekében meghívták magukhoz a társasház félénk lakóit egy kis ismerkedésre, beszélgetésre. Margit aprósüteményt sütött és frissítővel várta szomszédait. A találkozás olyan sikeres lett, hogy azóta mindig az ő otthonukban tartják a lakógyűléseket. Lecserélték a közös képviselőjüket egy dolgosra. Elkezdtek pályázni az összes fórumon, ahol sokszor nyertek is. Igaz, nem a Róth-üvegek visszaállítására, hanem más esztétikai beavatkozásokra, de a tetőjárda-felújítás és az udvarzöldítés is fontos dolog egy lakóközösség életében. Egyébként ez utóbbi támogatásnak köszönhetően kerültek a belső udvarra hortenziák, a kinti kovácsoltvas díszkerítésre pedig illatos futórózsák.
Almásy Jacqueline grófnő 1895-ben látta meg a napvilágot a család kétegyházi kastélyában. A Békés megyei dekoratív lány 22 évesen lett Bissingen-Nippenburg Károly gróf felesége, aki a Császári és Királyi 13. Jász-Kun Huszárezred egyik főhadnagya volt. Szenvedélyes szerelmük és házasságuk azonban nem tarthatott sokáig, hiszen férjének katonatisztként a nagy háború kitörésekor be kellett vonulnia. Az ifjú nemes ezredével együtt hősiesen végigharcolta a galíciai és a tiroli frontot, ám balszerencsétlenségére a világháború utolsó évében, július 6-án egy olasz repülőgépbomba repeszeitől súlyosan megsérülve elvérzett a Piave folyó menti, Termine di Cadore nevű falucska közelében.
Az eredeti tervek, archív fotók, régészek és művészettörténészek szakvéleményei alapján süttői mészkőből most újjáépített főőrségi épület kivitelezési költsége – a szomszédos Stöckl-lépcsővel együtt – nettó 3,7 milliárd forintba került. A kivitelezést a West Hungária Bau Kft. és a Laki Épületszobrász Zrt. végezte el. Az udvarlaki épület díszes, faragott köveit, illetve a tetején látható 12 hadi trófeát Csányi Szabolcs szobrászművész és csapata faragta ki újra. A versailles-i hangulatot árasztó, pompásan újjáépített ingatlan belül már nem ilyen szép.
A szelíd irónia nagy mesterének tartott Heltai Jenő Tündérlaki lányok című novellájának szegény leánytestvérfőhősei négyen voltak. Három tisztességes, a negyedik nem. Nyílt titok volt a századelő Budapestjén, hogy az író a Gombaszögi nővérekről mintázta kaján, szellemes, ám sok helyen sikamlós vígjátékát, amely már keletkezése évében Európa-szerte ünnepelt és felkapott színpadi előadássá vált. A darab Amerikában Girls up to Date címen futott. A pajzán keretek között mozgó keserédes mű sikere abban rejtőzött, hogy a szerző nemcsak a kiscicákból csábító nagymacskákká átvedlett bakfisok jellemfejlődését mutatta be plasztikusan, hanem a családja fizikai megmaradásáért önmagát és tehetségét feláldozó legidősebb lány dilemmáit is. Vajon a pénztelenséggel járó heves szerelmet vagy a mannaesővel nyakába ömlő szenvtelen és hideg érdekházasságot válassza?
Két fiatal magyar építész is elnyerte idén az Európai Építészeti Művészettervezési és Urbanisztikai Központ a chicagói Athenaeum Múzeummal közösen alapított „Europe 40 under 40 nevű szakmai díját. A rangos elismerést csak azok a fiatal generációhoz tartozó építészek kaphatják meg, akik forradalmi mérnöki szemléletek mentén alakítják és formázzák a jövő környezetét, a városi tereket.
Annak ellenére, hogy a Deilinger Tamás és Domokos Balázs vezette London-Moszkva-Budapest központú mérnöki iroda leginkább az Egyesült Királyságban és Oroszországban tevékenykedik, a Group Dyer építésziroda portfóliójába beletartozott az idén nyíló Etele Pláza belsejének megtervezése is.
A magyar alapítású cég négy pályaművét is díjazta a nemzetközi zsűri.
Egy titkos budai épületből könnyen elutazhatunk Európa csaknem összes városába. Ez az út gyorsabb és olcsóbb is, mint egy átlagos fapados repülőút.
Durics Hilmi Huszein budai főmufti még egy bosnyák kommandót is vezetett az osztrák csendőrség ellen. Miattuk maradt meg Sopron magyarnak.