Egymillió forint nyomravezetői díjat kap, aki segít előkeríteni ezt a fegyveres rablót
2014-ben a férfi megkötözte két kínai kezét, elvette tőlük a pénzeszsákokat, majd többször rálőtt a segítségükre siető autóra.
2014-ben a férfi megkötözte két kínai kezét, elvette tőlük a pénzeszsákokat, majd többször rálőtt a segítségükre siető autóra.
Londonban fogtak rá kést, másnap pedig tragikus hírt kapott.
A kecskeméti fiatal Helvéciára vitette magát, majd azt mondta, bemegy pénzért a házba. Fegyverrel jött vissza, amit aztán a taxis megszerzett tőle.
A tettes egy idős nőt próbált meg kirabolni, a színész sietett a hölgy segítségére.
Csakhogy a zajra felébredt az ittas férfi, és üldözőbe vette az 52 éves kisszállási nőt. A pénz egy része a földre hullott, végül mindet a nő szerezte meg.
Miután megszerezte azt, elhajtott vele. A rendőrök nem sokkal később elfogták.
A 28 éves férfira letöltendő börtönbüntetést kér az ügyészség.
A fiú késsel fenyegette meg a 13 éves lányt, 700 forintot szerzett tőle. A nyomozóknak azt mondta, korcsolyázni akart a pénzből.
A II. és a VII. kerületben is kiraboltak egy-egy nőt szerdán, a módszer ugyanaz volt: a villamoson kinézték őket, követték, majd kirabolták őket.
A Fővárosi Főügyészség indítványozta a letartóztatásukat.
A 14 és 12 éves fiúk hátba rúgtak egy 67 éves férfit, akitől elvették a táskáját. A nagykátai rendőrök elfogták őket.
A 19 éves, büntetett előéletű férfi Kerepesen támadott meg egy 39 éves férfit és egy 57 éves nőt, többször meg is ütötte őket.
Ráadásul a portás orrát is eltörte, amikor leütötte.
Az énekesnőnek húga fotóiért fáj legjobban a szíve, és arra kéri a tolvajt, hogy legalább néhány képet küldjön vissza, cserébe nem kérdezősködik.
Egy idős nő beverte a fejét, miután elvették a pénzét és az imakönyvét.
Egy ünnepi betörés legfeljebb akkor szórakoztató, ha filmen nézed. Ismerd meg a veszélyeket, hogy megelőzhesd!
Az egyik támadó fejét egy kulcscsomóval szúrta meg. Most emeltek vádat a nyár végén történt ügyben.
Alig utazott el az ünnepekre Bernie Ecclestone lánya, máris kirabolták a londoni házát. A széfekből az összes ékszerét elvitték.
Másik kettő pedig házi őrizetbe kerül abból az ötfős bandából, akik gázpisztollyal raboltak Budán.
A rablásokban egy német állampolgár is részt vett. A két ország nyomozói a teljes bűnbandát felszámolták.
A rendőrség szerint 1997-ben a betörők egy horgászbottal lopták ki a teremből a nőportrét.
Az ellopott műkincsek nehezen értékesíthetők, de ha szétszedik őket, a sok drágakő egyenként eladható.
Ketten látszanak a drezdai palotában készült felvételeken, de kintről is segíthették őket.
Még tart a nyomozás, az uralkodói palota mindenesetre újra látogatható.
A drezdai ékszerrablás a hét elején történt, és már az is kiderült, hogy pontosan milyen műkincsek tűntek el.
A hétfői rabláson felbecsülhetetlen értékű barokk ékszergyűjteményt loptak el.
Az egyelőre ismeretlen elkövetőkről egy villamoson készült felvételt tett közzé a rendőrség.
A 60-65 év körüli elkövető letett egy papírt, amin az állt: fegyver van nála, és pénzt követel.
A szerb férfi a gyanú szerint társával 31 millió forintnyi ékszert és készpénzt vitt el egy mórahalmi ékszerboltból.
Több millió forintnyi készpénzt, külföldi valutát, aranyékszert és takarékkönyvet is elvitt a rabló.
Az ózdi férfi épp nézelődött, amikor észrevette a 13 éves gyereknél a tízezrest.
Hárman még kiskorúak. Korábban a Gellérthegyen is megtámadtak járókelőket. Egyikük lakásán kábítószert találtak.
A hegedűművész hozzátartozói sírjánál járt, amikor autójából elvitték az 1800-as évekből származó hangszert.
Szürreális betöréses rablás áldozata lett az épp visszavonult olasz válogatott Juventus-futballista.
Kiderült, hogy egy hónapja is M. Tamás rabolt a Bazilikánál.
Hiába próbált rafináltan elrejtőzni egy takaró alatt. A lakótársat szintén kereste a rendőrség.
Az elkövetőről a villamos kamerája viszont jó minőségű felvételt készített.
A Fórum bevásárlóközpont parkolóját lezárták a rendőrök, keresik az elkövetőket.
A rablót két perc alatt elfogták, a sérült idős férfit mentő vitte el.
A rendőrök végül Józsegvárosban találták meg az elkövetőt, aki részegen dörömbolt egy internetkávézó ablakán.
Nem sérült meg senki, a tettes elmenekült, a rendőrök forró nyomon üldözik.
Az automata adatgyűjtő állomás 740 kilót nyomott, csak egy szétcincált adatkábel maradt utána a tengerfenéken.
A támadók a város legforgalmasabb csomópontjában támadtak a főrendőrre. Az elkövetőket már elfogták.
Egy gyűrűnek és egy pokolian drága órának is nyoma veszett Demcsák Zsuzsa lakásából.
Kedden két bizarr bűncselekmény borzolta a kaposváriak idegeit.
Ellökte az asszonyt, fenyegette, majd elvette a pénztárcáját.
A fegyveresek előbb leteperték a biztonsági őrt, majd kifosztották a széfet.
A pár a gyanú szerint több fegyveres bankrablást követett el Pest megyében.
Három férfi verte meg az idős nőt, sérülései életveszélyesek.
Mentőautóval menekültel el a tettesek.
A két bűnöző leütött egy férfit, majd egy másiknál is bepróbálkoztak.
Vitték az útlevelet, leolvasták a PIN-kódot, sőt az öntudatlan vendéget hazáig kísérték az értékeiért.
Ewan és csapata, a Lotto hotelszobáit az etap alatt fosztották ki.
13 évvel az eset után torkon lőtték az egyik rablót, 33 millió fontnak veszett nyoma.
A többszörös visszaeső társaival kirabolt egy pécsi vállalkozót 2017-ben, füle levágásával fenyegették.
Pénzt vitt el, és egy fegyver is előkerült. Körözték.
Svájcban fegyveresek támadtak meg egy pénzszállítót. Pont ugyanott, ahol egy évvel előbb.
Egy hét alatt elítélték, a döntés nem jogerős.
Mórahalmon 2015 nyarán 31 milliónyi ékszert loptak el.
A letartóztatással végződő esetről az üldöző civil állampolgár akciófilmeket megszégyenítő beszámolót írt.