Az ötvenes-hatvanas években a gázturbina volt az új fekete: a gyártók nemcsak a dugattyús motorú repülőgépeket szerelték fel vele, hanem vonatokon, erőművekben és katonai járművekben is használni kezdték. Sok, ekkoriban tervezett járműből nem lett más, csak prototípus – így járt a Chrysler is, akik a Chrysler Turbine-nal az autóipart próbálták forradalmasítani.
A Turbine fejlesztése 1962-ben kezdődött; a karosszériát az olasz Ghia tervezte, csak a gyártást és összeszerelést végezték Detroitban. Egy évvel később már be is mutatták az első modellt; a kasztni alatt a Chrysler saját tervezésű, A831 gázturbinás motorja lapult, ami
Bár időszámtásunk előttről is ismerünk olyan épületet, amiben csigalépcső található, ezek a lépcsők a középkorban élték fénykorukat. Népszerűségükhöz akkoriban azon kívül, hogy helytakarékosak voltak, harcászati célok is hozzájárultak.
1954-ben jelent meg a Seduction of the Innocent (Az ártatlanok megrontása) című könyv, amit a német-amerikai pszichiáter, Fredric Wertham írt. Hogy a könyv tele van tarthatatlan hülyeségekkel, még hagyján: 150 éve még orvosi karriert lehetett építeni olyan szakkönyvekkel, amik azt állították, hogy a néger rabszolgákat azért kell verni, ha szöknek, mert az kiűzi belőlük az elmebetegséget. Miért lepődnénk meg azon, hogy hatvan éve volt olyan pszichiáter, aki Batmanben a homoszexualitás ikonját, Supermanben pedig az Amerika-ellenes fasisztát látta?
Ismerik azt a viccet, hogy ne vigyél oda kést, ahol lövöldözés lesz? A viccgyártó nyilván nem gondolt az orosz különleges erőkre, a Szpecnazra, amikor kitalálta, mert ők ezt a viccet halálosan komolyan vették. A nyolcvanas évek elején gyártottak egy kést, aminek a markolatába lőfegyvert építettek; ez volt az NSR–2, amit a különleges erők tagjai még ma is használnak Oroszországban.
Egy autó festése sem marad örökké ugyanolyan, idővel mindegyik fakulni és kopni kezd. De azt észrevették már, hogy a vörös színűekkel ez sokkal hamarabb történik meg?
Ennek az az oka, hogy a vörös festék más színeknél sokkal érzékenyebb a Nap ultraibolya sugárzására, és ez felgyorsíthatja a festékanyag kémiai struktúrájának lebomlását. A ma használt autófestékek többnyire nagy molekulákból álló, hőre lágyuló műanyagokból készülnek – ennyiben hasonlítanak az élő szövetekre. Az ultraibolya sugárzásnak való hosszú kitettség idővel elkezdi lebontani a festék molekuláit, így a festés színe fokozatosan fakulni kezd.
Az 1916-os verduni csata volt a Nagy Háború legvéresebb összecsapása. A harc 300 napig tartott; ezalatt 300 000 német és francia katona halt meg a harcokban. Az ő emléküket márványtáblák őrzik, de azt már kevesen tudják, hogy a konfliktus milyen környezeti károkkal járt. A területet azóta Zone Rouge, azaz Vörös Zóna néven emlegetik.
Ha valaki hallott már az ókori Róma fürdőkultúrájáról, nyilván azt hiszi, hogy akkoriban sokat adtak a személyi higiéniára (v. ö.: mit adtak nekünk a rómaiak?). Ennek van is némi valóságalapja, ugyanakkor az is igaz, hogy olyan gusztustalanságokat is megengedtek maguknak, amiktől még azoknak is felfordul a gyomra, akik kelet-ázsiai nyilvános vécékben guggoltak már földbe vájt emésztőgödör fölött, miközben egy rúdba kapaszkodva végezték a dolgukat.
Még 2006-ban történt, hogy a Londoni Egyetem kutatói megdöbbenten szembesültek az ecstasyfogyasztás ismert világrekordjának megdöntésével. Az orvoscsoport korábban találkozott már súlyos esetekkel; egy férfi például kétezer pirulát nyelt le élete során. Egy másik brit férfi viszont még erre is rávert egy nagyságrenddel:
A Nemzetközi Űrállomáson dolgozó űrhajósoknak többféle öltözékük is van: speciális védőöltözékben jutnak el az állomásig, pólóban és munkanadrágban dolgoznak a falakon belül, az űrsétákhoz pedig – mi mást – űrruhát öltenek.
