„The Special One”, azaz „A különleges”: így nevezte el magát a futballvilág utóbbi 15 évének egyik legsikeresebb edzője. De az elmúlt három évben sikerek helyett inkább csak különlegesen sok probléma volt vele és körülötte. Így volt ez egyébként akkor is, mikor jöttek az eredmények, pont ezért érdemes végigmenni José Mourinho karrierjén.
Nehezen lehetne azt állítani, hogy a Manchester United számára jól kezdődött az idei szezon: a bajnokságban egyebek mellett kikaptak az újonc Brightontól, aztán a Tottenham részesítette őket történelmi vereségben az Old Traffordon, a Ligakupában pedig hatalmas meglepetésre a harmadik fordulóban kizúgtak a másodosztályú Derby County ellen.
A manchesteriek problémája valószínűleg túlságosan összetett ahhoz, hogy konkrét felelősöket lehessen megnevezni az ügyben. Az mindenesetre biztos, hogy a United egyik legnagyobb fékje jelenleg pont az edzője, José Mourinho, aki pár hete világbajnok francia játékosával, Paul Pogbával veszett össze.
A portugálnak nem ez az első viszálya, sőt, ezen a ponton valószínűleg könnyebb lenne azokat összeszedni, akikkel Mourinho még sosem rúgta össze a port. Mindet felsorolni nagyjából lehetetlen, de néhányról azért érdemes megemlékezni a közelgőnek tűnő apokalipszis előtt.
A Pogba-ügy kirobbanása után az Esquire közölt hiánypótló anyagot Mourinho legismertebb és legnevetségesebb szájkaratés epizódjairól, ahol egészen 2005-ig mentek vissza az időben az igazság nyomában. Azért eddig, mert Mourinho ekkor ment neki a már akkor is veteránnak számító portugál edzőnek, Jesualdo Ferreirának, aki egyébként az egyetemen még tanította is őt.
Az ügy előzménye, hogy a Benfica még 2002-ben egy darabig udvarolt Mourinhónak, a szakember pedig hajlott is arra, hogy visszatérjen a klubhoz, csakhogy a csapat akkori elnöke ragaszkodott hozzá, hogy Ferreira is az edzői stáb tagja legyen. Mourinho elviccelte a dolgot, de egyértelmű volt, hogy nem akar együtt dolgozni korábbi oktatójával, amit egy évvel később kvázi meg is erősített, de igazán csak 2005-ben élesedett ki a konfliktus.
Mourinho akkoriban még hetente írogatott a Record Dez nevű portugál újságba, februárban pedig egy rejtélyes anyaggal jelentkezett, amiben két edzőről beszélt:
Mint írta, előbbit azonnal elfelejtik majd, mikor felhagy az edzősködéssel, utóbbi viszont már most kitörölhetetlen a történelemből.
Egy szamár története, aki 30 évet dolgozott, de sose lett belőle ló
– bölcselkedett Mourinho.
A cikkben ugyan nem nevezett meg senkit, de nyilván nem nehéz kitalálni, hogy ki lehetett a fiatal és ki az idős edző.
Ugyanebben az évben történt, hogy a Barcelonától szenvedett BL-vereség után nem volt hajlandó megjelenni a meccs utáni sajtóeseményen, mert azzal volt elfoglalva, hogy panaszt nyújtson be az UEFA-hoz. Mint kiderült, az volt a baja, hogy Frank Rijkaard, a katalánok edzője a félidőben állítása szerint megpróbálta befolyásolni a bírót, a svéd Anders Frisket, mikor odament hozzá beszélgetni.
Frisk nem sokkal később felhagyott a játékvezetéssel, mert több halálos fenyegetést is kapott az ügy miatt. Volker Roth, az UEFA játékvezetői bizottságának elnöke ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy nem kéne elfogadniuk, hogy az egyik legjobb bírójuknak emiatt kelljen visszavonulnia, Mourinhót pedig stílusosan csak a futball ellenségének nevezte.
Mourinho aztán Arséne Wengerrel is összebalhézott – először, de nem utoljára–, azzal vádolta meg az Arsenal edzőjét, hogy folyamatosan kémkedik a Chelsea után. A két tréner később se szerette meg egymást, az például különösen vicces, mikor Wenger felvetette, hogy Mourinho fél a kudarctól, mire a portugál azzal vágott vissza, hogy
Wenger nyolc éve nem nyert bajnokságot, érthető, hogy mostanra igazi kudarcszakértő lett.
