Index Vakbarát Hírportál

Kísérletezni akartak, de inkább visszatértek a gyökerekhez

2023. június 21., 16:40 Módosítva: 2023.06.22 07:35

Van az a történet, amihez nem kell túlpörgetett cím, sem hangos fanfár, csupán a valóság, mert az is elegendő. Nyolc album, 25 év, koncertek százai. Vannak olyan ikonikus zenészek, akik annyira beleégnek egy-egy zenekar életébe, hogy elvesztésükkel talán sosem lehet igazán megbirkózni. Ha Foo Fighters, akkor Dave Grohl után Taylor Hawkins lehetett ilyen tag, aki a második album után csatakozott a csapathoz. Valaki, akire mindig felfigyeltünk a koncerteken, aki a rockzene világának ütőhangszeres országába hozott felejthetetlen stílust, aki nélkül egy ideje nem is tudtuk és nem is akartuk volna elképzelni a zenekart – mégis rákényszerültünk.

2022-ben Taylor Hawkins meghalt, vele együtt pedig az a Foo Fighters is, amit egykor ismertünk. December végén a zenekar közzé tett egy Twitter-bejegyzést, amely szerint folytatják a közös zenélést, de ez soha többé nem lesz ugyanaz a zenekar, mint korábban, és ez így is van rendjén.

Most, egy évvel később megjelent a banda Hawkins halála utáni első lemeze, az első album 2005 óta, amin maga Dave Grohl játszotta fel a dobszólamokat. Korábbi terveikkel ellentétben teljesen más végeredményt hozott az új anyag. A progresszivitás helyett ezúttal visszatértek a gyökerekhez. Ez a But Here We Are.

Tovább

Egy áldozat nélküli bűncselekmény áldozatai

2023. június 19., 11:54 Módosítva: 2023.06.20 06:11

Amikor arról énekel a Rival Sons a Bright Light című új számában, hogy a vég csak azért jön el, hogy aztán újrakezdődhessen, akkor legjobb, ha az egészet a rock and rollra vonatkoztatjuk, amit az elmúlt hatvan évben már sokan próbálták megmenteni, miközben néhányszor meg is halt. Persze csak azért, hogy olyan kísérőjelenségekkel támadjon fel, mint a villódzó fények, a földrengést idéző dübörgés, az eksztázis és az önkívület.

A Rival Sons Darkfighter című új albuma nem ígér örök fiatalságot, de dübörgést és önkívületet igen, ami nekünk éppen elég. Ugyanakkor vannak zenekarok, amelyek úgy idézik meg a rock and roll ősrobbanását, mint egy tűzszerész-alakulat, így aztán az első, ami eszünkbe jut róluk, hogy mégiscsak ők lesznek a rock and roll megmentői.

Régi idők rockyja

Erre a műveletre négy évet kellett várni, ugyanis ennyi idő telt el a legutóbbi lemez, a 2019-es Feral Roots óta. Négy év nem kevés, ráadásul benne a közel kétéves pandémia időszakával, amikor amúgy sem lehetett mást csinálni, mint zoomon gyötörni a gitárt, de a világ megmentéséhez idő kell. Hasonló ambíciókkal állt annak idején a nagybetűs Rockhoz a Free, Van Morrison, a Led Zeppelin, a Kyuss, a Black Rebel Motorcycle Club és újabban a Black Keys is.

A Nobody Wants to Die pedig minden bizonnyal az év egyik legnagyobb rockslágere lesz, amelyben arról énekel Jay Buchanan, hogy senki sem akar meghalni, és vonatkoztassuk ezt is a rockra, és mondjuk azt: naná, persze, hogy senki, főleg, amikor a rock and roll ilyen vonagló, erőtől duzzadó életigenlés lesz.

Harcosok klubja

A kaliforniai Long Beachen alakult zenekar hetedik albumát óriási várakozás előzte meg, különösen a Nobody Wants to Die kislemez elsöprő sikere és a hozzárendelt, Tarantino-hatású kortárs westernes klip miatt, de a második kislemez, a White Stripesra hajazó Bird in the Hand slágervilága okán is. Ugyanakkor a vakító hype-ban legalább ilyen fontos szerep jutott annak is, hogy az album producere ezúttal is kilencszeres Grammy-díjas amerikai producer, Dave Cobb volt, aki olyan előadókkal dolgozott korábban, mint Lady Gaga, Brandi Carlile és Chris Isaac. De sokan felfigyeltek a lemez apropóján Jay Buchanan énekes megjegyzésére is, amely szerint a Darkfighter többek között a világjárványt és az USA egyre lazábbá váló nemzeti szövetét reprezentálja.

Tovább

„Tudom, hogy vannak még kölykök odakint, akik együtt akarnak zenélni”

2023. június 18., 18:39 Módosítva: 2023.06.19 15:22

Hosszanti, közös múltra tekint vissza a nu metal korszak két híres képviselője, a Papa Roach és a Hollywood Undead. 2023. június 13-án Veszprémben lépett fel a két banda egy közös koncerten a Gyárkert KultúrParkban, ahol lehetőségünk nyílt a zenekarok egy-egy tagjával interjút készíteni.

A Papa Roach csapatából a banda gitárosával, Jerry Hortonnal beszélgettünk Az interjúban többek között szó esik arról, hogy:

A kör bezárul

Az utolsó albumuk némileg visszanyúlt a gyökerekhez a kísérletezés helyett. Ezt szeretnék tartani a jövőben, vagy új irányokkal is megpróbálkoznak?

Úgy érzem, mindkettő igaz lehet a jövőre vonatkozólag. Szeretünk kísérletezni és újdonságokat felfedezni, de sosem fogjuk elfeledni azt, kik is vagyunk valójában. Keressük az egyensúlyt a szórakozás és az új utak kutatása között, de igyekszünk nem eltávolodni attól a hangzástól sem, ami a zenekarra jellemző. Rengeteg a feltörekvő rockzenekar. Ezek az együttesek most népszerűek, többek közt a mi zenénken nőttek fel, abból inspirálódtak – elég, ha csak a Bring Me The Horizont vagy a Beartootht említjük. Ők úgy nőttek fel, hogy minket hallgattak – nagyon izgalmas felfedezni ezt a zenéjükben. Szoktunk ilyen előadókkal együtt is dolgozni, nyitottak vagyunk a lehetőségekre, amelyekért mi is igyekszünk tenni. A következő album is pont ezért lesz érdekes.

Tovább

„A színpadon én vagyok az isten, otthon meg cserélem a koszos pelenkákat”

2023. június 17., 17:40 Módosítva: 2023.06.18 18:40

A kaliforniai Hollywood Undead az elmúlt tizenöt évben meghódította a világot. A hiphop-metál csapat első, Swan Song című albumával egyből népszerű lett mindkét műfaj kedvelőinek körében, a TikTokon pedig a fiatalabbak is felfedezték a zenekart. Az Everywhere I Go sikerétől egészen a tavalyi Hotel Kalifornia lemezig a csapat soha nem áldozta be zenéjét a megalkuvás oltárán, és autentikus stílusukkal a magyar közönséget is megfogták.

