Hunter Biden büntetőügyeiben decemberben várható ítélethirdetés.
Nyilvánosságra hozta az államfő levelét.
A miniszter korábbi tevékenysége alapján nem tud rosszat mondani Magyar Péterről.
Az Országgyűlés honlapján jelent meg a tervezetek szövege.
Vasárnap ellenzéki pártok tüntetettek a közvetlen államfőválasztásért, ez azonban kevés embert mozgatott meg. Ennek okairól kérdeztük a megjelenteket.
Inkognitóban magyarázza, hogyan talált rá és miért hozta nyilvánosságra az elnöki döntést.
A miniszterelnök évértékelőjére érkezőket a kegyelmi botrányról és a kormánypártok helyzetéről is kérdeztük. Már akit lehetett.
Több tízezren tüntettek pénteken a gyermekbántalmazás ellen a Hősök terén.
Ha gyermekbántalmazásról van szó, a világinál szigorúbb szabályok alapján folytatják le vizsgálatukat.
Már érthető, miért alakult ki vita ezek körül.
Bicskén tüntetett a Mi Hazánk az elnöki kegyelemben részesített pedofil bűnsegéd házánál.
Igazságügyi miniszterként ő ellenjegyezte a botrányt kiváltó elnöki kegyelmet.
Akár egy évig is eltarthat a kérelem elbírálása.
„Ez nem úszható meg, nem spórolható meg – ez morális kötelesség” – hangsúlyozta.
Öt pontban szedte össze gondolatait a kegyelmi botránnyal kapcsolatban.
„A szavak ideje lejárt. Azonnali cselekvésre van szükség” – írta a fiatal.
Az egész ellenzék egy emberként forrong.
Az ellenzéki képviselők a lemondását követelték.
„Nincs kegyelem a pedofiloknak és bűntársaiknak” – fogalmazott a párt felhívásában.
Szerinte ilyen módon visszaélni az elnöki hatalommal egész egyszerűen elfogadhatatlan.
15 éven át kétes bizonyítékok alapján hurcoltak meg embereket.
2023. december 25., 09:16
Köztük olyanok is vannak, akik nem fizették ki a rájuk kiszabott bírságot.
2023. november 21., 06:47
200 millió szárnyast viszont levágnak a hálaadás ünnepén.
2023. szeptember 13., 19:10
Elmondása szerint értékeli a jelenlegi kormány munkáját.
2023. augusztus 2., 15:07
Precedens nélküli eset lenne, de elméleti szinten lehet mellette érvelni.
A morális és biztonsági következményekkel együtt.
Azt is elmondta, hogy közszereplőként folytatja a szabadulás után.
2022. december 29., 19:15
Civilek szólaltak fel.
Már 2018 óta börtönben kellene lennie.
Köszönetet mondott mindenkinek, aki segített neki.
Ügyvédje szerint a távozó elnök felszólítására cselekedett, amikor részt vett a Capitolium ostromában.
2020. december 24., 07:41
Volt kampánymenedzsere és vejének apja is tiszta lappal kezdheti az újévet.
Egyelőre egy kormányzati tisztviselő sem érintett a nyomozásban.
2020. november 25., 13:26
Az elnök január 20-ig jó eséllyel másoknak is kegyelmet fog adni.
2020. szeptember 14., 17:54
Hat évet töltött le a tízből.
Julian Assange szerint az amerikai elnök Putyin és Orbán rajongóján keresztül üzente meg neki, hogy kegyelmet kaphat, ha tisztázza az oroszokat.