Átalakuló parkolás: Értem, hogy meg van szorítva a főváros, de ne rólunk húzzanak le minden bőrt
Az Index összegyűjtötte az alapvető változásokat, és utánajárt, hogy Európa más nagyvárosaiban milyen a parkolási helyzet.
Az Index összegyűjtötte az alapvető változásokat, és utánajárt, hogy Európa más nagyvárosaiban milyen a parkolási helyzet.
Megszűnt egy bérlettípus, valamint az árak is változtak.
A digitalizáció és a prevenció továbbra is fókuszban marad.
A diákok hétfőn magyar nyelv és irodalomból bizonyíthatnak.
Megújult a vezetőség.
A két évvel ezelőtti törvénymódosítás eredményei már látszanak, de probléma még van bőven.
Még csak pár napja tart az év, de egy percig sem unatkoztunk.
Novák Katalin egy már ismert politikust nevezett ki főigazgatónak, de más személyekről is döntött.
Felkészült a megnövekedett utasforgalomra.
Több helyen is tilos megállni az autóval.
A vakációnak vége, 8 órakor országszerte becsengetnek.
Nehezen jön ki a vállalat a válságból.
Egy dal és ezzel együtt egy színpadi elem is kimaradt.
Április 2-ától lépnek érvénybe.
A vállalkozásfejlesztéssel kapcsolatos teendőket viszont elveszik tőle.
Sok a változás, de a lényeg megmaradt.
Bizakodók a szervezők.
Méretes pofonokkal rajtol az országos bajnokság.
A módosítások a fővárosi és az elővárosi buszokra és a HÉV-vonalakra is kiterjednek.
A szavatossági igények érvényesítése mostantól nem köthető az eredeti csomagolás meglétéhez.
Egyetemre már csak nyelvvizsgával lehet menni, jövő nyáron több tízezer diák mehet külföldi nyelvtanfolyamra. Egyéb változások az a magántanulóktól az OKJ-s képzésekig.
Az alapvető jogok biztosa ellenőrizte az otthonokat: vannak javuló tendenciák, de a szabadság korlátozása még mindig túlzó sok esetben.