Index Vakbarát Hírportál

Jó hosszú idő, két év telt el azóta, hogy a CD Projekt Red bejelentette, készül a negyedik The Witcher-játék. A hírrel együtt kaptunk egy titokzatos posztert, majd a Ríviai Geraltot alakító Doug Cockle szivárogtatott információkat arról, hogy a trilógia főszereplője benne lesz-e a fantasy folytatásában. Lehetett rá számítani, hogy a The Witcher 4-ben már nem Geralt áll majd a középpontban, és így is lett, a 2024-es Game Awardson mutatták meg a lengyel videójáték első kedvcsinálóját,

A készítőgárda, mint kiderült, nem rövid időre tervez Cirivel, egy új The Witcher-trilógia hősnőjének szánják a Netflix-sorozatban is látott karaktert. Ami a rajongókat felbőszítette, az egyrészt az, hogy láthatóan a lány keresztülesett azokon a mutációkon, amelyek a vajákká váláshoz szükségesek, valamint sokak szerint az, hogy ennyire megváltoztatták a karakter külsejét, úgyszintén rontani fog a műélvezeten. Az egészen drasztikus nézeteket valló „fanokat”, akik azt sérelmezték, hogy nőt kell irányítani majd a játékban, már inkább ne is emlegessük, sajna a Redditen nem kell túl mélyre ásni, hogy az online fantasyrajongó incelekig eljussunk.

Azt, hogy egy zsúfoltabb évben lett volna-e esélye a PlayStation új robotos sci-fijének, az Astro Botnak a Game Awardson, már sosem tudjuk meg. Nem elvitatva a fejlesztőgárda érdemeit azonban tény és való, hogy 2024-ben a kanyarban sem volt másik alkotás ehhez képest, talán az Elden Ring szinte önálló játéknak beillő kiegészítője, a Shadow of the Erdtree állt a győzelemhez a legközelebb, de még a Black Myth: Wukong is csak amolyan tipikus 7/10-es élményt nyújtott, a Final Fantasy VII Rebirthnek, a Balatrónak és a Metaphor: ReFantaziónak meg tényleg csak a vájt fülűek örülhettek a legfőbb kategóriában. Szép, hogy bekerültek utóbbiak, de igazi esélyük nem volt.

Az Astro Botról, mely Az év játéka díj mellett a legjobb rendezésnek, a legjobb akció-kalandjátéknak és a legjobb családi játéknak járó elismeréseket is hazavitte, azt írtuk anno tesztünkben, hogy mindenkire céloz, és mindenkit be is talál. Annyiból talán tévedtünk, hogy a 2024-es Game Awardson való győzelme után jócskán szült felháborodást is a végeredmény, a megboldogult Twitteren, a manapság X-nek nevezett, rendkívül toxikus közösségi platformon bőven akadtak, akik nemtetszésüknek adtak hangot. Volt, aki szerint a Game Awards pont az ilyen húzások miatt nem vehető már komolyan, mások azt sérelmezték, hogy egy Nintendo-kopiról van szó mindössze, és akadt olyan is, aki szépen csendben csak az Elden Ringet siratta, amely egyébként, mármint a fő játék 2022-ben megnyerte már Az év játéka díjat, így a másodszori jelölése rekordnak számít.

A Game Awards másik nagy győztese a Balatro című kártyajáték, ami a legjobb független játék mellett a legjobb új indie játék címet is magáénak tudhatja, nem beszélve a legjobb mobiljátéknak járó elismerésről.

Régóta adta magát a dolog, hogy valaki végre az Overwatch mintájára készítsen egy hero shootert, csak éppen a Marvel szuperhőseivel és gonoszaival a főszerepben. Mégis december 6-ig kellett várnunk, hogy a Mikulás hozzon nekünk a zsákjában egy pontosan ilyen multiplayer játékot. Ez lett a NetEase fejlesztésében készített Marvel Rivals, melyben olyan, a mozikból és képregényfüzetekből ismert karakterek csapnak össze 6v6 meccseken, mint Vasember, Amerika Kapitány, Hulk vagy éppen Magneto, Rozsomák és Loki.

A Marvel Rivals szemtelenül támaszkodik a Blizzard már említett sci-fi lövöldéjére, mégse zavar túl sok mindenkit a dolog. Épp ellenkezőleg, a PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re megjelent játék

Bár a Sony és a Microsoft nem ad ki adatokat, a Steam jóvoltából tudjuk, hogy a hétvége során akadt olyan pillanat, mikor 480 ezernél is többen játszottak egyszerre a Marvel Rivalsszel, amely ezzel az eredménnyel a Valve platformjának az ötödik legnépszerűbb játéka lett, és e tekintetben a GTA 5-öt, a Destiny 2-t és a 2024-es év siker sci-fijét, a Helldivers 2-t is megelőzte. Ráadásul a Marvel Rivalst felkapták a hétköznapi gamerek is, jó fogadtatása van a NetEase alkotásának a fórumokon, erre utal, hogy Steamen 35 ezer véleményt kapott, és ezek 76 (!) százaléka pozitív.

