Melanie C olyat tett Szegeden, amit még sehol máshol
A Spice Girls egykori tagja a Deja Vu Fesztiválon lépett fel.
A Spice Girls egykori tagja a Deja Vu Fesztiválon lépett fel.
A rapper több alkalmazottjától is megvált a sok kritika után.
Az évekig húzódó pereskedés helyett kompromisszum mellett döntöttek.
A pénzbüntetés mellett több büntetőponttal is sújtották őket.
Ezúttal is egy nyílt levélben fogalmazta meg gondolatait.
Aggódó roma hazafiként szólt a miniszterelnökhöz a zenész.
A rádiósok nem hagyták szó nélkül az előadók gyorshajtási ügyét.
Nem tudták megállapítani a felelősségét.
Sohasem volt olyan mélyen, mint most.
Ha eddig nem éreztük öregnek magunkat, majd most fogjuk.
Mégis ott lehet az első bírósági peren.
L.L. Junior túl hamar lépett le a koncertről.
Nem lesz több koncert, és nem is terveznek újra összeállni.
Veszteséges volt a nagy visszatérő koncert.
Újra összeáll a régi csapat.
Felmentették P. Carment.
Hopp Csilla indokolatlannak tartja barátnője megvádolását.
Feleségével párterápiára járnak, és mindent megtesznek a kapcsolatuk megmentéséért.
A törökbálinti luxusingatlant 280 millió forintért dobták piacra.
Egy barát elmondta, mi vezethetett az asszony elköltözéséhez.
Az énekes azt mondta, a hírt sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudja.
A nyomozók szakértők bevonásával vizsgálták az ügyet.
Rézműves Máriát szombaton temetik a szabolcsi Jánkmajtison.
Tőle kapta a tánc, a zene, a ritmus, a mesék szeretetét.
Hamarosan közös dallal jelentkezik LL. Junior.
Mindannyian arra biztatták a követőiket, hogy a Conor McGregorra tegyék a pénzüket, de csúnyán mellélőtték.
A nőt és egy másik felnőttet, aki a gyerekkel volt május 11-én hallgatták ki a rendőrök. Mindketten szabadlábon védekezhetnek.
Az énekes úgy érzi, soha többé nem lesz képes újra elénekelni a fiának írt sorokat.
Elkészült a műszaki szakértői vélemény, eszerint a 76 éves sofőr időben cselekedett, nem gyorshajtott.
A gyászoló énekesnek egy nap alatt négy fellépése volt.
Az énekes fiát a Fiumei úti sírkertben helyezték örök nyugalomra.
Újra együtt énekel L. L. Junior és Mohamed Fatima. Interjú a két zenésszel szegénységről, Lagzi Lajcsiról, roma hiphopról, valamint arról, hogy miért nem tér vissza a Fekete Vonat.