Mától bővül a buszsáv használatára jogosult járművek köre
Nem, nem az elektromos autósok használhatják majd.
Nem, nem az elektromos autósok használhatják majd.
Belgium hétfőn adja át az Európai Tanács féléves soros elnökségét Magyarországnak.
Két nap alatt. Budapesten ellenőrizték a rendőrök a buszsávokat, volt bőven dolguk.
Sokan használták szabálytalanul a buszsávokat, de más szabálysértőket is fogtak a rendőrök. Ezek pár nap számai.
Kaotikusnak nevezte az új forgalmi rendet.
A sofőr valószínűleg benézte, az autó tuti nem köszönte meg.
A budapesti buszsávokat ellenőrizték a múlt hét közepén a rendőrök.
A rendőrség két napon át ellenőrzött Budapesten, sok bírságot kellett kiosztaniuk.
19 nap alatt 311 sofőrrel szemben indult eljárás.
Hétfőn és kedden a fővárosban tartott buszsávellenőrzést a rendőrség. Több tucat autós kapott bírságot.
Véget ért a metrópótlás, feleslegessé váltak a buszsávok a Váci út-Üllői út tengelyen.
Júniusban kezdődnek a munkálatok.
Ez még csúcsforgalom sem lehet mentség.
Egymást érték a bírságok.
Az egészségügyi dolgozóknak akart segíteni.
Ilyen még soha nem volt.
A buszsávra azért van szükség, hogy a Volán járatainak ne kelljen a dugóban araszolnia az M3 bevezetőn Budapest felé.
A tűzoltók szabadították ki a jármű alól.
Két napig tartott a büntetőkampány, sima buszsávozás és szabálytalan parkolás mellett telefonozó, záróvonalat átlépő és piroson áthajtó is fennakadt.
Hét járművezető pedig közigazgatási bírságot kapott.
A rendőrök összesen 79 esetben intézkedtek.
Egy körözött embert is elfogtak.
A főpolgármester autója nem először szabálytalankodott
Az akcióban fennakadtak papírok nélkül vezetők, szabálytalanul parkolók, piroson áthajtók és rendszámmal trükközők is.
Az ellenőrzés két napon át tartott.
A főpolgármester titkosszolgálati szálra következtet a fedélzeti kamera felvételéből.
Egy fedélzeti kamera videón rögzítette az egyértelmű közlekedési kihágást.
Újabb közös akciót tartott a BRFK, a BKK és FÖRI, ezúttal harminc szabálytalankodót kaptak el.
A felújítások még legalább egy évig tartanak.
Csak a buszsávokban 63 szabálytalankodót kapcsoltak le.
Vagy a buszsávok végén várják tárt karokkal a szabálytalankodókat, vagy jelöletlen járőrautókkal szegődnek a nyomukba.
A piros lámpa sem zavarta a Rákóczi úti ámokfutót, akinek a viselkedése csaknem emberéletbe került.
És ez még csak a tervezésre megy.
Több mint félszáz sofőrrel szemben intézkedtek két nap alatt.
Két nap alatt 54 esetben intézkedtek a fővárosban.
Kifogásokból nem volt hiány.
Hét járművezetőt figyelmeztettek, 21-et megbírságoltak.
Sok autós bukott le.
„Elnézést, ez buszsáv? Nem vettem észre.”
Két napig akcióztak a buszsávokat figyelve, csak úgy repkedtek a húszezres bírságok.
Két nap alatt nyolcvannyolc szabálytalanságot tapasztaltak.
A BKK és a BRFK rendszeresen tart buszsávellenőrzést. Tavaly közel ezer sofőrt bírságoltak meg.
Kedden a Kőrösi Csoma Sándor, szerdán a Thököly úton akcióztak, hogy kiszűrjék a buszsávozókat.
Egyikük sem tervez szigorítást. Pedig lyukas a rendszer: a buszsofőröknek nincs kapacitásuk feljelentgetni, de a kamerák képei nem mennek automatikusan a BKK-nak.
Egy motoros felvette, hogy a Thököly úti buszsáv dugig van szabálytalan autósokkal, a BKK, közteresek nem tudnak mit csinálni.
Módosították a közúti szabályokat, sporteseményeket kiszolgáló járművek is mehetnek mostantól a buszsávban, illetve jön az új templomtábla.
Kiálltunk egy kamerával, és megnéztük, mennyi civil autó vág be a buszsávba. De vajon szabálytalan-e ez?
Így használd a buszsávot a vizes világbajnokság alatt és utána. A vizes vb alatt más szabályok lesznek Budapesten és Balatonfüreden, mint az ország más részein.
Hogy a FINA-autók használhassák a buszsávokat. Péntektől egy hétig lezárják a Lánchidat esténként.
Nem segített a dugón a buszsáv-megszüntetés az Árpád fejedelem útján. Csúcsidőben most kettő helyett három sáv áll be, a buszok és a bringások inkább járdáznak.
Juhász Péterék szerint nonszensz, hogy a főpolgármester megszüntetett egy buszsávot Óbudán.
A BKK volt igazgatója szerint tömegközlekedők ezreinek élete nehezedik, az autósokon nem segít, a kerékpárosoknak is rosszabb.
A súlyos sérüléseket szenvedő kerékpáros szabályosan haladt a Thököly úton, a buszvezető egyszerűen leszorította.
Vitézy Dávidot és a bringások képviselőit kérdeztük a főpolgármester kerékpárellenes terveiről.
Pedig gyakran biztonsági okokból térnek rá a buszsávra, vagy épp mentőautót engednek el.
Folyamatosan reszelik a bringásokra vonatkozó szabályokat, mégis egyre több a baleset. Összeszedtünk néhány példát, hogy téged ne üssenek el.
El szabad hajtani a kocsik mellett a buszsávban a következő lehajtóig, vagy be kell sorolni és végéig kell várni a dugót a lehajtóig?