Van az úgy, hogy egy reklámötlet nem éppen úgy sül el, ahogy azt a kitalálói tervezték, megemlékeztünk már mi is ilyen esetekről, mint a Pepsi Fülöp-szigeteki beégése, a McDonald's félrement olimpiai reklámkampánya, vagy az az eset, amikor egy hamburger kapcsán kiderült, hogy néha 1/4 nagyobb mint 1/3. Most egy ezeknél jóval régebbi, és sokkal vadabb reklámtrükkről lesz szó. 1896-ban Texasban, az egyik helyi vasúttársaság, a Missouri, Kansas and Texas Railway, közkeletű becenevén Katy próbálta kicsit népszerűbbé tenni magát, meg úgy általában a vasúton utazást. Azt találták ki, hogy
Az ananász eredetileg Dél-Amerikából származik, de hamar eljutott Közép-Amerikába is, ahol a maják és az aztékok előszeretettel fogyasztották. Az európaiak akkor ismerték meg, amikor Kolumbusz egy karibi szigetről hazavitt néhány ládával a spanyol királyi családnak. Az arisztokrácia imádta az új, egzotikus gyümölcsöt, és bár erősen próbálkoztak a termesztésével, egészen az 1700-as évekig nem sikerült reprodukálni a melegházakban azt a hőmérsékletet és páratartalmat, amit az ananász szeret.
1926. október 31-én, Halloween napján Torontóban szívinfarktust kapott és meghalt egy gazdag kanadai ügyvéd, bizonyos Charles Vince Millar. Gyermeke nem volt, így örököse sem, vagyona, főleg ingatlanokban és részvényekben, annál inkább. És, mint kiderült, egészen egyedi humorérzéke. A végrendelet felbontásakor egymást követték a fura részletek:
Még ezeknél is bizarrabb volt az utolsó tétel a végrendeletben: Millar minden további ingatlanvagyonát arra a torontói nőre hagyta, aki a halála napja utáni tíz évben a legtöbb gyereket szüli.
1974-ben, 85 évesen elhunyt a texasi olajmilliárdos Haroldson Lafayette Hunt, akiről a legendás Dallas tévésorozat még legendásabb főgonoszát, Jockey Ewing karakterét formázták. A vagyonát, ami mai értékén bő 80 milliárd dollárnak felelne meg, nagyrészt két fia, Nelson Bunker Hunt és William Herbert Hunt örökölte. Az olajbárónak egyébként 15 gyereke volt három feleségtől, akik közül kettőt párhuzamosan tartott, szóval pár tekintetben a tévéseknek még vissza is kellett fogniuk Jockey figuráját az eredetihez képest.
A milliárdokat örökölt Hunt fivérek a hetvenes évek brutális olajkrízisei után meg voltak győződve arról, hogy az amerikai gazdaság és a dollár hamarosan össze fog omlani, és ebből csak úgy lehet jól kijönni, ha egy válság idején is értékálló eszközbe fektetik a vagyonukat. Az ezüstöt választották.
Kezdjük egyből azzal, hogy olyan, hogy brit foci, nincs is. Van angol foci, meg skót foci, ezenkívül vannak még az észak-írek és a walesiek is, utóbbi kettő nem olyan nagy futballnemzet, bár az észak-írek most éppen az első helyen állnak a velünk közös Eb-selejtezőcsoportban, és többek között minket is elkalapáltak (na jó, még Pintér Attila szövetségi kapitánykodásának idején, amikor ezt valószínűleg csak az angol könnyűlovasság özvegyeinek sakkszakköre nem tudta volna megcsinálni).
Viszont ha lenne brit foci, annak a legjelentősebb, na jó, egyik legjelentősebb személye egészen biztosan egy Archibald Leitch nevű skót férfi lenne. Nem, soha nem volt gólkirály, sőt, semmilyen feljegyzés nincs arról, hogy valaha is pályára lépett volna bármilyen skót vagy angol bajnokin. És nem is egy valaha sikeres, csak méltatlanul elfeledett edzőzseni volt, se nem klubalapító vagy tulajdonos, se nem a valaha volt legjobb futballbíró, és még csak nem is legendás orvos, gyúró vagy pályaedző – bár kötve hiszem, hogy lett volna a futball történetében valaha legendás pályaedző.