Ugyan a hivatalos bejelentés még a legpozitívabb becslések szerint is hetekre van, mégis kiszivárgott a Lenovo következő nagy dobása. Legújabb kézi konzoljukról, a Legion Go S-ről van szó, ami a tavaly debütáló nagy tesójánál kedvezőbb árával kerekedne felül a konkurencián – írja a Windows Central.

A Lenovo Legion Gót mi magunk is teszteltük, negatívat pedig alig tudtunk írni a gyártó első hordozható konzoljáról. A 8,8 hüvelykes kijelzővel szerelt gépezet kompakt mérete ellenére brutális erővel rendelkezett – és rendelkezik jelenleg is –, a levehető joystickokkal pedig olyat nyújtott a Legion Go, amire a konkurensek gépei nem voltak képesek.

A kérdés már csak az, hogy a rajongók mennyire lesznek elégedettek a konzol kedvezőbb árú, ám gyengébb változatával. Mutatjuk, mit lehet eddig tudni a Lenovo Legion Go S-ről.

Tavaly novemberben a Sony bemutatta az utóbbi évek egyik legfurcsább konzolját vagy pontosabban fogalmazva inkább csak konzolkiegészítőjét – ahogy arról ugyanis az Index is beszámolt, a PlayStation Portal önmagában semmire sem volt használható.

Mint ismert, a hazánkban körülbelül 90 ezer forintos áron kapható PlayStation Portal lényege, hogy a már meglévő PlayStation 5-ös konzolunk képét a hordozható konzolra streamelje – a Portal tehát önmagában nem alkalmas játékra; de már nem sokáig.

A napokban ugyanis a Sony kiadott egy új frissítést, ami mindent megváltoztat a Portal életében, frissítés után ugyanis a hordozható konzolon PlayStation 5 nélkül is játszhatunk majd. Mutatjuk a részleteket.

Néhány hónaptól eltekintve pontosan tíz éve jelent meg a Don′t Nod fejlesztésében a Life Is Strange című epizodikus kalandjáték, amely szinte azonnal klasszikussá emelkedett a játékosok szemében. A Square Enix kiadó a Deck Nine csapatával kiegészülve már az elmúlt években is piacra dobott újabb és újabb részeket, de a rajongóknak így is közel egy évtizedet kellett várniuk, hogy újra elmerülhessenek Max Caulfield kalandjaiba. Talán ami a legfontosabb, a Life is Strange: Double Exposure-nek sikerült felérnie a magas elvárásokhoz, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ne lennének meg a maga bosszantó hibái.

Ahogy arra emlékezhetünk, az első rész végén Max drámai események sorozatán kénytelen végigküzdenie magát, hogy aztán fontos döntést hozzon Arcadia Bay sorsáról. Mint kiderült, bármit is választottunk, főszereplőnk ettől függetlenül maga mögött hagyja a kisvárost, megfogadva, hogy soha többet nem használja idő-visszatekerős erejét. Többéves útkeresése alatt végül a Vemontban lévő Caledon Universityben talál második otthonra, ahová már elismert fotóművészként érkezik. Max új barátokra tesz szert, akik előtt teljesen ismeretlen a múltja, az ő szemükben egy igazi kalandvágyó fiatal, aki az álmait követve nagy utat tett meg, mire sikeres lett.

A tanításnak és művészetnek élő hősünk gondtalan életét azonban ismét egy váratlan esemény forgatja fel, amikor kiderül, hogy legjobb barátját, Safit megölték. Maxre a veszteség súlya teljesen rátelepszik, a fájdalmas emlékek pedig újra a felszínre szöknek, velük pedig egy új képességre is szert tesz. Képes lesz párhuzamos idősíkok között ugrálni, így azt fokozatosan kitapasztalva rögtön nyomozásba is kezd, hogy megpróbálja leleplezni a gyilkost.

Az X-Faktor egykori mentora, a ByeAlex és a Slepp frontembere eddig sem rejtette véka alá túlságosan, hogy hardcore gamer, aki szabadidejében képes napi 8-10 órákat is beleölni videójátékokba, akár hajnalig ébren maradni egy-egy nagyobb kihívást jelentő boss miatt.

