Zöldre váltott a vörömlámpás negyed Hamburgban
13 év után lesz ismét Bundesliga-résztvevő a csapat.
13 év után lesz ismét Bundesliga-résztvevő a csapat.
Az utolsó forduló után elképesztő népünnepély vette kezdetét a Portman Roadon.
A híres színész soha nem gondolta volna, hogy egy nap felnőtt férfiak így meghatják őt.
Kovács János idejében még az ötödosztályban játszott a csapat.
Oda jutottak, ahol előtte még sohasem jártak.
Már csak egy NB I-es kieső kiléte kérdéses.
Még ő maga sem. Tavaly májusban még közel világvége-hangulat volt.
Edzőként is megállja a helyét.
Félreugrott a védő a labda útjából.
Rendőri kíséretet kapott a pálya széléig.
Levezetni Gyirmóton? Lencse László kikéri magának.
A Wycombe Wanderers még angliai viszonylatban is kiscsapatnak számít, 133 éves történelmük alatt sosem jutottak feljebb a harmadik ligánál, stadionjuk nincs tízezer fős. Játékstílusuk a faék bonyolultságával vetekszik, mégis a Championshipig repítette őket a régimódi "rúgd és fuss" foci.
A másodosztályban három klub harcolt még a feljutásért, mindhárom kikapott az utolsó körben.
A nagy múltú klub visszatér a Bundesliga első osztályába.
2015-ben még a negyedosztálynak megfelelő budapesti bajnokságban szerepelt a most feljutó Budafok.
Kétgólos hátrányból indult a teniszező kedvenc csapata a La Liga osztályozóján.
A 89-ben ezüstérmes oroszlányi kosárcsapat furcsa vita végén szűnt meg. A Bányász-utód csapat három évtized után jutott vissza. Dobhártyarepesztő, fanatikus drukkerekkel együtt hozta ezt össze.
5-2-re nyert Dorogon, biztos második a futball NB II.-ben.
2-1-re verték szerdán a Ceglédet, matematikailag is eldőlt, hogy feljutnak az NB II.-ből.
A dán-norvég után feljutást, Ausztria legyőzése után aranyérmet ünnepelhetett a magyar hokiválogatott. Cortina a férfiak után a nőkkel is csodát tett.
2008 után egy újabb hokiválogatottat juttathat fel a világelitbe a kanadai szakember.
58 év után jutott fel az első osztályba.
Az MTK komoly teljesítménnyel visszajutott az NB I-be. Jövőre kiderül, a belterjesség megmaradt-e.
Újra első osztályú a Düsseldorf. Buli volt hajnalig.
Legyőzték Ausztráliát a World Grand Prix-sorozatban.
Nagy nap ez a magyar futball életében, két fordulóval a vége előtt elég volt a 0-0 a Cegléd ellen.
A Watford már feljutott a Premier League-be, de hétvégén a bajnokságot is megnyerheti.
A 37 éves edző által irányított Bournemouth hat éve még a negyedosztályban sínylődött.
A játékosok és az edzők is hajnalig ünnepelték a hokivébén elért hatalmas sikert.