Index Vakbarát Hírportál

Úristen! Ki ez a srác, akiért mindent bevetettek a vörös ördögök?

2022. szeptember 1., csütörtök 14:20

Hosszúra nyúlt történetnek került pont a végére, miután a Manchester United és az Ajax nagy nehezen megegyezett. De lássuk, miért volt hajlandó az angol rekordbajnok akár százmillió eurót is feláldozni egy túlságosan azért nem ismert futballistára. Ki az az Antony, és mit adhat a vörös ördögöknek?

Épül a mini-Ajax – és Real Madrid

Az egész ott kezdődött, hogy a Manchester United kinevezte a holland klubbal három bajnoki címet és két kupát nyerő, a 2018–2019-es idényben BL-elődöntőig menetelő (és ott csak egy 96. perces találat miatt a fináléról lemaradó) Erik ten Hagot, aki gyorsan el is kezdte saját képére formálni a PL-aranyra 2013 óta hiába váró együttest.

Ennek érdekében az amszterdami filozófiájába jól illő futballistákat szerződtetett, érkezett a korábbi ajaxos játékmester Christian Eriksen szabadon igazolhatóként a Brentfordtól, követte őt a belső védő Lisandro Martínez potom 57,37 millió euróért a holland rekordbajnoktól, az Eredivisie-rivális Feyenoordtól pedig a balbekk Tyrell Malacia 15 millióért lett az MU játékosa.

Náluk (is) nagyobb durrantást jelentett, hogy Cristiano Ronaldo és Raphaël Varane után egy harmadik korábbi Real Madrid-játékos is vörös ördög lett, Casemiróval pedig végre be lehet tömni azt a tátongó lyukat a középpálya belsejében, amely szerepkör a labdaszerzésekre és a játékszer elosztására hivatott – és amelyre az amúgy szintén korábbi amszterdami Frenkie de Jongot próbálták óriási erőkkel megszerezni Barcelonából.

A holland vonal így sem állt le, nagy alkudozások árán csak sikerült megszerezni Antonyt – és akkor ne felejtsük el, hogy a 2020-ban nagy reményekkel igazolt Donny van de Beek is profitálhat abból, hogy korábbi mesterével dolgozhat.

Ki az az Antony, aki ennyi fáradságot megért? Klubszinten és címeres mezben is sorra jönnek a gólok és sikerek

A 22 éves brazil szélső épp a 2020-as nyári átigazolási időszakban lett az amszterdamiak futballistája (a Chelsea-hez távozó Hakim Zijes utódjaként), miután a Sao Paulo FC utánpótlását kijárva a felnőtteknél 37 tétmeccsen négy gólt és hat gólpasszt jegyzett – harcias modoráról azért öt sárga lapja is jelzést adott.

A közel 16 millió euróért vásárolt futballista rögvest góllal debütált a holland bajnokságban, hat forduló alatt négy találat mellett két gólpassz is díszelgett a neve mellett, az első idényét pedig 46 tétmeccsen tíz-tíz találattal és előkészítéssel zárta.

Meg is hívták a 2021-re halasztott tokiói olimpiára készülő brazil keretbe, ahol az aranyéremig tartó menetelés során mind a hat meccsen kezdőként lépett pályára – a spanyolok elleni fináléban pedig a hosszabbításban ő adta Malcom győztes gólja előtt a gólpasszt.

Az ötkarikás játékok megnyerése után a felnőttválogatottban is bemutatkozhatott, a venezuelai világbajnoki selejtezőn fordító brazil csapatban a 77. percben, 1–1-nél lépett pályára, a 95. percben pedig ő állította be a 3–1-es sikert.

A nemzeti együttesben Paraguay ellen is szerzett egy gólt, Chile kiütéséből pedig két gólpasszal vette ki a részét, így kilenc fellépésen négy kanadai ponttal áll.

Ami a klubkarriert illeti, a 2021–2022-es idényben még jobban teljesített, hiszen hiába szerepelt sérülései miatt csak 33 találkozón, ez is elég volt 12 gólhoz és 10 gólpasszhoz – ráadásul a Bajnokok Ligájában sem lazsált, a Sporting és a Dortmund elleni két sikerből is egy találattal és két előkészítéssel vette ki a részét.

