Hogy a szúnyogok mi alapján választják ki az áldozatukat, miért csipkedik össze egyik embert jobban, míg a másikat elkerülik, valójában sokkal komolyabb és életbevágóbb probléma, mint elsőre tűnik. Gondoljunk csak a maláriára, ami százmilliók életét keseríti meg a trópusi vidékeken, vagy a többi, moszkitók által terjesztett betegségre, mint a dengue-láz, a nyugat-nílusi vírus - ezek összesen évi egymillió ember halálát okozzák a WHO felmérése szerint. Ennek tükrében mindjárt izgalmasabbnak tűnnek a kutatások a szúnyogok gusztusáról. A tudósok szerint nagyjából 80-85%-ban a génjeink határozzák meg, mennyire vagyunk vonzó célpont egy szúnyognak, de valamennyit tehetünk is az ellen, hogy kiszemeljenek prédának.
A szúnyog alapvetően szaglás útján választja ki, hogy kit csípjen meg, a döntését tehát arra alapozza, hogy az adott embernek milyen, és mennyire erős szaga van. Kicsit tudományosabban: milyen vegyületek vannak az ember leheletében és izzadságában.
A csiklandozás jelenségét a mai napig nem tudja a tudomány teljes egészében megmagyarázni, annak ellenére, hogy a kilencvenes évek óta MRI-t, és a legbizarrabb kísérleteket bevetve kutatják. Néhány fontos megfigyelést és tanulságot ugyan sikerült már levonni, de arra csak vitatott hipotézisek vannak, hogy miért vagyunk csiklandósak, és miért éppen nevetéssel reagálunk a csiklandozásra.
A csiklandozást már Plató, Galilei és Darwin is próbálta tudományosan megmagyarázni, és már ők is arra jutottak, hogy itt valami kavarodás van az agyban - csiklandozáskor biztosan nem azért nevetünk, mert viccesnek vagy kellemesnek találjuk az élményt. Arra viszont csak a XX. század kutatói jöttek rá, hogy az idegrendszerünk kétféle csiklandozást különböztet meg: egészen más módon reagál arra, ha az érzékeny területeket, jellemzően a hónaljat, a talpat, a törzs oldalát, aránylag erős érintéssel ingerlik (ezt hívják tudományosan gargalesisnek), és másképp, ha nagyon finom, alig érezhető az érintés (ennek a neve knismesis), ilyenkor a reakció is inkább a viszketésre hasonlító, kellemetlen érzés, mint a nevetés.
Néhány hónapja Libéria elnöke azzal sokkolta a világot és az országba látogató Barack Obama amerikai elnököt, hogy a Dallas Cowboys amerikaifoci-csapat stadionja több áramot fogyaszt, mint az ő egész országa. Ellen Johnson Sirleaf (mellékesen 2011 Nobel-békedíjasa) kijelentése tipikus hangzatos politikusi szólam, amit ha innen nézünk, akár igaz is lehet, ha onnan, nagyságrendekkel tér el a valóságtól – ennek ellenére szimbólumként tökéletes a világban meglevő egyenlőtlenségek bemutatására.
De vajon hogyan tud egy stadion annyit fogyasztani, mint egy egész ország?
PIN-kódot kér a bekapcsoláshoz a telefonunk, a fizetés engedélyezéséhez a bankkártyánk, a lakás riasztója, a társasház kapucsengője. Naponta tucatszor ütjük be a különféle PIN-kódjainkat, és a világ legtermészetesebb dolgaként fogadjuk el, hogy a PIN, az márpedig négy számjegy. Na de miért nem öt? Vagy hat? Vagy tizenhárom? A kérdés megválaszolásához közel fél évszázadot kell visszatekernünk az időben, egészen odáig, amikor az ATM-et feltalálták.
Intermezzo: oszlassunk is el gyorsan az ATM-mel kapcsolatban a közhiedelmet. Az Automated Teller Machine kifejezésnek valójában az égvilágon semmi köze nincs a híres magyar atomfizikus Teller Edéhez. A teller az amerikai angolban az a banki alkalmazott, aki a pult mögött áll, és közvetlenül az ügyféllel beszél. Az ő robotváltozata az automatizált teller-masina, vagyis az ATM.
