Soha nem látott rajzok kerültek elő a Notre-Dame-ról
Az építész titokban tartotta a grafikákat.
Az építész titokban tartotta a grafikákat.
II. Erzsébet királynő is szóba került.
2500-an voltak jelen rajta.
Donald Trump és Volodimir Zelenszkij is a helyszínre érkezett.
Elismerését fejezte ki Emmanuel Macron francia elnöknek.
A világelsőként kiszabott eddigi 5 eurós díjat már a francia katedrálisba érkezőktől is elkérnék.
A többi francia műemlék felújítását finanszíroznák belőle a franciák.
„Nem megyek Párizsba” – közölte az egyházfő.
A kiállítás a kincstár történelmét foglalja össze.
A nyári olimpiai játékokra már elkészül.
Az átalakítás célja zöld felületek növelése.
A látványtervek Disneylandre emlékeztették a tiltakozókat.
A székesegyházban még 2019 áprilisában csaptak fel a lángok.
Állítólag viccnek szánta.
Ólomszennyezés veszélye miatt.
Két éve ezen a napon pusztított tűzvész a Notre-Dame-ban.
Nem aprózzák el.
A hangversenyt a felnőttkórus húsz tagja, két szólista és egy orgonista adja.
Befejeződött a párizsi Notre-Dame-székesegyháznál a tavalyi áprilisi tűzvész miatt leomlott huszártorony körüli deformálódott állványzat elbontása.
Négyszeresére emelkedett a koncentráció, de így is az egészségügyi határérték alatt van.
Bár többen, köztük a köztársasági elnök is újító kézzel nyúlna az épülethez.
Jean-Jacques Annaud filmjében nem lesznek sztárok, mert azt akarja megmutatni, hogy hétköznapi emberek mentették meg a Notre-Dame-ot, amikor tavaly kigyulladt.
A biztonsági őrök két ittas férfit találtak a katedrálisban, amely tavaly áprilisban rongálódott meg súlyosan a tetőszerkezetében kiütött tűz miatt.
2019-ben égett le a katedrális, azóta folyamatos kérdés, hogy egyáltalán helyreállítható-e és ha igen, mikorra. A járvány miatt ez újra bizonytalan.
A székesegyház rektora szerint a tűz előtt felállított állványok eltávolításának sikeressége most az igazi kérdés.
Párizsban elmérgesedett a vita a Notre-Dame újjáépítéséről. A kormánybiztos keményen beszólt a főépítésznek.
A Virginia Tech terve jó volt, a végrehajtás kevésbé.
A katedrális környezetében 500-800-szor haladja meg az ólomszennyezettség a határértéket.
Legalábbis ettől tart a felújításért felelős építész.
A több mint 850 millió eurós felajánlásoknak eddig csak valamivel több mint tíz százaléka érkezett meg.
Védőponyvák, törmelékhalmok, munkagépek. A misén résztvevők fehér munkavédelmi sisakban voltak.
A párizsi szenátus döntése értelmében nem lesz modernizálva a tűzvészben megsérült székesegyház.
Egy vizsgálat megállapította, hogy az áprilisi tűz komoly károkat okozott a katedrális szerkezetében, és azonnali, összetett beavatkozásra van szükség.
Május harmadikán jótékonysági koncertet tartanak a fogadalmi templomban.
A cég szóvivője szerint kizárt, hogy egy csikk okozta volna a pusztító tűzvészt.
Eltávolítják a megmaradt szobrok egy részét is, mielőtt megérkeznek a viharok, amelyek tovább tépázhatnák a leégett katedrálist.
Színtiszta provokáció lenne, ha a gyújtogatásokról és vandalizmusról is ismert tüntetők a Notre Dame-nál masíroznának, mondta a rendőrfőnök.
Emmanuel Macron elnök megígérte, hogy a székesegyházat öt éven belül felépítik.
A szervezet elnöke reméli, hogy a székesegyház újjáépítése befejeződik a párizsi olimpia előtt.
A vatikáni tűzoltóparancsnok mindenkit megnyugtatott: 24 órában figyelik a Szent Péter-bazilikát.
Azt hitték, elolvadt a tűzben, de végül előkerült.
2030-ig talán visszafordítható a klímaváltozás okozta pusztulás – mondta a világméretű tüntetéshullámot inspiráló 16 éves svéd aktivista.
A fideszes Cser-Palkovics András követte Botka László példáját és minden önkormányzatot hasonló felajánlásra buzdít.
Fournier atya bement az égő Notre Dame-ba.
A Notre-Dame helyreállítása hosszú évekbe telik majd, de legalább megmaradt, és a műtárgyak sértetlenek. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat a tűzvészről.
François-Henri Pinault és családja komoly összeggel támogatja a székesegyház felújítását a hétfői tűzvész után.
Több fotó is nyilvánosságra került a katedrális belső tereiről. Lesújtó látvány.
Hétfő este lángra kapott a párizsi Notre Dame tetőszerkezete. Éjszakába nyúlóan oltották az épületet, végül sikerült megfékezni a lángokat, de hatalmas károk keletkeztek Párizs egyik szimbólumában.
A Notre-Dame szent ereklyéit időben ki tudták hozni, a párizsi polgármester képet is közzé tett róluk.
Ötven nyomozó próbálja kideríteni, hogyan keletkezett a tűz. A párizsi régió elnöke szerint baleset történt. Egy tűzoltó és két rendőr is megsérült. A Louvre-ba viszik át a műtárgyakat.
Több környéken tartózkodó turista is filmre vette a torony ledőlésének pillanatát.
Az egész csapat felállt, hogy elvégezzék a mezőnygólt, a legfontosabb szereplő hiányzott.
A támadó földre vitte az egyik rendőrt.
Egy rendőr könnyebben megsérült. A támadónak nem voltak társai.
Állítólag a következő Lawrence Taylor is lehetett volna belőle, de január 1-én egy brutális sérülésben szanaszét szakadt a térde. 2016-ban biztosan nem játszik, de lehet, hogy később sem.
Talán nincs is idén jobb fizikummal rendelkező elkapó, mint Will Fuller, de óriási beégés lehet belőle a profik között, mert elkapó létére komoly gondjai vannak az elkapásokkal.
A Notre Dame bal tackle-je klasszisokkal jobb a passzjátékban, mint a futásoknál, de ettől még nem sok csapat fog elriadni tőle.
Szombaton indul a bowl-szezon, december 24-én este is lesznek amerikaifutball-meccsek.