A döntés már megszületett, nincs visszaút.
A kormány szerint garantált az inflációkövetés.
Az EKB hangsúlyozta, hogy az infláció folyamatosan csökken.
Az infláció miatt jön egy újabb emelés.
Egyszerűbb pénztári élményt nyújthat.
A legfrissebb előrejelzés szerint a 17 és fél százalékot is meghaladhatja az infláció idén.
Korábban olyan információk jelentek meg, miszerint 2025-től napirendre kerülhet a kérdés.
Azt is garantálnák, hogy azt ne lehessen szerencsejátékra, dohánytermékre és élvezeti cikkekre költeni.
A nyugdíjasok legnagyobb problémája, hogy az év végi kiegészítéssel májusban nem lehet kiflit venni.
A Fővárosi Vízművek a törvény szabotálása miatt pert indít, és visszamenőlegesen is kártérítést kér.
A Pénzügyminisztérium szerint brüsszeli nyomásra van erre szükség.
Hamarosan életbe lép a változás.
Egy törvényjavaslat alapján úgy tűnik, hogy a magyar kormány erre számít.
Az infláción múlik minden.
A háttérben az infláció áll.
A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa ötszázalékos emelést kér a kormánytól.
Az infláción múlik minden.
Az infláció és az energiaárak miatt.
Harmincezer ember nevében fordultak a kormányhoz, de hiába.
A Diginél a díjmódosulás májusban hatályosul.
A főpolgármesterrel tárgyaltak érdekképviselőik hétfőn.
Majdnem megduplázódtak a nyugdíjak 2010 óta – állítja a kormány pénzügyi államtitkára.
Jó hír érkezett a gyermeket nevelő családoknak.
Minimum több ezer forinttal drágul, de akár duplájára is nőhet.
Szerintük az alapbérek azonnali megháromszorozására lenne szükség.
Az energiaválság és az infláció miatt már tavaly is sok társasházban emelték a közös költséget.
Csütörtökön utalják az emelt összegű nyugdíjakat.
A miniszterelnöki megbízott a közösségi oldalán számolt be.
2022. december 24., 09:52
Január elsejétől jelentősen emelkedik a garantált bérminimum összege is.
2022. december 17., 15:59
Csaknem 20 százalékos az emelés.
2022. december 15., 17:20
A testület idén 8,4 százalékos inflációt jelzett előre.
2022. december 15., 16:25
Csütörtökön tett hivatalos bejelentést a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.
2022. december 14., 09:32
Örülnek, de furcsállják, hogy a rendelet megelőzte a Monetáris Tanács jövő évi inflációs előrejelzését.
2022. december 13., 09:16
Hamarosan érkezik az emelt összeg.
2022. december 13., 06:52
A párt szerint nevetséges összeggel akarják kiszúrni a városlakók szemét.
A szervezet szerint januárban 15 százalékkal kellene emelni a nyugdíjakat.
2022. november 27., 13:05
2022. november 25., 12:53
Miskolc nem tud tovább segíteni az időseken.
2022. november 18., 17:40
Az energiaárak növekedése miatt módosítani kellett a jegyárakon is.
November 11-től érkeznek a nyugdíjak a nyugdíjprémiummal és a nyugdíj-kiegészítéssel.
Novembertől folyósít az államkincstár.
Az MNB kiemelt feladata a piaci stabilitás biztosítása.
Szentkirályi Alexandra ismertette a részleteket.
2022. szeptember 7., 19:38
A szigorítás célja a középtávú inflációs cél biztosítása.
2022. szeptember 6., 06:23
A kamatemelés és az energia-veszélyhelyzet miatt bedőlhetnek a lakáshitelek.
2022. augusztus 31., 19:17
Tízéves trendet tör meg a háború nyomán kirobbant inflációs és energiaválság.
2022. augusztus 30., 14:10
18 éve nem látott szinten az alapkamat. Az elemzők év végére 13 százalék feletti alapkamatot várnak. Az MNB további szigort és kamatemelést ígért.
2022. augusztus 8., 13:19
Keveslik a fizetésemelést.
2022. augusztus 3., 13:30
A munkaadók a kormánytól kérnek segítséget.
Az eddigi 1,9 millió forint helyett már több mint 2,6 millió forintot vihetnek haza.
Egyre élesebb a banki verseny azokért, akik a jelenlegi alapkamat mellett is akarnak lakáshitelt felvenni, ezért lassabb az utóbbi kamatszint emelése is.
Amíg két számjegyű a pénzromlás, folytatódik a kamatemelési ciklus.
Az emelésre törvény kötelezi a kormányt.
Az alapkamat-emelés megdrágítja az új hiteleket, de a banki kedvezményekkel sokat lehet spórolni.
Az euró miatt feláldozzák a hiteleseket, hogy mentsék a forintot? Szabadesésben a forint.
Májusban rekordértékű lakáshitelt vettek fel a háztartások.
Két és fél millióan összesen 184 milliárd forintot kapnak.
Téved, ha az igenre tippelt.
Szerintük a legitársaság tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósít meg.