Persze nem Wenger volt az egyetlen ismertebb menedzser, akivel Mourinho összeakaszkodott, Pep Guardiolával például azóta tart a rivalizálásuk, mióta mindketten edzőként dolgoznak. Ők ketten ráadásul valahogy folyton rivális csapatoknál kötnek ki, korábban ugye a Barca-Real ellentétet élvezhették testközelből, most meg a két manchesteri klub élén feszülhetnek egymásnak a megszokottnál gyakrabban – bár a PL-ben Mourinho nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy csak Guardiola csapatára koncentráljon.
A Leicesterrel mennybe menő Claudio Ranieri sem úszta meg anélkül, hogy Mourinho beleszállt volna, bár kettejük konfliktusa azóta már véget ért. A portugál előbb azzal szúrt oda kollégájának, hogy azért küldték el a Chelsea-től - és tették őt a helyére -, mert lúzer, később pedig hiányos angoltudása és a mentalitása miatt szólt be neki. Pár éve végül elásták a csatabárdot: először Ranieri beszélt arról, hogy kettejük konfliktusa már a múlté, aztán mikor az olaszt kirúgták a Leicestertől, sokak mellett Mourinho is kiállt mellette.
Mourinhónak egyébként még arra is volt ideje, hogy más edzők feleségével vitatkozzon. Rafa Benítez kedvesét például elég bunkó módon nullázta le, miután a nő egyszer azt nyilatkozta, hogy a férje folyton olyan klubokhoz kerül, amiket Mourinho tönkretett, és neki kell kijavítania a portugál ballépéseit.
Az egyetlen klub, ahol Benítez engem váltott, az az Inter volt, ott pedig hat hónap alatt szétbarmolta Európa akkori legjobb csapatát
– vágott vissza Mourinho, aztán közölte Beníteznével, hogy jobb lenne, ha inkább főzne a férjére, legalább addig se jártatná a száját.
A portugál a rivális edzőkkel való csatározások mellett abban is mindig kiváló volt, hogy a saját játékosait magára haragítsa, a Chelsea-nél és a Real Madridnál is pontosan ez okozta a vesztét.
A Realnál először Cristiano Ronaldo kongatta meg a vészharangot 2013-ban azzal, hogy "szakmai okokból" nem ünnepelte a góljait, de később Sergio Ramos, Coentrao, sőt az akkori csapatkapitány Iker Casillas is padozni kényszerült kizárólag azért, mert szembe mert szállni az egyre inkább magába forduló Mourinhóval. Végül aztán jelentős részben emiatt le is lépett a harmadik szezonja után Madridból, és kijelentette, hogy visszamenne a Chelsea-hez, mert ott - állítása szerint - szeretik őt.
Ez össze is jött neki, 2013-ban visszatért az angolokhoz, ahol az első szezonban ugyan nem alkotott maradandót, a másodikban aztán előbb megnyerte a Ligakupát és elképesztően hatékony játékkal, mindössze három vereséggel a bajnoki címet is.
A harmadik évében aztán az első chelsea-s, majd a realos időszakához hasonlóan megint minden szépen összeomlott körülötte: a szezon elején összebalhézott Eva Carneiro csapatorvossal, aki a nyilvános meghurcoltatást nem volt hajlandó elviselni, és felmondott a csapatnál. A legtöbben egyetértettek abban, hogy ez lehetett az erjedés katalizátora, ami később abban csúcsosodott ki, hogy a csapat játékából Diego Costa, Hazard és Fábregas is teljesen eltűnt, pedig az előző szezonban ők voltak a Chelsea húzónevei.
Mourinhót végül egy Leicester elleni vereség után kitették a csapattól, ami után képes volt azt nyilatkozni, hogy
a játékosai a múlt szezonban neki köszönhetően túlteljesítettek, most pedig az történik, hogy nem képesek ezen a nyilvánvalóan felettük lévő szinten teljesíteni.
Az a múltbéli példákból jól látszik, hogy Mourinho rendszerint minden csapatnál a harmadik szezon környékén kezd teljesen elszakadni a valóságtól. A Realnál és a Chelsea-nél ugyan kiváló második szezont futott, a Manchester Unitednél már ez sem jött neki össze, pont ezért lehet az, hogy ezúttal a szokásosnál korábban jelentek meg a repedések.