Amióta a görög válság tart, azóta puhítják a görög politikusok a bankárok-, az eurokraták és a saját népük agyát a szentimentális érvvel:
de hát mi vagyunk a demokrácia bölcsője!
Én mondjuk nem adnék hitelt egy 2500 éves kezesre, de az állítással nem is ez a legnagyobb baj. Hanem az, hogy fals. Az ókori Hellászban ugyanis a demokrácia egy
Manapság ha azt mondjuk valamire: „demokratikus”, akkor az a politikában azt jelenti: „Jó”. Ez az ókorban még egyáltalán nem volt így. Sőt, a demokráciát a ma mérvadóknak tekintett ókori gondolkodók közül szinte senki nem tartotta jónak; Platón és Arisztotelész-szintű koponyák szedték ízekre a rendszert. A nyugati gondolkodást azonban az Állam és a Politika kimerítő érvelésénél sokkal jobban megragadta az egyetlen egy olyan beszéd, ami méltatja a demokráciát: Periklésznek a peloponészoszi háború első évében elesettek temetésén mondott halotti beszéde (ami ráadásul nem is eredetiben maradt fent, hanem az amúgy szintén demokráciaellenes történetíró, Thuküdidész közlésében).
Periklészen kívül azonban tényleg nincs olyan jelentős kortárs, aki ne nézte volna le a demokráciát: a távolságtartó Arisztotelész ugyan nem tartotta a legrosszabbnak, mégis a szegények zsarnokságaként az „elfajzott” államformák közé sorolta. Platón pedig azt kifogásolta benne, hogy az egyenlőséggel a tudás helyett csak a folyton változó és folyton hibázó vélemény uralkodik a poliszban - azaz egy demokratikus közegben pont a magasabb rendű igazságokra, a Jóra való törekvés sikkad el. Az ókori demokráciaellenes érvek ráadsul csak részben évültek el azzal, hogy a modern rendszerek egy csomó intézményt tuszkolnak a népakarat és a döntések közé, hiszen ők a demokratikus érzület működését is vizsgálták, ami pedig a modern korban is működik (és valószínűleg egyszer s mindenkorra átalakította a politika játékszabályait)
Az idegen égitest felszínére lépő felfedező űrhajósok szörnyű földönkívüli betegséggel fertőződnek meg – ez elég régi sci-fi klisé, aminek kicsit felturbózott verzióját az Alien járatta csúcsra leghatékonyabban. Bár azt az Apollo-program asztronautái is tudták, hogy a Holdon nincsen élet, nem találkozhatnak idegen bacikkal, azért sikerült megbetegedniük, ahogy egy kicsit hosszabb időt töltöttek a Hold felszínén. A tüdő irritációjával járó betegséget hold-szénanáthának nevezték el, és mint utóbb kiderült, a holdpor okozta.
1962. október 12-én egy amerikai kémrepülő vészjósló fotókkal tért vissza Kuba térségéből: a felvételeken jól látszott, hogy a szovjetek rakétabázist építenek az országban. A hidegháború kellős közepén jártunk, amikor az USA és a Szovjetunói egyaránt sokkal több atomtöltetet birtokolt annál, hogy a másikat radioaktív hamuvá lője. Egy nagy különbség volt: Amerika a nyugat-európai bázisairól kényelmesen elérte volna a szovjet városokat egy rakétacsapással, míg azok nem tudtak volna visszalőni, Amerika egyszerűen kívül esett a hatótávukon. A kubai bázis ezt a helyzetet forgatta volna fel, innentől kezdve a két ország gyakorlatilag egymás halántékánál tartott volna egy-egy élesre töltött revolvert.
Ahogy a hír eljutott Kennedy elnökhöz, kitört a kubai rakétaválság: két hét, ami alatt a világ közelebb sodródott az atomháborúhoz (és azzal valószínűleg a pusztuláshoz), mint addig, és azóta is valaha.
Gyakorlatilag lehetetlen küldetés egy zacskó csipszből csupán egyetlen egyet megenni. Ugyanez igaz a sajtokra, jégkrémekre – minden ételre, aminek magas a zsírtartalma. Nagyon úgy tűnik, hogy a jelenségnek tudományos magyarázata, biológiai oka van.