Dupla intermezzo: ha már a rövidítéseknél tartunk, van értelme annak, hogy PIN-kód? Elvégre a PIN azt jelenti, personal identification number, vagyis személyes azonosítószám. Ehhez hozzáfűzni azt hogy kód, olyan, mintha telefonszám helyett mondanánk azt, hogy telefonszámkód. Elvileg legalábbis. A gyakorlatban azonban a köznyelvtől nem várható el, hogy tudja, mit jelent az idegen nyelvű rövidítés utolsó betűje, így a PIN-kód ugyanolyan logika mentén élő, és helyes kifejezés, mint a cd-lemez vagy a baconszalonna. És hogy végképp ne legyen értelme semminek, már maga a PIN kifejezés is helytelen, legalábbis a P betű, vagyis a "personal" rész belőle, hiszen a szám a bankkártyát, vagy a telefont azonosítja - a tárgyat, amihez tartozik, de nem a személyt, aki használja.
A teuton lovagok jelképét átvevő Vaskereszt eredetileg a porosz királyság katonai kitüntetése volt, a napóleoni háborúk hősei számára alapította III. Frigyes Vilmos 1813-ban. Az első világháborúban II. Vilmos császár vezette be újra, összesen 3,5 milliót adtak át a legalacsonyabb (másodosztályú) fokozatból, és 150 ezret az első osztályúból. A második világháború első napjaiban Hitler élesztette újjá a kitüntetést, és rögtön egy szintet vezetett be az addig szokásos első és másodosztály fölé. Ez volt a vaskereszt lovagkeresztje, amiből az egész háborúban 7300 darabot adtak át. A lovagkeresztre aztán további harctéri hőstettekért különféle extrák jártak, úgymint:
Aztán eljött 1944. decembere, amikor a legendás bombázópilótát, Hans-Ulrich Rudelt újra ki akarta tüntetni a német hadvezetés, és rá kellett döbbenniük, hogy egyszerűen elfogytak a plecsnik. Rudel kedvéért sebtiben megalapították a Vaskereszt arany tölgyfalombokkal, kardokkal és gyémántokkal ékesített lovagkeresztjét (eredeti németben még szebb a neve: Ritterkreuz des Eisernen Kreuzes mit goldenem Eichenlaub, Schwertern und Brillanten). Ezt egyedül Rudel kapta meg, aki így a Harmadik Birodalom legjobban kidekorált katonája lett.
(Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Vaskeresztnek volt még egy extra fokozata, a Vaskereszt Nagykeresztje, amit tábornokoknak szántak nagy stratégiai győzelmekért, végül egyedül Göring kapta meg Franciaország lerohanásáért.)
Mindenki tapasztalta már, hogy közvetlenül fogmosás után minden ételnek és italnak bizarr, keserű íze lesz. Kivéve a sima csapvizet, ami ugyanúgy íztelen marad, mint bármikor máshol. A fogmosás tehát nem hagy plusz ízanyagokat a szánkban, hanem valahogyan megbolondítja az ízérzékelésünket, szól a logikus magyarázat. Aminek ezúttal tökéletesen igaza is van, a fura effektért a nátrium-lauril-szulfát, elterjedtebb nevén SLS nevű vegyület, kémikusul CH3-(CH2)11-OSO3-Na a felelős.
Az SLS egy úgynevezett felületaktív anyag, ami a folyadékok felületi feszültségét csökkenti. A fogkrémhez azért adják, hogy a habképződést segítse, és ezáltal könnyebb legyen a fogkrémet a szánkban szétteríteni, ezáltal a tisztító és hatóanyagok mindenhová elérjenek. Az SLS mellékhatása, hogy az édes ízt érzékelő ízlelőbimbókat átmenetileg megbénítja, így akár evőkanállal ehetjük a mézet egy alapos fogmosás után, nem, vagy alig fogjuk az édes ízt érezni belőle. Az SLS másik mellékhatása, hogy felbontja a nyelvünkön található foszfolipideket. A foszfolipid egyebek között azért felelős, hogy a keserű ízt érzékelő ízlelőbimbók érzékenységét tompítsa - magyarul az ételek-italok valójában sokkal keserűbbek, mint ahogy azt érezzük, csak a szervezetünk előzékenyen visszafogja a keserű íz érzékelését, hogy nekünk kicsit jobb legyen.