A United az előző szezonban
Mourinho a jelek szerint nem viselte túl jól a kudarcokat, ami abból is jól látszott, hogy 2018 legelején rögtön két fronton is háborúzni kezdett: nagyjából egyszerre ment neki a United-legenda Paul Scholes-nak és edzőtársának, Antonio Contének.
Előbbire rögtön január elsején sor került, akkor verte meg ugyanis a United idegenben az Evertont, Scholes viszont a győzelem ellenére sem volt elégedett a csapat, azon belül is Pogba játékával. Mint mondta, a francia egyáltalán nem úgy teljesít, ahogy azt egy 90 millió fontért, 105 millió euróért igazolt futballistától várná az ember, gyakorlatilag végigkocogja a meccseket.
Mourinho előbb megvédte Pogbát, aztán kezdte el fejtegetni, hogy Scholes nem elemzőként, hanem futballistaként került be a történelemkönyvekbe, és egyébként is,
ha a volt középpályás egyszer úgy döntene, hogy edzőnek áll, akkor már annak is örülne, ha negyedannyi trófeát szedne össze, mint ő.
Contével pár nappal később mentek egymásnak, mikor Mourinhót arról faggatták az újságírók, miért nem olyan szenvedélyes, mint régebben volt. A portugál erre kijelentette, hogy csak mert nem úgy viselkedik az oldalvonalnál, mint egy bohóc, még van benne szenvedély. A mindig vehemensen ünneplő Conte – teljesen jogosan – magára vette a dolgot, és időskori szenilitással vádolta meg kollégáját, utalva ezzel arra, hogy korábban Mourinho is hajlamos volt elragadtatni magát.
A portugál annyit felelt, hogy szokott ő is ünnepelni egy-egy gólnál, de jobban kordában tartja az érzelmeit. Csak úgy mellékesen pedig azt is megjegyezte,
hogy őt sosem függesztették fel bundázásért.
Ez övön aluli ütés volt – Conténak tényleg volt egy ilyen ügye sok évvel ezelőtt a hazájában–, az olasz pedig rá is harapott, hosszas monológot adott elő Mourinho emberi kvalitásairól, és kijelentette, hogy kollégája
a múltban is többször bebizonyította már, hogy mennyire hitvány ember, most is ezt tette és minden bizonnyal a jövőben is ezt fogja majd tenni.
Mourinho aztán márciusban tovább folytatta az ámokfutását, bár a célpont ezúttal olyasvalaki volt, aki már korábban is kapott tőle rendesen: saját Unitedes védője, az angol Luke Shaw. A fiatal játékos 2016 augusztusában tért vissza horrorsérüléséből, pár hónappal azután, hogy Mourinhót kinevezték a United kispadjára. Sok támogatást nem kapott edzőjétől, kritikát viszont annál inkább.
Tavaly például gyakorlatilag kijelentette, hogy Shaw csak testben van ott a pályán, minden döntést ő hoz meg, ő gondolkozik helyette, és ugyan januárban úgy tűnt, rendeződött a viszonyuk, márciusban megint odáig fajult a helyzet, hogy egy Brighton elleni meccsen a szünetben lehozta őt. Előtte ráadásul az első félidőben folyamatosan üvöltözött vele, a meccs után pedig azzal indokolta a cserét, hogy csak azt akarta, hogy jobban védekezzen a csapata.
Shaw augusztusban a hónap játékosa lett a csapatnál, a Tottenham elleni vereség után pedig Mourinho nem győzte dicsérni, de kettejük viszonyából kiindulva ez egyáltalán nem biztosíték arra, hogy novemberben nem kezd el megint a pályán üvöltözni vele.
Szintén ekkor szállt bele Frank De Boerba is, akinek volt mersze megjegyezni, hogy Marcus Rashfordot többet kellene játszatnia, mert hatalmas potenciál rejlik benne, de meccsek nélkül nem tud fejlődni. Mourinho válaszul csak annyit mondott, De Boer a PL legrosszabb edzője, aki hét meccsből hetet veszített el nulla lőtt góllal, úgyhogy ha a holland edzené Rashfordot,
veszíteni már biztosan megtanult volna.
