Megint vétózik a magyar kormány, de ezúttal nem az oroszok miatt
Egy gazdasági tanácskozáson akadályozzák meg a közös határozathozatalt.
Egy gazdasági tanácskozáson akadályozzák meg a közös határozathozatalt.
A háború és az infláció egyszerre fejtette ki negatív hatását a piacokra.
A Norvég Alap ügye állhat a háttérben.
A Norvég Alap miatt.
A kontraktus nem tartalmaz semmilyen lejárati határidőt, így meghosszabbítani sem kell jövőre.
Nagyon úgy tűnik, hogy a Norvég Alap pótlására szánt összegeket politikai alapon osztják ki.
Folytatódik az üzengetés.
Egy jogászi vélemény szerint ez olyan károkozás, amely köztörvényes bűncselekményt valósít meg.
Ez volt a heti menü. Politikáról konyhanyelven. Nyár van, politikai uborkaszezon nélkül.
Magyarország jogi lépésekre készül.
A Norvég Alap civileknek szánt támogatásának felügyeletéről nem tudott megállapodni Budapest és Oslo.
A magyar fél új határidőt akart, úgy tűnik, a norvégok ebbe nem mentek bele.
Erről írtunk szombaton az Indexen.
77 milliárdos támogatást veszített el Magyarország.
Hét év után zöld utat adott a kormány a támogatásoknak.
Lapértesülés szerint hat év után felgyorsulni látszanak a tárgyalások Norvégia és a magyar kormány között.
A kormány valószínűleg beleszólást szeretne a 70 milliárdos összeg civil keretének elosztásába.
Pedig nem minden Soros, ami civil.
Döntse el, kinek kellemetlenebb ez: a norvégoknak, a magyar kormánynak vagy nekünk.
A norvég kormányfő figyelmeztette a kormányt, 215 millió eurós segítségtől eshetünk el.
A norvég nagykövet szerint a kormány egyáltalán nem kapott és nem is fog kapni vétójogot.
Az MTI mintha egy-két helyen elfelejtette volna megemlíteni Magyarország nevét az Európa Tanács emberi jogi jelentésében.
A tüntetésen kidobóknak tűnő állítólagos rendőrök állták útjukat, akiknek állítólag leesett az azonosítójuk. Aztán két embert, akik a tüntetésen elöl voltak, titokzatos egyenruhások látogattak meg. Állították, hogy rendőrök, de állítólag nem azok voltak.
Ráadásul a rendszerváltásig elmegyógyintézet volt. Micsoda irónia!
Bejelentés és különösebb indoklás nélkül tartott házkutatást a Energiaklub nevű civil szervezetnél a NAV.
A Norvég Alap által támogatott szervezetek működése csak a kormány szerint törvénytelen.
Novemberig hosszabbított az ügyészség.
Hiába nem talált törvénytelenséget az ügyészség sem, a KEHI-nek nem kell fizetnie.
Arra kérték a köztársasági elnököt, hogy álljon ki mellettük, ha bevezetnék a putyinista regisztrációt. Amit erre Áder válaszolt, azt nem értjük.
Minden 5. nőt rendszeresen bántalmaz a partnere. Ez nem magánügy. Lehet segítséget kérni.
Feketelistások is kaptak támogatást. A NAV-nak vissza kell adnia az illegálisan lefoglalt iratokat, de a vizsgálatokkal nem hagynak fel.
Hiába a kormány vádjai, a külsős cég szerint az Ökotárs szabályosan és hatékonyan működik.
Miután a bíróság elmarasztalta a rendőrséget, az Ökotárs azt mondta, politikai nyomásra dolgozik a rendőrség. Ők most válaszoltak.
Sikerülhet nálunk nemzetközi kiállítást szervezni úgy, hogy kitiltják az állami pénzt, nincs fizetés, viszont szerepet kap az ördögi Norvég alap?
A civilek közben perelik a Miniszterelnökséget. Oroszországból ismert regisztrációs törvényről is szó volt.
Költségvetési csalás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomoz a hivatal.
Így nézhet ki egy koncepciós per a történelemkönyvben, a hivatalnokok viszont büszkék voltak.
63 projektből 61 esetben állapítottak meg szabálytalanságot.
Szerdán a kormány elé is kerül a Kehi civilekről szóló 40 oldalas dokumentuma.