Az év elejére el is jutott arra a pontra, hogy új kihívásokat szeretne karrierjében, és klubot váltana.

Februárban az ügynököm találkozott Amszterdamban a klub képviselőivel, hogy tájékoztassa őket, hogy szeretnék új kihívásokat keresni és távozni a klubtól. Érkeztek elég komoly ajánlatok. Az átigazolási időszakban voltak találkozóink a klubbal, ahol új szerződést ajánlottak, de még egyszer nyomatékosítottam, hogy távozni szeretnék. Nagyon boldog voltam Amszterdamban, trófeákat nyertünk az Ajaxszal, számos barátra tettem szert, fontos része volt a karrierem építésének, de most tovább kell lépnem, és követni az álmaimat. Az embereknek meg kell hallaniuk, és megérteni, hogy a boldogságom irányába szeretnék haladni. Erre van szükségem ahhoz, hogy a legjobb szintemen teljesítsek. Az Ajax ugyanakkor mindig a szívemben marad

– mondta a múlt héten az egyre inkább elvágyódó brazil, akinek kapóra jött, hogy korábbi mestere mindenképpen ragaszkodik hozzá. 

Az Ajax így hiába kosarazta ki a Manchester United kezdeti ajánlatát, majd a megemelt kilencvenmillió eurós tételt, végül az amszterdamiak is látták, hogy ez a munkakapcsolat már nem működhet, így

95 millió euróért eladták az angol együttesnek, ez az összeg pedig további bónuszokkal elérheti a hollandok által várt százmilliós határt.

Ennek az összegnek amúgy a The Athletic beszámolója szerint 2,7 százaléka megy tovább a Sao Paulóhoz nevelési költség gyanánt.

A holland élvonal legdrágább játékoseladásai

  1. Antony (Ajax–Manchester United, 2022), 95 millió euró
  2. Frenkie de Jong (Ajax–Barcelona, 2019), 86
  3. Matthijs de Ligt (Ajax–Juventus, 2019), 85,5
  4. Lisandro Martínez (Ajax–Manchester United, 2022), 57,37
  5. Hirving Lozano (PSV–Napoli, 2019), 45
  6. Davinson Sánchez (Ajax–Tottenham, 2017), 42
  7. Hakim Zijes (Ajax–Chelsea, 2020), 40
  8. Donny van de Beek (Ajax–Manchester United, 2020), 39
  9. Memphis Depay (PSV–Manchester United, 2015), 34
  10. Arkadiusz Milik (Ajax–Napoli, 2016), 32

Milyen szerepköre volt eddig? Szélről induló gólveszély, nem vonalszélső

A BL-meneteléshez képes Ten Hag filozófiát váltott a sok távozó és az eltérő stílusú érkezők miatt, ennek következtében az egyik oldal túltöltéséből történő villámgyors váltásokra kevésbé támaszkodtak az amszterdamiak Antony két éve alatt.

A nyáron a Bayern Münchenhez szerződő Ryan Gravenberch személyében egy De Jongnál támadóbb szellemű középpályás váltotta a Barcához igazoló sztárt, az immár dortmundi Sébastian Haller megszerzésével pedig egy fejjátékban kifejezetten veszélyes befejezővel erősödött a keret.

Mindezek azt jelentették, hogy bár Zijeshez hasonlóan Antony is szeret a szélről cselezve bevágni és kapura lőni, elődjéhez képest a brazil jóval kintebbről indult alapesetben a marokkóinál, aki pedig sokkal többet lőtt kapura.

A The Athletic a Smarterscout adatait megvizsgálva hasonlította össze a posztján szereplő futballistákkal, hogy erősségeit és gyengeségeit bemutassa. A lap elemzésében kiemeli, hogy

Emeljük ki azért azt is, hogy a fejpárbajok területén van még javulási lehetőség a játékában.

Mit tud adni a Manchester Unitednek? Villámgyors helyzetteremtések – egyelőre nem túl hatékony befejezések

Antony másik erőssége elképesztő robbanékonysága. Amikor úgy fest, hogy a védő már fel tudta venni a megfelelő pozíciót vele szemben, és újra kell építeni a támadást, az altatásból villámgyors mozdulattal veri meg ellenfelét, és remek bal lábának köszönhetően teremt gólhelyzetet magának vagy a társainak.

