125 találat az Indexről, és a környékéről.
A magyar követség is hamarosan Jeruzsálembe költözhet
A Times of Israel úgy tudja, hogy a magyar kormány az EU-ban is Trump és Izrael keze alá dolgozott.
Súlyos hiba, hadüzenet - nem lelkesednek Trump bejelentéséért
Közel-keleti és európai politikusok és a pápa is arra kéri az amerikai elnököt, hogy ne költöztesse Jeruzsálembe az izraeli nagykövetségét.
Macron személyesen kérte Trumpot, hogy gondolkozzon el
Az amerikai elnök a Közel-Kelet legkényesebb ügyébe készül beletenyerelni.
Bezárhatják a fővárosi közbeszerzős céget
Olcsóság helyett káoszt hozott.
Legalább 11 milliárdot kér a főváros a Bálnáért
Újra napirenden a Bálna eladása, a főváros sehogy sem tudja nyereségesen üzemeltetni.
Szerb szélsőjobboldaliak kampányt indítottak, hogy Újvidék legyen Szerbia fővárosa
A cél, hogy a Vajdaság autonómiáját elvegyék.
És te mennyit tudsz a világ fővárosairól?
Hány országnak ismered a fővárosát? És azt tudod, melyiknek mit jelent az elnevezése?
Engedély nélkül kerülhetett be az e-jegy a jegyautomatás projektbe
A jegyvásárlás ügyében mindenről a Főváros Közgyűlése dönt, a jegyzőkönyvekben azonban nyoma sincs az e-jegynek.
Gigavárost húznak fel Peking mellé
A 19 milliós főváros csupa szmog, az új város tehermentesítené.
Nem tudja, hova menjen ilyen szép időben, Budapesten? Hát tessék!
Összeszedtük a kedvenc szabadtéri pihenőhelyeinket - tökéletesek randihelyszínnek is!
A XII. kerületben lehet a Tolsztoj tér
A Németvölgyi út és a Bürök utca kereszteződésénél alakíthatják ki a márciusban átadott teret.
Unokatestvérek működtették a környék legbecsapósabb masszásszalonját
Nem csupán annyi szolgáltatás járt, mint amit elsőre ígértek.
Napi négyezer forintért Ön is lapátolhat havat a fővárosban
Az FKF önkénteseket toboroz, hogy felszámolják a káoszt és a jeget a fővárosban.
Önnek szólhat, olvasta?
Budapest tele van üzenetekkel, ha eddig nem járt nyitott szemmel, mutatjuk miről maradt le.
Kísértetvárossá változtatta a szmog Budapestet
Elképesztő videó is készült a szmogban úszó fővárosról. Ráismer?
Ha szeret villamospótlózni, akkor február az ön hónapja
Ugyanis nem járnak majd a villamosok Újbudán.
A hét kérdése: miért kellett ennek a három tolvajnak 21 nyakörv?
Mi úgy sejtjük, sárkányok is belekeveredtek az ügybe.
Trump fél évszázados status quót rúghat fel Izraelben
Az izraeli nagyköveti posztra kiszemelt ügyvéd támogatja a zsidó telepek építését Kelet Jeruzsálemben, amit Izrael örök fővárosának nevezett.
A hatóság kérte a hajléktalanelhárítókat a szépen felújított térre
Vasakat szereltek fel a padokra a Kiscsibész téren, majd leszerelték, mert a Főkert elégedetlen volt az esztétikai eredménnyel.
Hotelként szabályoznák az Airbnb-t
Legalábbis ezt szeretnék a szállodások, akiket fenyeget a magánlakások kiadása.
Még 1,1 milliárdot költenek a vizes vb miatt
A becsült 813 milliónál 300-zal többért nyerte meg a Colas Alterra Zrt. a közbeszerzést.
Orbánék újra nekifeszülnek, hogy átrajzolják Budapestet
Régi terv, de a háttérben újra dolgoznak azon, hogy kevesebb fővárosi kerület legyen. A budapesti fideszes polgármesterek máris háborognak.
200 millióval csökkentette a főváros a Fesztiválzenekar támogatását
A 260-ról 60 millióra. A zenekar bejelentette: óhatatlanul elmaradnak hangversenyek.
Tarlós: Csak néhány buszsávban töröljük le a biciklis piktogramokat
A főpolgármester tagadja, de egy kiszivárgott utasítás bizonyítja, rengeteg bicikliút "szükségességét" vizsgálják felül.
Eldőlt: 2019-ig marad a Vörösmarty téren a Könyvhét
Annak ellenére, hogy Láng Zsolt szerint vannak oda nem illő rendezvények.
Dehogy túrják ki a Könyvhetet a Vörösmarty térről, csak áttennék a Múzeumkertbe!
Ha ön se érti a fenti mondatot, akkor már eggyel többen vagyunk. Utánajártunk, mi lehet az igazság, a legjobb rész az, hogy a mindent tagadó érintettek állítólag két hete szavazták meg, hogy ott és akkor amúgy parkoló autók lesznek.
A Lehel tértől északra kezdődik a 3-as metró felújítása
Több állomáson épül mozgáskorlátozottak számára használható mozgólépcső, 13 megállóban lift is lesz.
Két év felfüggesztett Hagyó Miklósnak
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények vádjával folyt az eljárás a volt szocialista főpolgármester-helyettes és 14 társa ellen.
Szívnak a taxisok, szívunk mi is
A taxisok a Deák téren korlátozzák a forgalmat, mert versenyezniük kell az Uber ellen - ezt pedig igazságtalannak tartják.
