Ha ez a produkció elkészül, az megmentette volna az egész Oscart
Közvetítésünkben is írtuk, hogy az idei Oscar-gála nem volt a legizgalmasabb. Elmaradtak a meglepetések, a producerek által előre kitalált és megírt szegmensek sem voltak igazán eredetiek.
A gála után a Lonely Island paródiazenekar tagjai kitettek egy videót YouTube-ra, aminek az elején elmondják, őket is felkérték, hogy írjanak egy dalt a gálára, ami viszont nem tudott megvalósulni, mert képtelenség lett volna a benne szereplő színészeket összeszervezni.
A Why Not Me? vagy a Miért nem én? koncepciója arra épül, hogy a közönségfilmeknek esélyük sincs arra, hogy jelölést kapjanak az Oscaron. Legalábbis innen indul, ami aztán egészen meglepő fordulatokkal még Michael Fassbender legendásan rosszul sikerült Hóember című filmjéig is eljut.
Kár, hogy lemondtak róla a producerek, mert ha ezt sikerül megvalósítani, az bekerült volna az Oscar-történelem legjobb pillanatai közé.