Már ha számára egyáltalán van ilyen, merthogy az elmúlt hónapokban az énekes nagybetűs „masocore” videójátékokat platinázott ki: százszázalékolta a Lies of P-t, az Elden Ringet, és friss kiegészítőjét, a Shadow of the Erdtreet, valamint az év nagy kínai szenzációját, a Black Myth: Wukongot is. Ez utóbbit a magyar híresség amúgy első benyomásra, még a megjelenésnél, mélységesen elítélte, később azonban valahogy őt is beszippantotta. Nyilván azért, mert kiemelkedő alkotásról van szó, nem csoda, hogy már rebesgetik a folytatását is.

Sok mindenre lehetett számítani 2024-ben, de arra nem, hogy ByeAlex előlép az árnyékból, és a hobbiját, valamint skilljeit a közönség elé tárja, az előadó ugyanis a Twitchen kezdett streamer karrierje építgetésébe, az első közvetítésében a [REDACTED] című, frissen megjelent roguelike sci-fibe engedett betekintést. Eközben a streamer-énekes egészen aktívan kommunikált a nézőivel, elmondta, hogy bár szereti a horrorjátékokat, sem az Alan Wake 2-t, sem pedig a Resident Evil 7-et nem találta túl ijesztőnek, viszont a Visage majd kiugrasztotta a bőréből.

Új trend van kibontakozóban a játékiparban, egyre másra érkeznek a nagy klasszikus horrorjátékok remake-jei. Ilyen kezelést kapott nemrégiben az első Dead Space, amely eredetileg 2008-ban jelent meg, 15 évvel később viszont új köntösben egy fiatalabb generációra hozta rá a frászt sikerrel az űrhorror. Nem csak rájuk, tegyük hozzá, mert az öregebb gamereknek is eddig simán nem látott élményt nyújtott a remake, felturbózott vérengzős jelenetekkel és új jumpscare-ekkel. Hasonló kezelést kapott a Resident Evil-szériából a második, harmadik és a negyedik epizód is, ezek közül, bár a középső egészen középszerű lett, a többit le sem lehetett tenni, amíg ki nem akasztottuk őket. A Resident Evil 2-nek jobban állt a túlélőhorror, mint valaha, a Resident Evil 4 pedig az akciót és az ijesztgetést ötvöző stílus mutatta meg, milyen adrenalindús tud lenni. Popcorn kellett utóbbihoz és kóla, mert annyira szórakoztató lett a végeredmény.

Az október 8-án megjelent Silent Hill 2 esetében elég sok kérdőjel lehetett bennünk, mert hát a legutóbbi játék, a Silent Hill: Downpour jó régen, még 2012-ben látott napvilágot, és az újdonsült fejlesztőnek, a Blooper Teamnek is akadtak olyan mellényúlásai, mint az inkább gondolatkísérletnek, mintsem videójátéknak beillő The Medium, na meg minden erőssége ellenére a Layers of Fear 2 is vérzett azért ezer sebből.

A Silent Hill 2 Remake minden baljós előjel ellenére ütősre sikeredett, ne tessék félreérteni, de a csapat bőven kihozhatott volna többet is a Konami klasszikusából, amelyet valamelyest a túlélőhorrorok, mint például az Alan Wake 2 ősatyjának is lehetne nevezni, de az se lenne túlzás, ha Stephen Kinget, a kisvárosi terror ősatyját emlegetnénk fel. Pláne, hogy a Silent Hill 2 az író kedvenc államában, Maine-ben játszódik.

Úgy tűnik, ez a hosszú kiegészítők éve, már ha abból indulunk ki, hogy a FromSoftware brutál nehéz fantasyje, az Elden Ring idén nyáron a Shadow of the Erdtree által egy olyan DLC-t kapott, amelynek játékideje 20-25 órára rúgott, és akár egy másfeledik résznek is beillett volna ez a mellékszál. Most egyes értesülések szerint a Warner Bros. is hasonló húzásra készül, mégpedig a 2023 februárjában megjelent Hogwarts Legacyvel, a Harry Potter előzményjátékával, amely 2024 elejére 1 milliárd dolláros bevételt hozott a stúdiónak, és világszerte 24 milliós példányszámban kelt el, ráébresztve David Zaslavéket, hogy igenis van még erő az egyjátékos, történetalapú videójátékokban.