Simicska nagyon izgulhat a hétfői per miatt
Fontos csatához érkezik a nemrég kitört budapesti oszlopháború: jön az első tárgyalás. De bármi is lesz, a Főváros és Simicska Lajos cége között évekig tarthat a pereskedés, és még hetekig tarthat az utcán az állóháború. Ha pedig közben nem tudják a hirdetéseiket kitenni, súlyos százmilliókat buknak.
Budán folytatódik a Mahir-oszlopok miatti háború
A Bartók Béla úton állóháború alakult ki a főváros és Simicska Lajos emberei között.
Újraterveznék a szülinapos Nagykörutat
A fővárostörténeti sorozat idén a 120 éves körútra fog összpontosítani, be lehet szállni a szervezés költségeibe is.
A rendőrség segítségét kéri a főváros Simicska oszlopainak elbontásához
Simicskáék visszatették az oszlopokat, a fővárosnál már végleg betelt a pohár.
Mahir-oszlopok bontása: a főváros emberei nyertek
A Simicska-oszlopokat védő őrök rendőrt hívtak, de fizikai összecsapás nem történt.
Budapest nem túl digitális város
Az európai városok fejlettségi rangsorában a középmezőnybe került a fővárosunk.
Évi 5000 forint lehet a fővárosi dugódíj
A főváros teljes területére kellene venni, a megyei matricákhoz hasonlóan. Lehet egy belső zóna is, plusz dugódíjjal.
Minden magyarnak 165 ezerbe kerülne az olimpia
Vagyis egy négytagú családnak 660 ezerbe. Csak az 10 milliárd, hogy pályázunk. Ha mi rendezhetnénk, akkor egy csomó mindent meg kellene építeni, de sok minden amúgy is megvalósulna. Itt máris van egy kis káosz. De akar ön egyáltalán olimpiát Budapesten?
Vízfejűségben durván verjük Európát
A foci NB I. átszervezésével a mezőny csaknem fele fővárosi, Európában ilyenre nagyon kevés példát találni. Jellemzően a posztszocialista és gyönge bajnokságok a vízfejűek, a magasan jegyzettek többségében alig van fővárosi csapat.
Bírsággyárat csinálnak három belvárosi kereszteződésből
A gyakori szabálytalankodást nem forgalomszervezéssel próbálják orvosolni, inkább aratna a kerület.
A DK szóvivője is állást kapott egy fővárosi cégnél
Gréczy Zsolt fb-tag lett a Főtáv egyik Kft.-jénél.
Szerda estére rendeződhet a helyzet a fővárosban
Összeszedtük, mi a helyzet a reggeli órákban. Nehezen, vagy nem lehet közlekedni a Karthauzi utcában, a Konkoly Thege Miklós utcában, a Csillagvölgyi úton és a Béla király utcában. Például.
5 színházra lehet pályázni
A Bábszínház, a Kolibri, az Örkény és a Szabad Tér igazgatóinak megbízása január 31-én jár le, a Vígszínházban júlliusig maradhat Eszenyi.
Megsemmisítették Tarlós hajléktalan-rendeletét
Az indoklás szerint a lakhatási szegénység kriminalizálása nem összeegyeztethető a jogállamisággal.
Újra kell tárgyalni az UCB ügyét
Új tárgyalásra kötelezi az elsőfokú bíróságot a Fővárosi Ítélőtábla a devizás perben.
Budapest a régió legélhetőbb nagyvárosa
A versenyben megelőztük Londont is, miközben egy átlagos lakás itt tizedannyiba kerül.
13 igazán giccses fotó Budapestről
Világoskék Duna, víztükrön tükröződő parlament – csak néhány a képügynökségi illusztrációs fotók közül.
Az üzemeltetési költséget sem termelheti ki a Bálna
2010-ben még évi 3 milliárdos bevétellel számoltak, de a Nol.hu szerint jó, ha 400 millió összejön.
Végképp lakatlanná válik a Margitsziget
Elköltözik az utolsó két ember is. A főváros döntött: kivásárolja a gyógyfürdő egykori szelepkezelőjét és fiát. A ház sorsa egyelőre titok.
Tarlós: Van vidék-Budapest ellentét, és Lázár-Tarlós ellentét is
De tudnak együttműködni. A kormánnyal sem olyan ideális a viszony, mint férfi és nő között lehet.
Most lesz csak jó dolga az újpesti hódnak
Átírják a budapesti természetvédelmi rendeletet, a védett listára kerül a bujkáló hód és sok apró lény. A lovaglás, biciklizés szabályai is változnak.
Itt az új őrület: minisztériumok vidéken
Bár van internet és videokonferencia, a minisztériumok vidékre költöztetése nem egyszerű: a Dunántúlról Debrecen 6 óra is lehet, és jó szakembereket veszíthet az államigazgatás.
Újra előveszik a városligeti műjégbotrányt
Kiderült: nem találni írott nyomát annak, ami a decemberi vizesedést okozta: hogy valamikor menet közben megváltoztatták a hűtőközeget.
Sózott utakkal várják az ónos esőt
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. még azelőtt szór, hogy az ónos eső Budapestre érne.
A Borárosra költöztetnék a krisnás ételosztást
Újra lehet enni adni budapesti köztereken a szegényeknek, a fővárosi bizottság kedden ülésezik, három helyszínre adhatnak engedélyt.
A főváros kikéri az utasok véleményét
Január végéig várják az észrevételeket a 4-es metróhoz kapcsolódó forgalmi változásokról.
A Városháza Demszkyékre mutogat a vizesedő Műjégpálya miatt
A Városháza elismerte a felújítás hiányosságait, de a felelősök az előző ciklusban keresendők.