Hiába áldozta fel a gyerekét is a karrierért, szegényen és betegen halt meg
Könyörtelen, szüntelen csúcsteljesítményre kényszerítő életforma ez.
Könyörtelen, szüntelen csúcsteljesítményre kényszerítő életforma ez.
Pedig az üzenetrögzítőn ez hallatszott: a sípszó után menekülj!
„Anyátokra vigyázzatok” – mondta Őze Lajos gyermekeinek.
Benedek Miklós hangját is halljuk.
Kálid Artúr az új Hyppolit, a lakáj.
Egy apa és egy fiú megrendítő találkozása.
Ezt még Molière is megirigyelné.
Mert képtelenek vagyunk elfogadni azt, hogy a szeretteink meghalnak.
Miért pont kivi?
Mert vannak, akik mások nevében szakítanak.
„Mindenkiben saját magában van a mérce, hogy igent mond-e egy szerepre, vagy sem.″
Vasárnap Őze Áron lesz a Sunday Brunch vendége.
Dunaújvárosban semmit nem bíztak a véletlenre.
Farsangi atrocitás a nyár derekán.
Patrick és Judith találkozása Budapesten, a Rózsavölgyi Szalonban.
Végre sor kerülhet a lagzira.
Szabó K. István rendező Sík Ferenc-díjat kapott.
William Shakespeare parádés ősbemutatón találkozott Katona Józseffel Gyulán.
Négy vendégelőadással és egy ősbemutatóval várja a nézőket a szentendrei Skanzen Amfiteátruma.
A minisztérium előadó-művészeti főosztályvezetője nem nyert a pályázaton.
Bemutatjuk Őze Áron kihívóját: hét titulus, egy-két dal, nyolc sikertelen felvételi, politikai hátszél.
A színész Facebook-oldalán számolt be a szomorú hírről.
Nem tudni, mire hivatkozva nem árulja el a nevét.
A direktor nem tudja, kik adtak még be pályázatot.
Vége a világnak, vagy örüljünk, hogy játszhatunk. Színházigazgatók a szigorított járványügyi szabályokról.
Egy férfi a házasság előtt végiglátogatja a sértett exeit, de a Rózsavölgyi Szalon előadása a jó ötlet ellenére is nehéz helyzetből indul.