A Hogwarts Legacy több dolog miatt is nagyon szépen működött, például bátran eltávolodott Rowling könyvsorozatától, és egy új sztoriba kapott bele. Habár a goblinok összeesküvése klisés lett, a játék másik aspektusa, a The Witcher 3-ra emlékeztető nyílt világ jó pár órán keresztül képes volt elszórakoztatni az embert. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a varázslás újra jó móka lett ebben a Harry Potter-spinoffban, ha merészek voltunk, akár főbenjáró átkokat is szórhattunk, miközben a Roxfort környékét bebarangoltuk.

Bár a Dead Space-trilógia is hatásosan zongorázott a játékosok idegein, a 2014 októberében megjelent Alien: Isolation című játék olyan magas szintre emelte az űrben való reszketést, hogy hiába telt el a megjelenés óta egy évtized, akik átélték Amanda Ripley kalandjait a nem is annyira elhagyatott Sevastopol űrállomáson, azok nem véletlenül gondolnak rá vissza a mai napig összeszorult gyomorral. Az Alien: Isolation története 15 évvel az eredeti, 1979-es A nyolcadik utas: a Halál után vette fel a fonalat, amelyben a filmsorozat rettenthetetlen hősnője, Ellen Ripley lányát irányítva, FPS nézetből kellett lopakodnunk a ránk vadászó, rendkívül intelligens és legalább annyira halálos xenomorf elől.

A készítő Creative Assembly kreatív direktora, Al Hope az X-en adta hírül, éppen az Alien: Isolation tízéves évfordulóján, hogy a kritikus és közönségkedvenc videójáték folytatást kap. Mint írják, az volt a céljuk ezzel a játékkal, hogy autentikus, az Alien-franchise gyökereihez visszatérő történetet tegyenek le az asztalra, amely az 1979-es filmhez hasonló atmoszférát nyújt a gamereknek, megidézve azt a terrort, amit Ellen Ripley-ék a xenomorf láttán érezhettek.

A gaming laptopok világában mára, mondhatni, kikerülhetetlenné válnak a Lenovo készülékei, Legion készülékcsaládjuk egyértelműen az élvonalat képviseli ezen a téren – a vállalat azonban ennyivel nem érte be. Tavaly piacra dobták a Legion Gót, a Lenovo első hordozható kézi konzolját, idén pedig újabb taggal bővítették a Legion-családot – egy játékosoknak szánt tablettel, ami ugyan elsőre nem tűnhet annak, a valóságban nagyon is hiánypótló készülék lett.

A Lenovo Legion Tab ugyanis egy olyan területre hozta vissza a csúcskategóriás teljesítményt, ahol az elmúlt években csak az Apple-nek volt említésre méltó delegáltja, méghozzá az iPad mini képében. Így, igaz, a Legion Tab egy kompakt, könnyen hordozható, emellett kifejezetten erős androidos táblagép lett, amit a vállalat elsősorban a játékosoknak szán, ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy más ne lelhetné örömét a készülékben – sőt.

A Legion Tab egy fekete dobozban érkezik, a készülék mellé pedig kiegészítőket is kapunk – az USB-C-s kábel mellé jár egy hátlapra pattintható műanyag és egy kijelzőt védő puha borítású tok. Maga a tablet összeszerelési minősége első osztályú, dizájn tekintetében pedig a Lenovótól már megszokott kéttónusú stílust láthatjuk itt is. A hátlap és a keret is alumíniumból készül, míg az előlapot karc- és ütésálló üveg borítja, azt azonban, hogy pontosan milyen, már nem részletezi a vállalat.

Valahogy így néz ki egy sikersztori. A kínai Game Science nevű fejlesztőcég 2014-es fennállása óta kizárólag mobiljátékokat készített. Aztán egy napon, amikor rájöttek, hogy a Steamen több kínai felhasználó van, mint amerikai, Lan Weiyi vezetésével úgy határoztak, itt az ideje, hogy csináljanak valami nagyot, egy nemzetközileg eladható prémiumjátékot, ami színtisztán egyjátékos és sztorialapú élményt kínál a gamereknek. Ez lett a Black Myth: Wukong, amely a Game Science tapasztalatlansága miatt akár förtelmesen rosszul is elsülhetett volna, ám a számok már a megjelenés napján, augusztus 20-án impresszívek voltak, hiszen Steamen már az első 24 órában 2,2 millióan nyüstölték a videójátékot, egy hónap elteltével pedig 20 milliós eladásról lehetett hallani. Sőt, Kínában hiánytermék lett a PlayStation 5, annyian vettek a Wukong miatt konzolt az országban.

