Majdnem egymilliárdos támogatást kap Orbán Viktor svábhegyi gyülekezete
És nem ez az első alkalom. Tavaly 650 millió forintos telket kaptak ajándékba.
És nem ez az első alkalom. Tavaly 650 millió forintos telket kaptak ajándékba.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 14 ezer nagycsaládos autóvásárlással számolt két és fél év alatt, de az első hónap végén már 7 ezernél tartunk.
Az állami vállalatok előszeretettel támogatják a Rogánnéhoz kapcsolódó rendezvényeket.
Novák Katalin államtitkár szerint már van olyan család is, amelynek kérelmét pozitívan bírálták el.
A nagycsaládosok akár 2,5 millió forintot is kaphatnak az államtól és nem kell visszafizetniük. Mik a feltételek, milyen a kínálat és hol adnak még további kedvezményt.
Az AVL Hungary érdi k+f központjában 350 új munkahely jön majd létre.
Tavaly függesztették fel a támogatást, amely nélkül a megszűnés szélére került volna a párt.
Magyarkanizsa kap 963 milliós akadémiát a magyar sportlétesítményekre szánt keretből.
Kormánytámogatást kapott a balmazi kézicsapat az épület megszerzésére.
Innovációra kapták volna a pénz.
Még az sem biztos, hogy jövőre elkezdenek foglalkozni a kérdéssel.
Most annyira rossz a helyzet, hogy ahhoz kár ragaszkodni, de el lehet azért még jobban is rontani a dolgokat.
Csíkszereda városa a székely hoki bölcsője, mégis a 986 fős lélekszámú Csíkkarcfalva lett a Székelyföldi Jégkorong Akadémia központja.
2022-re fejeződhet be a legnagyobb hazai egyházi épület rekonstrukciója.
Groteszk bújócska az állami pénzekkel: a számvevőszék szerint a két párt elérhetetlen, és nem tud elszámolni a kampányköltéseivel. A Momentum állítja, folyamatosan próbálnak elszámolni, de hiába keresik az ÁSZ-t.
Varga Mihály pénzügyminiszter szerint korábban kellett volna lépni.
13 pártnak elég jó üzlet volt az áprilisi választás. Nulla politikai munkáért cserébe megkapták a 100 milliókat, aztán mostanra eltűntek. Láthatóan simán sikerült kicselezniük a rendszert.
A G7 szerint a Stipendium Hungaricum ösztöndíjra 5,5 milliárdot költött az állam tavaly ősszel.
Az ország egyik legnépszerűbb megtakarítási formáját nyírja ki a kormány egyik napról a másikra. De vajon akkor mindenki csokozni fog lakástakarék helyett?
Megszüntetik az állami támogatást, ami miatt érdemes volt kötni. Kivételes eljárásban már kedden megszavazhatják.
Dübörög a Modern városok program.
Még a mandátumot nem szerzett pártok is kapnak állami pénzt, például a kétfarkúak.
Nem volt rendben a gazdálkodásuk.
Rengeteg elvált szülő úgy hiszi, neki nem jár, pedig bizonyos feltételekkel ő is igényelheti a támogatást.
2018 márciusától sokkal egyszerűbb a csok igénylése, de változtak a feltételek is. Mutatjuk, mi vonatkozik az egygyermekes családokra.
A településnek és az egyháznak 800 milliót kell beleraknia, 2019 májusára készülhet el.
Annak ellenére, hogy magas az állami támogatás, nagyon kevesen spórolnak lakástakarékkal.
E-motorokat fog kutatni 30 fejlesztőmérnök.
Pedig a kormány szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ha kiderül, hogyan döntöttek a milliárdokról.
A hatóságok úgy döntöttek, a Model S egyszerűen túl drága az állami támogatáshoz. Balhé a láthatáron.
A cseh politikai pártok három különböző jogcímen jutnak állami támogatáshoz.
Több banknál is 40 százalék felett ugrottak meg a csokos folyósítások.
Eddig fordítási munkákra is hivatkozva húzták a közzétételt, most itt van – csak angolul.
A repülőgép-alkatrészeket gyártó Diehl a pénzből fejlesztő központot nyit Debrecenben.
A Malév Ground Handling inkább felélte az átalakításra kapott állami pénzt, fel is jelentették.
Az Orbán-kormány közel másfélszer annyi pénzt adott a multiknak, mint az előző kormányok.
A tao-támogatás állami támogatás, tehát közpénz.
Most már tényleg elkezdik a felújítást, összekötnék a pályát a HÉV-vel is.
A pénzből 5 ezer új munkahelyet is létre lehet hozni Varga Mihály minisztériuma szerint.
Egy salakfeldolgozással foglalkozó cég pályázott az energiamegmaradás törvényének megdöntésére, 247 millió forint közpénzt el is költöttek rá. Ön szerint sikerült?
Pont most, egy évvel a választások előtt. Egyetlen állami cégtől többet kap, mint bármelyik Soros-civil, vagy ellenzéki párt. Állítólag nem kampányra költik majd, és amúgy sem közpénz.
Másfélszer annyit fizetünk egy munkahelyteremtő beruházásért, mint 2011 előtt, mégis kevesebb lesz.
Jogunk van hozzá, hogy olyan veszteségbe öljük a pénzünket, amilyenbe szeretnénk.
Eddig tartott Paks II. vesszőfutása, állami támogatással bővül majd az atomerőmű, de az Európai Bizottság néhány feltétellel jóváhagyja a beruházást.
Akadémiát és stadiont építenek, 30 km-re a Fradi vajdasági akadémiájától.
Topolyán 14,5 ezren laknak, a csapat a Puskás Akadémia partnere.
Pedig október óta jár az állami támogatás.
Minden eddiginél több fejlesztési pénzt ígér a kormány a Balatonnak, kérdés, ezúttal megkapják-e, az előző ígéret ugyanis nem teljesült.
Nemcsak gyerekeseket és gyermeket tervezőket támogat az állam.
Az ÁFA összegénél egy kicsivel kevesebbet kaphat vissza, aki villanyautót vesz.
Nagyjából 5,5 millióval támogatta a kormány a nagy cégek munkahelyteremtését 2010 óta. A pénz nagy része a multiknak megy és az autóiparra. Bőven az uniós átlagon felül pénzeljük a nagyvállalatokat.
Tavaszig minden munkálattal elkészülnek.
A fideszes Becsó Zsolt érdekeltsége jó sok állami támogatást kapott, de ez nem derül ki a vagyonnyilatkozatából.
Bicskén kétszáz főt foglalkoztató tápszergyár épült volna. Az LMP feljelentést tesz a kifizetés miatt.
Elmondjuk, hogyan válassza ki az új hűtőjét, ha állami támogatással vásárolná.
Van élet a csokon túl is, más támogatások is léteznek.
1,7 milliárdnyi uniós és állami támogatást kaptak Az összeset biztos nem tudják visszafizetni.
Ha nagycsaládot szeretnél, most minden adott, hogy belevágj. (x)
Ebből az állam 489 millió forintot állt.