A világ legnépszerűbb üdítőitalát, a Coca-Colát egy amerikai gyógyszerész, John Pemberton találta fel az 1800-as évek végén, és eredetileg gyógyszernek szánta, nem üdítőnek – eddig közismert a kóla sztorija. Az azonban már nem, hogy Pemberton nem sokat részesült a ma már 200 milliárd dollárt érő Coca-Cola világsikeréből. Koldusszegényen, drogfüggőként halt meg, miután eladta a kóla máig titkos receptjét és jogait.
Ha az ember fázik, dideregni kezd, vacog a foga, reszket. De vajon miért van ez? Csak egy jelzés lenne, hogy ideje melegebb helyre menni, vagy mozogni egy kicsit, hogy kimelegedjünk? Dehogy: a vacogás maga a mozgás, amivel a szervezetünk hőt termel, ha érzi, hogy kezd kihűlni.
Az agyunkban, pontosabban a hipotalamuszban található a test hőszabályozó központja, ez vezérli a szervezet védelmi mechanizmusait kihűlés ellen. Az első ilyen védelmi akció a vérkeringés átrendezése: a végtagokban összeszűkülnek az erek, csökken a véráramlás intenzitása, ezzel pedig a test hőleadása. Ilyenkor érezzük azt, hogy nagyon hideg a kezünk-lábunk - és valóban az, a bőrfelület akár 30 fokra is lehűlhet, hogy ennek árán a test belső hőmérséklete ne csökkenjen.
A marketing történetének egyik legcsúfosabb buktájaként szokás emlékezni a McDonald's 1984-es amerikai kampányára. Alapvetően jó ötletnek tűnt a cég marketingjét az olimpiára alapozni, hiszen elképesztő olimpiai lázban égett egész Amerika. Az ország akkor már több mint 50 éve nem rendezett olimpiát, ráadásul az előzőt, a moszkvait 1980-ban ki is hagyták. A McDonald's az olimpia fő szponzoraként szállt be a játékba, de ez nem volt elég, bónuszként felépítette például az új olimpiai uszodát, amiért cserébe csak annyit kért, hogy annak McDonald's Olympic Swim Stadium legyen a hivatalos neve (az is volt 30 évig).
A nagy dobás azonban a "Ha Amerika nyer, te is nyersz" kampány volt, amit 1976-ban, a montreali olimpia alatt már nagy sikerrel teszteltek. A lényeg az volt, hogy az olimpia alatt minden mekis vásárláshoz járt egy kaparós sorsjegy, amin a lekaparás után egy sportág neve volt látható. Ha az adott versenyben amerikai arany született, a sorsjegy egy Big Macet ért, ha ezüst, egy sült krumplit, ha bronz, egy kólát. A kampány költségeit az 1976-os alapján számolták ki, amikor az amerikaiak 34 arany, 35 ezüst és 25 bronzérmet nyertek.
A hidegháború legsötétebb éveiben, amikor Amerika csúnyán lemaradni látszott az űrversenyben, az USA légierejénél sci-fibe illő tervet dolgoztak ki arra, hogy odavágjanak a szovjeteknek, és egyben helyreállítsák a Szputnyik által megtépázott amerikai morált. Erre nagy szükség is lett volna: bár 1958-ban jártunk, 3 évvel Gagarin űrrepülése előtt, Amerika valósággal rettegett attól, hogy a kommunisták megelőzték őket technikai fejlettségben.
Alapvetően persze nem sok különbség van egy fekete alapon fehér, és egy fehér alapon fekete csíkos állat között, de a probléma legalább felvet egy újabb, még súlyosabb kérdést: miért jó az a zebrának hogy csíkos?
Kezdjük az utóbbi kérdéssel, arra egyszerűbb válaszolni: bármennyire is furán hangzik, a fekete-fehér csíkok az álcázást szolgálják a zebra számára. Bár a kontrasztos színek erősen elütnek attól, a környezettől, ahol a zebra előfordul (zöld, vagy a száraz évszakban sárgásbarna szavanna), ez egyáltalán nem gond, lévén az állat legfőbb természetes ellensége, az oroszlán amúgy is színvak (sőt, a leopárd és a hiéna is). Az álcázás így hirtelen sokkal könnyebbé válik, ha a színek nem számítanak, csak a mintázat.