A Black Myth: Wukong egy klasszikus kínai regény, a Nyugati utazás, avagy a majomkirály története feldolgozása. Egy olyan könyvé, ami már ez előtt a játék előtt beírta magát a popkultúrába, köszönhetően annak, hogy például a Dragon Ball is ezen a mesén alapszik, de olyan játékokban bukkantak fel a karakterei skinek formájában, mint a Leauge of Legends, az Overwatch, a Fortnite, és lehetne sorolni.

Az, hogy a Dragon Ball is ebből a könyvből építkezett, már a Black Myth: Wukong eposzi méreteket öltő bevezetőjében szembeötlő, amikor a főszereplő majomkirály egy felhőt meglovagolva, botjával hadonászva süvít ellenségei felé. Az is egyértelmű, hogy a készítők szándéka volt, hogy egy kínai Soulslike-ot csináljanak, az első boss ugyanis a Dark Soulshoz hasonlóan mindössze azt a célt szolgálja, hogy ízelítőt kapjunk a harcrendszerből. Lássuk, hogy milyen tápossá válhatunk a végére, mert nyilván, ahogy a FromSoftware játékaiban, úgy a Wukongban is elbukik a főhős.

Olyan híres filmeket tett le az asztalra, mint A cápa, az E. T. – A földönkívüli, az Indiana Jones-kvadrológia, a Ryan közlegény megmentése, vagy éppen a Jurassic Park. De vajon mivel tölti a szabadidejét egy három Oscar-díjas, 77 éves rendezőzseni? Egy friss interjúban nem más számolt be a nagy titokról, mint Steven Spielberg fia, Max, aki a Minnmaxnak úgy fogalmazott:

„Apám imádja a videójátékokat. Ő volt az, aki belőlem is gamert nevelt. Folyton a PC-jét nyüstöli, sokszor játszunk közösen, ami remek apa-fia program számunkra, erősíti a kötődésünket. Néha próbálom rávenni, hogy adjon egy esélyt az Unchartednek, mert az egy az egyben mintha egy Indiana Jones-játék lenne... de nem, a Call of Duty számára szent és sérthetetlen. Kontrollert nem is hajlandó a kezébe venni, egér-billentyűzettel játssza az éppen legújabb CoD kampánymódját.”

Steven Spielberg és a videójátékok kapcsolata nem most kezdődött. Sokaknak lehet meglepetés, de a rendező már az 1998-as, Ryan közlegény megmentése című filmje után próbára tette magát a játékiparban. Spielberg nem csak producerként, hanem íróként is jegyezte az egy évvel később megjelent első Medal of Honort, amely nem csak egy új, második világháborúra támaszkodó videójátékos franchise-t indított útjára, hanem a modern idők egyik legelismertebb FPS-e lett. Spielberg keze nyomát dicsérte a Medal of Honor két folytatása, az Underground és az Allied Assault is, melyek történetei és koncepciói szorosan illeszkedtek filmes megoldásaihoz.

Eredetileg november 12-én látott volna napvilágot az Assassin’s Creed Shadows című játék, ám az Ubisoft úgy döntött, három hónappal elcsúsztatják, és csak jövőre, egészen pontosan február 14-én küldik a boltok polcaira a népszerű franchise legújabb felvonását. Ez az az Assassin’s Creed, ami után epekedett a közösség, hosszú évek óta könyörögnek ugyanis a gamerek a kiadónak, hogy itt lenne az ideje egy olyan résznek, amely a feudális Japánba kalauzol. Az Ubisoft nyilván kötélnek állt, látva a Sucker Punch játékának, a Ghost of Tsushimának a sikerét, mely 2025-ben folytatást kap, de filmek, sorozatok, spin-offok is várhatóak belőle. Ez a friss fejlemény ugyanakkor még egy léket üthet a francia játékos cég hajójába, melynek amúgy is (finoman szólva) vegyes a megítélése.

„Bár a Shadows tulajdonképpen készen van, a Star Wars Outlaws megjelenése utáni tapasztalatainkból okulva úgy döntöttünk, időre van még szükségünk, hogy az új Assassin’s Creeden finomítsuk. Mindez lehetővé teszi, hogy a franchise eddigi legnagyobb volumenű darabja beváltsa a hozzá fűzött reményeket, elsősorban azt, hogy élvezhető, két főhősre koncentráló kaland legyen, elvégre Naoe és Yasuke teljesen másfajta játékmenetet kínálnak majd” – olvasható az Ubisoft által kiadott közleményben.

A Star Wars Outlaws, ahogy a Variety is emlékeztet rá, várakozásokon alul teljesít eddig, a francia kiadó helyzetét pedig az is súlyosbítja, hogy a jelenlegi negyedévben profit szempontjából is gyengélkednek. Még egy bukás láthatóan nem fér bele most a cégnek.

