Futva vagy sétálva ázunk inkább az esőben?
Tudományos levezetés erős idegzetűeknek.
Tudományos levezetés erős idegzetűeknek.
A Városligetbe várják az érdeklődőket.
Nem sport, de szellemi és fizikai erőfeszítés is. Mi az?
Bejártuk a korabeli pesti éjszakai élet legfontosabb helyszíneit.
Szinte teljesen költségmentes is.
Sára yorki hercegné visszatért.
Hasznos trend hódít a fiatalok körében.
Milyen volt a Kádár-kori Magyarországon báróként élni?
A sérültet kórházba szállították.
Láthatóan bódult állapotban volt.
A temetőben nyugvó legendás szerelmespárok történeteit lehet megismerni.
A Magyar Rákellenes Liga harmadik alkalommal hirdeti meg az eseményt.
Két év szünet után ismét szobanövényes sétákon vehetünk részt a Füvészkertben az Urban Jungle Budapest szervezésében.
Ha séta közben a tengerpartra képzeljük magunkat, még egészségesebbek leszünk!
A felforrósodott beton ellen így lehet védekezni.
Mindezt sötétedéskor, amikor alig voltak láthatók.
Pár ezer forintért számos nagy kiállító intézménybe el lehetett látogatni.
Mindenki számára elérhető.
Hirtelen rájuk sötétedett, a kijelölt útról feltehetően letértek.
Szülővárosunk titkai és rejtélyei.
Extrém kirándulást tartott néhány ifjú, akik mobiloztak, dumálgattak, dohányoztak a sztrádán.
A különleges programban feltárulnak a Múzeumkert titkai, és az események mögötti legfontosabb történeteket is megismerhetik.
Fel sem kell hozzá állni. Itt regisztrálhat.
Az idegenvezetők világnapjára a virtuális térbe költözött néhány túra, amit most díjtalanul bárki megtekinthet.
A vasárnapi eseményen kétszáznál több városból összesen több mint ezer regisztrált sétáló vett részt.
Az egyéni edzés parkban, otthon és privát stúdióban nem tiltott.
Hosszúlépés amerikai módra. Nem is gondolnánk, hogy az amerikaiak nyilvántartják azokat a helyeket és eseményeket, amelyet mi már el is feledtünk.
A gyerekek nem értik miért kell ehhez sétálni. A filozófusok pedig azt, miért kell szaladgálni.
A zsidó kulturális örökség nevezetességei kereshetők fel profi idegenvezetőkkel.
Félre aggodalom, kétely, kétségbeesés: a tudomány válaszol!
A szakértők sok mindenben nem értenek egyet, de abban igen, hogy nagyon fontos csökkenteni a társas interakcióinkat.
Délután a Bibó-szobortól indul a menet Áder János önkényes kinevezési eljárása miatt.
U. Nagy Gábor kapja idén a Kotsis-érmet.
Itt az Urbanista heti programajánlója mindenféle klassz dolgokkal.
Valami ilyesmi lehet a cápáktól irtózó Donald Trump legsötétebb rémálma.
A sétáról készített felvétel miatt léptek a keményvonalas vahabita királyságban.
El sem hiszi, mennyi szépség, és ellopott pénz fűződik híres épületeinkhez. Városnéző túránkon megismerheti a főváros titkait, hogy büszkén élhesse át: minket századok óta vernek át minden egyes sarkon.
Csökkent munkaképességű dolgozói után jogosulatlanul vett fel támogatást magának.
A városképet is befolyásolta a liszt: sem a Vásárcsarnok, sem a mai Corvinus épülete nem lenne nélküle ott, ahol most van.
Szentjánosbogár-néző túrára indultunk az Alcsúti Arborétumban, egy, az éjszakában is viszonylag sokat látó kamerával felszerelkezve.
Nem gondoltuk, hogy egyszer el fogunk menni egy sötét arborétumba, hogy rovarokat nézzünk, de kár lett volna kihagyni ezernyi világító szentjánosbogarat.
Működött a Horthy-korszakban ópiumbarlang és bordélyház? Hol állt a régi rendőr-főkapitányság? A Kondor Vilmos-regények helyszínein jártunk.