Szép-szép a sok kütyü az autókban, de ki fogja ezeket javítani?
A szervizeknek egyre nagyobb gondot okoz, hogy lépést tartsanak azzal a sok elektronikus kiegészítő rendszerrel, amit a mai autókba beépítenek.
A szervizeknek egyre nagyobb gondot okoz, hogy lépést tartsanak azzal a sok elektronikus kiegészítő rendszerrel, amit a mai autókba beépítenek.
Szinte minden rendszer, így az azonnali átutalásoké is akadozik majd.
A karbantartás a BudapestGO alkalmazást is érinti.
Hamarosan nem tudják majd használni a pénzintézet ügyfelei mobil- és netbankjukat sem.
Érdemes előre megtervezni az utazást.
Többek között az M0, M1, M3, M5, M6, M7 és M7-es autópálya, valamint az 1-es, 3-as, 4-es, 5-ös, 6-os és 7-es főút is érintett.
Üzemszünetnek minősülő karbantartás is lesz ennél a hazai nagybanknál hamarosan.
Két személyautó összeütközött az M7-es autópálya csomópontjában.
A MÁV ismertette a részleteket.
Sávlezárásokra és sebességkorlátozásokra, forgalmi dugókra kell számítani.
Mutatjuk, milyen szolgáltatásokat érint a leállás.
A Déli pályaudvar és Kelenföld közötti szakaszt érinti a változás.
A pótlóbuszok az egyik megállónál nem is fognak megállni.
Sokakat érinthet az OTP Bank bejelentése.
Ezekre a dátumokra figyeljen, ha pénzre lesz szükséged.
Karbantartási munkálatok miatt néhány napra megváltozik a megszokott rend a közlekedésben.
Karbantartási munkát végeznek Budapest egyik legrégebbi közlekedési eszköze.
Mutatjuk az alternatívákat.
A megszokottól eltérő állapottal kell szembenézni a az ügyfeleknek.
Pótlóbuszok járnak majd a kimaradó szakaszokon.
A mobilszolgáltató másfél napra áll le, a Telekom fontos szolgáltatásai szünetelnek.
A robotporszívó alkatrészeinek rendszeres tisztítása és ápolása segíti a hosszú távú működést.
Jelentős változások lesznek a vonalon.
Pótlóbuszok helyettesítik majd egész januárban.
Ahogy egyre több a gép a garázsban, egyre nagyobb a kényelem, hogy mindig van működő autóm – de azzal is jár, hogy folyamatosan foglalkozni kell valamelyikkel.
Több szolgáltatás is elérhetetlen lesz.
Téged is érinthet a budapesti pályaudvar karbantartása.
Nem indít és nem is fogad vonatokat.
Pótlóbuszokat indít a BKK.
Karbantartás miatt.
Lássuk, milyen ellenőrző listán kell végigmenni idén ősszel!
Vissza sem kell fizetni az indokolatlanul felvett pénzt.
Még a szén-dioxid-kibocsátás is optimális.
Már csak egy hét, és beindul a fűtési szezon, amikor érdemes minden radiátort átnézned.
Elsősorban a hitelek, kölcsönök folyósítását érinti.
Kimaradások várhatók a ceglédi vonalon felújítás miatt.
Csúszik a karbantartás.
Villamosok, buszok és trolik sem maradnak érintetlenül a karbantartásoktól és átépítésektől.
Három ütemben zajlik majd a vágányok karbantartása.
Pótlóbuszokra kell készülni.
Pótlóbuszok járnak majd a vonalon.
Ezeket a napokat kell átvészelnünk.
Elérhetetlenné vált az EESZT honlapja.
Ha utazni akar, akkor erre mindenképpen oda kell figyelnie.
Több órás kimaradások lesznek.
A bank a weboldalán értesített a leállásokról.
Több funkció sem lesz elérhető.
Akit egyszer megcsap a kerozingőz, az általában marad a szakmában.
Karbantartás miatt.
Érdemes még előtte elintézni az ügyeket.
Pótlóbusszal lehet utazni helyette.
A rendszer karbantartása miatt.
Az éjszakai órákban szünetel majd a forgalom.
Egynapos leállás jön az ország összes okmányirodájában, a kormányablakokban pedig szünetelni fog az okmány- és járműügyintézés ugyanezen a napon.
Pótlóbusz helyettesíti a népszerű járatot.
Karbantartások jönnek a K&H Banknál.
Fejlesztési munkálatok miatt lesz országos leállás a DIGI-nél február elején.
Egy sokat futott Audit alapul véve néztük meg, hogyan zajlik az automata váltók karbantartása.
Mintegy 400 kilométernyi szakaszon.
Az online becsekkolást is érinti a leállás.