Az eltiltások szigorításával és a büntetési tételek emelésével lehet megelőzni a gyorshajtást a szakértő szerint
Borbély Zoltán közlekedési szakjogász szerint az eltiltások szigorítása lenne a célravezetőbb.
Borbély Zoltán közlekedési szakjogász szerint az eltiltások szigorítása lenne a célravezetőbb.
Az autóikat is elkobozná a főpolgármester, a szakértő is megszólalt az ügyben.
A legkirívóbb eset az Üllői úton történt.
Ketten 100 ezer forintos bírságra számíthatnak.
Kiderült, hogy Budapesten belül hol lépik át legtöbben a sebességhatárt.
Az új fővárosi traffipaxok egyetlen hét alatt közel 40 ezer gyorshajtót füleltek le.
Az egyik autóst közel félmilliós bírsággal jutalmazták.
Útjára indítanak egy „Lex Sallai Nóra” nevű kezdeményezést.
A megengedett sebesség háromszorosával ment az illető.
Nagyszabású razziát tartottak a fővárosban.
Volt aki 50 helyett 98-al hajtott.
Öt új helyszínt ismertettek.
A főváros által beígért traffipaxok viszont továbbra sem látják el a feladatukat.
A legkisebb közúti bírság 50 ezer, a legnagyobb pedig 468 ezer forint lesz.
Összesen 850 ezer forintnyi bírságot szabtak ki a rendőrök.
Nem maradt el a honorárium a mutatványért.
Mostantól bármikor lecsaphatnak a renitens sofőrökre.
A rendőrség egy éve méri a sebességtúllépőket Budapesten ezen részén.
„Az üzenet adathalász linket tartalmaz, ne kattintson rá!” – figyelmeztet az ORFK.
Az egy éve történt Árpád hídi tragédia után ígérte meg, hogy újabb sebességmérőket telepítenek.
A tragikus balesetet okozó férfival szemben már csak kényszerintézkedés van érvényben.
Budapest egyik legforgalmasabb pontján történt.
Jönnek az új szabályok, de a mostaniak betartása mellett is elérhető a balesetmentes közlekedés.
Életük legdrágább fényképe lehet.
Az autó vezetőjét 390 ezer forintra büntették.
Elvesztette uralmát a jármű fölött.
Egy héten át kiemelt figyelmet fordítanak a gyorshajtók kiszűrésére.
Április 19-én 24 órás, úgynevezett Speedmarathont is tartanak.
A BRFK folyamatosan ellenőrzi az utakat.
88 kilométer per órával lépte át a sebességkorlátot.
Gyorshajtás volt a bűne.
Nem csoda, hogy berágtak a szomszédok.
A megengedett sebesség duplájával száguldott.
És nem csak a gyorshajtókat figyelik majd árgus szemekkel.
Száguldás, Bentley, szerelem, száguldás.
A rendőrök le is kapcsolták a Budapesten száguldozó sofőrt.
Akár naponta többször is fordíthatnak az eszközökön.
A rekorder 167 kilométer/órás sebességgel száguldozott 90-es táblánál.
Balul sült el a gyorshajtásért megbüntetett Lénárd András taktikája.
Maratoni razzián füleltek le két sofőrt.
Nincs kegyelem a gyorshajtóknak.
A szondát nem kellett megfújnia.
Az autós 50 helyett hajtott 120-szal.
Nem csitulnak a gyorshajtások Budapesten.
1,65 ezrelék alkohol volt a sofőr vérében a baleset pillanatában.
Az üzenetet a gyorshajtóknak címezték.
Több esetben közigazgatási bírságokat is kiszabtak.
A Porsche volánjánál ülő sofőr karcolásokkal megúszta a tragédiát.
A BRFK szerint számíthatnak rájuk a gyorshajtók.
A volán mögött ülő férfi jogosítvány nélkül merészkedett ki az útra a spéci „kabrióval”.
Több mint tíz százalékkal csökkent a halálos balesetek száma.
Nyoma veszett a gyorshajtónak, aki miatt egy kisgyermek is halálra égett.
Akár hétszázezer forint felett is lehet a bírság.
Egy megbeszélésre sietett, de végül a rendőrökkel akadt megbeszélnivalója.
A pénzbüntetés mellett több büntetőponttal is sújtották őket.
Összesen 44 ellenőrzést tartottak a rendőrök a főváros útjain augusztusban.
11,7 milliárd forint bírságot szabott ki a rendőrség eddig az idén.
A büntetés-végrehajtás adataiból az is kiderült, hányan vannak emiatt börtönben.
A rádiósok nem hagyták szó nélkül az előadók gyorshajtási ügyét.