Orbán: Erdoğan elmozdítása a bevándorláspártiak álma
A kormányfő szerint az ellenzék tudatlanságból kritizálja a török elnökkel való viszonya miatt.
A kormányfő szerint az ellenzék tudatlanságból kritizálja a török elnökkel való viszonya miatt.
Köd, felhő, az átlagosnál melegebb hőmérséklet. De mitől Debrecené november 8.?
Nem zárult le a Fideszből való kilépéssel a győri polgármester szexvideós ügye.
Semmi extra, 26 fok október utolsó péntekén.
Gyermekek is voltak az áldozatok között. Egyelőre nem tudni, ki követte el a merényletet.
A kormányfő akár olasz határszakaszok ellenőrzését is kész átvállalni, és migránsok visszaszállítását is vállalná.
Hagymási Réka és Medveczky Erika rajttól célig vezetett, hajóhossznyival győzött.
Napokig harminc fok feletti csúcsok várhatók.
Már az első napon minden volt a Magyar GP-n.
Alig hogy elindult a körözés, szemerkélő eső érte el a pályát. A kocsik azonnal kijöttek, hogy még szárazon mehessenek, de a csapadék gyorsan alább is hagyott. Kövesse percről percre a történteket.
A kormányfő értékelte az EP-választást és részvétét nyilvánította ki a Hableány tragédiája kapcsán.
Persze nem mindenütt, és csak időközönként, de ezt is meg kell becsülni.
A Kossuth rádióban nem jutott idő a Néppárttal való szakítás feszegetésére.
Eső is lesz, előbb nyugaton, aztán keleten.
A nap-éj egyenlőség után igazi tavasz jön, de a muskátlik még ne örüljenek.
Sőt, a hétvégén 16 fok is lehet.
A magunkfajta képviselőknek kell többségbe kerülniük az EP-ben – mondta a kormányfő.
Hófúvások nehezítik a közlekedést négy megyében, az autópályákon is gond van.
De a migráció fenyegetéséről sem feledkezhet meg a kontinens – figyelmeztetett a miniszter.
Jó pár napig nem ereszt a tél, de hát január van.
Pénteken még néhol nappal is fagyhat, a hétvégén 11 fokos meleg is lehet.
Bezzeg 1925-ben!
Korábban pénzügyi összeomlás és közlekedési káosz, mára a leárazás szó jut róla eszünkbe. A Black Friday kifejezés különböző jelentéseiben egy közös vonás biztos van - az őrület. Szerencsére ma már nem a tülekedésről szól, de az online vásárlás során is érdemes észnél lenni, ha meg akarjuk csípni, ami kell.
Orbán szerint az EP a jogállamiságot tiporta el a Sargentini-jelentésről szóló szavazásnál.
Azután jelentették be, hogy a cég közölte: a télen száz pilótájától megválik.
Előtte napsütés, néhol jégeső. Nem dől meg az évszázados rekord.
Legalábbis nagyon beleélte magát. Koroknyai Virágot mindig összetorik vezetés közben, Rubint Réka meg 40 lett. Lapszemle!
A péntek 13. és a fekete macska pszichológiája.
Igazán nem kell érte messzire menned. Lapozd végig a galériát, és megérted, miért mondjuk: hétvégén a Hungaroringen a helyed.
Kicsit napos, kicsit felhős, eső és szél nélkül.
Egyes helyeken 100 km-es széllökések is voltak. A hétvége melegebb, de ismét esős lesz.
36 fok is lehet, de a hétvégén már nem lesz zavartalan a napsütés.
A cicafülektől kicsit fallikus lett ez az egyszarv, de a szigetcsütörtök 5 legcsinosabb lánya közül a legbevállalósabb akkor is büszkén viselte.
Aktuális belföldi kérdésekről nem ejtett szót az államfő a Kossuth rádió reggeli műsorában.
Száraz, napos, nyári meleg lesz pénteken és a hétvégén.
Nézze meg, hogy gutaütést kaptam vagy röhögök a markomba!
So péntek, so cuki.
Aki esőt akar, menjen nyugatra, aki napot, keletre.
De azért nyugaton a napsütés még lehet eső is.
Másfélmillió ember még adós az szja-bevallással.
Pukliék egyórás polgári engedetlenségének kétórás folytatása mellett fekete ruhába öltöznek a szociális ágazatért aggódók.
Nem is kell ennél több a hétvége előtt!
A Tiszántúlon sütni fog a nap, nem így a Dunántúlon. A hőmérséklet sem az igazi.
Hajcsavarókkal a hajában napozik.
Hatalmas buli volt a vonatsíneken, óriási zajongás a Vidámparkban, majd könnyed levezetés a csillebérci gyermektáborban. A második napra felpörgött a Budapest Essentials.
Kurvára péntek volt a TV2 Mokkában, megtalálták IRÉNKÉT, az önkéntes röszkei határvadászt, aki a reggeli műsorban szerencsétlen menekülteket kergetett.
Pontosan ennyi hírt szedtünk csokorba, nézze!
Felhő, szórványos eső. A hőmérséklet tűrhető lesz.
Este 9-től hajnal 4-ig a V., VI., VII., VIII. kerületei tele lesznek rendőrökkel.
A csípős reggel utáni langyos péntek jobb lesz, mint a hétvége.
Minden bizonnyal szóba kerül az alsó középosztály megerősítése a vs.hu információi szerint.
Az ónos eső miatt kapargatással és csúszkálással indult a nap. Sokan fordultak keresztbe.
Magyarország a langymelegben is jobban teljesít, mint akár Spanyolország. Szombaton még inkább.
Mégis zsugorodik a Fidesz, mégse hízik senki más. Hamiltonnál gyorsabb, orosz lyuknál nagyobb nincs.
Ott tombol a tél, de minket 5-9 fokos napsütés cirógathat, ha felszáll a hajnali köd.
Katonai készülődések, milliárdos lopások, ellopott tankok, szérobbantott MU? Na ne már.
A péntek a csalódások napja volt a Szigeten. Kelis és Cee Lo Green kifejezetten gyenge volt, de a Klaxons sem tett ki magáért.
Zimány Linda például nagyon akarja azt a világbékét, szóval tessék abbahagyni a háborút!
Tippeljen, Csányi állami támogatása, Suarez barcelonai szerződése, vagy az MNB műkincsvásárlása került többe!
A 34 éves színésznő tavaly házasodott össze férjével.