Ezeket a gyógyszereket hamarosan az űrben készítik
Elkészült az első valódi gyógyszer az űrben, melyet egyre több követ majd, azonban van egy kis bökkenő, amivel nem számoltak az űrgyártók.
Elkészült az első valódi gyógyszer az űrben, melyet egyre több követ majd, azonban van egy kis bökkenő, amivel nem számoltak az űrgyártók.
Az Alzheimer-kór 55 millió embert sújt világszerte, és a hetedik vezető elhalálozási ok, a demencia egyik kiváltója.
A magyar kormány még 2018-ban döntött úgy, hogy megvásárolja az épületet.
Manipulált képekkel siklathatták ki a gyógyíthatatlan betegséget kutató teljes tudományterületet.
A következő lépésben emlősökön is vizsgálnák, működik-e a módszer.
A koronavírus elleni remdesivirt kutatják az űrben.
A nemzetközi eseményen Áder János és Merkely Béla is beszédet mondott.
A DeepMindon alapuló fejlesztésekkel segítenék a gyógyszercégeket.
Az IBM egy önműködő laboratórium átadását jelentette be, mely a RoboRXN nevet kapta. A mesterséges intelligenciát, felhőalapú számítási platformot és robotokat használó nagy segítséget jelenthet a pandémia idején.
A Covid-19 ellen többféle gyógyszert és oltóanyagot is fejlesztő magyar vakcinológus szerint csalfa remény, hogy akár 2021-ben mindenki számára elérhetővé válik az oltás.
A 61 molekula felfedezéséhez használt módszert is ők dolgozták ki. Kár, hogy már Amerikában tették.
A spinális izomatrófiában szenvedő kislány gyógyszere nem finanszírozható állami forrásból. De hogy létezhetnek ilyen drága gyógyszerek? indokolható-e az ár?
Világon is egyedülálló kutatásokkal csökkentik a nem kívánt mellékhatásokat. Bónusz zebrahalak!
Húsz év próbálkozás után hoz áttörést az új terápia, olyanoknál is működik, akiknél más nem.
A DMAU mellékhatásai elhanyagolhatók, de kimagasló a hatékonysága. Hatalmas áttörést hozna, ha tablettaként a piacra kerülhetne.
A Semmelweis Egyetem Gyógyszerhatástani Intézet professor emeritusa 84 éves volt.
Akár négy évig tartó védelmet nyújthat.
Egy rágcsáló lendítheti fel a gyógyszerkutatást.
Egy új kutatás megvizsgálta, hogy a gyógyszercégeknek milyen rákgyógyszert éri meg fejleszteni. Sajnos a kései stádiumú rákokra valót, pedig minden érintett jobban járhatna, ha korai stádiumra vagy akár a megelőzésre koncentrálnának.
A molekuláris tetoválás minden eddiginél pontosabban juttatja célba a gyógyszert. Az agykutatásban is jól jöhet az új módszer.