Japánban az ötvenes évek óta több tucat olyan esetet jegyzett fel az orvostudomány, amikor olyan embereknél mértek komoly alkoholfogyasztást feltételező véralkoholszintet, akik bizonyítottan egy kortyot sem ittak előtte. A japán orvosok a meitei-sho kifejezést használták erre a tünetegyüttesre, amit az angol szaknyelv később úgy vett át, hogy auto-brewery syndrome, magyarul önsörfőző-szindróma.
Évtizedekig legendának tartották az egész jelenséget, de a kétezres évek elejére összegyűlt annyi bizonyíték és kutatási eredmény, hogy az orvostudomány elismerje: vannak emberek, akiknek egyszerűen alkoholt termel a gyomruk.
Hallott már a homunculusról? Nem? Pedig önben is van pár millió, ha férfi, legalábbis a középkori alkimisták szerint. A homunculus latin eredetű szó, kis embert jelent, és pontosan ezt jelentette az alkimisták szerint is: egy apró emberi lényt, aki a spermában élt, és csak fel kell nőnie felnőtt méretre. Az elmélet a 16. században volt népszerű az alkimisták körében. A koncepció megjelenik a preformacionizmus nevű biológiai elméletben és a korai népművészetben is.
A németekkel kapcsolatos egyik legerősebb sztereotípia, hogy nem különösebben humoros emberek – ez annyira elterjedt hiedelem, hogy még a South Park is szentelt neki egy emlékezetes epizódot. Hogy ennek mennyi valóságalapja van, azon persze lehet vitatkozni, de mi most ehelyett ismerkedjünk meg a német humorérzék egy máig megfejthetetlen, misztikus rejtélyével, a Vacsora egy főre (angol eredetiben Dinner for one, németben Der 90. Geburtstag, vagyis A 90. születésnap) című brit kabaréjelenettel.
A negyven éven át futott amerikai űrsiklóprogram ugyan sok kritikát kapott, és két súlyos katasztrófa is beárnyékolja a történetét, azt aligha lehet elvitatni tőle, hogy az űr meghódításának fontos epizódja fűződik hozzá, hatalmas eredményekkel és tudományos áttörésekkel. A hetvenes években indult projekt egyik híres jellemzője volt, hogy az űrsiklók felszerelése nehezen tudta követni a technológia fejlődését, és mivel az átalakítás nagyon idő- és energiaigényes lett volna, az űrsiklók számítógépes rendszereit egy idő után már ősöregnek számító szoftverek és hardverek adták. Ez egyébként is jellemző az űrkutatásra: a Hubble űrteleszkópot a mai napig egy 486-os processzor irányítja, míg a Nemzetközi Űrállomás vezérlő számítógépei 386-os processzorokat használnak.
Az űrsiklók számítógépei még ezeknél is régebbi Intel-processzorokra épültek, 8086-osokra, amelyek a kétezres évek elejére már annyira ókori ritkaságnak számítottak, hogy a cserékhez, javításokhoz a NASA az Ebayen próbált felhajtani tartalék példányokat, amikor már rég nem gyártotta azokat senki.
A 19. századi matematikus, Urbain Le Verrier 1843-ban észrevette, hogy a Merkúr pályája nem pontosan olyan, ahogy azt a klasszikus mechanika megjósolta. Szerencsére (azt hitte), a megoldást is megtalálta: kell lennie még egy (törpe)bolygónak a Nap és a Merkúr között, amit el is nevezett Vulcanusnak, a rómaiak vulkánistenéről. A Star Trekben is van egy Vulcan bolygó, de a kettőnek nincs közük egymáshoz.
A hím csimpánzok és az fiúk nagyjából ugyanakkorára nőnek, ugyanolyan súlyúak lesznek, mégis nagyon különbözően növekednek: az első évben az ember kétszer annyit nyom, mint a csimpánz, de nyolcévesen a csimpánz kétszer akkora, mint az ember. A csimpánz 12 éves korára eléri felnőtt súlyát, hat évvel korábban, mint a felnőtt. A hím gorilla is egy gyorsabban növekvő emlős: egy 150 kilós hím gorilla 50 kilót nyom ötévesen, 120 kilót tízévesen.
Ugye, önt is mindig iszonyattal töltötte el a kedves lovakkal, vidám bárányokkal és nyugatnémet nagybácsikra emlékeztető napkeleti bölcsekkel tarkított betlehemi történetben az a fordulat, amikor Heródes katonái beügetnek az idillbe, majd kardélre hányják a város összes csecsemőjét?
