Össztűz alatt a Kenderesi Tamás ügyével foglalkozó Nemzetközi Sportdöntőbíróság
A CAS működése mostanság idehaza is sok beszédtémát ad.
A CAS működése mostanság idehaza is sok beszédtémát ad.
Az olimpiai bronzérmes úszó 19 hónapja vár ítéletre a doppingügyében.
Teljesen ellehetetlenítik a magyar úszót, aki már eddig is egy vagyont költött a perre.
A magyar olimpiai csapat, a sportolók és a stáb tagjai mindenre kiterjedő szűrésen vettek részt.
A magyarok közel 50 millió forintja „halott pénzként” parkol a nemzetközi Sportdöntőbíróság bankjában.
A CAS-nál tapasztalt szakember az olimpiai bronzérmes úszó fellebbezésével foglalkozó bírói testület magyar tagja.
Tanulmányok szerint az élsportolók akár 30 százaléka is élhet valamilyen tiltott szerrel, de a statisztikák alapján csak egy százalékuk bukik le.
Nemcsak neki, de a perbe fogott szervezetnek is komoly problémát okozhat az ügy.
Az ügyvéd szerint roppant kemény tanulságokat tartogat az olimpiai bronzérmes sportoló ügye.
A Magyar Úszó Szövetség keretorvosa kételkedik a döntés tudományos megalapozottságában.
Elsőfokú, nem jogerős ítélet született.
Az úszó taktikának hívta, a közönség ovációval jutalmazta.
A Párizsba készülő sportolók azt is elmondták, hogyan lehet feldolgozni, ha éppen nem sikerül a várt érmet megszerezni.
Péter, az öcs a medence helyett a tatamit választotta.
Úszás, sportlövészet, cselgáncs, vívás, kézilabda, vízilabda – lesz minden, mi szem-szájnak ingere.
Kenderesi Tamás épphogy lemaradt a dobogóról.
Hosszú, Kenderesi, Milák aranyért úszik szerdán, de a kardcsapatunk is éremesélyes.
Berecz Zsombor a 2. helyen áll vitorlázásban.
Úszóink elődöntőznek, Ungvári Miklós és Özbas Szofi pedig tatamira lép az olimpia 4. napján.
Óriási egyéni csúcsot úszott Mihályvári-Farkas Viktória.
Késely Ajna negyedik lett, Németh Nándor egyéni csúcsot úszott a Duna Arénában.
100 gyorson viszont két magyar is megelőzte, így kiesett.
„Igazi aranyesélyesünk Tokióra kettő van: Hosszú és Milák.” Interjú Sós Csabával, az úszóválogatott szövetségi kapitányával.
Kapás Boglárka rosszullét miatt visszalépett.
Meghívták a BL-sorozatra, japán klasszisok lesznek az ellenfelei. Szilágyi Liliána Tusup nélkül utazik a versenyre.
Az olimpiai bizottság feltételekhez köti az olimpiai akkreditációt a sportolók és edzők számára.
Az úszók egyetemi-főiskolai országos bajnokságán triplázott.
Az úszó megbánta azt, amit a vb-n, egy bárban tett, de szeretné, ha lecsengene végre az ügye.
Lezajlott a dél-koreai vizes vb-n zaklatási ügybe került Kenderesi fegyelmi eljárása.
Az NSO szerint megérkezett Dél-Koreából a bírósági végzés az úszó nyári zaklatási ügyében.
Az úszó a nyári vb-n került bajba egy koreai lokálban. A szövetség fegyelmi eljárása elakadt.
Nemzetközi botrány lett abból, amit Kenderesi Tamás egy dél-koreai nő fenekével csinált a vizes vb utolsó hétvégéjén. A vádirat szerint az úszó zaklatási szándékkal nézte ki magának a nőt. Aztán pénzbüntetéssel elengedték. Az este eddig titkos részletei a rendőrségi jó tanácsoktól Szijjártó Péter telefonjáig.
Az úszó már a Peppa Malacot nézi, a dél-koreai zaklatási ügyét nem említette.
A térdét kellett operálni, mert ketyegő bomba volt, amelyet hatástalanítani kellett.
Az úszószövetség elnökével akarja mihamarabb tisztázni a helyzetet.
Az úszókapitány aránytalanul nagynak tartja az úszó ügyét kísérő médiafigyelmet.
Hazafelé tart a szexuális zaklatással vádolt úszó. Az úszóelnök hétfőre rendelte be meghallgatásra.
Több mint 700 ezer forintos bírságot javasolt az ügyészség. A szexuális zaklatással vádolt úszó már ki is fizette a teljes összeget.
Wladár Sándor jelezte, hogy nem vállalják át a szexuális zaklatással megvádolt úszó pénzbüntetését.
Levonja a tanulságot az úszószövetség Kenderesi Tamás ügyéből. Az úszóelnök azt mondta, az úszók nem mehetnek a jövőben a verseny után szórakozóhelyre.
A szexuális zaklatással megvádolt úszó pénzbüntetést kapott. Az úszók szövetségi kapitánya szerint, ha vétkes, itthon fegyelmi eljárás indul ellene.
Szilovics Fanni kiállt a szexuális zaklatással gyanúsított barátja, Kenderesi Tamás mellett.
A dél-koreai rendőrség vádemelést javasol az ügyészségnek a szexuális zaklatás miatt.
Az úszószövetség szerint a videofelvétel Kenderesi igazát támasztja alá a zaklatási ügyben.
A biztonsági kamera felvételeit az olimpiai bronzérmes úszónak nem mutatta meg a rendőrség.
Az olimpiai bronzérmes úszót vasárnap reggel őrizetbe vették és kihallgatták, majd elengedték. Az úszószövetség közleményben reagált.
A 33 éves úszó visszatért a 200 vegyeshez, és mindenkinél gyorsabb volt. Kenderesi döntős 200 pillangón a repeta után.
A 19 éves magyar úszó 2 másodperces előnnyel várja a szerdai döntőt. Kenderesire szétúszás vár 200 pillangón.
Kenderesi egyelőre a 11. helyen 200 pillangón, az amerikai Ledecky nem érzi jól magát, visszalépett.
Kenderesi Tamás bal térde ketyegő bomba.
Sós Csaba úszókapitány értékelte az ob-t.
Kapás Bogi és Milák Kristóf a 200 pillangó bajnoka.
Ami ráadásul az egyik legkegyetlenebb szám az úszásban. Pillangón még nincs olimpiai arany, de ez változhat. Milák lesz az új Phelps? Kapásnak egyszeri kirándulása volt? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
Klasszikus rajt-cél győzelem volt 200 pillangón, a 18 éves érdi úszó egy pillanatra sem ingott meg. Kenderesi nagy hajrával bejött másodiknak.
Többek között Kapás Bolgárka és Kenderesi Tamás is kezet foghatott a szentatyával.
Ha nem is most rögtön, de hamarosan képes lehet rá.
Az úszás nem egy kólaautomata, állapította meg Cseh László edzője.
A franciák egyszer már megcsinálták. Hátha nekünk is összejön. Óriási verseny lesz a 200 pillangó döntőjében.
26 éve Egerszegi és Szabó, 23 éve Rózsa és Güttler kétszer is megcsinálta. Cseh és Kenderesi követhetik őket.