2007 találat az Indexről, és a környékéről.
A szülők sincsenek egyszerű helyzetben, ötödével nőttek a kiadásaik a hiányzó szolgáltatások miatt.
A 60 évesnél idősebb általános iskolai tanárok száma kétszer annyi, mint a 30 alattiaké.
Persze nem egy helyen, hanem az egész országban.
Némely webhely fájlokat tárol a számítógépeden, de lehet, ki lehet törölni őket!
A keresztények kiöregedőben vannak.
Úgy tűnik, ez nem tartja vissza a magyarokat.
Szerencsére van olyan ágazatuk is, ami kompenzálja egyelőre a kiesést.
Megmérték, mennyi stresszt okoz a vezetés a magyar fővárosban a többi európai nagyvároshoz képest.
Annyi már biztos, hogy a Borussia Dortmund legalább 20 millió eurót keresett.
Ismerje meg, mely európai országokban regisztrálták a legmagasabb közúti haláleseti arányt, és ezen belül Magyarország hol foglal helyet.
Tavaly közel 200 ezres különbség volt a budapestiek és egy vidéki vármegye lakosainak bérében.
Ennyibe kerül egy átlagos temetés Magyarországon.
Nőtt a fogvatartottak aránya, a tagállamok több mint harmadában túlzsúfoltak a börtönök.
Nem sokkal vagyunk lemaradva.
A Balaton és a főváros lesz a leghúzósabb az árak szempontjából.
Bár ez nem biztos, hogy előnyünkre válik.
Hiába az áremelkedés.
Nem ketrecharc, de ez a verseny is érdekes.
Részletes lista jelent meg arról, melyik húsfajta ára változott a leginkább az utóbbi időben.
A kutatás szerint jelenleg a Fidesz népszerűségén látszik a legkevésbé a színre lépés.
De nem olyan drasztikusan.
Az online foglalt vendégéjszakák száma az egekben.
Tíz év alatt több mint két és félszeres növekedés látszik a statisztikából.
Egyre nagyobb problémát jelent.
Európában növekszik a márka népszerűsége, de fontos piacokon történt visszaesés.
Bár nőttek a fogyasztói árak, a KSH legfrissebb adatai szerint a magyarok átlagkeresete a drágulás mértékének többszörösével nőtt az elmúlt évben.
A harmadik hely sem túl meglepő.
Olyan győzelmi mutatóval hívta fel magára a figyelmet a magyar teniszező, amely párját ritkítja.
A koronavírus-járvány idején aggasztó mértékben nőtt a bűnözés az országban.
Csúszunk vissza, már csak három ország van mögöttünk.
Kérdés, hogy erre büszkék lehetünk-e.
Azt már tudjuk, hogy kik keresnek bruttó átlagbér alatt ma Magyarországon, most az is kiderült, kik kapnak a legtöbbet.
A rendőrség elárulta, hogy milyen módszerekkel lopják el a legtöbb autót a magyar tolvajok.
Országos felmérés készült a munkavállalókról.
A statisztikai adatokból kiderült, hogy melyik régiókban a legmagasabb és a legalacsonyabb a várható élettartam Magyarországon.
Borús adatokat közöltek.
Az idei viszont a stagnálás és a kivárás éve lesz.
Pedig kötelező lenne visszavenni őket.
Csak egy név tartotta meg az előkelő első helyezést.
Részletes kutatást végzett a témában a médiahatóság.
Napvilágot látott egy friss statisztika – riasztó adatokkal!
Az állandóság jellemzi a magyar családnevek toplistáját évek óta, az élmezőnyben folyamatosan ugyanaz az 5 vezetéknév szerepel.
Tényleg szeptemberben születik a legtöbb gyerek? Megnéztük a KSH statisztikáját.
Az Európai Unió egészségügyi és élelmiszer-biztonsági biztosa aggasztónak tartja a megbetegedések növekvő tendenciáját.
Az országban munkát vállaló külföldiek nyolcadát teszik ki honfitársaink.
Tíz éve tart ez a folyamat.
Már nem tartozik a három legfontosabb közé.
A Kiwi.com foglalási adatai szerint egyre növekszik a kereslet az ázsiai utak iránt, de továbbra is Európa dominál.
Az ötös lottón ezekkel a számokkal nyerhetsz a legnagyobb eséllyel.
Idén is a Toyota a legnépszerűbb autómárka Magyarországon.
Egy márciusi adás végzett az élen.
Sok dolga akadt a kórházi dolgozóknak, a rendőröknek, a tűzoltóknak és a hulladékszállítással foglalkozóknak is.
2023. december 28., 14:24
Ez még nem a teljes évet lefedő adat, de nagyjából ilyenre lehet számítani.
2023. december 21., 09:39
A bruttó átlagbérek 540 ezer forint fölött vannak.
2023. december 13., 12:18
Ebben nincs semmi köszönet.
2023. december 10., 10:30
Megjelent az Európai Unió idei boldogságindexe.
A statisztikai hivatal kissé reagált az Index megkeresésére.
2023. november 28., 12:26
Nem néhány napról van szó. De még csak nem is hetekről.
2023. november 27., 18:24
A forradalom után hatalomra került rezsim tudta, hogy hamis propagandát terjeszt.