Csúcstechnológiás gyártással tör a régió élére a gyöngyösi gyáregység
A magyar állam is hozzájárult a közel 56 milliárd forintos fejlesztéshez.
A magyar állam is hozzájárult a közel 56 milliárd forintos fejlesztéshez.
„Orbán Viktornak mennie kell” – közölte.
Focimeccsekre és koncertekre is kínáltak jegyeket.
Kevésen múlt, hogy ne történjen nagyobb baj.
A sérültet feszítővágó segítségével szabadították ki a roncsból.
Egy 100 millió forint értékű családi házat is lefoglaltak a rendőrök.
A rendőrség szerint érdemes elkerülni az érintett útszakaszt.
A Heves vármegyei szegregátumban csak az erőből értenek. Vagy abból sem.
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani.
Tizenhétszer dobta meg kővel az üzlet kirakatát.
Mentőhelikopter érkezett a helyszínre.
A mutatványnak meg is lett az eredménye.
Egy autó fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt.
Az ismert énekesnő menedzsere több mint 25 kutyát tartott szörnyű körülmények közt.
Kiakadtak az állatvédők.
A biztonságiak ellen indult büntetőeljárás.
A rendőrség jelenleg is keresi az elkövetőt.
Emberölés kísérlete miatt emeltek vádat ellene.
A baleset körülményei egyelőre tisztázatlanok.
Zárás után nyitási hullám.
A Magyar Honvédség figyelmeztetett.
A három méter mély vízben a kutatás több napig is eltarthat.
A pokolba vezető út is pacallal van kirakva.
Napi ezer biciklit gyártanak Gyöngyösön, de ez sem elég.
Az utasokat pótlóbusz szállítja.
Elvesztette veretlenségét a címvédő.
A párt 117 milliót utalt vissza az Államkincstárnak.
A férfi ügyében egy hete született ítélet.
A gyöngyösi buszpályaudvaron akadt a nyomára.
Nem kezdte meg kilencéves fegyházbüntetését.
Az üzemből és a mellette lévő épületből 48 embert kísértek ki.
Rajtuk kívül még tizenhat ember ellen indult büntetőeljárás.
Közel kilencven embernek állított ki segítőjével hamis védettségi igazolást.
Többen is megsérültek a balesetben.
Teljes útlezárás van érvényben.
A támadót a rendőrök elfogták, ezután kiderült, hogy egy játékpisztollyal fenyegetőzött.
A helyszínelés alatt teljes útzár volt érvényben.
Az M3-ason repült egy bringa egy autóról.
De volt nála sokkoló és egy gázriasztópisztoly is.
Szerencsére nem tudta használni a fegyverét.
A titkárságon egy dolgozó lélekjelenlétének köszönhetően rövid időre sikerült megnyugtatni az indulatos elkövetőt.
Több mint egymilliárd forintból épült fel a bázis Gyöngyösön.
Az intézmény nehéz helyzetbe került a járvány miatt.
A dolgozók egységesen nyolcszázalékos bérfejlesztést szeretnének.
Rejtély számára, hogy miért épp vele foglalkoznak az oltási botrányt illetően.
Hiesznek háziorvosa, dr. Lénárt András javasolta azt, hogy a parádi idősotthonban megmaradt vakcinákból oltassa be magát.
Hiesz György nem ismeri az oltási tervet, és nem is regisztrált.
A napi adagként kiolvasztott oltásmennyiségből visszaérkezett a kórházba néhány adag, ezeket pedig egy órán belül fel kellett használni.
Negyvenkét embert menekítettek ki.
Lékai Máté visszatért, ám a Gyöngyös nagyon közel állt a bravúrhoz.
Helyi szabályok és tudnivalók Győrtől Gyöngyösig.
Összeveszett a szomszédékkal, mert zavarta a túl hangos zene.
A hevesiek idegenben, a fürediek pedig hazai pályán játsszák majd a visszavágót.
Emberölés miatt vettek őrizetbe egy gyöngyösi nőt.
Gyöngyös a második világháborúig a hazai zsidóság egyik központja volt, de erre már csak a málló vakolatú épületcsoda emlékeztet. A gyöngyösiek csak úgy emlegették, hogy a világ legszebb bútorboltja.