Index Vakbarát Hírportál

Bulvárlapok álhírei miatt tört ki a New York-i lisztlázadás

2017. augusztus 2., 07:13 Módosítva: 2017.08.02 14:45
153

Az éhséglázadás a történelemmel egyidős jelenség. Ahol felüti a fejét az élelmiszerhiány, ott pánik, fejetlenség és zavargások törnek ki. Így volt ez az 1684-es moszkvai felkeléssel, amit a különadók váltottak ki, és így volt a közelmúlt venezuelai zavargásainál is.

Ehhez hasonló eseménysorozat zajlott Manhattanben is, a XIX. század elején. A ma már csak Flour Riot (lisztlázadás) néven emlegetett 1837-es zavargásoknak szerencsére nem volt halálos áldozata. Csak néhány száz hordó liszt és úgy ezer zsák gabona sínylette meg a csetepatét, de több okból is figyelemre méltó esemény volt.

Tovább

Karthágó beszántása és sóval behintése nem egészen úgy történt

2017. augusztus 1., 06:58 Módosítva: 2017.08.02 07:48
729

Ha az ember már túl van a történelem érettségin, és nem az ókori Róma a hobbija, általában két dologra emlékszik abból, amit a pun háborúkról tanult:

  1. Hannibál iszonyú menő módon, harci elefántokkal kelt át az Alpokon, hogy váratlan irányból támadja meg Rómát, de így sem járt sikerrel
  2. Az egész háborúskodás vége az lett, hogy a rómaiak lerombolták Karthágót, aztán a helyét beszántották, és behintették sóval, hogy terméktelenné tegyék a földet, és soha többé ne lehessen újjáépíteni a várost

Na, ebből a második pont egyáltalán nem történt meg, legalábbis egyetlen korabeli forrás sem említi. Több mint egy évezreddel később később bukkan csak fel először: 1299-ben VIII. Bonifác pápa adott parancsot a lerombolt Palestrina városának felszántására és sóval behintésére, "Karthágó ősi példáját követve". A példa valójában ennél sokkal régebbi, az asszíroknál volt szokás, de náluk is csak jelképes rituálé formájában. Valószínűleg innen került át a felszántás-besózás a Bibliába, Mózes könyvébe, mint azoknak a büntetése, akik elfordultak az Úrtól - innen pedig a középkori krónikások, akik szívesen színezték a történeteiket bibliai jelenetekhez hasonlóra, szépen összemosták a valódi történelemmel.

Tovább

Ciánmérgezést okozhat a cseresznye-, az alma- és szilvamag is

2017. július 31., 09:20 Módosítva: 2018.09.28 16:19
1390

Bizonyára önnel is előfordult már, hogy véletlenül lenyelt egy cseresznye- vagy pár almamagot. Ez így rendben is van, mindenkivel megesik. Azonban ebből nem érdemes szokást csinálni, vagy ha már mindenképpen rászoktunk, akkor semmi esetre se rágjuk meg a magot, az ugyanis ciánmérgezést okozhat.

Tovább

Az alkohol nem igazán párolog el az ételből főzéskor

2017. július 30., 08:25 Módosítva: 2017.07.31 09:18
635

Nyugodtan meg lehet küldeni a marhapörköltet vörösborral, vagy a tészta mellé készülő szószt egy kis töménnyel, csak az íze kedvéért, főzés közben úgyis elpárolog belőle az alkohol - szól a konyhai bölcsesség. A dolognak még tudományos háttere is van: az alkohol forráspontja 78,5 Celsius-fok, főzés közben meg általában ennél jóval nagyobb hőfokot használunk, már csak azért is, hogy felforrjon a víz, ami köztudomásúlag 100 fokon történik meg. Egészen logikusnak hangzik, hogy az alkohol eddigre tényleg eltűnjön az ételből.

A gyakorlatban azonban ez mégsem egészen így működik.

Tovább

A krokodil nem öregszik, mégsem él örökké

2017. július 29., 08:24 Módosítva: 2017.11.17 15:33
337

Bár népszerűségi rátájuk különbözik, van valami közös a laposféregben, a homárban és az okkult legendák hősében, Saint-Germain grófban. Ők bizonyos értelemben mind halhatatlanok, ám Casanova alkimista mesterével szemben az állatvilág örök fiataljai mégsem élnek örökké. Így nem találkozhatunk Godzilla méretű krokodilokkal sem, hiába, hogy ők sem mutatják az öregedés jeleit.

