662 találat az Indexről, és a környékéről.
Magyar Péterék Debrecenben vannak.
A kormánypárti képviselő különösen abszurdnak nevezte a helyzetet.
A szervezők azt írták, hogy muszáj cselekedniük a BL-kudarc után.
Huszonötmillió forint helyett csaknem 220 millió forintot gyűjtöttek össze.
A kormány által újra bevezetni kívánt törvény ellen tiltakoztak.
A miniszterelnök elismerte, hogy a kormánynak minden szinten jobban kell teljesítenie.
Közvetítésünk a demonstrációról.
Az Index stábja Miskolcon járt.
Egy módosítás ellen tiltakoztak a hajósok.
Újabb tárgyalás és demonstráció volt a felsőoktatási dolgozók érdekében.
Azt is közölte, már nem akar koalíciót kötni a Fidesszel.
Több jogász is úgy látja, hogy Tarr Zoltánnak jogellenesen mondtak fel a munkahelyén.
Háborognak a zenészek.
Elmondása szerint centrista mozgalmat épít.
Az Index a helyszínről jelentkezik.
Varga Judit korábbi férje ismertette a szabályokat.
Állítólag megkérte a volt feleségét, hogy ma ő legyen a gyerekekkel.
A mini-Dubaj-beruházás ellen demonstráltak.
Talpra Magyarok Közössége néven életre hívott egy új formációt.
Tizenkét ponttal készültek.
Hétfőig tartó demonstrációt hirdettek.
A mezőgazdasági termelők a kormány agrárpolitikája ellen lépnek fel. Az V. és a X. kerület is érintett.
Az amerikai vállalat több száz hektáros bővítést tervez, amihez rengeteg fát vágnának ki.
Helyszíni beszámolónk.
Az Index a helyszínről jelentkezik.
Az Index a helyszínről jelentkezett.
Nem lesz könnyű ma este a hazajutás, ha a fővárosban laksz.
Azt írta, felemelő érzés volt számára a több tízezres tömegben állni.
Az énekes szerint többet értek el, mint bármelyik ellenzéki megmozdulás az elmúlt évtizedekben.
A Szent Gellért térről vonulnak a Miniszterelnöki Hivatalhoz.
Megtelt a Hősök tere és az Andrássy út a pénteki demonstráción.
Lezárják a Hősök terét, a Kós Károly sétányt és az Állatkerti körutat is.
A tüntetést Pottyondy Edina humorista kezdeményezte.
A két celeb üzengetése folytatódik.
Pár százan demonstráltak, Magyar Péter interjúja is előkerült.
Dúró Dóra szerint kasztrálni kell a pedofilokat, törvénymódosítást kezdeményeznek.
Elegük van, és elkeseredettek.
Eredetileg a köztársasági elnök lemondását követelték volna.
Sok volt közöttük a külföldi.
Több száz méter hosszan vonultak fel a traktorok.
Donáth Anna szerint addig kell tiltakozni a Sándor-palotánál, amíg az államfő nem távozik.
Folytatódnak a tiltakozások Brüsszelben is.
A következő napokban is folytatják a tüntetést a gazdák.
„Csak egyet szeretnék élve visszakapni, háromból egyet” – mondta egy tüntető.
2023. december 30., 19:12
Videó is készült az esetről.
2023. december 30., 17:01
Transzparensekkel érkeztek a demonstrálók.
2023. december 29., 16:22
A tüntetők szerint választási csalás történt.
2023. december 10., 06:53
A demonstráció év végéig is eltarthat.
2023. november 16., 09:48
Közös múzeumlátogatásra, majd tüntetésre invitál az Egységes Diákfront.
2023. november 15., 17:28
A 20 éves klímaaktivistát a közrend megsértésével vádolják.
2023. november 11., 21:06
Németországban is volt tüntetés, a rendőröknek is közbe kellett lépniük.
Egykori klubja közleményben ítélte el a fiatal játékos tettét.
„Greta valami olyasmibe pofázik bele, amihez h*lye, mint a s*gg” – mondta.
A helyszínről jelentkezünk.
Nem hagyták szó nélkül az aktivista megnyilvánulását.
A nyugati országokban és az arab világban is tüntetések voltak.
A miniszterelnök Kínában van, ezért a rendőröknek olvasták fel a követeléseiket.
2023. szeptember 20., 17:03
A kampány hozhat változást.
2023. szeptember 17., 14:59
A termelők traktorokkal és más mezőgazdasági gépekkel vonultak fel a határállomásra.