A banda többször járt már hazánkban, nemegyszer a Papa Roach társaságában. A 2020-as koncertjük után Veszprémben láthatta a közönség őket újra, a Gyárkert Kultúrparkban. A fellépés előtt Charlie Scene énekes-rapper-gitáros interjút adott az Indexnek, melynek során beszélt

Tovább

A meleg művész, aki beleszületett a népzenei hagyományba

2023. június 16., 15:12 Módosítva: 2023.06.17 07:31

A saját utamat járom, éppen megyek haza, és nem leszek egyedül – énekli az Amerikát elsirató Going to a Town című dalában Rufus Wainwright, aki először a 2007-es Release the Stars című lemezén interpretálta szomorú számvetését.

Az 50. születésnapjára készített, nem kevésbé visszatekintő új albumán, a Folkocracyn újra felénekelte a dalt, de ezúttal nem egyedül, hanem Anohnival, az első transzelőadóval, akit Oscar-díjra jelöltek. A Folkocracy afféle önreflexív, mézédes szenvedély-projekt, amivel Wainwright meglepte magát az 50. születésnapjára. Ajándékokról vagy jót, vagy semmit, de kimondhatjuk, hogy az album valószínűleg a művész korpuszának egyik alappillére lesz.

Subások

A tizenegyedik stúdióalbumán összeházasította a népdalokat a folklór peremvidékeivel, nemcsak Neil Young és a The Mamas And The Papas előtt tiszteleg, hanem a családja előtt is, akiket a kanadai folk legnagyobb előadóiként tisztelnek. Egyidőben nem volt felhőtlen a viszonya az apjával, a New York-i bacchanáliákat választotta a folkfesztiválok helyett, és

nem a rocskában hűlő tejet részesítette előnyben, hanem a kristálymetet, amelynek a használatától majdnem megvakult.

Már három évtizede kísérti a múltja, a családja, miközben fejben már készült az 50. születésnapjára, arra, hogy szembenézzen a démonaival, és ehhez egy vintage folkkal fűszerezett, kamarapop hatású feldolgozáslemez segítette hozzá. Amikor a családi örökséget kérték számon rajta, mindig a macsó környezetre, a műfaj hetero jellgére utalt, de ezen sikerült továbblépnie.

Valami népi

És tényleg nehéz kikerülni a család hatása alól, különösen akkor, ha az anyád úgy volt részese az amerikai folkszcénának, hogy együtt lógott Bob Dylannel. De nem csak a szülei, a nagymamája és a testvére is beleszületett a népi kultúrába, szóval hiába énekelte el az Over the Rainbow-t a Carnegie Hallban, és játszották az operáit a legnagyobb presztízsű színpadokon, valamit mégis kezdenie kellett az árnyékként fölé tornyosuló családi örökséggel. De mindezt nem úgy kell elképzelni, hogy a Müpa-féle estek eleganciája után (mi 2014-ben láttuk a müpás szólókoncertjén), a Steinway & Sons zongorát félretéve inkább felkap egy tornácon lógó napszítta bendzsót, és elindul arra, amerre a szél fúj egy ördögszekeret.

Tovább

Madonna meztelen képet küldött magáról, csak hogy elcsábítsa őket

2023. június 14., 21:30 Módosítva: 2023.06.15 16:21

Egy punkszámnak sok esetben nemcsak a szerkezete egyszerű, de az igazsága is. Azt mondja a Rancid az It's a Road to Righteousness című igazságkereső dalában, hogy mindig állj ki a hatalommal szemben, és hogy a hűséget nem lehet tanítani

Amit viszont meg lehet tanulni, az a gitártechnika, és ez remekül megy a Rancidnek, amit a Tomorrow Never Comes című albumukon szépen be is mutatnak. A lemez hűségeskü is, hűség a punkeszményhez, ha egyáltalán van ilyen. Malcolm McLaren, aki kitalálta a Sex Pistolst, nyilván csak legyintene erre, hiszen számára a punk ugyanolyan termék volt, mint bármi más a butikjában, aki meg túl komolyan vette, az megérdemelte, hogy igazoltatták anno a londoni Piccadilly Circus villódzó neonja alatt vagy a battonyai Fényes presszó bejáratánál.

Amerikából jöttem

A Kalifornia állambeli Berkeley-ben 1991-ben alapított Rancid számára a punk sokkal inkább volt hitelességi kérdés, mint a legtöbb zenésznek, akik a punk képzeletbeli butikjában árulták a lemezeiket. A Rancid számára nem az volt a kérdés, hogy a vinyljük lejátszható-e OM10-es hangszedővel vagy éppen biztosítótűvel, hanem az, hogy a punkot ugyanúgy komolyan lehet-e venni, ahogy 1977-ben, vagy a műfaj tarka színei feloldódtak a Music Television vibráló főcímeiben.

Ugyanis a Rancid abban az időben futott be, amikor a Green Day a Dookie -val és az Offspring a Smash című albumával. A Rancid lett a bezzeg zenekar, amelynek tagjai nem adták el magukat a kaliforniai punk vásárában. Ők voltak azok, akik bár több mint négymillió lemezt adtak el világszerte, közel sem lettek olyan sikeresek, mint a Green Day vagy az Offspring. Cserébe viszont megmaradt az underground státuszuk.

Hiteles kollégák

Ugyanakkor nagy volt a kísértés... A legszórakoztatóbb pletyka szerint amikor a pop-punk a kilencvenes évek közepén mindent vitt, Madonna meztelen képet küldött magáról, csak hogy a Maverick kiadójához csábítsa őket, aztán mégis maradtak az Epitaphnál. (Most is ennél a cégcsoportnál jelentetik meg a lemezeiket.) Szintén voltak, akik hitelességi problémákat jeleztek, amikor 2016-ban a Rancid egy tengerjáró hajón játszott, illetve amikor 2019-ben felléptek a The Bash nevű utazó kézműves és sörfesztiválon. De mivel ők voltak a nem mainstream punkok, az sem volt gond, hogy a South Parkban is bemozgatták őket, sőt a rajzfilmsorozat egyik soundtrackjén is szerepeltek.

Tovább

Akkora bulit toltak a kaliforniaiak Veszprémben, hogy cipők repkedtek az égben

2023. június 14., 06:21 Módosítva: 2023.06.15 05:52

A Papa Roach és a Hollywood Undead duóját nem kell bemutatni a magyar közönségnek, hiszen mindkét zenekar – gyakran együtt is – többször járt már hazánkban. Most a Gyárkert KultúrParkban léptek fel a bandák, mi pedig megnéztük, hogy Veszprémben mekkora bulit tud csinálni ez a két ikonikus hip-hop/nu metal csapat.

A nyár egyik legizgalmasabb programsorozatát rendezi Veszprém, az év Európa Kulturális Fővárosa. A Gyárkert KultúrPark több mint hatvan külföldi és magyar előadót hozott el Balaton legújabb szórakozóhelyére, köztük olyan zenekarokat és énekeseket, mint Iggy Pop, Tom Odell, a Franz Ferdinand és a Hollywood Undead–Papa Roach párosa. A hely szépséghibája, hogy nehéz egy-egy koncert után tömegközlekedéssel hazajutni, és még elférne pár italpult is, mert a koncertek között hatalmas sorok alakultak ki.

Tovább

A One Direction egykori énekese tökéletes új albummal indítja a nyarat

2023. június 13., 16:50 Módosítva: 2023.06.14 06:57

A One Direction ír jófiúja, Niall Horan harmadik stúdióalbumával végre megtalálta az igazi hangját. Az énekes The Show című lemezén az érzelmes balladák dominálnak, de akad egy-két táncolósabb nóta is.