Tovább

A Piroska és a farkas eredetije elég durva horror

2017. július 28., 07:05 Módosítva: 2017.07.29 08:33
1750

Hogy a közismert gyermekmesék Disney-korszak előtti verziói elég horrorisztikusak voltak, visszatérő témája rovatunknak. Volt már szó a békát megcsókoló hercegnőről, Csipkerózsikáról, Pinokkióról - most pedig Piroska és a farkas története következik a sorozatban.

Tovább

A falu, ahol minden lakó megnyerte a lottót

2017. július 27., 07:10 Módosítva: 2017.07.28 07:32
382

Sodeto egy pici falu Északkelet-Spanyolországban, amelyről jó eséllyel sose hallott volna. 2011-ben viszont a lakói rommá nyerték magukat a nagy hagyományú spanyol karácsonyi lottón, és az ezzel járó 15 perc hírnév alatt az egész világ megismerte a történetüket.

Tovább

Zseniális tudós volt, csak leamortizálta a bolygót és az emberiséget

2017. július 26., 07:06 Módosítva: 2017.07.27 07:30
802

Minden tudós nagy álma, hogy maradandót alkosson, és a munkájával segítse az emberiség fejlődését. Szép célkitűzés, de a dolgok néha rosszul sülnek el – és ez sokszor nem is az ő hibájuk. Oké, dr. Frankenstein nyilván túllőtt a célon a Teremtménnyel, és Albert Einstein sem Hirosima elpusztítására gondolt, amikor kidolgozta a relativitáselméletet.

Tovább

A legsúlyosabb arcok nem kokaint szívnak, hanem skorpiót

2017. július 25., 07:11 Módosítva: 2018.09.17 16:38
2348

A külső szemlélő számára minden drogos szubkultúra furcsának tűnhet. Fesztiválokon ecstasyzó fiatalok? LSD-ző pszichonauták? Meth-függő homoszexuálisok? Füvező... na jó, a füvezés lassan nem szubkultúra lesz, hanem globális trend. De gondoljunk róluk akármit is, a felsorolt csoportok kedves és bohém arcok a világ legbetegebb drogos szubkultúrájához, a hajber-pahtunhvai skorpiószívókhoz képest.

Tovább

Lezuhant 3000 méterről az esőerdő közepébe, kisétált

2017. július 24., 07:03 Módosítva: 2019.04.17 11:21
7420

Juliane Diller egy 62 éves német hölgy, elismert zoológus, fő kutatási területe a denevérek vizsgálata. Münchenben él, a bajor állami zoológiai kutatóintézetben dolgozik. És a mai napig rémálmai vannak egy 46 évvel ezelőtti repülőgép-szerencsétlenség miatt, aminek az egyetlen túlélője volt. A története a leghihetetlenebb túlélősztorik egyike, amit ha filmen látna az ember, csak legyintene, hogy tud ilyen irreális hülyeségeket kitalálni a forgatókönyvíró. (Egyébként tényleg készült belőle később film, Vannak még csodák címen.)

Tovább

Európát akarta felébreszteni a legelső Magyarország-térkép

2017. július 23., 07:53 Módosítva: 2017.07.24 08:50
910

A térképek színezése messze nem csak esztétikai kérdés, a színek többletjelentést hordozhatnak: kihangsúlyoznak, felhívják a figyelmet, a pillantást arra ráirányítják, amit a térkép készítője ki kíván emelni. A térképek bújtatott politikai üzenetei a modern korban is meghatározóak, így volt ez Teleki híres vörös térképével és általában az etnikai térképekkel. Ez azonban egyáltalán nem új megoldás. A legelső, mai napig fennmaradt nyomtatott Magyarország-térkép, az ismeretlen (?) Lázár deák által készített Tabula Hungariae, avagy Lázár-térkép szintén élt a színezős trükkel, még ha nem is tudhatjuk, mennyire tudatosan tette ezt.

Tovább

Az áramfogyasztás elárulja, mennyire népszerű egy tévémásor

2017. július 22., 07:41 Módosítva: 2017.07.23 00:55
181

Nagy-Britanniában egy-egy népszerűbb tévéműsor után hirtelen elképesztő mértékben megugrik az áramfogyasztás, mert mindenki teát készít magának. A jelenségnek neve is van, TV pickupnak nevezik, és állítólag az okozza, hogy hirtelen majdnem kétmillió teafőzőt kapcsolnak be az országban.

Erősen hoaxgyanúsnak hangzik az egész, de komoly szakirodalma van a TV pickupnak. Majdnem úgy igaz, ahogy azt leírtuk, de a közhiedelemmel ellentétben, nem csak a teafőzők a felelősek az áramhasználat megugrásáért.