A nyári átigazolási szezonban Mourinho a klubvezetéssel kezdett hadakozni úgy, hogy a sajtóban folyamatosan hangoztatta, új játékosokra van szüksége. Végül csak Fred, Diogo Dalot és Lee Grant érkezett a csapathoz. (Azóta egyébként volt arra utaló jel, hogy mégiscsak szeretne új játékosokat a vezetés, felkerült ugyanis a csapat oldalára egy álláshirdetés, amelyben átigazolási szakértőt keresnek a klubhoz.)
Így érkezett el a United az idei szezonkezdethez és a kínos vereségekhez, melyek közül elsősorban a Tottenham elleni meccsről érdemes külön szót ejteni, mert Mourinhónál a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón teljesen elszakadt a cérna.
A portugál nem bírta sokáig a kérdéseket, három ujját mutogatva jelezte, hogy nemcsak a kapott gólok száma volt ennyi, hanem az ő angol bajnoki címeiből is ennyi van, aztán egyszerűen csak kisétált, miközben a tiszteletről magyarázott.
Érdekes, de akadt játékosa, aki kiállt mellette:
Következett a Derby County elleni Ligakupa-kudarc, amit Pogba, Luke Shaw és Andreas Pereira is csak a lelátóról nézett végig, Mourinho ugyanis a keretbe sem nevezte őket. A meccs után Pogba ennek ellenére középpontba került, a portugál szakember ugyanis közölte, megfosztja csapatkapitány-helyettesi posztjától, azaz a világbajnok francia játékos nem viselheti többet a kapitányi karszalagot.
Mourinho erről annyit mondott, ő nevezte ki a posztra, ugyanígy le is válthatja, nem kell megindokolnia a döntését, és kiemelte, hogy ettől még nem romlott meg kettejük viszonya. Ez elsőre is elég hihetetlennek hangzott, nehéz ugyanis elképzelni, hogy Pogba lefokozásának hátterében nem az áll, hogy a középpályás a Wolverhampton elleni döntetlenjük miatt nyíltan kritizálta Mourinho edzői döntéseit.
A sztorinak nem is lett vége, a Sky ugyanis kitett egy kamerát a United carringtoni edzőközpontjánál a másnapi edzés nyilvános negyedórájára, és sikerült elcsípniük Mourinho és Pogba szópárbaját.
A portugál edző két napra rá tartotta szokásos sajtótájékoztatóját, ahol természetesen ez a videó is előkerült, de Mourinho nem tulajdonított neki túl nagy jelentőséget, inkább arról beszélt, hogy Pogba is ugyanolyan játékos, mint a többiek, őt sem lehet a klub érdekei elé helyezni. Mint mondta, ha tetszik neki amit csinál, akkor be fogja állítani, ha nem, akkor nem.
A konfilktus a West Ham elleni 3-1–es zakóval mélyült tovább, a 70. percben lecserélt francia ugyanis a meccs utáni sajtótájékoztatón csak annyit mondott, mikor arra kérték, értékelje csapata teljesítményét, hogy:
Tényleg ki akartok nyírni?
Sajtóértesülések szerint Pogba szívesen lelépne a csapattól, a potenciális célállomások között pedig ott van a Barcelona, a Juventus, vagy akár a nagy rivális Manchester City is.
Nem Pogba egyébként az egyetlen játékos, akivel megromlott Mourinho viszonya az edzőmeccsek, és a két hónapja tartó szezon alatt:
A Mourinho kontra játékosok üggyel kapcsolatban aztán több korábbi manchesteri legenda is megszólalt, de nem a focisták, hanem Mourinho pártját fogták. Roy Keane, egykori csapatkapitány arról beszélt, hogy a futballistáknak felelősséget kell vállalniuk a borzasztó rajt miatt, egyszerűen nem tehetik meg, hogy nem adnak bele mindent a pályán csak azért, mert összevesztek valakivel.
A szintén volt csapatkapitány Gary Neville ennél is keményebben fogalmazott, egyenesen arról beszélt, hogy a Unitednél zajló folyamatokért nem az edző, hanem a klubvezetés a felelős. Mint írta, pontosan tudták, hogy mire vállalkoznak, mikor szerződtették Mourinhót, úgyhogy sokkal aktívabban kéne támogatniuk, mint ahogy most teszik. Hiába hosszabbítanak vele, ha aztán nem hajlandóak teljesíteni a kéréseit – tette hozzá.