Amikor feloszlott a One Direction fiúbanda, sokan úgy gondolták, hogy csak az akkori közönségkedvenc, Harry Styles tud szóló előadóként is fennmaradni a popiparban. Azóta minden extag próbálkozik ismert maradni, több kevesebb sikerrel.

Bár egyértelműen Harry Styles a legnépszerűbb, azért a többiek is telt házas arénakoncerteket hoznak össze. Niall Horan legutóbbi, Heartbreak Weather című lemezének bemutatóturnéját a pandémia miatt nem tudta végig vinni, most viszont új lemezével nyáron bejárja az európai fesztiválokat, köztük a Sziget Fesztivált is, így a magyar rajongók is hallhatják élőben a friss dalokat.

Tovább

Szép álom, rémálom – egyre megy, csak keljünk már fel!

2023. június 10., 19:59 Módosítva: 2023.06.11 06:55

Sosem szabad gyökerében elítélni a progresszivitást. Már csak azért sem, mert ebből fejlődnek ki új dolgok. Felsejlenek új ösvények, megnyílnak zsákutcák, megértjük, hogy mi az, amitől haladunk. A próbálkozás gyakorta álomszerű, mintha nem lennének korlátok, de az alkotóművészetben nem is szabadna lenniük, ugye?

Az előadóművészetben azért tapasztalható némi alkalmazkodás a hallgatósághoz. Hogy mi az, amire ráharap a közönség – legyen az újonnan megcélzott vagy régi kemény mag –, nem olyan könnyű kitalálni. Ennek ellenére az alkotók, legalábbis egy részük ideig-óráig küzd azzal, hogy

követőit is boldoggá tegye, és önmegvalósító művészetét is a világ elé tárja. 

Ha ez bármelyik irányból sérül, akkor az eredmény könnyen lesz öncélú vagy önismétlő. Nincs sem szabvány, sem képlet arra, melyik stílusban hol van ez a határ, és a közönség ízlése és vágya sem általánosítható. Mindig lesznek egyéni elvárások, mindenkinek pedig lehetetlen megfelelni, éppen ezért vannak olyan lemezek, amelyek már csak ezért is nélkülöznek mindenféle konvenciót. Ilyen az Avenged Sevenfold legújabb albuma is, a Life Is but a Dream...

Tovább

Harminc év után tér vissza a The Rolling Stonesba a legendás basszusgitáros

2023. június 10., 09:03 Módosítva: 2023.06.11 06:18
Visszatér a The Rolling Stones brit rockegyüttes korábbi basszusgitárosa a zenekar soraiba, hogy 2021-ben elhunyt dobosuk, Charlie Watts előtt tisztelegve maga is újra a régi társakkal zenéljen egy lemezfelvétel erejéig. Bill Wyman még 30 évvel ezelőtt, 1993-ban lépett ki a bandából, a most készülő albumon Mick Jagger kérésére azonban újra közreműködik majd.

Hiába íródik már több mint fél évszázada az 1962-ben alapított banda története, talán arra még a legkeményvonalasabb Stones-rajongók sem számítottak, hogy az 1993-ban a bandát elhagyó basszusgitáros, Bill Wyman még ebben az életben visszatalál a bandához, ennél nagyobbat azonban nem is tévedhettek volna.

A zenész ugyanis nemrég bejelentette, hogy a banda készülő albumán ő maga is közreműködik majd, így újra beállt az együttes soraiba, hogy ezzel tisztelegjen néhai dobosuk, Charlie Watts előtt, aki 80 éves korában, 2021-ben halt meg.

A 86 éves Bill a banda egyik új számában fog játszani a készülő albumon, a felvételek miatt pedig már el is repült a kaliforniai Los Angelesbe.

Tovább

A szupermami háztartási diszkója

2023. június 8., 16:39 Módosítva: 2023.06.09 06:36

Azt énekli Sophie Ellis-Bextor az Everything is Sweet című szintipopos dopamindiszkójában, hogy

sétálj a fénybe, ahol minden édes és szép, és semmi rossz nem történik. Talán akkor szeretni fogsz, és a mosolyom nem rejtené el a szomorúságot. Vigyél el egy elvarázsolt helyre....

Ez az elvarázsolt hely, ahol semmi rossz nem történik, maga a konyha, a családi fészek epicentruma, a Kitchen Disco, ahol szelíden zúg a mosogatógép, a páraelszívó, miközben anyu és a kölykök az Instragramon hülyéskednek, hogy vidámságot vigyenek a Covid-járványban legyengített nemzet hétköznapjaiba.

Már ez is milyen szimpatikus volt, és akkor nem beszéltünk még a művésznő prémiumpopos kollekciójáról, az örök partikellékeiről, mint amilyen a Murder on the Dancefloor, a Take Me Home, vagy bármi a Kichen Disco című koncertalbumáról.

Konyhatündér

Utóbbi dalokat tényleg a lakásában énekelte el a fiaival, afféle home videókban, ahol a tűzhely fénye és egy lakossági diszkólámpa világította meg az egykori Rimmel-modellt, a Pretty Polly harisnyagyártó cég arcát és lábát. Aztán megadta a módját, és az egészet a lezárások után áttette a londoni Palladiumba.

Az erről készült felvétel, a Kitchen Disco – Live at the London Palladium volt a művésznő legutóbbi, 2022-es albuma, amit megelőzött szintén Kitchen Disco címmel egy 2020-as válogatása is. De ez a bőség becsapós, mert a Sophie Ellis-Bextornak utoljára 2016-ban, tehát hét éve jelent meg Familia címmel rendes lemeze. A napokban publikált Hana tehát az újrakezdés dokumentuma.

Anyák és fiúk

Persze, Sophie Ellis-Bextor igazoltan hiányzott a szórakoztatóiparból, ugyanis öt (!) fia (Sonny, Kit, Jesse, Ray és Mickey) született, mondhatjuk úgy is, hogy gyesen volt. Persze, lehet irigyelni, hogy megőrizte normalitását, a derűjét, az alakját, de sokan azért is irigyelhetik, mert a kreativitása is megmaradt, sőt a házassága is. (Férjével, Richard Jonesszal, a Feeling basszusgitárosával 2002-ben ismerkedett meg, akkor, amikor a 22 éves srác meghallgatásra jelentkezett a turnézenekarába. Amikor először meglátta Jonest, csak ennyit mondott: szép az erősítőd.)

Szóval, itt egy csaj, aki sikeres, szép, akinek normális élete van, aki erőn felül vállalt öt gyereket, és nem érdekelte, hogy erre rámegy-e a karrierje. Szóval nemcsak a Pretty Polly harisnyák állnak jól neki, hanem az anyaszerep is.

Tovább

A szakadó esőben is elhozta a nyarat a Simple Plan

2023. június 7., 10:52 Módosítva: 2023.06.10 20:01

Kevesebb mint egy év után újra Magyarországra látogatott a Simple Plan. A tavalyi koncert után azt gondoltuk, nem tudnak jobbat hozni, de most még magasabbra tették a lécet, és még az eső sem tudta elmosni a hangulatot.