J. K. Rowling az elmúlt években gőzerővel dolgozott azon, hogy a Twitteren (most már X-en) közzétett, komoly közéleti viszályt és indulatot szító posztjaival romba döntse a saját mítoszát. Mégis tagadhatatlan, hogy a 2000-es évek elejét az angol regényíró határozta meg – legalábbis a fantasy zsánerén belül. Jöttek az újabb és újabb Harry Potter-könyvek, az akkori tizenévesek pedig szabályosan falták azokat, míg a mozikban egy itt-ott billegő, de méltán kultikussá vált filmszéria szórakoztatta az embereket. Kicsiket, nagyokat egyaránt, a Harry Potter talán még A Gyűrűk Urához képest is megközelíthetőbb alkotásnak bizonyult. Aztán jöttek a Legendás állatok-filmek, amelyekből épp a lélek, a szeretet hiányzott, és a varázsvilág erejét is vesztette, egészen 2023-ig, amikor megjelent a Hogwarts Legacy.

Igaz, hogy voltak hiányosságai és hibái, a nyílt világgal, a bejárható Roxforttal és környékével kecsegtető Hogwarts Legacy azonban visszahozta az életbe a franchise-t, elvégre 2024 elejéig 24 milliós eladott példányszámot volt képes felmutatni ez a most már minden platformra elérhető videójáték. A Hogwarts Legacyban megint élmény volt a pálcánkkal hadonászni, esetenként főbenjáró átkokat szórni, bár a sztori elég gyengécske volt, mégsem ezt, hanem inkább azt rótták fel az Avalanche Software alkotásának, hogy kihagytak belőle egy fontos dolgot: a kviddicsezést.

Szeptember 3-án jelent meg a Harry Potter: Quidditch Champions, hogy pótolja ezt a hiányosságot, már amennyiben valaki hajlandó szó nélkül elmenni a kissé Fortnite-ra hajazó grafika mellett, ez a sportjáték ugyanis külcsínben picit sem hajaz a Hogwarts Legacyra. Azok, akik jó pár évvel ezelőtt is nyüstölték már a Harry Potter-játékokat, jól tudják, hogy valami ehhez hasonló próbálkozás 2003-ban Quidditch World Cup címmel megjelent már, ami az egyjátékos kampányát illetően korrekt megvalósítást kapott. Én gyerekkoromban sokat játszottam vele, a lemezes verziója a mai napig ott van a polcomon, szóval a Quidditch Championstől is egészen sokat vártam.

Igaz, hogy 2020 novemberében annyira hiánytermék volt a PlayStation 5, hogy aki hozzá szeretett volna jutni, majdhogynem verekednie kellett érte, ám a szerencsésebbek már ekkor a kezükbe vehették az Astro’s Playroomot a nyitócímek között. A PS VR-ra megjelent, két évvel korábbi Rescue Mission után újfent a Team Asobi végezte a fejlesztést, és bár a Sony célja az Astro’s Playroommal annyi lett volna csupán, hogy a PS5 kontrollere, a DualSense különlegességeit bemutassák a gamereknek, a vége az lett, hogy a közönség szabályosan követelt egy teljes értékű felvonást az apró robot főszereplésével.

Négy évet kellett várnunk rá, de Astro Bot címmel szeptember 6-án megjelent a PS5 eddigi legjobb platformerjátéka, és talán az sem lenne túlzás, ha a jelenlegi generáció legszórakoztatóbb alkotásának neveznénk „mikrobi” legújabb kalandját, legalábbis a Sony-exkluzívok közül.

A Nintendónál valószínűleg remegnek, ha ránéznek az Astro Botra, mely egyértelműen a Mario-játékok babérjaira tör, s vitathatatlan is, hogy a Mario Odyssey legelvetemültebb pillanatait idézte fel bennem a PS5 újdonsága ez alatt a nagyjából 10 órás játékidő alatt. Az Astro Botnak nem is kellett sok, nagyjából öt perc, hogy széles vigyorral kezdjem nyüstölni, a végeredményből egyszerűen sugárzik a készítők lelkesedése, és átragad az emberre, ahogy nyomogatja, forgatja, kínozza a kontrollert.

Az alapsztori annyi, hogy Astro és társai éppen PlayStation 5 alakú, gigantikus űrhajójukkal utaznak, amikor egy, még a futurisztikus konzolnál is hatalmasabb űrlény támad rájuk, cincálja darabokra a járművet, szétszórva a pici robotokat a környező galaxisokban. A PS5 lezuhan egy elhagyatott bolygóra, nyilván repülni már képtelen, nekünk pedig az a dolgunk, hogy különböző bolygókat járjunk be, Astro bőrébe bújva megmentsük társainkat, és újraépítsük a hajót.

