A pártok kimúlhatnak, de a klímaváltozás nem múlik el
Az LMP-ből kilépő korábbi társelnököket kérdeztük a zöldpolitika helyzetéről.
Az LMP-ből kilépő korábbi társelnököket kérdeztük a zöldpolitika helyzetéről.
Bejegyzésében Vitézy Dávid és Bayer Zsolt is szóba került.
A pirotechnikai eszközök használatát szabályozó fegyvertörvényt módosítanák.
Az LMP is elindította a politikai évadot.
A párt szerint a lakossággal akarják kifizettetni a jövő felélését.
Kunhalmi Ágnes, Schmuck Erzsébet és Gyöngyösi Márton is nyilatkozott az Indexnek.
A párt szerint jól tudnak majd együttműködni az új elnökséggel.
Tisztújítást tartott az LMP.
A zöldpárt társelnöke szerint így a klímasemlegesség sem teljesülhet 2050-re.
Körbekérdeztük a pártokat, hogy vezetőik mely könyvekből merítenek ihletet.
Megnéztük, kik hozták a legváratlanabb egyéni eredményeket a választáson.
Az Egységben Magyarországért felolvasta 12 pontját a március 15-i ünnepségén.
Az LMP női társelnöke azt állítja: keményen megtapasztalta „a fideszes média hatását”.
A zöldpárti politikus levelet írt a miniszternek.
Schmuck Erzsébet: A betonlobbi a természetpusztítás egyik okzója.
Idén valószínűleg utoljára kérdezhették az ellenzéki képviselők Orbán Viktort.
A köztársasági elnök a Planet 2021 expón mondott beszédet.
Az országgyűlési képviselő tesztje három oltás után lett pozitív.
Döntött a választási bizottság.
Szerintük inkább a nemzetbiztonsági bizottság ülését kéne összehívni a lehallgatások miatt.
Mindhárom pártnál utánakérdeztünk, van-e szó egyesülésről.
Így kampányolt a DK miniszterelnök-jelöltje az LMP társelnökével Nagykátán.
Schmuck Erzsébet szerint a halpusztulás nagyobb odafigyeléssel megelőzhető, illetve előre jelezhető lett volna.
Schmuck Erzsébet LMP-társelnök és Steiner Attila államtitkár vitatkozott a környezetpolitikáról.
Közös jelöltekről kérdeztük Schmuck Erzsébet és Kanász-Nagy Máté társelnököket.
Az LMP arra kéri Orbán Viktort, hogy ne vétózza meg a szigorúbb uniós klímacélokat.
Az LMP új társelnökei bíznak abban, hogy fognak még jobban is állni
Az országos elnökség titkára két évre Ungár Péter lett.
Az LMP szerint veszélybe kerültek a félsziget természetvédelmi értékei.
A kormánypárti módosító javaslatok kiüresítették a célokat, csak a 2050-re kitűzött klímasemlegesség maradt benne az iratban.
A párt társelnöke szerint egy nemrég benyújtott javaslattal a NER-közeli nagybirtokosokat akarja tovább tömni a kormány.
A párt mostani kongresszusán azután választották meg, hogy korábban eltiltották a tisztségviseléstől.
A párt szombaton újból megkísérli a vezetőválasztást, miután etikai bizottsága eltörölte a tisztségektől eltiltott politikusait sújtó szankciókat.
Most már Schmuck Erzsébet indulhat a társelnöki posztért.
Erről szóló határozati javaslatot nyújtottak be az Országgyűlésnek.
Majd egy újabb LMP-s mondott le délben. Jön a rendkívüli tisztújítás május végén. Végiggondolják a párt szervezeti felépítését is.
Schmuck Erzsébet szellemi holdudvart építene, és megértetné az emberekkel, miért fontos az ökopolitika.
Schmuck Erzsébet szerint neki most inkább szellemi erőteret kellene építenie a párt köré.
Véglegesen kinevezték a frakcióvezetői tisztségre Schmuck Erzsébetet.
Belső feszültség a minifrakcióban: nem a párt társelnöke lett a frakcióvezető.