Nem adták fel, hogy egyszer kirepülhetnek a családi fészekből
Fogyatékkal élők önálló lakhatását segítette a Nem Adom Fel Alapítvány.
Fogyatékkal élők önálló lakhatását segítette a Nem Adom Fel Alapítvány.
Speciális verseny, speciális élmény
A fogyatékkal élő gyerekek lovasterápiás versenyén vett részt.
Az ügy egyik gyanúsítottja egy fogyatékkal élők számára fenntartott központ vezetője.
Nem bántó a fogyi szó, bátran lehet használni, kedves, szerethető előtag. Szabó László írása.
A búzavirágok utolsó reménysége.
A napokban több ilyen civil szervezet fordult a Belügyminisztérium mellett az Árnyékkormányhoz is segítségért.
A mozgáskorlátozottak szövetsége több támogatást várna a kormánytól.
Az Egyesült Államokban más jelentésben is használják a kifogásolt szót.
A tragédia csak idő kérdése volt.
Tízmillió forintot kértek, de hiába.
A napot 1992 óta minden évben megrendezik.
A Lehetőségautó programban már több mint öt és fél ezer jármű segíti a rászorulókat.
Carol Allen-Storey fotóriporter fekete-fehér képein a súlyos fogyatékosságokkal élő gyerekek és anyáik történetei elevenednek meg. December 3. a Fogyatékos Emberek Világnapja.
Pedig a munkaadóknak borsos adót is kell fizetniük, ha nem alkalmaznak elég megváltozott munkaképességű embert
A nepáli kormány tilalma sértette volna az alkotmány szellemét.
Bár a nagy szociális intézmények kitagolásának pont az a célja, hogy elősegítsék a fogyatékkal élők önállósodását, integrációját, a program megvalósulása teljesen az ellenkezőjét eredményezheti.
Találtunk egy olyan előadást a POSZT-on, amit mindenkinek látnia kéne, és ami egymaga többet tesz a témájáért, mint a magyar színház nagy része együttvéve.
Egy újpesti nyugdíjas házaspár és fogyatékos gyerekeik történetéről írt cikket az Abcug.
Lepődjön meg: a nyugdíjasotthonok lakói és a fogyatékkal élők is vágynak a szexre. A szextársak simogatnak, ölelnek, és segítenek az örömszerzésben. Magyarul nincs is szó arra, amit a holland, a német vagy a cseh gondozók tesznek.
Mészöly Ágnes konduktorból lett író, 2006 óta jelennek meg könyvei. Legutóbbi regénye egy kerekesszékes fiú függetlenedésének története.
Fogyatékkal élők üzemeltetnek majd nemcsak mozit, hanem kávézót és pékséget is.
Az Abcúg elment abba a bélapátfalvai intézetbe, ahonnan a lakókat hamarosan a saját házukba költöztetik, hogy megtanuljanak önállóan élni.
Kósa Ádám EP-képviselő a segítő eszközök diszkriminációmentes elérhetőségének fontosságára hívta fel a figyelmet a STOA konferenciáján.
A kerekesszékesek vonulásával egy egymásra figyelő közösség szükségességére hívják fel a figyelmet.