A legutóbbi idényben tovább fejlődött a játéka, egyszersmind jóval inkább jellemzővé vált a fentebb említett szélről indulás, amelyek során a labda átvétele után rendre helyzeteket tudott létrehozni.

Azokat is megnyugtatja a The Athletic, akik attól félnek, hogy a holland és az angol bajnokság közötti nagy szintet nehéz lesz megugrania Antonynak, hiszen – ahogy már említettük – a Bajnokok Ligájában is jól szerepelt.

A mögöttünk hagyott évadban az elitsorozatban is remekelt, kilencven percre vetítve 1,56 helyzetet alakított ki társainak, ezekből végül négy gólpassz jött össze.

Azt is kiemelik ugyanakkor, hogy a befejezéseket tekintve messze nem kész játékos még, sokszor távoli, nem jó minőségű lövésekkel jelentkezik, túl sok emberen keresztül akarja ellőni a labdát, ahelyett hogy néha kicsit közelebb játszaná magát, ahonnan eredményesebben tud befejezni.

A mostani évadot még jobban kezdte, három meccsen két-két gól és gólpassz volt a mutatója, mielőtt távozott a klubtól.

Hol lesz a helye neki és a többieknek?

Túlnyomó többségében a jobb szélen kapott helyet Ten Hagnál, a masszív átigazolási összeg pedig jelzésértékű, hogy számolnak vele kezdőként ebben a pozícióban.

Egy évvel korábban Jadon Sanchót szerződtették ugyanakkor hatalmas pénzért (85 millió euróért) a Dortmundtól, hogy a jobb oldali problémákat megszüntessék a klubnál. Az angol tehetség eddigi manchesteri karrierje azért elmarad a remélttől, ami valami olyasmi lett volna, mint a Liverpool legyőzése során látott. Sancho az esetek többségében a bal szélen kapott végül helyet, alighanem marad ez a szerepköre a továbbiakban is.

A Manchester United történetének tíz legdrágább átigazolása

  1. Paul Pogba (Juventus, 2016), 105 millió euró
  2. Antony (Ajax, 2022), 95
  3. Harry Maguire (Leicester City, 2019), 87
  4. Jadon Sancho (Dortmund, 2021), 85
  5. Romelu Lukaku (Everton, 2017), 84,7
  6. Ángel Di María (Real Madrid, 2014), 75
  7. Casemiro (Real Madrid, 2022), 70,65
  8. Bruno Fernandes (Sporting CP, 2020), 63
  9. Anthony Martial (Monaco, 2015), 60
  10. Fred (Sahtar Doneck, 2018), 59

Ez pedig azt jelenti, hogy mindkét oldalon tükörszélső játszana (a jobbon a ballábas Antony, a balon a jobblábas Sancho), ami a szélről lendületből érkező beadások helyett befelé mozgásokat és abból történő beadásokat és lövéseket eredményezhet.

Ezzel Marcus Rashford kerülhet körön kívül balszélsőként (persze egy hosszú idényben bőven sok lehetőséggel így is), neki még támadóként is van esélye a három feljebb tolt középpályás előtt szerepelni, ide pedig Anthony Martial neve is felírható.

Mivel Cristiano Ronaldo végül maradt, ő lehet a kezdő támadó a klubnál, a lap ezzel is számol, ez esetben ez lehetne az egyik alapfelállás az új idényben:

De Gea – Dalot, Varane, Lisandro Martínez, Malacia – Casemiro, Fred – Antony, Bruno Fernandes, Sancho – Cristiano Ronaldo

Ennek alternatívája lehetne az Európa-ligában vagy a hazai kupában a

De Gea – Dalot, Lindelöf, Maguire, Shaw – McTominay, Fred – Sancho, Eriksen, Rashford – Martial-

féle felállás, és akkor emlékezzünk meg olyan játékosokról, akik a meccsek zömében pályára léptek, mint Anthony Elanga vagy a már említett Van de Beek.

Hogy tudja-e végül Erik ten Hag együttese Angliában is uralni a mezőnyt, az még a jövő zenéje, a Manchester United szurkolói alighanem már annak is örülnének, ha kedvenceik ismét harcban lehetnének a PL legjobbjaival.

(Borítókép: Antony góllal debütált a brazil válogatottban. Fotó: Edilzon Gamez / Getty Images)

Rovatok