Ötéves csúcson a magyarok tartozása, és könnyen lehet, hogy ez még nem a vége
További akciókkal igyekeznek még több költésre buzdítani – hitelből.
További akciókkal igyekeznek még több költésre buzdítani – hitelből.
Minden részlet kiderült a hiteltartozásokról.
Egy-egy kártyaadós átlagosan 142 ezer forinttal tartozik a bankjának.
Kérdéses, hogy mi lesz az Apple Card sorsa.
Lemaradtak a magyar pénzintézetek.
Egyszerűbb pénztári élményt nyújthat.
Az autó bérlése 54 900 forintba fog kerülni.
Egy népszerű streamingszolgáltató nevében küldenek átverő üzeneteket.
A pokémonozó sziámi harcoshalak fittyet hánytak az alapvető erkölcsi normákra.
Mutatjuk, mely appoktól érdemes megszabadulnia.
Már a rendőrség is nyomoz.
Magyarországi kártyák is érintettek.
A számítógépen tárolt jelszavak, valamint a hitel- és bankkártyaadatok is veszélyben lehetnek.
Már nemcsak a nagyobb értékű vásárlásokhoz veszünk igénybe hitelkártyát, hanem a kisebbekhez is, mint ahogyan gyakran előfordul, hogy a csoportos beszedéseket is ilyen módon intézzük. A tudatosság ráadásul megéri, hiszen a hitelkártya-használattal további szolgáltatásokhoz juthatunk!
Az egész hitelkártyapiacra jellemző, hogy egyre csökken a co-branded kártyák száma, minden bank az egyszerűsítésre törekszik.
Vannak a mindennapos bankkártyák, és egy rakás más termékhez hasonlóan vannak az exkluzív társaik. De mire jók ezek?
A havi banki költségek fedezetére szinte bizonyosan jó lesz az Erste új pénzvisszafizetési szolgáltatása, de nagyobb egyéni kedvezmények is jöhetnek.
Több mint negyedével ugrott a plasztikokkal a pénztáraknál elköltött összeg.
Az új szabályok kizárják a hosszabbítás lehetőségét két másik hiteltípusnál is.
Tudta, hogy alig száz éve léteznek önkiszolgáló élelmiszerüzletek? És az megvan, hogy miért dolgoztak ápolónők az első mozgólépcsők mellett az áruházakban? A vásárlás története igen érdekes és tanulságos.
Eltűnt a hitelkártya a netbankból, a bank próbálja megoldani. Cserébe novemberre sem számít fel kamatot vagy késedelmi díjat.
Egyelőre nem tudni, hogy néhány esetben miért kaptak kisebb hitelkeretet az Apple Cardra.
A kártyában a dizájn találkozott a praktikummal, csak köszönés nélkül elhajtottak egymás mellett.
Könnyű csalárd módon rárepülni a hitelkártyák pénzvisszatérítéseire. Az igazán profiknak elég egy bizalmas baráti viszony és két postahivatal. Vagyis elég volt eddig – a bankok ugyanis elkezdtek odafigyelni ezekre.
A cég 2014-ben mutatta be a digitális pénztárcát, ami állítólag nálunk napokon belül debütál.
Olcsó magazinokkal, régóta vágyott pénzügyi megoldásokkal kötik az iOS-hez a felhasználókat.
Megmarad az együttműködés, de megszűnnek a betéti kártyák és csökken a kedvezmény is.
76 ezerrel kevesebb van forgalomban, mint tavaly.
Összeszedtük, hogy mire érdemes figyelni.
Tudtad, hogy vannak kártyára szabott kedvezmények és kuponok? Hogy csekkbefizetésre és ingyenhitelként is jó?
Megbüntette az Egyenlő Bánásmód Hatóság a Citibankot, mert állítólag nem akart egy nyugdíjasnak hitelkártyát adni.