Azokat az érdemeket, amelyeket a Rocksteady Studios magáénak tudhat a videójátékiparon belül, egyszerűen képtelenség elvitatni, a csapat a 2009-ben megjelent Batman: Arkham Asylummal újraértelmezte azt, amit a szuperhősös játékokról gondoltunk, majd a folytatások, a két évvel később kiadott Arkham City, na és a 2015-ös Arkham Knight (az Originst ugyebár nem ők csinálták, hanem a WB Games Montréal) folytatták, és járatták csúcsra a megkezdett sorozatot. Az Arkham-játékok a mai napig alapkőnek számítanak, többek között a Marvel’s Spider-Man is ezeknek a nyílt világára és harcrendszerére építkezett, még akkor is, ha az Insomniac Games nyilván nem vallja be mindezt.

Nagy elvárásokat támasztottak a gamerek az úgyszintén a Rocksteady berkeiből érkező Suicide Squad: Kill the Justice League felé. Elvégre ki ne akarná kinyírni Supermant, Batmant és az Igazság Ligája köpenyes bohócait, miközben olyan ikonikus gonoszok bőrébe bújhat, mint a Margot Robbie kaotikus alakítása miatt felkapottá vált Harley Quinn, Deadshot, Captain Boomerang, esetleg King Shark? A fejlesztőcsapatnak sikerült a lehetetlen, földbe állították a Suicide Squadot, amellyel Steamen a legerősebb pillanataiban is maximum olyan 13 ezren játszottak, jelenleg meg alig napi 90 ember nyüstöli a játékot.

Mióta a Disney 2012-ben felvásárolta a Star Warst, jó sok mellényúlást köszönhettünk az óriáscégnek, akik a nagyvásznon egészen konkrétan bebuktatták a filmsorozatot az új trilógiával, és 2019 óta nem is kaptunk számozott folytatást. Ehhez képest a Disney+-on jöttek sorban a sorozatok, és bár az Andor zseniális lett, A Mandalóriai meg mondjuk két évadon keresztül egészen nézhető, mostanában csak úgy öntötték a fejünkre a csalódásokat: Obi Wan-Kenobi, Boba Fett könyve, Az akolitus, és lehetne sorolni. Videójátékok terén se sokkal jobb az összkép, az űrhajó-szimulátornak szánt Squadrons rémesen közepes lett, egyedül Cal Kestis történetéért lehetett valamennyire lelkesedni... és kifújt. Ennyi.

Az augusztus 30-án megjelent Star Wars Outlawsban is csak az reménykedett, hogy kiemelkedő lehet, aki nem nézett utána rendesen azzal kapcsolatban, hogy az Ubisoft háza tájáról érkezik a Massive Entertainment által fejlesztett sci-fi. Pedig papíron még jól is elsülhetett volna a dolog, a kiadó egy vérbeli Han Solo-szimulátort ígért nekünk, az első valóban nyílt világú Star Wars-játékot, ám a vége megint csak az lett, hogy két szék között a pad alá estünk mi, rajongók. Mármint az a két utolsó fan, aki még lelkesedni képes a George Lucas által kitalált világért. Az utolsó, ha kimegy a szobából, oltsa le azt a bizonyos villanyt, legyen szíves.

A játék története szerint A Birodalom visszavág és A jedi visszatér közt járunk, és a főszereplőnk egy Kay Vess nevű csempész, aki sajna pontosan olyan színtelen és szagtalan személyiség, mint az Outlaws nagy része. A karakter nagyjából az első pillanattól kezdve kedvelhetetlen, Harrison Ford legendás antihőséhez képest a kanyarban nincsen, híján van az elmés megszólalásoknak, humorizálásnak, bár igaz, hogy a sűrűn a segítségére siető apró űrlény, akinek utasításokat adva rohamosztagosoktól lophatunk, és messziről kapcsolókat nyomogathatunk, aranyos legalább. A Star Wars Outlaws, ami az írását illeti, valami borzalmas, a párbeszédek közepesek, és annak ellenére, hogy a szinkronhangok vért izzadnak, hogy valami értelmezhetőt kihozzanak a feladatból, a szkriptírók ügyetlenségének köszönhetően ők is belebuknak a dologba.

