A gyógyfürdő, ahol patakokban folyt a vér
Fagyhalállal kevert parasztvakítás a Hagymatikumban.
Fagyhalállal kevert parasztvakítás a Hagymatikumban.
Kipróbáltuk a Gyulai Várfürdőt.
A szakértői vélemény megerősítette a statikai problémákat.
Keressük a legjobb vidéki gyógyfürdőt.
Először felmentették, most azonban meghozták a végleges ítéletet.
A mentőszolgálat és rendőrség is azonnal a helyszínre sietett.
Hosszú múltra tekint vissza, de egy ideje nem használták.
A szülei azt sem tudák, merre kószál.
Kellemetlen szagot éreztek az élményfürdő környékén.
A budapesti gyógyfürdőkről szóló riportsorozatunk újabb állomása a Paskál Gyógy- és Strandfürdő.
A Szent Gellért nem a béke szigete.
A háromszoros junior Európa-bajnokot elragadták az érzelmei.
A csoport idegenvezetője szerint öngyilkossági kísérlet történt.
Megrázó felvétel készült az esetről.
A megkárosított háztulajdonos akkora robajt hallott, hogy azt hitte, itt a világvége.
Itt még a hátrányok sem fájnak annyira.
Az extrém hőséget az állatok sem viselik jól.
És már egyáltalán nem számít luxuskiadásnak.
Óriási kihívás volt kiszedni a vízből.
Ki-be ugráltak a medencébe, több mint 10 millió forintnyi kárt okoztak.
A strand 2003-ban nyitotta meg kapuit.
A baleset körülményeit vizsgálják, de a szándékosság kizárhatónak tűnik.
Nyitnak a fürdők strandmedencéi.
Több mint 1 órán át küzdöttek az életéért.
A vállalat folytatta beruházását az ózdi telephelyén.
Daganatos betegség miatt kellett eltávolítani a fél medencéjét.
Folytatódik a hullám.
Eltitkolt privát medencéket keresnek vele légi fotókon.
Az államfőt már korábban biztonságba helyezték.
Vasárnap egy kisfiú is bajba került.
Ráadásul a koronavírust is elkapta.
Ruhástól ugrott a vízbe pottyant gyermek után.
Nehezen, de ki tudott mászni a vízből.
Egy szabadnapos ápolónő mentette meg a gyerek életét.
Egy vendég vette észre, az úszómester élesztette újra.