Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Napjainkban rengetegen döntenek úgy, hogy kisebb-nagyobb szépészeti beavatkozásokat végeztetnek el magukon. S míg a hírességek egy része ezekről mélyen hallgat, vannak, akik nyíltan vállalják. Schóbert Lara például az utóbbi tábort erősíti, hiszen felvállalta, hogy korábban bevállalta a szájfeltöltést, egy 2022-ben közzétett bejegyzése pedig arról árulkodik, hogy a jövőben a mellplasztikát is megfontolja.

    Az, hogy a 2024-es Sztárbox pehelysúlyú bajnokának édesanyja, Rubint Réka mit szól ehhez, abból a friss nyilatkozatból is kiderül, amelyet dr. Krasznai Zsolt ügye kapcsán adott. A fitneszlady azért szólalt fel, mert a sztárok kedvenc plasztikai sebészének is becézett szakembert szélhámossággal vádolták meg: azt terjesztették róla, hogy a drága, jó minőségű tégelyekbe olcsóbb töltőanyagot tesz, s azt szúrja pácienseibe, komoly anyagi hasznot húzva ezzel.

    „Huszonegy éve ismerem, és azt hiszem, a barátomnak is mondhatom Zsoltot. Emberileg és szakmailag is az egyik legjobb, legkorrektebb ember, akivel valaha találkoztam.

    Ha a lányom, Lara valaha is plasztikáztatna, csakis hozzá irányítanám. Ugyanis Zsolt olyan orvos, aki ha azt látja, valakinek valamire nincs szüksége, akkor pénz ide vagy oda, nem csinálja meg. Nem fog elrontani semmit.

    Hát ki ilyen a mai világban? Arról nem beszélve, hogy két évtized alatt rengeteg ismerősnek, barátnak, alakreformos vendégemnek ajánlottam őt, és soha egyetlen kritika vagy elégedetlen szó sem jutott vissza hozzám” – magyarázta a Story magazinnak Rubint Réka, akinek mindhárom mellműtétjét Krasznai csinálta.

  • A színészen kacag most az internet.

    Egy ideje már tudni lehet, hogy hamarosan új köntösben tér vissza mindenki kedvenc varázslója, és sorozat készül a Harry Potter-könyvekből. Egyelőre hétpecsétes titok a produkcióval kapcsolatban nagyjából minden; ami biztos, hogy egy-egy kötet egy évadnyi sztorit szolgáltat majd, a forgatás pedig várhatóan nyáron, a castingok lezajlása után kezdődik meg.

    Amire a legtöbb rajongó kíváncsi, az természetesen az, hogy a 2000-es, 2010-es éveket meghatározó filmszéria színészeit viszontláthatjuk-e valamilyen új szerep, esetleg cameo erejéig. A kérdés most a Deadline által elért Jason Isaacshoz is, Lucius Malfoy egykori megformálójához, aki viccesre vette a formát:

    Remélem, Hermioneként visszatérhetek!

    – jelentette ki a brit színész. Bízzunk benne, hogy a forgatások óta is őrizgeti Malfoy-parókáját, arra ugyanis nagy szüksége lesz a trió boszorkányának megformálásához.

    „Igen! És Emma Wattson legyen Hagrid! 10/10, biztos nézném!” – hangolódtak rá a humorára a netezők, míg más azt „válaszolta Isaacsnak, sajnos elkésett, ugyanis a szerepet már Danny DeVito kapta.

  • Motivációs sorokat intézett a követőihez.

    Tóth Vera az elmúlt időszakban sokszor került a figyelem középpontjába látványos fogyása miatt, hiszen életmódváltásának köszönhetően közel 50 kilótól szabadult meg. Mint kiderült, a Megasztár egykori győztese az egészsége érdekében változtatott, ugyanis inzulinrezisztenciát állapítottak meg nála. Az énekesnő azonban nem csupán dicsérő kommentekkel találta szemben magát fogyása miatt: új stílusával sokan rá sem ismertek.

    Miután rengetegen lettek kíváncsiak arra, hogyan érte el látványos fogyását, Tóth Vera örömmel osztotta meg a tapasztalatait követőivel, ugyanakkor kiemelte: az egyénre szabott étkezésben hisz, melynek kialakításához orvosi és dietetikusi segítségét ajánl.

    Nem elégedhetünk meg többé azzal, hogy várjuk, hogy valaki más, aki mindenre tudja a választ, megmentsen minket, vagy elhozza nekünk a győzelmet. Össze kell szednünk minden erőnket, hogy mi legyünk azok, akikre mindvégig vártunk

    írta a legújabb Instagram-bejegyzésében Tóth Vera.

Rovatok