Megnyugodhat: az egyik legbrutálisabb bibliai történet valószínűleg egy koholmány. Ami mégis nyugtalanító: Heródestől simán kitelt volna egy ilyen akció.
Vajon lehet-e, illetve szoktak-e az űrhajósok alkoholt fogyasztani odafenn? Egy csomó űrhajós orosz, olyan meg nincs, hogy egy orosz bárhol, bármilyen körülmények között ne igyon, adja magát a sztereotip válasz. A valóság azonban az, hogy a NASA szabályzata szigorúan tilt mindenféle alkoholt a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén. De az alkoholtilalom nem volt mindig ilyen szigorú.
Buzz Aldrin, a második Holdra szálló űrhajós például rögtön egy pohár borral kezdte a felfedezést, ahogy kilépett a leszállóegységből. Sajnos azt a tréfát kihagyta, hogy Armstrong legendás "Kis lépés az embernek, nagy ugrás az emberiségnek" szövege után hozzáfűzze, hogy "és egy hosszúlépés nekem".
Francisco Macías Nguema Egyenlítői-Guinea diktátora (a hivatalos titulusa szerint elnök, isten, valamint a tudományok és a kultúra nagymestere) volt 1968 és 79 között. A történészek szerint a rémuralma rosszabb volt, mint a náciké, egyedül Pol Pot kambodzsai vérengzése fogható hozzá. Uralkodása alatt az országból több mint százezren menekültek külföldre, különböző források 50 és 80 ezer közé teszik az államellenes cselekményekért kivégzettek számát. Államellenes cselekménynek számított például az elnök kritizálása is, bár kis szerencsével ezt meg lehetett úszni 30 év börtönnel. A számok igazi súlyát akkor érthetjük meg, ha tudjuk, hogy ország lakossága a hatalomra jutásakor 300 ezer körül volt.
Nguema rémuralmának egyik mélypontja 1975 karácsonya volt, amikor az elnök 150 "ellenzékit" végeztetett ki a szeretet ünnepén. Az időzítés valószínűleg annak hangsúlyozására is szolgált, hogy betiltotta a kereszténységet az országban. A nyilvános kivégzésnek a főváros focistadionja adott otthont (a nemzeti válogatott abban az évben játszotta első meccsét, egyébként kikaptak Kínától 6:2-re, ezután 10 évig nem játszottak senkivel). A kivégzőosztag tagjai Mikulás-ruhába öltöztek, és a stadion hangszóróiból egy korabeli romantikus-melankolikus sláger, a Those were the days (a magyar feldolgozás Ábrándos szép napok címen ismert) szólt.
Aki járt már decemberben Amerikában, látta a díszbe öltöztetett házakat, teljes joggal hiheti, hogy a karácsony ebben az országban szent és sérthetetlen. Annyira, hogy különféle szervezetek rendszeresen bojkottot hirdetnek az olyan cégek ellen, amelyek nem átallják az év végi reklámkampányukban a kellemes ünnepeket (happy holidays) kifejezést használni a boldog karácsonyt (merry christmas) helyett. Ehhez képest minimum meglepő, hogy az első telepesek, a Zarándok Atyák (nem összetévesztendők az Alapító Atyákkal) kimondottan a karácsony ünneplése ellen voltak, szó szerint betiltották azt, évtizedeken át letartóztatásra és bírságra számíthatott mindenki, aki megtartotta az ünnepet.
A hagyomány, és az egyház úgy tartja, karácsony Jézus születésnapja, és az időszámítás mérőszalagjának a nulla pontja egyben. Valójában azonban egyik állítás sem igaz, és erre már a Bibliában is bizonyítékokat találhatunk. Hogy a keresztény egyház a karácsonnyal valójában a pogány télinapforduló-ünnepre próbált rátelepedni, azt legkésőbb a Da Vinci-kód óta mindenki tudja. Na de hogy akkor mikor van Jézus igazi születésnapja? Ez nem egyértelmű, a hónap, és az év sem, csak az látszik biztosnak, hogy nem decemberben, és nem 1-ben történt. 0-ban meg nem is történhetett, mert ilyen év nem volt, időszámításunk előtt 1-ről időszámításunk szerint 1-re fordult a naptár.