Ha kitennék, a negyedik edző jönne hat év alatt, erről pedig elsősorban az tehet, hogy a játékosok döntik el, mi történik a csapatnál. A vezetésnek meg kéne rántania a gyeplőt, mert most a farok csóválja a kutyát. Tudom, hogy nem egyszerű igazgatni egy futballcsapatot, de jelenleg a United velejéig romlott, a vezetés pedig Football Managert játszik a világ legnagyobb klubjával
– vélekedett a volt unitedes, hozzátéve, reméli, hogy Mourinhót nem teszik ki a klubtól, mert szerinte jó edző, de jelenleg neki és a játékosoknak is elegük van a klubvezetés inkompetenciájából.
A United örökös góllövőlistáját vezető Wayne Rooney is megszólalt, aki szintén a tréner mellett állt ki, mert - mint mondta -, őt a legkönnyebb kritizálni, de a meccseken a játékosok futnak ki a pályára, nem az edző. Az angol csatár azt is megjegyezte, hogy a jelenlegi helyzet a Van Gaal-érára emlékezteti, amikor még ő is a csapatnál volt hasonlóan forró helyzetben. Emlékeztetnie kellett a társait akkoriban, hogy nekik kell jobb teljesítményt nyújtaniuk a pályán.
Mourinho a Newcastle elleni heroikus győzelem után, mikor 0-2-ről a 90. perc után fordítottak 3-2-re, elég hosszasan felelgetett az újságírói kérdésekre, válaszaiban pedig felsejlettek Neville korábbi szavai. Arról beszélt, hogy karrierje során először
konkrétan vadásznak rá,
de míg ezt ő tudja kezelni, a játékosai nem feltétlenül, és a jelenlegi helyzet miatt olyan hibákat követnek el, amelyeket normális esetben nem tennének. A meccset azért sikerült végül megfordítaniuk, mert a második félidőben emberei le tudták vetkőzni a frusztrációjukat, és mindent beleadtak a pályán – tette hozzá.
Mourinho kiemelte, nonszensz arról beszélni, hogy a játékosok hogy viszonyulnak az edzőhöz, mert eleve nem érte kell játszaniuk, pontosan úgy, ahogy szerinte egy munkahelyen sem függ az ember teljesítménye attól, hogy éppen ki a főnöke.
A West Ham-vereség óta, azaz az utóbbi két meccsen egyébként nagyobb blamája a pályán nem volt a csapatnak – kivéve, ha valaki van annyira szőrös szívű, hogy a Valencia elleni 0-0–t annak veszi –, de a súrlódások azóta is folyamatosak.
Mourinho előbb egészen hajmeresztően magyarázkodott, aztán a rendőrséget okolta, hogy csapata elkésett a Valencia elleni meccsről (ráadásául úgy, hogy nem is volt igaza, kapott is a késésért egy 15 ezer eurós bírságot a csapat), végül pedig még vizsgálat is indult ellene, miután a Newcastle elleni meccs félidejében kamerák előtt sikerült elküldenie mindenkit a fenébe.
A dolgok jelenlegi állása szerint minden jel arra mutat, hogy folytatódik Mourinho átka, és megint kiteszik valahonnan a szűrét a harmadik szezonjában, annak végén vagy éppen az után. A Realtól is simán kirúghatták volna a harmadik, bukdácsolós évében, kettőnél több sikeres szezonja pedig egyáltalán nem volt egyhuzamban egyik klubnál sem.
Mint fentebb már említettük, a Unitednél már a második éve is pocsék lett, de legjobb esetben is gyenge közepes, így korábban megindultak a folyamatok – háborúzás a sajtóval, a játékosokkal és az egyre romló teljesítményből eredő frusztráció –, amelyek már a Chelsea-nél és a Realnál is végzetesnek bizonyultak.
Persze nincs kizárva, hogy Mourinho ezúttal csodát tesz, és végső soron némi örömük azért van a United-szurkolóknak is:
Ha Mourinho bele tud kapaszkodni az ilyen meccsekbe, akkor elkerülheti a kirúgást, sőt, hosszú távon akár még pozitív folyamatokat is beindíthat. Utóbbiak teljesüléséhez ugyanakkor az kell, hogy felfüggessze a háborúzást a sajtóval és saját játékosaival, ami bő 15 éves karrierjére visszatekintve eddig maximum néhány hónapig sikerült.
Borítókép: José Mourinho. Fotó: