39 találat az Indexről, és a környékéről.
A támadásban civilek és katonák is meghaltak.
A férfi késsel a kezében azzal fenyegette az alkalmazottat, hogy felgyújtja.
A tulajdonos szerint az emberek rájönnek, hogy amúgy is vannak jobb munkák.
2022. november 15., 07:33
Megjárták: az étteremnek összesen több mint 1300 fontot kellett fizetnie.
A pizza hagyományosan kerek formában készül, mégis négyszögletes dobozban hozzák ki a futárok – mi lehet ennek az oka?
2022. szeptember 1., 15:14
Volt olyan pizzéria, ahol 2,3 milliós gázszámlát kaptak egy hónapra.
Közösen üzemeltették a pizzériát.
Súlyos élelmiszer-biztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményekkel szembesültek.
2021. december 22., 13:53
A rendőrség eljárást indított.
2021. szeptember 6., 11:38
A budapesti férfi üvöltve szitkozódni kezdett a személyzettel.
Egy brit étteremben olyan pizzát is árulnak, ami több mint egy méter hosszú, és legalább nyolcezer kalóriát tartalmaz. Indulhat a testépítés.
A frontvonalban küzdő egészségügyi dolgozók mellett most azokon is óriási a teher, akiknek köszönhetően még nem állt meg teljesen az élet Magyarországon. Gyógyszerésszel, szemétszállítókkal, szociális munkással, pizzafutárral és orvossal is beszéltünk határaik feszegetéséről.
Olyan éttermekben jártunk, ahol a járvány idején erejükön felül segítenek másoknak ingyen étellel.
A Nébih azonnal bezárta a helyet, de előtte készítettek egy meglehetősen gusztustalan videót.
Az elszívó gyulladt be, de sikerült meggátolni a tűz továbbterjedését.
Az állat, és a hely törzsközönsége se értette, hogy mi történik pontosan, de végül happy enddel zárult a történet.
2018. augusztus 26., 13:52
Ha esetleg a Fidzsi-szigeteken jár, tudunk egy jó kis kajáldát.
K. Gábor a választás délutánján lopta meg a főnökét, de nem sikerült a mesterterv.
A Toyota a való életben mutatott be egyet a sorozat nyomasztó utópisztikus technológiái közül.
2017. szeptember 13., 15:01
A Gozsdu udvarban nyílik a Jamie's Pizzeria, 15 féle pizzával. Egy éven belül két másik pizzéria is nyílik.
2017. augusztus 8., 10:02
A tulajdonos megpróbálta eloltani a lángokat, de ez csak a tűzoltóknak sikerült.
Valószínűleg május végén nyit Jamie's Pizzeria néven.
Az őrmezői panelek között található pizzériát az egyik legfelkapottabb belsőépítész, Bonta Gáspár gondolta újra.
2016. november 18., 10:09
Áfacsalásból építette pizzériáját a tatabányai házaspár, 70 NAV-os rohanta le őket.
Jövő tavasszal dönt arról az UNESCO, hogy felveszi-e a kulturális világörökségek közé a nápolyi pizzakészítést. De miért annyira különleges a nápolyi pizza, és miben más, mint az itthon kapható? Elmentünk Nápolyba, hogy kipróbáljuk az eredeti pizzát.
Szereti a pizzát? Pedig lehet, hogy amit eszik, az nem is igazi pizza. Nemrég nyílt meg Budapesten az Igen, az első olyan pizzéria, ami megszerezheti a nápolyi eredetiségi tanúsítványt is.
A 40 éves férfi észrevette, hogy nyitva a pizzéria hátsó ajtaja, több kiló hússal akart távozni.
2015. augusztus 25., 12:18
A tettesek teljesen kipakolták a konyhát. Az összes berendezést elvitték, csak az élelmiszereket és a pultokat hagyták hátra.
A fekete ruhás nő nem csak a pizzáját kapta be aznap. Miután kimásztak a bokorból, leültek az egyik asztalhoz, mintha mi sem történt volna.
Csodás sztori: egy nappal a kezdés előtt csúnyán beszólt a Twitteren, a főnök meg gyorsan reagált.
Szüleitől azt tanulta, hogy érdemes több lábon állni. Persze azért néha fel is lép.
Felborult néhány szék és asztal.
Tévét, piát és ücsit loptak a pizzériából, a négy férfi közül az egyik ezután feltört négy kocsit.
A nebraskai férfi nagyon éhes lehetett, mert az autójával okozott rombolás ellenére is rendelni akart.
2012. szeptember 15., 12:31
Két férfi szóváltásba keveredett.
Aaron Collins halála után meghagyta családjának, menjenek el egy pizzériába, egyenek egy jót, majd hagyjanak ott a pincérnek 500 dollár borravalót.
A konyhai sütő feletti szellőzőcsatornából kalimpált ki a férfi lába, miközben kétségbeesetten ordított, hogy szedjék ki onnan.
Öt vízsugárral próbálták oltani, a kár több tízmillió.
Közlekedési lámpát lökött be egy kocsi szerdán este egy miskolci pizzéria ablakán.