Na igen, fura a gondolat, de mit lehet tenni. Amikor az ember belezuhan abba a bizonyos ködbe, ami lila színű, öl, butít és nyomorba dönt, akkor még nem azt vizsgálja, hogy mekkora szívás lesz, mikor a végén azt kell mondani, hogy „na pá!” Nem kötelező, se nem általános, de még mindig bevett gyakorlat, hogy kezdetben a férfi teszi meg az első lépést. Az viszont már koránt sincs kőbe vésve, hogy az utolsót is ő fogja, főleg, ha minden ász a nő kezében van.
Royal Flush
A Honeybeast új dala, a Póker is egy kapcsolat alkonyát szedi strófákba, ahol a nő, kilépve a férfielnyomásból megmutatja, hogy bármelyik pillanatban felrúghatja az egész kapcsolatot a holdig, ha az végleg tönkremegy. A bandától sosem álltak távol az efféle témák, így most sem esett nehezükre egy jó dalt kihozni ebből.
A számhoz készült videóklip sem lett rossz. A színészi játékok csak akkor túlzóak, ha az cél, a karakterek természetessége üdítő, miközben a cselekmény teljesen abszurd. Inkább egyéni túlgondolás, de valahol olyan, mintha a szerelmet a szerencsejáték-függőséggel szerették volna párhuzamba állítani, ahol mindig a véletlen változókra alapoz az ember, nem tudhatja, mi lesz a játék végén,
mégis újra és újra belekezd ugyanabba a körbe.
A szám szövegileg hozza a Honeybeastre jellemző, könnyen befogadható, ám elmés szójátékokkal tarkított formulát. Ez újfent Bencsik-Kovács Zoltán elméjét, munkáját dicséri. A szövegíró a hozzánk eljuttatott közleményben így fogalmaz:
A nő átveszi a kezdeményezést, és tulajdonképpen szellemesen elküldi a francba a férfit. Az ő lázadásáról szól ez a dal, ahogy fellép a rajta hatalmaskodó másik féllel szemben. Azért szeretem ezt a dalt, mert nem konkrét dolgokról szól, hanem folyamatokról, amik a felszínen nem is látszódnak. A dalnak is a mélyebb rétegekben rejlik az igazsága. Elsőre jópofa beszólogatás, de igazából benne van a kritikája azoknak a jelenségeknek, amik zavarnak.
Zeneileg a szám modern popzenei elemeket halmoz. Van benne klasszikus rádió-pop egy kis kontralüktetéssel, ehhez passzol az EDM-es pre-chorus és refrén. Nem a legmaibb elemek, de a dalhoz hibátlanul passzolnak, a végeredmény minőségi. Az aprólékos, finom megoldások adják a szám szerethetőségét. Az ember füle nem igényli a progresszív megoldásokat. Egy-két minimális prozódiai hibától eltekintve – ami alapvetően elsikkad az általánosan jó megvalósítás mellett – a dal remek kivitelezés.
Tarján Zsófia, a zenekar énekesnője így mesélt a számról:
Hihetetlenül élveztem énekelni és nagyon remélem, hogy a közönségünk is úgy szereti majd, mint mi. A szöveget is élmény volt megtanulni, minden egyes sora egy kiszólás.
Hozzátette:
Az, hogy ugyan statisztaként, de ilyen színészek között és ismét ilyen rendezővel dolgozhattam, a mai napig felfoghatatlan élmény, hihetetlenül hálás vagyok érte.
