Bizarr módon próbálkoztak a középkorban a mesterséges megtermékenyítéssel
Akiknek gondjaik voltak a gyermekvállalással – különösen a fiúgyermekek születésével –, mindent meg kellett tenniük a probléma megoldása érdekében.
Akiknek gondjaik voltak a gyermekvállalással – különösen a fiúgyermekek születésével –, mindent meg kellett tenniük a probléma megoldása érdekében.
A színésznő bevallotta, hogy évekig mesterséges megtermékenyítéssel próbálkoztak nála különböző orvosi kezelések során, ám nem jártak sikerrel.
A bocs jó egészségnek örvend.
A könyv kiadója nem ért egyet a kritikával.
Már a középkorban próbálkoztak mesterséges megtermékenyítéssel.
Tifanny Parker és férje nem mindennapi családban élnek.
Mesterséges megtermékenyítéssel megmenthetők lennének a koalák a kipusztulástól.
A felperes ügyvédje szerint vízválasztó lehet az ítélet.
Még kezdeti stádiumban van, de egy nap születés előtt megismerhetővé válik több komoly betegséghajlam.
Azt hisszük, ilyen nem történhet meg, és mégis: összecserélik a babákat a mesterséges megtermékenyítési klinikákon, örökre traumatizálva a szülőket.
Évekig próbálkoztak, végül mindketten teherbe estek.
Kihordta és megszerette egymás gyerekeit a két pár, aztán visszacserélték őket. Most perelnek.
Egy férfi akkor igazi férfi, ha képes gyereket nemzeni, igaz? Vagy mégsem? Ideje leszámolni a megszégyenítéssel: ez a férfi nyíltan beszél róla.
Sok férfi érzi úgy, hogy a mesterséges megtermékenyítés során a donorral kvázi megcsalják őket. Ennél csak az rosszabb, amikor tényleg ez történik.
500 órányi vita és 12 ezer módosító javaslat eredményeként született meg a törvényt.
A potenciális donorok elkerülik a kórházakat.
Tudja, hogy vőlegénye, Carter Reum az igazi. Arról is beszélt, miért néz ki még mindig úgy, mint huszonévesen.
Novemberi témánk kapcsán ezúttal Fekete Ágnes református lelkész véleményét közöljük.
Dr. Frölich Róbert főrabbi a zsidó vallás neológ irányzatának álláspontját fejti ki a művi megtermékenyítés erkölcsi kérdéseiről.
Cikksorozatunk mai fejezetében Románné Bolba Márta evangélikus lelkész gondolatait olvashatod.
Cikksorozatunk mai fejezetében Waldmann Tamás, a Magyar Ateista Társaság elnöke fejti ki véleményét.
A hónap dilemmája mai fejezetében Bialkó László Gergő buddhista tanító gondolatait olvashatod.
Cikksorozatunk mai fejezetében Németh Gábor katolikus lelkész fejti ki gondolatait a művi megtermékenyítés erkölcsi vetületéről.
Az új eszköz hatékonyabb, mint a mikroszkópos szemrevételezés.
A kereszténydemokrata kormány megvédi a püspöktől a lombikprogramot.
A javaslatot nagy vita előzte meg, a kereszténydemokratáknak kifogásaik voltak.
Petri-csészében született, de megmentheti a faját. Lefagyasztott állatkertek újíthatják meg a fajvédelmet: mesterséges megtermékenyítéssel kihaló fajokat is próbálnak feltámasztani.
Donna Francis-Smith 18 óráig hordozta a megtermékenyített petesejtet, majd párja szülte meg közös gyermeküket.
Egy amerikai spermadonor egy focicsapatnyi autista gyerek biológiai apja lett. A férfi magas, jóképű, de a spermabankok hanyag ellenőrzése miatt el tudott titkolni pár fontos dolgot magáról. Az egyik anya perbe szállt.
Mesterséges megtermékenyítéssel hoznak létre új embriókat, amik indonéziai rinocéroszok méhébe ültetve fejlődhetnek ki.
Mesterséges megtermékenyítéssel fogantak, császármetszéssel jöttek a világra. A 82 éves apa aznap kapott sztrókot.
Már elpusztult hímek spermáival termékenyítették meg az utolsó két nőstény petesejtjeit.
Sikerült petesejteket kinyerni az utolsó két nőstényből, az utolsó hím viszont már halott.
Az idősebb nőknél a mesterséges megtermékenyítés szerepet játszhat a rákos sejtek kialakulásában is.
Kevés a táplálék a kis csukáknak a Balatonban, ezért mesterségesen szaporítják a halfajt.
Van, ahol kiszűrik neked a nem elég intelligens genomú gyereket.
Most először működött oroszlánoknál a mesterséges megtermékenyítés.
Sokat segít a technológia, de nem old meg mindent. Tények a termékenységről.
A Vajna házaspár belevágott a lombikbébi-programba, ennek kapcsán pedig összeszedünk néhány külföldi és hazai sztárt, akik ezt már végigcsinálták.
A nagyszülei nevelik a gyereket, aki a múlt hónapban lett száznapos.
A 21 éves, floridai lány spermadonor segítségével fogant, most pedig úgy döntött, minden féltestvérét megkeresi. Eddig negyvenet talált.
A autóüléseket és a kanapékat égésállóvá varázsoló anyagok egy része meglehetősen rossz hatással lehet a mesterséges megtermékenyítéssel próbálkozó nők esélyeire.
Az anyák vizsgálatot követelnek, de a múlt hónapban meghalt férfi a végrendeletébe írta, hogy nem végezhetnek rajta DNS-tesztet.
Egy görög nőgyógyász kísérlete után úgy tűnik, a menopauza visszafordítható. Az eljárás helyreállította a hormonszintet, újraindította a menstruációt.
Egy műsorban beszélt arról, hogy drága a mesterséges megtermékenyítés, aztán érkezett a pénz.
14 évnyi fagyasztás után ültették be sikerrel.
A britek engedélyezték az eljárást.
A WHO újragondolta a definíciót. A mesterséges megtermékenyítés szabályozásában hozhat ez újítást.
Végül a mesterséges megtermékenyítést, vagy az öröbefogadást választották. De van, akinek a gyerekeit béranya hordta ki.
Nyolcmillióból hozták össze az orvosok a babákat a már többszörös nagymamaként élő nőnek.
Ez mérföldkő az őssejtkutatásban, és megoldhatja a férfi terméketlenség problémáját.
Pedig a létezésük fantasztikus tudományos eredményként kezelendő. Na?
Levél egy megcsalt és elhagyott feleségtől – de Mária történetében a szakítás különösen rosszkor jött.
Természetesen lombikbébikről van szó: a 45 éves nő három évvel első kihordott kisfia után még kettőt bevállalt.
A feleség az exétől is kért mintát, csak évek után derült ki, hogy a baba igazából abból lett. Megy a per.
A genetikus szerint egy megtermékenyítés során az orvos azt a petesejtet és ondósejtet használja, ami éppen akkor adódik.
Bírósági ítélet kellett hozzá, a klinika megtagadta.
Van különbség abban, ahogy a nők és a férfiak megélik a meddőséget, a terápiát és a kezeléseket? Persze, hogy van. Utánajártunk.