Alkoholproblémával küzd a Mikulás, a borvirágos arc egy közúti ellenőrzésen is elhasalna
Még szerencse, hogy Magyarországon sokkal inkább a Jézuska felel az ajándékosztásért.
Még szerencse, hogy Magyarországon sokkal inkább a Jézuska felel az ajándékosztásért.
Emlékezetesre sikerült a belépője.
18 kilométeres magasságban repül.
Minden csak szokás és idő kérdése.
A Mikulásfóbia nem játék.
Akár a szánkókat is előkaphatjuk.
Az Index Mikulás-kvíze.
A szakáll egyedibb, mint az ujjlenyomat.
„Az egy másik aranyos bácsi” – javította ki őket.
Egyik családban így, a másikban amúgy. Önöknél mikor? Szavazzon!
Szerinte mindennek van határa.
Hetvenöt embert fertőzött meg, pedig maszkot viselt és az ajándékokat sem ő osztotta ki.
A vásárlók nem időznek sokat a boltokban, igyekeznek minél gyorsabban vásárolni.
A keringési rendszer fenntartása az attocsilliomod másodperces térugrások során, szorozva bejglivel.
Télapó és Mikulás egy asztalnál borozgat a mesék birodalmában.
Avagy hogyan tegyünk emlékezetessé egy ünnepséget.
Gyermekelőadásokra szóló jegyek is lehetnek a puttonyban.
Francia közéleti személyiségek petíciót adtak ki a helyi könyvesboltok és kisebb hazai internetes áruházak védelmében.
Attól, hogy télen van egy elfoglaltabb időszaka, még élhetne Kiskundorozsmán is.
Úgy kezdődött, hogy megszólalt a főhadiszállás szupertitkos telefonja, ami a radarállomások vészjelzéseinek volt fenntartva. Egy megszeppent gyerekhang a Mikulást kereste.
Ha csokimikulás, akkor legyen édes, üreges és márkás.
Tényleg a szovjetek titkos fegyvere volt az egyházak ellen? És a finn Mikulás miért nem fél saját pogány kecskemúltjától?
A télapó nyomott egy barackot a gyerekek fejére, aztán belépett a bankba, és elkezdődött a tarantinósan vadnyugati őrület.
A Fehér Háztól a nyomornegyedekig a közelgő ünnepre hangol a világ.
A hollandoknál részeg nőről szól a dal, a brit változatát rasszistának bélyegezték az ovikban. A magyart a kommunistáknak köszönhetjük.
A globalizáció szele már Lappföldön is elérte az igazi finn Mikulást, aki ékes példája annak, hogy a kisvállalkozók nem tudnak nagyot szakítani a karácsonyon.
Érdekes felfedezést tettünk: vajon mi a közös a Télapóban, a nemzeti ünnepben és D. Balázsban?