Ha úgy hozza a szükség, hogy az embernek nyilvános vécére kell ülnie, három alapvető stratégia adja magát a higiénia megőrzésére. Lehet egy kis plusz lábizomedzésként a kagyló fölé guggolni, lehet vécépapírral megágyazni magunknak, hogy a bőrünk ne érintkezzen az ülőkével, és lehet nagy ívben tenni az egészre, és csupasz fenékkel ráülni. Utóbbi megoldással kapcsolatban az az általános népi bölcsesség, hogy ne csináljuk, mert mindenféle csúnya fertőzéseket lehet így összeszedni. Na és vajon mi az orvostudomány álláspontja a témában? Mindjárt kiderül, de előbb lássuk, hogyan oldják meg ezt a helyzetet az Index olvasói!
Na, megvan a tippje? Akkor eláruljuk:
Sőt, mivel ez idén májusi adat, elképzelhető, hogy mostanra megvan, vagy legalábbis elérhető közelségbe került az ötmilliós határ is. Csak éppen a tulajdonosa nem kerít neki különösebben nagy feneket, hiszen amerikai, ott meg mérföldben mérnek. Ennek megfelelően tavaly, a 3 millió mérföldes határ átlépésekor volt nagy ünneplés (most 3 039 122 mérföldön áll a számláló).
A szex az űrben nagyjából azóta izgatja az emberiség fantáziáját, mióta Gagarin először járta meg a világűrt és tért haza épségben. A téma persze kicsit lerágott csont, mindenki tudja, hogy a NASA szemérmes álláspontja az, hogy ilyesmi hivatalosan nem történt, nem hivatalosan meg az űrhajósok magánügye. Ahogy az is közismert, hogy elég sok asztronauta házaspár vett már részt közös űrrepülésen, és jó eséllyel akadt közöttük olyan, aki kipróbálta a dolgot.
(Egyébként mióta a Földön is elérhető a zérógravitációs repülés, akadnak tapasztalaton alapuló beszámolók a témában: Laura Woodmansee a Sex in Space című könyvébenazt írja, a lecsökkenő vérnyomás miatt gond lehet a merevedéssel, és hogy rögzítés nélkül minden mozdulatból akrobatikus mutatvány lesz a súlytalan űrszex közben.)
A massachusettsi Chaubunagungamaug-tó 5,23 kilométer hosszú, 1,81 kilométer széles, 584 hektár a vízfelszíne, és 27 kilométer hosszú partja van. Meg igen hülye neve. Ez persze csak becenév: a teljes az
A harmadik Hobbit-filmmel teljessé vált a Középfölde-ciklus a mozikban (már ha Peter Jackson ki nem találja, hogy A szilmarilokból is le lehet forgatni egy trilógiát), és ha más nem, hát a látvány miatt mindenképpen elégedettek lehetünk azzal, hogy ilyen sokáig tartott a regények megjelenése után a filmváltozat elkészítése. Pedig az 1954–55-ös könyvmegjelenés világsikere után Hollywood azonnal jelentkezett Tolkiennél az ötlettel, hogy filmet készítenének a történetből, de az író sokáig ellenállt. Végül 1969-ben adta el a megfilmesítés jogait a United Artistsnak, azzal a kitétellel, hogy minden filmtervre vétójoga van. Még abban az évben váratlan jelentkező akadt a film elkészítésére:
A Rés a pajzson című film eredeti címe – Broken Arrow – az amerikai katonai szótárban arra az eseményre utal, amikor nukleáris fegyverekkel váratlan esemény történik, mégpedig olyan, ami nem fenyeget a nukleáris háború közvetlen veszélyével. Ilyen esemény például
Régi sztereotípia, hogy az öreg embereknek sajátos testszaguk van. Egy viszonylag friss kutatás szerint az előítélet nem alaptalan: az időseknek is épp olyan egyedi illatuk van, mint az új autóknak.
Az 1800-as évek végén Oroszországban még nem volt fogyasztói társadalom, így vásárlói rohamokkal sem találkozhattak (a szovjet tervgazdaság és az üzletek előtt húsjegyekkel sorban álló emberek nem tartoznak ide). Mégis, ami II. Miklós orosz cár koronázási ünnepségén történt, az súlyosabb volt, mint bármelyik Black Friday.
