Gémesi: Ne vigyenek ennivalót, ne adjanak pénzt a hajléktalanoknak
A gödöllői polgármester szerint az új jogszabály jó, de néhol még túl puha is.
A gödöllői polgármester szerint az új jogszabály jó, de néhol még túl puha is.
A korábban mérnökként dolgozó férfit ismerték és kedvelték a helyiek. Ma bilincsben vitték a bíróság elé.
Budapesten és hat közeli településen tartottak razziát egyszerre.
Illegális szemétlerakáson kapott két embert, mire azok balhézni kezdtek.
Két mikrobusz és két autó ütközött össze. Több kilométeres volt a torlódás.
Pótlóbusz lesz július 26-ig.
Több millió forintot követelt a három zsaroló, hogy ne hívják a navos barátaikat az áldozatra.
A HVG szerint még vasárnap életét vesztette.
A nő súlyosan megsérült, a mentőhelikopter nem tudott leszállni.
Alig pár órát élt, ráadásul nagyon viharos volt a baloldali ellenzéki együttműködés lehetősége. De nyilván lesz még folytatása.
Több helyen is visszalépne az MSZP az LMP vagy az Együtt javára, de cserébe ők is kérnek valamit.
Tíz napja még szántóföld volt, a friss kampánykiadvány szerint ott már uszoda áll.
A gödöllői városi tévének beszélt. A spekulánsok a saját hazájukat alakítsák bevándorlóországgá, ne a miénket.
Vett egy Sportot és HÉV-re szállt, a végén megkérdezte, jó-e a meló.
A kormányfő programját nem jelezték előre, a vasutas alapkőletételen sem vett részt.
Az átkelést segítő zászlók kihelyezhetőek lennének, csak nem az úttest közelében.
Az ötletgazda szerint a Magyar Közút letiltotta a zászlózást, ezért ő is feladta. A Közút szerint nem tiltottak le semmit.
A helyiek megunták a gázolásokat és hogy nem lehet lámpát kitenni, és összedobták a pénzt egy saját fejlesztésű balesetmegelőző rendszerre.
Egy embert feszítővágóval szabadítottak ki a Blaháné utcában, de a helyszínen életét vesztette.
Csaknem tucatnyi alkalommal rontotta meg egyik tanítványát egy Pest megyei általános iskolában.
A MÁV-HÉV december 1-től a péntek-szombati éjszakákon további 1-1 vonatot indít a H5-ös és a H8-as vonalakon.
A politikus városában viszont saját jelöltet indít az LMP.
Az audis később ügyvédjével és negyvenfős kísérettel adta fel magát a rendőrségen.
Egy 24 éves nő kocsijával akart elhajtani.
Összesen már 4,6 milliárdot ad a kormány az uszodára.
Az izraeli sajtó szerint a Teva a rossz befektetései miatt került abba a helyzetbe, hogy be kell zárnia a gödöllői üzemét.
A zákányi vonatállomáson igazoltatták, majd bekísérték az őrsre.
A fiú hajnalban tűnt el szálláshelyéről, ahol egy ifjúsági zenekar tagjaként szállt meg.
18 milliárdos beruházással bővítik a GlaxoSmithKline gyárát.
Egyet sem vitték se műszakira, se eredetiség vizsgálatra. Az ügyintézők a hamis adatlapokat rögzítették a nyilvántartásba.
A kamionok lassan tudnak csak menni.
Több szabályt is megsértettek, az egyik pilótának pedig még megfelelő engedélye sem volt.
Az ORFK megerősítette, hogy öngyilkosság történt szombaton.
17-en kerültek kórházba lázzal, hasfájással és véres vizelettel. Egy gíroszosra gyanakodnak.
A fiatalember cigarettát és pénzt követelt a gödöllői fiataloktól.
Bevonja az önkormányzatokat a brüsszeli csatába a kormány. Ez a Fideszt erősíti, akár lesz betelepítési kvóta, akár nem.
Gémesi polgármester és Vécsey fideszes képviselő elképesztő párbeszédet rögtönzött.
A légügyi hivatal cáfolta a Bors hírét, de több információt a vizsgálat lezárultáig nem adnak.
A hatóság visszavonja az engedélyt, miután két repülő összeütközött a reptér felett. Négyen meghaltak a balesetben.
Nem láthatta egymást a fel- és leszálló pilóta, mindenki szörnyethalt. Beszéltünk a szemtanúval, aki elsőként indult segíteni.
Autó és kisteherautó ütközött, egy halott.
Életveszélyes álllapotban vannak, egyiküket újra kellett éleszteni. A biciklist akarta kikerülni.
Másfél milliárdba kerülne a felújítás. Inkább parkot vagy játszóteret építenek a helyén.
Rablás közben egy nő halálát okozta.
Egyre feszült a hangulat a szemétszállítás Klikje és a helyi hulladékgazdálkodók között, amik csak most kezdik megkapni az áprilisi pénzüket.
Egy kilométeren belül, egy időben történt a baleset. Gödöllőnél a Budapest felé tartó oldalon nagy a torlódás.
Megviselte az elmúlt hét, de nagyon hálás a támogatóinak. Kiállítás lesz a régi cukrászgépekből.
Nem a hivatal döntött a bezárásról, hanem maga Illés bácsi, a cukrász. Eljárást sem indítottak.
Egy albiban pedig minden jeles vizsgáért kedvezmény jár. Hét remek ingatlanhirdetés.
Uszodai sávelválasztót tettek a termőföldre, és 2015 végére ígértek uszodát. A város leállította saját projektét. Végül egyik uszoda sem épült meg. Sebaj, lesz még kampány 2018-ban.
Egy férfit a gödöllői erdőben kaptak el a rendőrök, de társa elmenekült.
Kényszerleszállás közben érte baleset a Cessnát, kutató-mentők keresték.
Költözik a hivatal, a rekonstrukció befejezéséig öt helyen fogadják majd az ügyfeleket.