Tegnap délután már a kapunyitáskor megérkeztek a hardcore rajongók a Budapest Parkhoz, egyből berohantak az első sorokba. Bár mindenki a Simple Planre várt, a Live Nation olyan zenekarokat hozott a pop-punk banda mellé, hogy az első előadótól megmozdult a Budapest Park.

Az estét Charlotte Sands nyitotta, aki extra cuki személyiségével, I LOVE BUDAPEST-es pólójával és elképesztő hangjával elvarázsolta a közönséget. Az énekesnő mindent megtett azért, hogy beinduljon a buli, és még azok is sikítoztak, akik amúgy nem is ismerték a dalait. Az énekesnő először járt Magyarországon, pont úgy, mint a második előzenekar.

Tovább

Akik még most is Hitlernek zenélnek, gitár helyett golyószóróval

2023. június 3., 13:03 Módosítva: 2023.06.04 07:40

El kell jutnom Peekskillbe... Követem az új vérnyomot a földön – kántálja Ken Casey a Dropkick Murphys élén a Gotta Get To Peekskill című dalukban, amely az 1949-es peekskilli zavargásokra utal. Ebben az időben a radikálisok New Yorkot kommunista enklávénak nevezték, és azt üvöltötték a Ku-Klux-Klannal együtt a kommunista érzelmű fekete énekes, Paul Robeson koncertjén, hogy négerek, menjetek vissza a Szovjetunióba.

Hiába, a világ mindig is bonyolult hely volt. Mivel most is az, a bostoni Dropkick Murphys tovább követi a vérnyomokat a földön, és közben használatba veszi Woody Guthrie kiadatlan verseit, akinek daloskönyvében a legfontosabb kifejezések a szolidaritás, a rasszizmusellenesség és a szakszervezeti büszkeség.

Folk hátán folk

Nem könnyű ezeket a témákat megverselni, dalba írni, de neki sikerült, és sikerült a Dropkick Murphysnek is, akik immáron egy második akusztikusfolk-albumot szenteltek Woody Guthrie elkötelezett világának. Az Okemah Rising a 2022-es This Machine Still Kills Fascists folytatása, szintén Woody Guthrie verseivel, megtartva az akusztikus, de erőteljes ír folkos hangzást. Persze, akik hozzászoktak a zenekar pattogós, „Rugóláb seriff”-szerű kocsmapunkjához, azok bizonyára azt gondolják, hogy nem ez lesz, amitől megrohamozzák majd a Trump plázát a neomarxista forradalmi ezredek. És tényleg akusztikus ír folkot hallhatunk, így aztán a lemezt kiadhatta volna a Fonó is, de szerencsére a zenekar csilingelő bendzsóval még így is komoly tűzerőt képvisel.

Agit-pop

Szóval ezúttal elmarad az áramvonalas, street-punkos riffelés, a menetelésre késztető refrének, és nem olyan harsány a kocsmakórus sem, de van, amikor a Dropkick Murphys-teamnek sincs kedve minden alt-rightos sámánt leütni egy söröskorsóval. Az album fókuszába állított Wilson Guthrie (1912–1967) az amerikai népzene egyik jelentős alakja, a dalainak nagy része szól az antifasiszta gesztusokról, gyakran lépett fel egy This machine kills fascists feliratú gitárral. Olyan zenészekre volt hatással, mint Bob Dylan, Johnny Cash, Bruce Springsteen vagy Billy Bragg. (Mellékesen jegyezzük meg, hogy mind a négy előadó játszott Magyarországon, és persze a Dropkick is.)

Tovább

Ha válni készülsz, írj dalokat a nejeddel, az segít

2023. június 2., 19:28 Módosítva: 2023.06.03 06:38

Sokan – például József Atilla is – fantáziált arról, hogy a nemzet közös ihlet. A szépirodalom igézetében dolgozó The National alkotóműhelyében ez a vízió maradéktalanul megvalósult. Az amerikai indie-pop jószolgálati követei elkészítették kilencedik albumukat, a First Two Pages Of Frankensteint, amely persze számos ponton kapcsolódik Mary Shelley klasszikus regényének első két oldalához.

…olyan földet taposhatok, amelyet emberi láb még soha. Ez az, ami csábít, ez sarkall, hogy megkezdjem a fáradságos utazást, és oly örömmel vágjak neki, amilyet a gyermek érez, amikor felfedezőútra indul.

Nemzeti dalok

A felfedezések során azonban a zenekar nem a nagyvilág végtelenét járja be, hanem a lélek legalább olyan tágas tájait, ahol talán még nem is járt expedíció. A The National nem utazott egyedül, a kilencedik albumán olyanok szegődtek hozzájuk, mint Taylor Swift (!), aki a The Alcott című dalban énekelt, vagy Sufjan Stevens, aki az albumot indító Once Upon a Poolside-ban vállalt közreműködést. Phoebe Bridgers a This Isn't Helpingben tűnik fel, míg Bridgers a Your Mind Is Not Your Friend című szerzeményt gazdagítja. De hiába a közreműködők népes tábora – a tucatnyi kevésbé ismert vendégművészről nem is beszélve –, a zenekar védjegyszerű, mézben tocsogó melankóliája nem sokat változott.

Regényes élet

A New York-i zenekar az elmúlt két évben szinte eljutott a megszűnés határára, alkotói és magánéleti válságok, valamint a Covid–19 szétzilálta a csapat kohézióját. Matt Berninger énekes 2021-ben Serpentine Prison címmel szólólemez publikált, Aaron Dessner gitáros olyan globális popsztárokkal dolgozott együtt, mint Taylor Swift és Ed Sheeran, de szerencsére a lassan negyedszázados The National nem adta fel. Új albumuk akkor is határozott életigenlés, ha a dalok mániákusan a melankólia és a kimerültség árnyalatait festik meg. A First Two Pages Of Frankenstein egy indie-rock mesterkurzus, amelyen a fájdalmasan ironikus szövegek mellé csendes-ülős, egyszerűnek tűnő, mégis káprázatosan finom szőttes készült.

Tovább

Freddie Mercury majdnem más címet adott a világ egyik legismertebb számának

2023. június 2., 05:58 Módosítva: 2023.06.03 06:38
Ma Bohemian Rhapsody néven szinte mindenki ismeri, mongol rapszódia, azaz Mongolian Rhapsody néven talán nem is futott volna be ekkora sikert a Queen együttes legnagyobb slágere, amelynek most nyilvánosságra hozott, eredeti kézirataiból kiderült, hogy Freddie Mercury sem a dal címét, sem annak ikonikus sorait nem úgy tervezte meg, ahogyan azt az egész világ megismerhette.

Talán nincsen olyan zenekedvelő, sőt legalább a legnagyobb slágerekkel tisztában lévő személy, aki ne ismerné fel a „Mama” felkiáltással kezdődő sorból a Queen Bohemian Rhapsody című slágerét, a dal most széles körben is bemutatott kézirata azonban bizonyítja, sem a szám címe, sem az ikonikus sorok nem hangoznának ma így.

Ha pedig időközben Freddie Mercury nem változtatja meg eredeti ötleteit, a dal címe ma egészen biztosan más, 

Mongolian Rhapsody, azaz mongol rapszódia lenne. 

