Állítólag több embert is elbocsátottak a Hír TV-től
Az események a munkaügyi bíróságon folytatódnak.
Az események a munkaügyi bíróságon folytatódnak.
A Warner Bros. megtorló hadjáratba kezdett.
A miniszter a Márki-Zay Péterrel való viszonyáról is beszélt.
Rábel Krisztina ma megindokolja, miért kellett elbocsátani a tiltakozó pedagógusokat.
A tárgyalóteremből jelentkezünk.
Sok embert érint a kiadvány döntése.
A lap 18 regionális kiadásából hatot megszüntet.
A második Kecskemétnél kétmilliós fizetés sincs, Székesfehérváron az átlag ötmillió feletti.
A hír komoly aggodalmat váltott ki a felhasználókban.
Húsba vágó döntéseket hozott a Facebook anyavállalatát irányító milliomos üzletember.
A lépéssel 5,5 milliárd dollárt takaríthat meg a cég.
Álláspontjuk szerint az új szabály kontraproduktív, további tiltakozásokhoz vezet.
„A háborús veszélyhelyzetnek semmi köze az oktatásban dolgozók tiltakozásához” – írták.
Az ügy tovább növelte a nemzetbiztonsági aggályokat az Egyesült Államokban.
A gazdasági bizonytalanság állhat a döntés hátterében.
Politikai nyomásgyakorlásról írnak az OMSZ vezetői állásfoglalásukban.
A régészeti államigazgatás és a műemlékvédelem szakmai képviselete gyakorlatilag megszűnik kormányzati szinten. Az örökségvédelmi helyettes államtitkárság kétharmadát kirúgták.
Több szerkesztőt és műsorvezetőt gyorsan elküldtek a Hír TV-től, és volt, aki maga távozott.
Azt mondja a sajtófőnök, hogy ettől majd hatékonyabban működik majd az MTVA.
Az új buszüzemeltetési modell miatt nem kell már annyi dolgozó.
Tvrtko kirúgása után Péntek Zoltán jogi igazgató, Horváth Antal és egy harmadik jogász is távozott.
Folytatódik a leépítés.
35 főnököt menesztettek december óta.