A fordulat kapujában a magyar építőipar
Nehéz időszakon van túl a szektor.
Nehéz időszakon van túl a szektor.
A MÁV-vezérigazgatót arra kérik, hogy statisztikák olvasása helyett szálljon fel egy vonatra.
Berobbant a szűk élmezőnybe a 26 éves játékos.
A kiadvány nyolc témakört ölel fel a demográfiától kezdve a lakáshelyzetig.
Több mint 50 százalékos visszaesés tapasztalható a középfokú nyelvvizsgára jelentkezők számában.
Azért ne vegyünk rá mérget, hogy legközelebb is bejön.
Pár sajtburgerre is futná belőle.
Emiatt csaknem 30 százalékkal drágult meg a nagybani ára.
Ez a legfrissebb felméréseik eredménye.
Nem, Magyarország nincs köztük.
A cél a növekedés és a fejlődés.
Itt a friss statisztika.
A 16 év felettieket vizsgálták.
Ötven év után először fordul elő ilyen.
Többen kapnak garantált bérminimumot, mint minimálbért.
Nagyon nem árt az óvatosság.
Negyven százalékot vert a tavalyi adatokra.
Idén 4 százalékkal kevesebb volt a lakástűz.
Nem csak Európában vannak gondok.
Legtöbben Ausztriát választják.
1,6 millió vendégük volt.
Megjelent a friss tanulmány.
52 százalékuk pedig már nő.
A kifizetések 2,8 százalékkal nőttek az előző évhez képest 2021-ben.
Az influenszerek még tartják magukat.
Az áprilisi munkanélküliségi ráta 8,5 százalék volt.
Nem mindenkit érint a gazda(g)sági válság.
A KSH közölt friss adatokat a témában.
A 60 évesnél idősebb általános iskolai tanárok száma kétszer annyi, mint a 30 alattiaké.
Persze nem egy helyen, hanem az egész országban.
A keresztények kiöregedőben vannak.
Úgy tűnik, ez nem tartja vissza a magyarokat.
Annyi már biztos, hogy a Borussia Dortmund legalább 20 millió eurót keresett.
Nőtt a fogvatartottak aránya, a tagállamok több mint harmadában túlzsúfoltak a börtönök.
Nem sokkal vagyunk lemaradva.
A Balaton és a főváros lesz a leghúzósabb az árak szempontjából.
Bár ez nem biztos, hogy előnyünkre válik.
Hiába az áremelkedés.
Nem ketrecharc, de ez a verseny is érdekes.
Részletes lista jelent meg arról, melyik húsfajta ára változott a leginkább az utóbbi időben.
A kutatás szerint jelenleg a Fidesz népszerűségén látszik a legkevésbé a színre lépés.
Az online foglalt vendégéjszakák száma az egekben.
Tíz év alatt több mint két és félszeres növekedés látszik a statisztikából.
Egyre nagyobb problémát jelent.
A harmadik hely sem túl meglepő.
Olyan győzelmi mutatóval hívta fel magára a figyelmet a magyar teniszező, amely párját ritkítja.
A koronavírus-járvány idején aggasztó mértékben nőtt a bűnözés az országban.
Csúszunk vissza, már csak három ország van mögöttünk.
Kérdés, hogy erre büszkék lehetünk-e.
Borús adatokat közöltek.
Az idei viszont a stagnálás és a kivárás éve lesz.
Pedig kötelező lenne visszavenni őket.
Csak egy név tartotta meg az előkelő első helyezést.
Részletes kutatást végzett a témában a médiahatóság.
Az országban munkát vállaló külföldiek nyolcadát teszik ki honfitársaink.
Tíz éve tart ez a folyamat.
Egy márciusi adás végzett az élen.
A bruttó átlagbérek 540 ezer forint fölött vannak.
Ebben nincs semmi köszönet.
A statisztikai hivatal kissé reagált az Index megkeresésére.