TV pickup a népszerű tévéműsorok, mindenki által nézett sportesemények szüneteiben van. Emberek milliói húzzák le a wc-t, nyitják ki a hűtőajtót, raknak fel egy teafőzőt. A teafőző helyi szinten mutatható ki, ráadásul csak rövid ideig tart a kilengés, hiszen a víz 3-5 perc alatt felforr. Emiatt könnyen is kezelik az áramszolgáltatók.

Tovább

Egy apró afrikai ország, ami parfümhatalom akar lenni

2017. július 21., 05:59 Módosítva: 2017.07.21 18:38
307

Ruanda egy Magyarországnál három és félszer kisebb ország Afrika középső részén. Nem kifejezetten gazdag, a mezőgazdasága adja a GDP harmadát, illetve itt dolgozik a 11,7 millió lakos 80 százaléka. Ugyanakkor vannak ambíciói: az ország szeretne parfümhatalommá válni.

Tovább

Akkor most a monte-carlói kaszinó Monacóban van?

2017. július 20., 07:28 Módosítva: 2017.07.21 06:18
327

A világ második legkisebb állama – a legkisebb a Vatikánváros, amiről köztudomású, hogy nem a horizontális, hanem inkább a vertikális kiterjedésre gyúr – a francia Riviérán elterülő, vagy inkább meghúzódó, Franciaország és a Földközi-tenger közé ékelődött Monaco. Amit a magyarok, vagy talán a monacóiak kivételével az egész emberiség fele biztosan Monte-Carlónak ismer, mi már csak a Neoton Família miatt is. De mi ennek az oka, és akkor melyik micsoda pontosan?

Mindennek az alapja, hogy még egy mindössze 1,93 négyzetkilométeren fekvő, csupán 36 ezer ember által lakott városállam sem tud olyan kicsi lenni, hogy ne tagozódjon majdnem annyi részre, mint a progresszív, modern magyar baloldal.

Tovább

Ha Mexikóban börtönbe zárnak, jogunkban áll megszökni

2017. július 19., 06:56 Módosítva: 2017.07.19 17:06
903

A mexikói börtönviszonyok kőkemények. Nem ritka, hogy a börtönök kapacitásához képest néhol tízszeres a túlzsúfoltság: van olyan büntetés-végrehajtási intézmény, amit 1500 főre terveztek, de az őrök 14 000 rabra vigyáznak. Ha ez nem lenne elég, a raboknak kiosztott ennivaló alig elég az életben maradáshoz. A hagymaleves gyakorlatilag vízben főzött hagyma, kis sóval; ehhez ismeretlen eredetű húsok és alig átfőzött szójabab jár, illetve hasonló gusztustalanságok.

Az őrök épp ezért szemet hunynak afölött, hogy a rabok saját kis kifőzdéket üzemeltetnek; gyakran itt sütik át még egyszer azt a félig nyers húst, amit az elítéltek a menühöz kapnak. Szerencsére a családtagok a hét négy napján vihetnek élelmiszert a rokonaiknak. Az őrök ezt is hagyják, feltéve, hogy megkapják a tételenként öt-tíz pesónyi kenőpénzüket. Ahhoz, hogy egy elítélt megkapjon egy tányér meleg ételt, a családtagoknak gyakran 500 pesót is ki kell perkálniuk.

Tovább

Egy pszichológus megjósolta Hitler öngyilkosságát

2017. július 18., 09:11 Módosítva: 2017.07.18 20:29
373

A kormányfők és uralkodók pszichoanalízise ma már bevett gyakorlat a napilapokban is. Több újság publikált cikkeket Kim Dzsongun és Donald Trump személyiségjegyeiről és viselkedéséről. Noha ezek az elemzések csupán az elérhető bizonyítékokra támaszkodó spekulációk, és nem hivatalos pszichiátriai jelentések, mégis igen tanulságosak lehetnek.

Az 1940-es években a pszichológia még nem volt akkora divat, mint manapság. A CIA elődszervezete, az OSS (Office of Strategic Services) viszont már a második világháborúban is elkészíttette Adolf Hitler személyiségrajzát, a nyilvánosan elérhető információkra támaszkodva.

Tovább

Mindenkinek vannak vakfoltok a szemében

2017. július 17., 10:21 Módosítva: 2017.07.18 10:48
191

A vakfolt, görög nevén szkotóma a retina látóterében található rész, amiben nincsenek fényérzékeny receptorok. Mindenkinek vannak természetes vakfoltjai, de ezeket magunktól nem vesszük észre.