A Rainbow Six Siege, az Ubisoft lövöldéje 2015 decemberében látta meg a napvilágot, és ez a multiplayer FPS bizony komoly űrt töltött be a piacon azzal, hogy realisztikus élményt kínált a műfaj rajongóinak. Szemben például a Call of Duty-játéksorozattal, mely részről részre ment el kazuár irányba. 2020-ra a Rainbow Six Siege hetvenmilliós játékosbázissal büszkélkedhetett, ehhez pedig köze lehet annak, hogy a játék iszonyúan taktikus, körökre osztott játékmenetet kínál, robbantható falakkal és épületekkel. Tegyük hozzá, hogy az operátorok mind támadó, mind védekező oldalon széles palettán mozognak, legyen szó az olyan offenzív karakterekről, mint Ash, Hibana, Blackbeard, vagy a végletekig a védekezésre fókuszáló figurákról, köztük Clashről, Tachankáról, esetleg Castle-ről.

Az Ubisoft a mai napig lelkesen frissítgeti a Rainbow Six Siege-et, időnként új mapok érkeznek a játékba, pályákat dolgoznak át, na és az sem árt, hogy a fejlesztők új operátorokat készítenek el. Közülük a legújabb, aki néhány kiszivárgott információnak köszönhetően már a hivatalos bejelentése előtt nagyobb meghökkenést okozott, az Operation Twin Shells keretein belül érkező Skopós, egy kerekesszékes katonanő, aki miatt rögtön kételyek merültek fel a játékosbázisban azzal kapcsolatban, hogy vajon miként válhat aktív részesévé a csatamezőnek.

Sokunk gyerekkorát jelentette a Heroes 3, amely egy generációval szerettette meg a körökre osztott szerepjátékokat, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a játéksorozat ez után a felvonás után egyszerűen képtelen volt ismét felmutatni egy hasonlóan magas minőséget és élvezeti faktort. Jól mutatja mindezt, hogy annak ellenére, hogy a Heroes 3 régen, 1999-ben jött ki, az elmúlt 25 évben bőséggel maradtak olyan emberek, akik azóta is játsszák ezt a játékot, a modderek lelkesen szépítgetik azt, és többek között a Redditen is a mai napig egészen aktívnak számít az RPG köré épült fórum.

Nagy kár, hogy a Heroes 4 már nem ért fel az elvárásokhoz, ám arra még a tősgyökeres rajongók sem számíthattak, hogy a mérsékeltebb fogadtatást kapó, 2002-es játék kiadása után a készítőgárda, a New World Computing feloszlik, és a jogok az Ubisofthoz vándorolnak át. A játéksorozat hanyatlása innentől datálható, az ötödik részre már vajmi kevesen emlékeznek, az ezt követő hatodik és hetedik Heroes-játékok pedig pláne képtelenek voltak felérni a Heroes 3-hoz. Nemhogy egy kultikus folytatás elkészítéséről nem álmodhatott már az Ubisoft, az ellentmondásos hírnévvel rendelkező videójátékos cég 2015-ben nyúlt hozzá legutoljára a Heroes-szériához, mely azóta se jelentkezett számozott folytatással.

Nem lehet hibáztatni senkit, aki nem emlékszik már a Star Wars Eclipse című játékra, amelyet még a 2021-es Game Awardson jelentettek be, ám azóta sem adott magáról túl sok életjelet. Pedig a fejlesztőgárda az a Quantic Dream, akik olyan közkedvelt, erős narratívával rendelkező sci-fiket adtak ki a kezeik közül, mint – mondjuk – a Detroit: Become Human, esetleg a Beyond: Two Souls, de a Heavy Rain is a maga nyomozós-thrilleres műfaján belül maradandóra sikeredett. Talán nem meglepő, hogy az Eclipse is hasonló körítést kap tehát, maradva a jól bevált módszereknél. A megjelenésével kapcsolatban azonban egyelőre sok a kérdőjel, a legoptimistábbak 2027-re teszik, már amennyiben nem megy füstbe az egész.

Baljós árnyak veszik körbe ugyanis a Quantic Dream videójátékát, már korábban is lehetett olvasni arról, hogy a cégen belül áldatlan állapotok uralkodnak, toxikus munkahelyi körülmények nehezítik az alkotók munkáját – ezek a hírek pedig ahhoz vezettek, hogy a távozó emberek helyére (érthető módon) senki sem akar odamenni dolgozni.

Most egy újabb nehezítő tényező lassíthatja a Star Wars Eclipse elkészültét, a játék vezető írója, Adam Williams távozott a Quantictól, és nem folytatja munkáját a játékon. Komoly szakemberről van szó, aki a Detroit: Become Human bivalyerős és csavaros sztorijáért felelt anno, és aki LinkedIn-profilján tette közzé, hogy különváltak az útjai a francia stúdióval.