Mindez Freddie Mercury eredeti, korabeli kézirataiból derült ki – szám szerint 15 oldalnyi jegyzetből –, amelyet az énekes kézzel vésett fel 1975-ös slágerének komponálása közben. Ebből derült ki, hogy a népszerű sláger nevében sem volt sokáig biztos az énekes, aki az oldal tetején végül áthúzta a mongol szót, és lecserélte a ma is ismert verzióra, a bohémra.

Tovább

Ráhívták a rendőröket az egri fiúkra, pedig csak klipet forgattak

2023. május 29., 08:05 Módosítva: 2023.05.29 16:13

Szűk egy évvel ezelőtt azt írtuk, hogy a The Wallkids dalához (Mindenki valaki akar lenni) őszre elkészül a klip. Aztán lett ebből tavasz, annak is az eleje, erre mi meg mit csinálunk: hírt adunk róla szinte már a nyár elején.

Talán nem is gond, hogy így alakult, hiszen a klip is két részből áll: a szűk életteret szimbolizáló zenekari jelenetekből, valamint a szabadság életérzését felvonultató, fiatalokból álló, gördeszkás, biciklis és rolleres csapat robogásából. Másrészt az is igaz, hogy minden dal vagy klip akkor hat, amikor azzal találkozunk. Milyen jó, hogy a zene örök, s hogy ahogyan szokták mondani:

Ilyen ez a popszakma…

Vagyis itt van a klip, immár a Stenk olvasói is láthatják, nézhetik. Színes és szagos, akár a radír, amellyel a tintát is el lehet tüntetni. Mert a lényeg mindig a tiszta felületen múlik, azon, amire írni és rajzolni lehet, amit ki lehet színezni. Amelyiken muszáj mesélni.

A The Wallkids klipje a példa arra, hogy nem az számít, hogy élsz és miből, hanem mi az, amit el akarsz mondani magadról és arról a világról, amiben élsz. Az egri srácok ezúttal is maradnak a punk-rock zsánerben, képi világuk, szűkre szabott kameramozgásuk az 1990-es évek videóklipjeinek hangulatát idézik elénk. A kisfilmet Szabó Norman követte el, aki már évek óta a zenekar barátja és videósa.

Roller és rendőrség

A The Wallkids alapító frontembere, Gibbi azt mondja, hogy először kicsit idegenkedett attól, hogy a klipben szinte végig robogjon a roller, de aztán rájött, hogy

ha a 90-es években népszerűbb lett volna a roller, simán együtt pörögtek volna a deszkásokkal és BMX-esekkel.

A forgatás nem volt zökkenőmentes, mert egy lakó ráhívta a stábra rendőrséget. Aztán kiderült, hogy Egerben éppen ott nem tilos a forgatás, de az eset azt mutatja, hogy még ma is vannak olyanok, akik szerint a zenészek csak… Mindegy is. A lényeg, a The Wallkids folyamatosan írja a dalokat, gyakorolnak a koncertekre.

Gibbi azt mondja, hogy a Covid-járvány után ugyan minden visszaállt a régi mederbe, és egy zenekar könnyebben halad a maga útján, ám azt, hogy mennyit és mikor hívják koncertezni, inkább az aktuális zenei trend szabja meg. A csapat most stúdiómunkára készül. Legújabb daluk (Ketten) igazi szerelmes dal, de ahogyan Gibbi mondja: „Rohadtul punkos, azaz igazi pörgős, gyors dal lesz. Új klipet is tervezünk, nem is egyet, hanem kettőt. Az egyik kisfilm zenekar nélküli történet lesz, a másik egy tőlünk megszokott klip.”

A rehabjához felbérelt egy komplett szimfonikus zenekart

2023. május 28., 19:35 Módosítva: 2023.05.28 21:57

Megjelent Moby újabb szerelemkiadványa, a Resound NYC című, saját dalainak továbbgondolását tartalmazó album, amelyről azt nyilatkozta a Billboardnak: eleve úgy állt hozzá, hogy veszteséges lesz, hiszen komplett szimfonikus zenekart és rengeteg vendégművészt hívott el, és szerinte sosem fognak megtérülni a költségek.

Ráadásuk esze ágában sincs az anyagot népszerűsítő turnéra vinni, sőt mindörökre abbahagyja a turnézást, mert nincs kedve a repülőgép-szálloda-színpad-szálloda-repülőgép köröket többé leírni. Szerinte ez nemcsak kényelmetlen, de egészségtelen is. Ezentúl megelégszik azzal, hogy a stúdiójában ül, ami amúgy is egy kolostorcellára hasonlít, és ha kedve tartja, átírja életművét klasszikus zenekari tételekbe, vagy podcastokat, dokumentumfilmeket készít, esetleg könyvet ír, ahogy éppen jólesik neki.

Játék és muzsika

Szóval a Resound NYC is afféle költséges hobbi volt, még szerencse, hogy professzionális és alapvetően szerethető munka, így aztán a 125 éves Deutsche Grammophonnál publikált albummal talán mégsem kerül mínuszba.

A dolgot csak nehezíti, hogy a Resound NYC egy ráadás, szintén klasszikus zenészek közreműködésével készült munka, ahogy a 2021-es Reprise is. Míg a Resound a Moby New York-i évei (1994–2010) alatt írt dalokra koncentrál, addig a Reprise Los Angeleshez kötődik, ott rögzítették. Moby 2010-ben a szeles és esős New York helyett a napfényes Los Angelest választotta otthonául, és bár már hosszú ideje tiszta, a két lemez mégis olyan, mintha az öntisztulás, az önmagával való szembenézés gyakorlata lenne.

Vissza a városba

Szóval még az is lehet, hogy a Reprise és a Resound NYC része a rehabilitációjának, afféle utókezelés, ugyanis Moby megjárta a poklot, volt öngyilkossági kísérlete is, számtalanszor megfordult az elvonón, hogy kikúrálja az alkohol- és drogfüggőségét. A két lemez az Egyesült Államok két talán legismertebb városához kötődik, tehát akár koncepciót is belemagyarázhatunk a dologba.

Moby New Yorktól azt tanulta meg, hogy a kultúrát nem szabad elszigetelni, a kultúrának egy olvasztótégelynek kell lennie, amely tele van váratlan és szokatlan dolgokkal. Ez áll az életművére és a Resound NYC-re is, hiszen van itt minden, blues, jazz, funk, rock, gospel, indie-pop, csak éppen techno nincs, és ez így van jól. És hiába a nagyzenekar ünnepélyessége, valójában minden megmarad az eredeti identitásánál, legfeljebb újabb értelmezési lehetőségeket kaptak a dalok. 

Tovább

Zeneileg táncra perdít, szövegileg lehúz a mélybe a The Used új lemeze

2023. május 28., 18:28 Módosítva: 2023.05.28 21:56

A kétezres évek amerikai pop-punk szcénájának egyik legismertebb zenekara, a The Used új lemezével a mentális egészség fontosságára hívja fel a figyelmet. A Toxic Positivity zeneileg nem túl érdekes, de hozza a banda eddigi stílusát.

Bár a The Used soha nem ért el akkora nemzetközi sikereket, mint barátaik, a My Chemical Romance, a stílus kedvelői biztos, hogy hallották már a dalaikat. A The Bird and the Worm és a Pretty Handsome Awkward című dalok minden emó tini mixtape-jén ott voltak, Bert McCracken, a zenekar énekese pedig még az Osbourne család realityműsorában is szerepelt. A banda azóta eltűnt a nemzetközi színtérről, de az USA-ban a mai napig népszerűek. Legújabb, kilencedik stúdióalbumuk, a Toxic Positivity nem tér el a csapat eddigi hangzásától, de becsempész egy-két meglepő újdonságot.