Tovább

Mitől olyan strapabírók az ókori kínai épületek?

2017. július 16., 08:20 Módosítva: 2018.04.05 15:33
284

Az ázsiai rizs ragad; nem véletlenül olyan könnyű evőpálcikával fogyasztani, vagy olyan pépet csinálni belőle, amit félrenyelve akár meg is fulladhatunk. A kínai rizs viszont nemcsak a táplálkozásban, hanem az építkezésben is kulcsszerepet játszott; legalább 1500 éve, ha nem régebb óta használják.

Tovább

Hogyan kell lezuhanni egy helikopterrel?

2017. július 15., 08:46 Módosítva: 2017.07.16 09:03
269

A repülőgép-szerencsétlenségektől mindenki retteg, pedig a statisztikák azt mutatják, hogy a repülőgép a világ egyik legbiztonságosabb közlekedési eszköze. De a félelem ellen nem lehet statisztikával érvelni. Rinocérosztámadásban is kevesebben halnak meg, mint biciklibalesetben, mégsem a BMX-eknek van rossz híre, hanem az orrszarvúaknak.

Tovább

Az elmozdíthatatlan létra legendája

2017. július 14., 05:59 Módosítva: 2017.07.15 08:48
2556

A jeruzsálemi Szent Sír-templom egyik emeleti ablakához támasztva áll egy létra. Nem nagy ügy, gondolnánk, de a létra már legalább a 18. század óta ott áll. Egészen pici, alig néhány fokos, libanoni cédrusból készült. Az elmúlt majdnem négyszáz évben mégsem mozdíthatta el onnan senki, hiába szerette volna.

Tovább

Amikor az ír kocsmák mentették meg a gazdaságot

2017. július 13., 07:06 Módosítva: 2017.07.13 18:16
429

Volt egy fél év, amikor az ír kocsmák az átlagosnál is nagyobb szerepet játszottak az írek életében, konkrétan megmentették az ország gazdaságát az összeomlástól. Történt ugyanis, hogy 1970-ben a bankok fél évig nem nyitottak ki, az emberek pedig, akik nem tudtak pénzhez jutni, oda fordultak, ahová mindennap jártak: a kocsmákhoz. Fizetési csekkjeiket ott váltották készpénzre.

Tovább

A világ legbizarrabb légitársaságának szomorú története

2017. július 12., 05:50 Módosítva: 2017.07.13 00:24
182

A Hooters közismert alsó középkategóriás amerikai étteremlánc, pár éve Budapesten is megnyitottak. A sikerüket az egyedi atmoszférára alapozzák, azt meg a pincérnők egyenruhájára, ami szűk fehér pólóból, apró narancssárga rövidnadrágból és kacér mosolyból áll. A vendégek jellemzően férfiak, akik nagyon élvezik, hogy itt lehet flörtölni a pincérlányokkal, és sokszor még azt is elhitetik magukkal, hogy a pozitív fogadtatás az ellenállhatatlan karizmájuknak és férfias sármjuknak szól, nem a borravalónak.

A nem túl bonyolult üzleti modell fényesen bejött, az 1983-ban alapított láncnak ma már több mint 400 étterme üzemel világszerte. A leglátványosabb terjeszkedési tervük azonban csúnyán besült; ugyan ki gondolta komolyan, hogy ugyanerre az alapra lehet légitársaságot is építeni?

Tovább

Miért hasonlítanak egymásra, akik régóta házasok?

2017. július 11., 06:26 Módosítva: 2017.07.12 07:22
666

Bár jól hangzik, hogy az ellentétek vonzzák egymást, valójában a tudomány inkább azt támasztja alá, hogy a hasonlóság az, amit sokan vonzónak találnak párválasztáskor. Ennek az lehet a fő oka, hogy hasonló tulajdonságú párt választani evolúciós előnnyel jár, mert így a saját génjeink nagyobb valószínűséggel örökítődnek tovább.

Tovább

Az ön lábán is kétszáz gombafaj lakik

2017. július 10., 07:06 Módosítva: 2017.07.10 17:37
102

A lábgombásodás olyasmi, amire mindenki undorodva gondol, és szeretné vagy elkerülni, vagy minél gyorsabban megszabadulni tőle. Ez érthető is, de azért nem árt tudni, hogy amikor azt mondjuk, “gombás a lábam”, valójában csak arra gondolunk, hogy egészségtelen mértékben elszaporodtak azok a gombák, amelyek egyébként rendes körülmények között is a lábunkon éldegélnek.

