Tizenegy magyar intézet kötött partnerségi megállapodást a Richter Gedeonnal
A vállalat többek között az ELTE-vel és a Debreceni Tudományegyetemmel is együttműködik.
A vállalat többek között az ELTE-vel és a Debreceni Tudományegyetemmel is együttműködik.
Szépen nőtt viszont az adózott nyeresége a vállalatnak.
További növekedést várnak az idei évre.
A világ második legnépesebb országában is a nőgyógyászati piac kulcsszereplőjévé válhat a magyar cég.
Az alkotmánybírák igazat adtak az indítványozónak, valamennyi bírósági végzést megsemmisítették.
A vállalat nyeresége azonban csökkent.
A termékcsalád továbbfejlesztése hiánypótlónak számít.
Ma százötven éve született Richter Gedeon.
A vártnál is jobban teljesített a magyar cég.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,86 százalékos emelkedéssel 39689,27 ponton zárt.
Nem változtak a gyógyszergyár céljai, közölte a Richter-vezér.
Szabó Lászlónak van egészségipari múltja.
A vállalkozások tavaly közel kilencszáz védjegybejelentést nyújtottak be az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalához.
A magyar gyártású gyógyszert október 14-én adták be az első betegnek, egy 75 éves, súlyos állapotú nőnek.
Az új hatóanyagot a szegedi klinikán fekvő betegeknél vetik be.
Szárnyal a vezető magyar gyógyszercég, az árbevétel és a nyereség is nagyot ugrott a bázishoz képest.
Ha a gyógyszergyártásban a globális értéklánc helyett felértékelődik az európai tudás, Magyarországnak jó esélyei lehetnek.
Új online beszélgetéssorozatunk, az Out of the Box első részének az ismert matematikus pszichológus volt a vendége. A 14 órakor induló élő streamben az extrém helyzet törvényszerűségeiről és a jövőről kérdeztük.
A nagy siker sok nehézséget tudott ellensúlyozni.
A cég árbevételénél jobban emelkedett az adózott eredménye.
Elég rossz hírek érték a céget, az árfolyam mégsem mozdult.
Javultak az amerikai értékesítési esélyei a Richternek, az áremelkedés nem is maradt el a tőzsdén.
Orbán Gábor frissen kinevezett vezérigazgató és Bogsch Erik elnök novembertől társbérletben vezetik a Richter Gedeon gyógyszercéget.
55 milliárdért vettek egy hormontartalmú készítményeket gyártó céget.
Egy metanoltartály robbant be, egy ember megsérült. Nincs a levegőben veszélyes anyag.