Tovább

Legyen Azahriah Újpalota díszpolgára!

2023. május 26., 13:25 Módosítva: 2023.05.27 08:00

Azahriah Szosziazi című dalának klipjében feltűnik az újpalotai lakótelep brutalista tömbje, az Égigérő fűből is ismert víztoronyház, amelynek a homlokzatán ott villog Azariah, aki arról énekel, hogy mikor a spanokkal a téren régen L. L. Juni’ szólt, és bárki, akit csak ismertem, az palotai volt.

Mivel Azi új lemezét, a Mementót szűkebb hazája, Újpalota ihlette, érdemes szétnézünk a környéken. A három városrészből álló XV. kerületnek gazdag a popkulturális emlékezete, a környéken nőtt fel anno Szikora Robi is, ő mesélt Fenyőnek Gumiról, a jampiról, aki a Csoki (Csokonai Művház) előtt – miután felhajtott egy kétdekás Mecseki itókát – 15 percig is képes csókolózni. Ebből született a rockabilly portréfestészet egyik klasszikusa, a Csókkirály. Hogy ez van-e olyan vagány, mint Azahriah public szexvideója a palacsintafesztiválon, nem tudjuk.

Panelkapcsolat

Maradjunk annyiban, hogy Mick Jagger – és még több száz popsztár – csinált ennél vadabbakat is. Bizonyára sokan ismerik azt a nyugtalanító történetet, aminek főszereplője a Stones énekese mellett Marianne Faithfull és egy félig megolvadt Mars csoki volt. Mint az közismert, az LSD-vel átitatott szexorgiának rendőrségi razzia vetett véget.

Ehhez képest Azahriah public porn snittje nem éri el az ingerküszöböt. Újpalotára sokan úgy emlékeznek, hogy itt volt az első magyarországi tetőkoncert 1978-ban, a csúcson lévő Piramissal és a csúcs felé tartó Neoton Famíliával, amikor is májusfa helyett felszalagozott elektromos gitárt vittek fel a háztetőre. Erdős Péter ajándéka volt ez az újpalotai óvodaátadás alkalmából. A produkciót a Magyar Filmhíradó is rögzítette, de az összeállításban csak a Neotont láthattuk, a csúcson lévő Piramist sikerült kihagyni a tudósításból. Persze, ez legyen Erdős legnagyobb bűne.

Cifra Palota

Ennél is felkavaróbb esemény volt a XV. kerület történetében a Kozák téri művelődési házban megtartott csirketrancsírozós CPg-koncert, amikor az Erdős Péter, kurva anyád! című dal előadása közben a punk közönség szétszedte a mikrofonállványhoz kötött csirkét.

Ezután a XV. kerület már csak 1984-ben, a Volán-pályás Motörhead- és az 1985 nyarán megtartott első magyarországi Depeche Mode-koncerttel hívta fel magára a figyelmet. Aztán, már a rendszerváltás után, megépült a kerületben Demján Sándor álma, a Pólus Center, a második honi pláza, ahová olyan kátyús úton lehet eljutni, amilyet Bahmutban sem látsz. Tipikus életkép: a Pólus és az Ázsia Center közötti délibábos pusztában monster truck show előkészületei zajlanak, miközben éppen összeszerelik a Caramelt és Lady Gagát ábrázoló dodzsemet.

Tovább

Ezek voltak Tina Turner legikonikusabb duettjei

2023. május 25., 18:35 Módosítva: 2023.05.26 12:08

Tina Turner párját rikító, fantasztikus előadó volt. Tehetsége és sokoldalúsága, szívóssága és színpadi jelenléte kiemelte őt az énekesek közül. Miután két évtizedig együtt dolgozott bántalmazó férjével, Ike Turnerrel, az amerikai származású, svájci énekesnő-színésznő szólókarrierbe kezdett. A nehéz kezdet után a Private Dancer című albumával a nyolcvanas évek egyik meghatározó popikonjává vált.

Szinte bármilyen dalt el tudott énekelni, szinte bármelyik sztárral képes volt megtalálni – szó szerint – a közös hangot. Több tucat híres énekessel és énekesnővel dolgozott együtt. Ebben a cikkben most a május 24-én elhunyt énekesnő legjobb duettjeit válogattuk össze. 

Beyoncé

Beyoncé 2005-ben, a Kennedy Center Honors ceremónián előadta Tina Turner egyik legismertebb dalát, a Proud Maryt: a produkció aztán 2010-ben a Beyoncé – The Ultimate Performer című videón is megjelent. 2008-ban Beyoncé ismét elénekelte a dalt, ezúttal azonban Tina Turnerrel együtt: akkor az ötvenedik, jubileumi Grammy-díj-átadón léptek fel.

Tovább

Magyar zenekar melegít a Mötley Crüe előtt Budapesten

2023. május 23., 18:53 Módosítva: 2023.05.23 19:53
Magyar zenekar, az Abaházi.RT forrósíthatja fel a hangulatot a Mötley Crüe és a Def Leppard MVM Dome-ba szervezett budapesti bulija előtt – jelentették be a május 29-i koncert szervezői.

Ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, 2023-as turnéjuk keretein belül a magyar fővárosban is színpadra lép a Mötley Crüe és a Def Leppard.

A 2022-es év legnagyobb észak-amerikai stadionturnéját követően, amelyre több mint 1,3 millió jegyet adtak el, a bandák 2023-ban folytatták a  The World Tour elnevezésű turnéjukat az egész világra kiterjesztve, a koncertsorozat február 18-án indult a Foro Sol arénában, Mexikóvárosban, májustól pedig Európában folytatták a turnét.

Tovább

Most kiderül, mit jelent a zenekar nevében a kérdőjel

2023. május 23., 17:11 Módosítva: 2023.05.23 20:01

A Therapy? új, Hard Cold Fire című albumának Joy című slágerét Beckett Godot-ra várva című drámája ihlette, különösen az a gondolat, amely szerint a megszokás nagyszerű tompítószer. A dal szerint a következő nap csak egy újabb tompító, unalmas nap lesz, és újabb szürke rituálék várnak ránk, mert már semmi nem okoz örömet.

Jó kérdés, hogy mivel segíthetünk mindezen? Talán éppen a Hard Cold Fire című új lemez kúraszerű, napi meghallgatásával, hiszen a Therapy? most is azt a lehengerlően intelligens posztpunkot nyomja, amit harmincnégy éve, ráadásul az új albumuk olyan jól sikerült, hogy vannak, akik az 1994-es Troublegumhoz hasonlítják, ahhoz az albumhoz, amely elhozta a világhírt a csapat számára.

És jött a doktor

Az északír Larne-ból származó,1989-ben alapított Therapy? ismét a neves producerrel, Chris Sheldonnal (Biffy Clyro, Foo Fighters) dolgozott, és ezúttal akkorát alkottak, hogy ha húszéves gyerekekről lenne szó, nem pedig kvázi öregfiúkról, akkor talán arról írna a sajtó, hogy itt vannak az ifjú zsenik, akik elhozták a posztpunk forradalmát. De mit csináljanak? Csak a kilencvenes években voltak igazán divatosak, nem rajtuk múlott, hogy már nem „A” státuszú szupersztárok, és már nem is lennének headlinerek a Sziget Nagyszínpadán.

