Másodszorra nem jött be: elfogták a budai maszkos rablót
Februárban sikerült egymillió forintot szereznie, ezért májusban is visszament áldozatához.
Februárban sikerült egymillió forintot szereznie, ezért májusban is visszament áldozatához.
Általában csak a kasszát ürítette ki, de volt, ahonnan egy mobilt is ellopott.
Úgy tűnik kisvárosban nem érdemes bűnözni.
Futók marasztalták, amíg ki nem jöttek a rendőrök.
A korábban buszvezetőként dolgozó férfi beismerte a rablásokat. Játék pisztollyal követte el mindet.
Nemzetközi elfogatóparancs volt már ellene, két éve bujkált a rendőrök elől.
Pár ezer forintot sikerült rabolni, de a rendőrség is éber volt.
Áldozata segítségért kiabált, ezért a rabló inkább elmenekült. A férfit egy térfigyelő kamera felvétele alapján keresi a rendőrség.
Valójában az idős nő táskáját akarta.
Az eladónőt nem olyan fából faragták. Egy óra múlva hátracsavart kézzel vitték el a rendőrök.
És a benne bankot rabló szemüveges férfiért.
A 15 éves, konyári tolvajnak nem sikerült a mission impossible híres jelenetét leutánozni.
Egy férfi egy villával próbálkozott, de nem annyira ijedtek meg tőle.
Szerencsére a rendőrség megakadályozta az akciót, így Bo és Sunny biztonságban vannak.
A rendőrség is keresi. Szóljon, ha felismeri.
7 év alatt 47-szer próbálkozott. Ezzel Ambrus Attilát is lepipálta.
Még csütörtök délelőtt raboltak ki egy ember a Rózsák terén Budapesten.
Az ámokfutó fegyverrel ment autót szerezni. Két embert is agyba-főbe vert, a rendőrségen végezte.
Egy Rhode Island-i Subway munkatársai annyira lazák voltak, hogy nem tűnt fel nekik, hogy ki akarják őket rabolni.
Egy horrorfilm forgatásának utolsó napján kapták el.
M. Dávid a hajdúszoboszlói rablás után eldobott egy csikket, amiből DNS-mintát vettek a rendőrök, így sikerült beazonosítaniuk.
Egy alabamai gyógyszertárat akart kirabolni egy shotgunnal, de elpilledt.
Az ujjait ragasztószalaggal tekerte be az a 18 éves fiatal, aki egy airsoft pisztollyal akart kirabolni egy miskolci kisboltot.
A 30 éves nőnél volt egy törölköző is, de csak maga után húzta, nem takarta vele magát.
Három férfitól rabolt ennyit összesen. Azóta őrizetbe vették és előzetes letartóztatásban van a szegedi fiatal.
A férfi 2009-ben rabolt ki egy bankot, nemrég szabadult egy másik bűncselekmény miatt. Most ismét rács mögött van.
A szegedi trafikrabló Liam Neeson új akciófilmjére vett jegyet, de a rendőrök felismerték a kocsiját.
Mert ott hatalmas késekkel profin bánó szakácsok is előfordulhatnak.
A rendőrök egy ágy mögé bújva találták meg a férfit, aki Kisvárdán rátámadt az idős nőre.
Gyorsított eljárásban öt év fegyházbüntetést kapott egy férfi, aki a hétvégén megpróbált kirabolni egy dohányboltot a fővárosban.
Ezt nevezem gyors reagálásnak. Hatékonyságból ötös.
Egy boltos és egy járókelő annak ellenére tartóztatott fel egy rablót, hogy annak fegyvere volt.
Átkarolta a nagymamája aranyláncát letépő, majd menekülő férfi lábát, amíg oda nem ért a segítség.
Pénzt is követelt, de sietősen kellett távoznia. Tíz perc múlva már kattant a csuklóján a bilincs.
Készenléti rendőrök fogták el azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint kirabolt egy idős jánoshidai asszonyt, majd rágyújtotta a házát.
Itt a rendőrségi fotó annak a férfinak a szétvert arcáról, aki oda tört be, ahova nem kellett volna.
Röhejes és szürreális egyben, ahogyan hazánk bűnözői le tudnak bukni. Gyűjtés a legjobbakból, nyomozóktól.
Használtruha boltba tört be, hogy a 60-as évek Denevérembereként pózoljon a biztonsági kamerának.
L. Attila a kocsmából hazafelé menet szóváltásba, majd szurkálásba keveredett egy csaholyi férfival.
Persze mindezt egy forgatáson játszották el, miközben egy zöld törpe ugrált körülöttük.
L. I.-nek rossz napja volt: reggel BMW-t, este retikült próbált rabolni, mindkétszer pórul járt.
Széles képernyős tévével gördeszkázott ki a szupermarketből.
Nemzeti dohányboltban vett pénzt és cigarettát, 15 centis borotvával fenyegette az eladót.
Egy marék ötszázast szerzett a férfi Szekszárdon.
Kezeket fel, lépcsőn le! Aztán kattan a bilincs.
R. Józsefet és R. Elemért Svájcban találták meg, miután megszöktek a házi őrizetből.
A rendőrség közzétette minden idők legbizarabb fotóját: nő? Férfi? Jeti? Nindzsa? Döntse el Ön!
Ugyanolyan orvosi maszkot viselt, mint a hírhedt rabló, ezért rendőrt hívtak rá az amerikai bankfiókban.
A késes rabló vasárnap egy svájci férfi pénzét vette el, Levélen fogták el a rendőrök.
A szegedi postát pénteken rabolták ki, az 50 év körüli férfi egy bombával fenyegetőzött.
A feljelentés szerint a sértett a csongrádi Körös-torokban egy szórakozóhely előtt beszélgetésbe elegyedett egy másik fiatallal, aki gyorsan kötekedővé, agresszívvá vált.
A 32 éves pesti nő többször is idős asszonyokat vert meg és rabolt ki, de most 2 óra alatt elfogták.
Volt, ahol kakaós csigát zsákmányolt, gyakrabban több tízezer forintot, egyszer 240 ezret. 11 évet kapott, egymilliót koboztak el tőle, de két tízforintost visszakapott. És örülhet, hogy nem életfogytiglant.
A 20 éves ajkai férfi 18 éves társát elfogták. Veszélyes lehet.
A rablásért elítélt férfi öt ajtót berobbantott, négy börtönőrt túszul ejtett, sikerült elmenekülnie.
A 14 éves lány megragadta a nő haját, ezer forintot követelt.
A montanai Papa John pizzériát akarta kirabolni, majd sírni kezdett. Végül pizzával, csirkeszárnnyal és üdítővel távozott. A rendőrség még keresi.
A fejükön csuklyában a nyitott kapun mentek be az udvarra, majd a ház ajtaját kinyitó nőt a földre szorították, megkötözték és az értékeit követelték.
Veszprémben és Székesfehérváron garázdálkodott, de egy hős rendőr közbelépett.