Itt vannak a részletek a kötelező szűrővizsgálatokról: a jogosítvány is érintett
A kötelező orvosi vizsgálatok köre így fest majd.
A kötelező orvosi vizsgálatok köre így fest majd.
Nem árulták el, hogy találtak-e az átvilágítás során pedofilgyanús intézményvezetőt.
Három ország is belekeveredett az ügybe.
Az előzetes vizsgálatok alapján a Meta megsérti az EU digitális piacokról szóló szabályozását.
A politikus sem gyógyszert, sem kábító- és pszichotróp szert nem fogyasztott.
Ekkor lépnek életbe a változások.
Az egészségügyi jogszabályváltozások egyik elemeként vezetik be a kötelező vizsgálatokat.
Meg is indokolták, miért van szükség erre.
Vizsgálat indult egy videófelvétel ügyében, amelyen tizenéves iskolások náci karlendítése látható egy lengyelországi kiránduláson.
A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.
Bizonyos esetekben hiába mondja a szemorvos akár tíz éven át, hogy jó a szemnyomása az embernek, akkor is bekövetkezhet a vakság.
A budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyetteséhez került az ügy.
Három, európában is forgalmazott modell érintett: az R3, az R7 és a TMAX.
Megérkeztek a 2022-ben indított vizsgálat eredményei.
A látótérvizsgálat egy komplex, többfordulós történet.
A Népegészségügyi központ felmérte a hazai természetes fürdővizeket, és némelyek a kifogásoltak közé kerültek.
A gép fedélzetén 211-en utaztak, közülük egy ember meghalt.
Lehet-e utólag vizsgálni a távközlési vállalat tulajdonosváltását?
Már eleve többe kerül a tavalyi díjnál is.
Sokat küzdött a súlyával, végül így sikerült rendbe tennie egészségét.
Egy vizsgálat több olyan anyagot is talált a termékben, ami súlyos veszélyt jelenthet az egészségre nézve.
A szlovák miniszterelnök gyógyulása érdekében hírzárlatot rendeltek el.
Jogsértő kereskedelmi gyakorlatot folytathattak a versenyhivatal szerint.
A tejelő szarvasmarhák okozhatnak gondot.
Alapvető változások történnek ebben a szervedben, amelyeket bizonyos vizsgálatok is ki tudnak mutatni.
A tesztelt élelmiszerek mintegy felében rákkeltő anyagokat találtak.
A Dinamo Bucuresti februárban szerződtette a bissau-guineai Edgar Lé-t, aki miatt most megüthetik a bokájukat.
Kiderült, kiknek nagyobb az esélye az inszomniára, ahogyan már azt is tudni, mi lehet a gond a napközbeni szundikálásokkal.
Ítélet csak az év végén születhet ellenük.
A műtétek mellett sor került a szétválasztott sziámi ikrek esedékes kontrollvizsgálataira is.
Sokak számára számos szűrővizsgálat érhető most el ingyenesen.
Az ellenőrök problémák sorát tárták fel korábban.
Eddig négy európai cég erősítette meg, hogy köztük van.
Ahogy a legtöbb ráktípusra, a bőrön jelentkező rosszindulatú elváltozásokra is igaz, hogy a korai felismerés életet menthet.
Így lehet regisztrálni a vizsgálatokra.
Az egyik lányt túlsúlyosnak nevezték.
Az ügyben állítólag hat uniós állam politikusai érintettek, köztük magyarok is.
A rendőrség nyomoz az ügyben.
A híres magyar énekesnő, akit korábban drogfogyasztás miatt vizsgáltak, sikeresen teljesítette az elterelési programot, de május végéig kapcsolatban kell maradnia pártfogójával.
Egy tudományos kutatás rántotta le a leplet erről.
A Magyar Nemzet cikke alapján.
A tilos jelzésen robogott át a villamos.
Nem is kaptak magyarázatot arra, hogy miért csinálják ezt velük.
Azt mondja, saját szemével látott mindent.
Lezárult a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ vizsgálata.
Az üzletlánc mellett az osztrák kormány jelzett a testületnek az ügyben.
Bizonyos tünetekkel érdemes urológushoz fordulni, mert súlyos betegségre, akár hólyagdaganatra is utalhatnak.
A vállalat azt ígérte, hogy elővigyázatosságból lépéseket tesznek.
A közlekedési hivatal eddig nem vette komolyan az emberek panaszait – ez azonban változni látszik.
Az oszakai üzem átvizsgálása mintegy négy és fél órán át tartott.
„Emeljük ki nagyon gyorsan, és küldjük börtönbe azokat”, akik pedofilok – mondta az államtitkár.
Öt kínai és egy pakisztáni állampolgár halt meg a terrorakcióban.
Egy halálos ralibaleset esetében azonnal felmerül a felelősség kérdése, mely elsőre nem egyértelmű.
A főpolgármester közölte, hogy pár héten belül ingyenes programot indít.
Az endometriózis nagyon fájdalmas betegség, mely rengeteg nőt érint, mégis sokan együtt élnek vele anélkül, hogy orvoshoz fordulnának.
Egy hónapnyi kutatás és a 11 tanú meghallgatása után az illetékes bizottság meghozta a döntését.
Számos hiányosságot tártak fel.
A BRFK a feljelentés tartalmát és a riportban elhangzottakat is vizsgálja.
A volt államfő kíváncsian várja, mit fog mondani a DK politikusa a bíróságon.
Több ellátás sem érhető el.