Bízza szakemberekre!

Tegyük hozzá, hogy kisebb koncerthelyeken is jobb játszani, mint a Michelin gumiabroncsgyárában lehúzni napi nyolc órát, ahol az énekes-gitáros Andy Cairns még azelőtt dolgozott, hogy zenekara befutott volna. Nem könnyű egy olyan csapatnak, amely mögött nincs tényleges szubkultúra, nincsenek városi legendák, dress code-ok. A Therapy? az, amit a lemezeiken vagy a színpadon hallasz. Mindent a dalokra bíztak, ők a posztpunkos modern rock megbízható szakemberei, akik körül nincsenek balhék, bulvárhírek, csak annyi a sztori velük kapcsolatban, hogy készítettek egy professzionális, nagyon is szerethető rocklemezt.

Tovább

Lewis Capaldi új lemeze bizonyítja, hogy nem kell változtatni azon, ami működik

2023. május 20., 19:33 Módosítva: 2023.05.20 21:50

A skót énekes első, 2019-es, Divinely Uninspired to a Hellish Extent című albumával egyből a toplisták elejére ugrott. Lewis Capaldi karcos, erős hangja, érzelmes szövegei és szórakoztató személyisége tökéletes a jelenlegi, közösségi média által irányított zeneiparban. Legújabb, második stúdiólemeze, a Broken by Desire to Be Heavenly Sent egyáltalán nem távolodik el az előző anyagtól, de ez az énekes szerint nem is cél.

Lewis Capaldi hirtelen robbant be a köztudatba, és sikerült is megtartania rajongótáborát, sőt vicces TikTok-videóival egyre nagyobb és nagyobb közönséget tudott elérni. A kontraszt az énekes zenéje és személyisége között érdekessé és izgalmassá teszi az előadót. Capaldit az is emberközelivé teszi, hogy nyíltan beszél Tourette-szindrómájáról és egyéb problémáiról. Az énekest gyakran hívják a férfi Adele-nak vagy az új Ed Sheerannek. Utóbbi szintén ebben a hónapban adott ki egy kiváló, őszinte lemezt.

Tovább

Vége a kamasz álmoknak, itt a háború

2023. május 19., 18:48 Módosítva: 2023.05.20 21:52

Talán nincs még egy zenekar, amelyik olyan elemi erővel tudja megjeleníteni az idillt, a hétköznapok és az ünnepek örömeit, mint a Travis. E sorok írója is egy idilli, áprilisi napon látta őket Bécsben, 2004-ben. De még aznap délután Budapesten egy ún. bejáráson, a még felújítás alatt álló New York Kávéház mennyezeti képeit nézhette meg közvetlen közelről, egy állványon, mintegy nyolc méter magasan, a festett felhők közvetlen közelében.

Mannheimer Gusztáv és Eisenhut Ferenc bacchánsnőket és faunokat, a zene, a szerelem, az álom allegorikus alakjait festette meg.

Aztán szintén közvetlen közelről láthatta a Travist néhány óra múlva a Gasometerben. A zenekar dalai ugyan nem allegorikusak, de szintén a szerelemről és az álmokról szóltak. A koncert a húsz éve, 2003-ban megjelent 12 Memories című album dalaira épült, amely csak most jelent meg először vinylen.

Az eltűnt idő nyomában

Kétségtelen, hogy valami megváltozott 2002-ben a Travis karrierjében, és hogy a 12 Memories nem érte el a The Man Who (1999) és a The Invisible Band (2001) tökéletességét, hogy túl komolyra sikeredett, de az már nem igaz, hogy mindez már nem áll olyan jól nekik.

Ennek ellenére az albumnak számos rajongója van. Elton John például azt mondta, hogy igazi utazásra visz, olyan, mint a Beatles Revolvere. És neki éppenséggel el is hihetjük. Az biztos, hogy nagy érzelmek mozdulnak meg a lemezen, és az is rendben van, hogy 2001. szeptember 11. után, és Irak lerohanása idején a zenekarnak nincs kedve körülírni a kamaszos idilleket. Arról nem beszélve, hogy 2002 júliusában élet és halál között lebegett a zenekar dobosa, Neil Primrose, aki súlyos gerincsérülést szenvedett egy uszodabalesetben.

Szenvedélyek viharában

Felépülése idején a zenekar hat hónapos szünetet tartott, majd Mull szigetén egy házba költözve összeraktak egy stúdiót, és két hét alatt megírtak kilenc új dalt, amelyek a 12 Memories alapját jelentették. Ebben az időben kerültek lépéshátrányba az addigi riválisukkal, a Coldplay-jel szemben – az 2002-ben mindent vitt az A Rush of Blood to the Head című kilencszeres platina (!) albumával.

Addig ennek a zsánernek szupersztár várományosa a Travis lehetett, akiktől sokat tanult a Coldplay. A rivalizálás azonban nem volt olyan kiélezett, mint az Oasis és a Blur közötti mesterséges hiszti, már csak azért sem, mert a már-már zavaróan szerény Fran Healy nem lett volna alkalmas erre a szappanoperára.

Tovább

Utcát neveznek el 2Pac után

2023. május 19., 11:47 Módosítva: 2023.05.19 12:45

A hiphop világában akadnak megkerülhetetlen nevek. Ilyen a rapzene fiatalon eltávozott legendája, Tupac Shakur is. A New Yorkban született előadó, aki a West Coast hiphop egyik legnagyobb neve lett, a mai napig inspirációs forrásként szolgál számtalan előadónak a rapzene világában.

A Sky News értesülései szerint most ezt a jelentős hagyatékot szeretné elismerni Oakland vezetése. A kaliforniai város, amelyre a rapper úgy hivatkozott, mint karrierének kiindulópontja, most különleges ötlettel állt elő. A városi tanács egyhangú döntése szerint a MacArthur Boulevard Merritt-tó melletti szakasza – ahol Shakur egykor élt –, bár közigazgatásilag megtartja jelenlegi nevét,

mellé megkapja a Tupac Shakur Way tiszteletbeli elnevezést is.

Az ehhez készülő táblákat és útjelzéseket a Tupac Shakur Alapítvány finanszírozza. A város több ízben adott már közterületeknek tiszteletbeli neveket olyan társadalmi szereplők után, akiknek a jelenlétét fontosnak tartják a város történetében. Ilyen volt a politikai aktivista Huey P. Newton vagy a producer Too Short.

Tupac Shakur mindössze 25 éves volt, mikor 1996-ban, Las Vegasban az utcán lelőtték. A városvezetés a döntésével arra szeretné emlékeztetni az embereket, hogy Shakur valójában mennyit is tett hozzá az egyenjogúságért való küzdelemhez, hogy miként volt képes a művészeten keresztül változást elérnie.

Fájdalmasan középszerű lemezt adott ki a kétezres évek legnépszerűbb fiúbandája

2023. május 13., 11:30 Módosítva: 2023.05.13 16:49

A korai Disney-csatorna legnagyobb fiúbandája, a Jonas Brothers öt év után új albummal próbálkozik felmászni a slágerlisták élére. A The Album című lemez körülbelül annyira érdekes, mint a címe. A túlproducerált funkypop anyagot még a testvérek kiváló énekhangja sem menti meg a teljes középszerűségtől.

