Ők rendezték az elsőt, 1960-ban, amikor negyedikek lettek, de mivel csak négy csapat vett rajta részt, ez azért nem volt akkora siker. Aztán öt egymás utáni Eb-re ki se jutottak, majd 1984-ben rendezőként ott voltak, és meg is nyerték.
Azóta kétszer jutottak elődöntőbe, 1996-ban a csehektől kaptak ki 11-esekkel, 2000-ben viszont az olaszokat legyőzve másodszor is Európa-bajnokok lettek (akkor az elődöntőben a mostani döntős portugálok voltak az ellenfeleik).
Elég csak a két évvel ezelőtti brazil 7-1-re gondolni az elődöntőben. A legutóbbi kilenc meccsükből egyet sem vesztettek el házigazda ellen, hét győzelem és két döntetlenjük van, az utolsó vereség 1966-ban, Anglia ellen volt.
Eleinte persze bizonytalan volt, hogy tudja-e vállalni a játékot, kisebb sérüléssel bajlódik ugyanis, de végül ott van a kezdőben. Ezzel pedig van egy rekordja is: ez lesz a 38. meccse nagy tornán – egy másik németet, Miroslav Klosét előzte.
A L'Equipe rakta össze:
Az elődöntő popkulturális felvezetésének első etapjában a világbajnokot köszöntsük egy remek muzsikával!
A franciák 11 gólt lőttek eddig az Eb-n, a németek csak egyet kaptak, azt is tizenegyesből.
És meg is nyerte azokat: 1984-ben az Eb-t, 1998-ban a vb-t.
Érdekes, hogy Deschamps nem tette vissza a két, a csoportkörben még alapemberét.
A Liverpool középpályása, Emre Can még egy percet sem játszott a tornán.