Tovább

A ószőnyi sziámi ikrek voltak a 18. század legismertebb magyarjai

2017. július 9., 08:39 Módosítva: 2017.09.19 21:07
301

Nincs mit szépíteni rajta, az emberek gyakran kegyetlenek és érzéketlenek, és ezt legjobban a valamilyen rendellenességgel születettek tudják a legjobban. Fokozottan így volt ez pár száz évvel ezelőtt, amikor ha nem halt bele egy gyermek a szüléskor fellépő komplikációkba, vagy magába a rendellenességbe, akkor jó eséllyel lett belőle bazári látványosság, amire csődült a nép csudálkozni, borzongani, hahotázni, szörnyülködni.

Tovább

Gyerekként szerettem, pedig odacsukta a fejemet

2017. július 8., 08:59 Módosítva: 2017.07.09 09:08
196

Több milliárd forint elköltése és másfél évtizede tartó tervezés-szervezés után talán jövőre tényleg megtörténik Budapesten is, ami a világ nagyobb városaiban már nagyon sok helyen: elektronikus beléptető rendszert vezetnek be a metróban. A városvezetők nem mindennapi bénázását elnézve különösen vicces, hogy majdnem fél évszázaddal ezelőtt már volt hasonló rendszer a budapesti metróban, csak aztán leszerelték. 

Tovább

A hétvégét Henry Ford találta fel

2017. július 7., 05:58 Módosítva: 2017.07.11 16:21
667

A hétvégét az emberiségnek fel kellett találnia, nem volt mindig adott, hogy heti két napot nem dolgozunk. A hétvégét ugyanúgy önkényesen találtuk fel, mint azt, hogy hét napból álljon egy hét, nincs semmilyen természetes alapja.

Tovább

Több mint ezren haltak meg a Mississippi Titanicján

2017. július 6., 07:10 Módosítva: 2017.07.06 23:02
199

A Sultana nevű oldalkerekes gőzhajó 1865. április 27-én leégett és elsüllyedt, miután négy kazánjából három felrobbant. A legszerényebb számítások szerint 1196 ember halt meg – egy olyan hajón, amelyen hivatalosan összesen ennek töredéke utazhatott volna, ha nem szól közbe a szabadulás mámora és a kapzsiság.

Tovább

Az egyszarvú legendáját a vikingek etették meg Európával

2017. július 5., 05:43 Módosítva: 2017.09.19 12:39
671

A középkorban elég sok misztikus lény és szörnyeteg létezésében hittek az emberek teljesen komolyan. A sárkányok, tündérek, óriások és törpék nem csak megfoghatatlan szereplők voltak a mesékben, legendákban, és messziről jött emberek történeteiben, hanem a távoli vidékek nagyon is komolyan veendő lakói. Merte volna valaki kétségbe vonni a sárkányok létezését, azzal rögtön Sárkányölő Szent Györgyöt, és rajta keresztül egyenesen az egyházat hazudtolta volna meg.

A legendás lények közül is kiemelkedett az unikornis, amit ugyan szintén nem látott soha senki a saját szemével, viszont a középkori Európa minden magára valamit is adó arisztokrata dinasztiájának volt unikornisszarv ereklyéje. Nemcsak státuszszimbólum volt, de csodatevő gyógyító, minden mérget semlegesítő és fiatalító erőt is tulajdonítottak neki. Az egyenesen az unikornis homlokáról származó, gyönyörű, spirálisan csavart szarvak néha akkorák voltak, hogy az egészen zavarba ejtő méretű lótestet feltételezett az egyszarvúnak. Ami a legendának persze csak jót tett.

Unikornisok persze csak a mesékben vannak - de akkor honnan szerezték a nagyon is kézzel fogható szarvakat a nemesi családok?

Tovább

A CIA és a titkos óriáskoton-hadművelet

2017. július 4., 07:02 Módosítva: 2017.07.05 07:20
105

A CIA, elődszervezetei és kapcsolt részei a második világháború és a hidegháború alatt csúcsra járatták a kreativitást, ha arról volt szó, hogy őrült ötleteket kell bevetni a nácik vagy a kommunisták legyőzése érdekében (ha jobban belegondolunk, ez valószínűleg ma sincs másképp, csak a 60-70 éves sztorik már kikerültek a titkosítás alól). Írtunk már Hitler nővé változtatásának titkos hadműveletéről, a kémnek kiképzett macskáról és a modern művészetek pszichológiai fegyverként való bevetéséről – mai történetünk leginkább az utóbbihoz hasonlít, de ha lehet, még annál is bizarrabb.

Tovább

Rovatok