A zeneipart jelenleg sakkban tartó kétezresévek-reneszánsz tökéletes időpont volt a Jonas Brothers új albumához. A fiatal milleniál és az idősebb Z generáció tagjai valószínűleg akaratukon kívül is fejből tudnak legalább két-három dalt a fiúbandától, így a nosztalgiát meglovagolva a Jonas testvérek öt év után újra megpróbálnak együtt zenélni. Az utóbbi időben Joe Jonas leginkább vicces TikTok-videóival, Nick Jonas pedig szólókarrierjével szerepelt a köztudatban, meg persze a netflixes Jonas Brothers Family Roast című esttel, amelyből kiderült, hogy a feleségeik sokkal viccesebbek, mint a tesók.

Tovább

Az ukrán frontvonalon forgatott klipet az Imagine Dragons

2023. május 12., 11:05 Módosítva: 2023.05.12 14:44

Bemutatta a Crushed című dalhoz készült videóklipjét az Imagine Dragons, ami még a vártnál is megrázóbb lett.

Az amerikai rockzenekar elsőként a Twitteren jelentette be a klip érkezését, amiből az is kiderült, hogy azt az ukrán frontvonalon forgatták. A videó egy 14 éves, Sasha nevezetű fiú igaz történetét követi végig, aki hónapokon át tűrte a városát érő bombázásokat.

Sasha története szívszorító, és még több ezer hozzá hasonló van, akiknek kétségbeesetten szükségük van segítségre. Családja még ma is áram és más alapvető közművek nélkül él

– írták a posztban.

Tovább

Úgy néz ki, mint az ország keresztapuja egy disznótoron

2023. május 12., 08:24 Módosítva: 2023.05.12 17:30

Mintegy húsz évvel a Kispál és a Borz utolsó, 2004-ben megjelent nagylemeze után a zenekar reaktiválta magát, és újjáalakult. Persze számos koncertet adtak a feloszlás után is, önvizsgálatra kényszerítve az 1973-ban feloszlott, majd sokszor újra összeálló Illés együttest, és az 1984-ben utoljára fellépő Szörényi Leventét is.

A szórakoztatóipar hasonlít a szexre, nincs olyan, hogy csak kicsit dugunk, az ilyesmiből bármi lehet, akár egy új lemez is.

És nem is olyan váratlanul a Kispál és a Borznak megjelent a Beszorult mondat című, 11 új dalt tartalmazó albuma.

Mindenki összeáll majd egy nagy képpé

Nincs rajta a sorlemezen sosem publikált kulcsdarab, az I Like Gemenc, a nagy csoportkép, amelybe beállnak sorban a hajléktalanok, a Kossuth téri tüntetők, a gimisek, az ovisok, román bácsi, Horváth Charlie, és a gemenci szarvasok mellett az ukránok is, akik elől elvittünk egy egész diszkót.

Szóval, akinek ez kell, annak marad a 20 év című válogatás, és persze találunk még a kései Kispál-korszakból beszorult mondatokat, ott a Van-e nálatok alkohol, amit koncertverzióban ismerhetünk.

Szintén a 2000-es évek fontos felvétele az Etetés vagy a Csillag vagy fecske című főműgyanús dal. Ezek a kevésbé jelentős Turisták bárhol albumon találhatóak, és akkor eljutottunk oda, hogy a zenekar készített több gyenge lemezt is, viszont azokon is vannak helyi érdekű kis csodák.

Beszélni nehéz

A Kispál és a Borz a Holdfényexpressz (1998) után már nem készített igazán jó lemezt, de igazán jó dalokat igen, olyanokat, amelyek simán megmentették a közepes tracklistákat. És akkor már csak az a kérdés, hogy tíz év kihagyás után sikerült-e a nagy időket idéző, minden szempontból kifogástalan albumot összehozni, amelyen nincsenek üresjáratok, csak olyan dalok, amit az I Love Gemenc vagy az Etetés tud.

Nos, a Beszorult mondat a Kispál korpusz egyik legjobb lemeze, még ha nem is dobogós. (A dobogó első három helye nálam az első három album, plusz különdíjas a Holdfényexpressz.

Tovább

Keanu Reeves rocksztárként tér vissza

2023. május 11., 17:32 Módosítva: 2023.05.12 07:17
4

Hollywood egyik kedvenc színésze, a John Wick, a Mátrix, a Constantine és 47 Ronin film sztárja színészi karriere mellett a rockzenébe is belekóstolt a kilencvenes években. Dogstar nevű zenekarával az alternatív rock műfajában mártózott meg, kiadtak két lemezt és körbeturnézták a világot. A bandában Reeves a basszusgitáros posztot töltötte be.

Tíz aktív esztendő után a csapat befejezte a közös zenélést, most mégis összeállnak, és már a harmadik, visszatérő lemezükön dolgoznak.

Tovább

1977-ben a királynőből volt elege, most a brexitből

2023. május 11., 10:29 Módosítva: 2023.05.11 14:46

Consequences Coming címmel a napokban jelent meg Glen Matlock új albuma, ami nyilván nem változtatja meg a Föld forgási irányát, még akkor sem, ha hozzátesszük,

Igaz, amikor megjelent az album, már „kirakták” a bandából. A hivatalos indoklás szerint azért, mert szerette a The Beatlest, illetve azért, mert szeretett lábat mosni. Valójában azért ment el (igen, állítása szerint otthagyta a zenekart), mert nem tudott együtt dolgozni Johnny Rottennel.

Rá se ránts a balfácánokra, itt van Glen!

Aki aztán azonnal hozta is a haverját, Sid Vicioust, ő viszont csak a Bodies című dalban játszott ezen a bizonyos történelmi albumon. Nem tudott gitározni, viszont jól nézett ki, a popban talán neki állt legjobban a Perfecto bőrdzseki és a véres orr, a Rock Hall Of Fame-be beiktatott Matlocknak pedig a dalszerzés. Ennek ékes bizonyítéka a Consequences Coming című új albuma, amelyen a punk, a power-pop és az oldies rock and roll kötött stratégiai szövetséget.

Vicious-nek tehát jól állt a bőrdzseki, Matlocknak viszont legalább ilyen jól áll az elegáns fehér ing, a zakó, az amorózó bajusz és persze az elegáns, melodikus, mégis dühös, brexitellenes rock and roll.

Kis rock and roll svindli

Matlocknak a kisujjában van a rock and roll, kisegítette a turnézó Blondie-t, a Primal Screamet, dolgozott Iggy Pop 1980-as Soldier című albumán, a The Damned Not of This Earth című 1995-ös lemezén, játszott tucatnyi kevésbé ismert, de annál jobb zenekarban. Remek gitáros, aki sokadszorra hozta forgalomba a rock and roll és a do-wop felülírt sztenderdjeit, miközben markáns, érzelemdús hangja van, és kivételes slágerérzékenysége is, sőt a la-la-lázástól sem riad vissza.

A produkció annak ellenére egységes, hogy van egy ötvenes éveket idéző retró-futurista karaktere, miközben érezni Iggy Pop ösztönös, ősi erejét és Billy Idol maníros, sláger-punkos rockabillyjét is.

Tovább

Rovatok