A hatvanas években kezdett terjedni a pletyka, hogy a minden zöldséges alapfelszerelésének számító banán valójában a szegény ember lsd-je, és a héjából gondos forralással, sütéssel és szárítással kinyerhető a bananadine nevű pszichoaktív kemikália. A történet szerint a kor Amerikájának (és Kanadájának) kísérletező kedvű hippijei nem ijedtek meg a gyanús helyről érkező gyönyörtől, és valóban előszeretettel tekerték be a banánhéjat (is) hallucinogén élmény reményében. De valóban lehet-e trippelni a banántól?
Hogy a légkondi a modern világ egyik legnagyobb találmánya, azzal lehet vitatkozni, de az ellenérvek 35 fok környékén valahogy elkezdenek egészen szánalmasan gyengén hangzani. Bezzeg régen minden jobb volt, főleg a vitakultúra: 150 éve a légkondicionálás ellen az volt a fő érv, hogy jeget és hideget csak Isten csinálhat, tehát a levegőt mesterségesen lehűteni istenkáromlás. Ez pedig annyira hatásos volt, hogy 50 évig sikerült vele a légkondicionálás elterjedését ellehetetleníteni, a feltalálóját pedig konkrétan a halálba kergetni vele. Na de kinek állt ez érdekében? Hát a jéglobbinak.
Ha járt már Skóciában, bizonyára észrevette, hogy a skótszoknya nem olyan, mint nálunk a matyóhímzés, amit csak a skanzenekben mutogatnak: a férfiak ugyanis minden ünnepre felöltik a klánmintázatú kiltet, hozzá az övet, erszényként, és ha nagyon hideg van (de tényleg csak akkor), a harisnyát is. Az alsónadrág nélküli tartan , a klántudat geometriába szövése mind azt sejteti, hogy a skót nemzetben ma is elevenen él az ősi, zabolátlan és szabadságszerető népszellem. Maguk a skótok is annyira természetesnek tartják a szoknyát, hogy a nyolcvanas évek végén történeti kutatásának kellett ráébresztenie őket:
Jamagucsi Cutomu az egyetlen ember, aki Hirosima és Nagaszaki bombázását is hivatalosan túlélte. (Valójában száznál is többen lehetnek, de a japán kormány a többieket máig nem ismerte el). Végül rákban halt meg, ami ennyi radioaktív sugárzás után nem is annyira meglepő. Az már annál inkább, hogy csak 2010-ben, 93 évesen hunyt el.
Egy Iphone 6 a hivatalos adatai szerint 138 milliméter és 129 gramm. Képzeljék el, mennyire cuki lehet egy kismajom, amelyik még ennél is kisebb. Ennyire:
Felvonulás estélyi ruhában, aztán fürdőruhában, végül rövid beszélgetés arról, hogy milyen csodálatos dolog a világbéke - ezek egy szépségverseny standard versenyszámai. Ez persze nem mindig volt így: az ötvenes-hatvanas évek Amerikájában az egyik legnépszerűbb szépségverseny-sorozat arra épült, hogy a hölgyek szép tartását díjazta. Ahhoz, hogy kiderüljön, kié a legszebb, röntgenfelvételeket készítettek, és azokon méricskélte a zsűri, hogy melyik versenyzőnek egyenesebb a gerince.
A Posture Queen nevű versenysorozatot 1956 és 1968 között rendezték meg rendszeresen, és annyira a gerinc meg a szép tartás volt a fókuszában, hogy az elérhető pontszám felét a röntgenképre adta a zsűri. A további feladatok között szerepelt az is, hogy a lányoknak két mérlegre kellett ráállni, és a zsűri azt pontozta, hogy a bal, illetve jobb lábuk alatt levő pontosan a súlyuk felét-felét mutatja-e. Az eltérés a két szám között arra utalt, hogy nem tökéletes az illető tartása, ezért pedig pontlevonás járt.
