A mundér céhmesteri becsülete
Válasz a Puzsér Róbert könyvét kipellengérezőknek. Váradi Róbert írása.
Válasz a Puzsér Róbert könyvét kipellengérezőknek. Váradi Róbert írása.
Az Agymanók 2. a felnőtt nézőknek adja a legnagyobb élményt.
„Ha megsértődik, két napig nem áll velem szóba” – mondta a saját kutyájáról.
Történelmi rejtély végére került pont.
Szavazzon, önnek van-e.
A pszichológusok szerint a gyerekkori képzeletbeli barátainkhoz is köze lehet.
Az Orion és a Sötétség egyszerűen kihagyhatatlan.
A hidegháború után úgy gondolták, hogy igazi nagy felfedezésekkel már nem találkozunk. A jövőkutató szerint a tudomány jobb formában van, mint valaha.
Mindenre jellemző az evolúció, de a fajfenntartás mellett találtak még fontos dolgokat.
Az Eötvös József Előadások című sorozat legújabb rendezvényén mondott beszédet.
Áltudománynak nyilvánítanák az egyik vezető elméletet.
Egyensúly és jólét, ezt is hozhatja az ősi kínai filozófia.
Filozófus – agykutató 1:0.
A filozófus azt is elárulta: a titkos tanításai a verseiben vannak, de azok még nem jelentek meg.
Soha nincs késő, és tényleg nemcsak a húszéveseké a világ, de még a Vogue-címlap sem!
Az emberiségnek még sokáig marad egy ütőkártyája: a humor.
Lánczi András szerint azt el kellene már fogadni, hogy Churchillek ritkán születnek.
Minden területen nullához konvergálnak a tudományos áttörések.
Tömény szórakozás.
Nem a tökéletességre kellene törekednünk, hanem az elfogadásra.
Bárki beszállhat a kutatás finanszírozásába.
Kvízünkből kiderül, mennyire jól ismered az elterjedtebb filozófiai idézeteket.
Először járt Magyarországon Byung-Chul Han.
Nárcizmus, depresszió, figyelemzavar – többek között ezeket a témákat vesézi ki A kiégés társadalma című könyv szerzője, Byung-Chul Han.
Mi van a nulla mögött? Hát nem a semmi!
A Google DeepMind új agya több mint hatszáz különböző feladat megoldását tanulta meg.
Iris Murdoch filozófus barátságfelfogása.
Mennyiben különbözik a kocsmafilozófia a filozófiától mint tudománytól? Cikksorozatunk legújabb részében erről beszélgetünk Török-Szabó Balázzsal.
Nagy orrú emberekkel a modern művészeti oktatásért.
Miért látunk valamit szépnek? Fejleszthető-e a szépérzékünk? Egyáltalán: micsoda a szépség? Török-Szabó Balázs filozófussal beszélgettünk.
Periklész beszédírója és Szent Pál legjobb tanítványa is a legnagyobb antik gondolkodónők között.
Lehet, hogy furcsán hangzik, de nehéz helyzetekben nemcsak a pszichológiához fordulhatunk segítségért, hanem a filozófiához is.
Valamelyik harcművészeti ág gyakorlása mindenféle értelemben jobb emberré tesz.
Cikksorozatunk harmadik részében életünk szabályairól beszélgetünk Török-Szabó Balázs filozófussal.
Mindent, amink van, a természettől kaptunk – te meg szoktad neki köszönni?
Sok vita tárgya, hogy a világ leghíresebb fizikusa vajon hívő volt vagy megrögzött ateista. Mindkét állspont mellett találunk érveket.
Cikksorozatunk második részében ezeket a kérdéseket boncolgatjuk Török-Szabó Balázs filozófussal.
Beszélgetések a filozófussal című cikksorozatunk első részében arra keresünk válaszokat, hogy mennyi minden hat az ember gondolkodására.
Az emberek a vizuális információkat hasonlóan dolgozzák fel, mint ahogy a matematikusok a komplex fogalmakról gondolkodnak.
A bezártságból az olvasás volt a mentális kijárat. Mutatjuk, mit élveztünk különösen.
Bizonyították, hogy a világmindenséget alkotó négy elem, a föld, a víz, a tűz és a levegő mindegyike szabályos testekből épül fel.
Az ókori filozófustól a kortárs színészig sok-sok híresség neve feltűnik ebben a kvízben. Nézzük, 12 kérdésből mennyire tudod a helyes választ.
Novemberi témánk kapcsán ezúttal Fekete Ágnes református lelkész véleményét közöljük.
Dr. Frölich Róbert főrabbi a zsidó vallás neológ irányzatának álláspontját fejti ki a művi megtermékenyítés erkölcsi kérdéseiről.
Cikksorozatunk mai fejezetében Waldmann Tamás, a Magyar Ateista Társaság elnöke fejti ki véleményét.
A hónap dilemmája mai fejezetében Bialkó László Gergő buddhista tanító gondolatait olvashatod.
Mai kattintásvadászat-paródiánk főhőse Voltaire, aki csípős humoráról és a polgári szabadságjogok védelméről vált híressé.
Talán meglepő, de a kérdésre nem a görög filozófus szerelemi élete körül keresendő a válasz.
Török-Szabó Balázs filozófussal, a Fontanus Akadémia alapítójával beszélgettünk.
A klub csak játékosok adásvételéből él. Hosszú folyamat lesz az újjáépítés.
Dr. Hell Judit filozófus válaszol a kérdésre.
Mit mond a filozófia, a történettudomány, a pszichológia, és hol tartanak a boldog élet titkának megfejtésében az agykutatások?
Mai kattintásvadászat-paródiánk főhőse, Albert Camus Közönyében járunk, ahol a címben jelzett létállapotban élő Meursault váratlanul gyilkossá válik.
Már ha az elfogadást az egyetértés szinonimájaként használjuk. Filozófusok a mesekönyvdarálásról.
Mi értelme van az életnek? Erre a mindenkor aktuális kérdésre fókuszál a logoterápia, amit egy holokauszttúlélő bécsi pszichiáter dolgozott ki.
Mai kattintásvadászat-paródiánk főhőse Martin Heidegger, aki 1934-ig olyan lelkesen támogatta Hitlert, hogy a háború után kitiltották az egyetemekről.
Cikksorozatunk mai fejezetben a buddhista filozófia álláspontját olvashatod el.
Cikksorozatunk mai fejezetében Szalai Miklós történész, ateista filozófus véleményét közöljük.
Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija osztja meg a zsidó vallás álláspontját a fenti kérdésben.
A kérdésről ezúttal dr. Hell Judit filozófiaprofesszor fejti ki gondolatait.