A Tajping-felkelés a modern kor egyik legvéresebb katonai konfliktusa volt, az áldozatok számát a legóvatosabb becslések is húszmillióra teszik. Mindez nagyjából a mi 1848-as szabadságharcunkkal egy időben. Maga a lázadás aránylag ismert, talán még a történelemkönyvek apró betűs részében is szerepel, az azonban nem, hogy miért is tört ki, és ki vezette:
Hung Hsziu-csüan (Hong Xiuquan) a Dél-Kínában élő, a 19. században elnyomás alatt szenvedő hakka nemzetiségben született. A hakkák jó része felvette a kereszténységet a protestáns misszionáriusoktól a 19. század első felében, Hungot azonban nemigen érdekelte a keresztény tanítás. Már 30 is elmúlt, amikor a Bibliát mégis elolvasta, és rájött, kik azok a fura alakok, akiket álmaiban lát: egy aranyszakállú öregember, aki a gyermekének szólítja, és egy fiatal férfi, aki pedig a bátyjának vallja magát. Őket az Úr, illetve Jézus személyével azonosította, és kikiáltotta magát a második Megváltónak. Isten feladatot is adott neki álmában: tisztítsa meg Kínát a démonhívőktől. A hitbuzgó Hung ezt a buddhistákra, konfucionistákra és úgy általában az uralkodó császári Csing-dinasztiára értette, és meg is tett minden tőle telhetőt az isteni küldetés teljesítéséért.
Hermann Göring nevét mindenki ismeri. A náci Németország második emberéhez olyan projektek fűződnek, mint az ország háborús felfegyverzése, a Gestapo megalakítása, vagy az első koncentrációs táborok felállítása. A háború után, a nürnbergi perben halálra ítélték, de a végrehajtást megelőzve öngyilkos lett. Az viszont kevésbé ismert, hogy volt egy Albert nevű öccse, aki minden lehetséges tekintetben különbözött tőle.
"Kim Woo-jung az az ember, aki úgy tud összeadni kettőt kettővel, hogy az eredmény négymillió lesz" – írja Woo önéletrajzi könyvének előszava, amit annak idején persze dicséretnek szánt az írója, de mindenképpen vicces azzal az emberrel kapcsolatban, aki az évszázad pénzmosási-sikkasztási-korrupciós ügyének volt a főszereplője, és úszta meg az egészet meghökkentően simán.
Pálfi György filmje, a Hukkle egyik szereplője a film legelején csuklani kezd, és a végéig abba se hagyja. Ez elsőre hosszúnak tűnik, de valójában semmi ahhoz képest, amit számos embernek a valóságban át kell élnie.
Ha Norvégia és karácsony, akkor julebrød: ez a mazsolás kalácsra emlékeztető kenyér nagyjából olyan szinten kötelező kelléke a karácsonyi menünek, mint nálunk a bejgli, a halászlé, a töltött káposzta és a zselés szaloncukor összesen. A julebrødot vajjal kell jó vastagon megkenni. Ha nincs vaj, az olyan, mintha a Grincs ellopta volna a karácsonyt. 2011 karácsonyán úgy alakult, hogy nem volt vaj.
Az egész teljesen ártatlanul indult, egyáltalán nem látszott, hogy katasztrófa lesz belőle: nyáron a szokásosnál sokkal esősebb volt az időjárás, emiatt elég rossz minőségű volt a takarmány, a tehenek kevesebb tejet adtak. A tejiparba nagyjából 20 millió literrel kevesebb tej érkezett, ami miatt kevesebb vajat tudtak előállítani, ez pedig szerencsétlenül találkozott az országon éppen végigsöprő lowcarb diéta divathullámával (szuperkevés szénhidrát, sok zsír), ami egymaga 30%-kal emelte meg a keresletet a vajra. És mindezek tetejébe jött a karácsony, meg a julebrød.
Az oroszországi szövetségi autópálya-hálózat több tízezer kilométer hosszú, és a hatalmas ország szinte minden távoli sarkába el lehet jutni rajta. Legalábbis a térkép ezt mutatja. A valóság kicsit árnyaltabb, főleg a Szibéria zord tájait átvágó, hivatalosan autópályának nevezett utakkal kapcsolatban. Ezeken a vidékeken már maga az építkezés is brutális volt – az R504-es autópálya nem hivatalos beceneve például azért lett a Csontok útja, mert a gulágról kivezényelt és szó szerint halálra dolgoztatott kényszermunkásokat simán beletemették az út alapjaiba. Egyszerűbb volt, mint a kőkeményre fagyott földben sírt ásni nekik.